Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook Budapest, Magyarország  
2022-12-09. péntek
Bejött az adóemelés meg az infláció a kormánynak: Óriási pénzeket kaszált az állam a megszorításokkal
Sikeresen hajtotta végre a sarcokat az Orbán-kormány.

Júliusban az államháztartás központi alrendszere 255,7 milliárd forint többletet ért el, ezzel a hónap végére 2636,5 milliárd forintra csökkent az év elejétől halmozódó, júliusban már 2900 milliárdos szinten lévő deficit — közölte hétfő délelőtt a Pénzügyminisztérium a júliusi államháztartási gyorsjelentésében (a részletes adatokat augusztus 23-án hozzák nyilvánosságra).

A központi költségvetés 2729,5 milliárd forintos hiányban van, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 125,8 milliárd forintosban, míg

az elkülönített állami pénzalapok 218,8 milliárd forintos többletben zárták a júliust.

Ez még a májusi véginél is kedvezőbb, nagyjából az április végivel megegyező adat.

Mindebből az derül ki, hogy hét hónap után a központi költségvetés az éves hiánycél 87,17 százalékán áll, míg a teljes államháztartási alrendszer hiánya az éves cél 83,63 százaléka. Ez jelentős javulás az első féléveshez képest, hiszen június végén a központi költségvetés még 97 százalékon, a teljes államháztartás 92 százalékon volt. Az elmúlt évivel összevetve viszont még mindig nem túl kedvező a helyzet, akkor július végén a központi költségvetés hiánya az éves cél 74,5 százalékán, a teljes államháztartásé a 78,8 százalékán állt, az államháztartási hiány 1803,7 milliárd forint volt.

Az államháztartás hiánya egyértelműen az év első hónapjaiban szállt el. A januári többlet után februárban beindult a választások előtti osztogatás, és a kormány ezúttal két marokkal szórta a pénzt: februárban 13. havi nyugdíjat fizettek, ami az 5 százalékos év eleji nyugdíjemeléssel együtt azt eredményezte, hogy a nyugdíjkiadások már az első félévben 373,4 milliárd forinttal haladták meg a tavalyi első féléveset.

Hasonló tételt jelentett a családosok adó-visszatérítése: nagyrészt emiatt csak az első félévben 785 milliárd forintot utalt ki az állam, ami nagyjából 640 milliárd forinttal több volt az előző évinél, míg a fegyveres szerveknél kifizetett egyszeri év eleji juttatás bő kétszázmilliárd forinttal rontotta az egyenleget.

Ezek a lépések pedig azt eredményezték, hogy az államháztartás hiánya már április végén 2635,6 milliárd forint volt, ami elérte az éves cél 83 százalékát, majd további két hónap alatt 2892,3 milliárdra, az éves cél 96 százalékára duzzadt – innen tértünk most vissza az április szintre. A júliusi államháztartási jelentés tétje így többek között az volt, hogy átlépi-e hét hónap alatt az adósság az egész évre tervezett szintet vagy sem; a kedvező havi egyenlegnek köszönhetően nemhogy átlépte volna, hanem visszafordult a hiány év eleje óta tartó gyors növekedése.

A választások előtti osztogatások miatt, illetve a február végén kitört háború okozta energiaár-robbanás miatt a kormánynak június óta

több lépésben kiigazító intézkedésekről kellett döntenie.

A megszorításokat a június elején a visszamenőleges hatállyal kivetett – és például a Molnál azóta már emelt – extraprofitadók bevezetésével kezdték meg,

majd jöttek az Orbán-csomag további “intézkedései”, a kedvezményes adózást biztosító kata adónem kvázi eltörlése szeptember 1-től,

illetve a rezsicsökkentés csökkentése, a kormány szerinti átlagfogyasztás fölötti áram- és gázár emelése augusztus 1-től egy úgynevezett lakossági piaci árra. (Ez egyébként 700 százalékos gázáremelést jelentett).

Az Orbán kabinet mindezen intézkedésének hatásai az év utolsó hónapjaiban nagy mértékben “segíthetik” a költségvetési egyensúly visszaállítását. A “rendelkezések” egy részének egészen biztosan van inflációnövelő hatása – miközben a fogyasztói árak emelkedése már most is több évtizedes csúcson van –, amit a háztartások többsége egészen biztosan meg fog szenvedni, viszont a költségvetésnek jól fog jönni, hiszen a magasabb árak után magasabb lesz az áfabevétel is. Ez már tavaly is látszott,

az áfabevételek 764,8 milliárd forinttal, arányaiban 30,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

(telex.hu)
Ezt olvassa mindenki:
Szijjártó elárulta, szerinte miről kell megállapodni Afrikával 
Fideszes politikus: a Gyurcsány-Bajnai-kormány minden idők legkorruptabb kormánya volt... 
A parlamentben ismét elszabadult a pokol: Nem szégyelli magát?.... 
Tóth Gabi nem bírta ki, hogy ne posztoljon: Elmondhatatlanul büszke vagyok... 
Nagyon érdekesen viselkedett Szijjártó a svéd állami tévében - Kit érdekel... 
Ketyeg a nyugdíjbomba, sorra ébrednek fel az országok - Hol késik Magyarország? 
Eddigi legdurvább mondatot kapta Demcsák Zsuzsa: kend a hajadra, egyébként meg menj a p*csába"... 
Vannak akik örülnének, ha itthon is megtiltanák a dohányzást 
Ciki levelet kapott Orbán: A 91 éves Soros, mint agresszor, aki szétszedi a nagy utcai harcos Kedves Vezetőt 
Tóth Gabi művésznő beolvasott a kommentelőknek: Aki szereti a hazáját, az nem támad engem! 
Ebből botrány lesz: vannak akik szerint személyesen Orbánig érnek a Völner botrány szálai 
Robbant a hír: Akár fel is menthetik a Deutsch apósát meggyilkoló férfit 
Újabb kezeken kattan a bilincs? - Nyomozás indult egy Tarlós idejében kötött szerződés ügyében 
Megdöbbentő magyar szegénységről jelentek meg képek 
Nézd meg mennyiből újítottak fel műemlékeket - annyi a nulla, hogy mi nem tudjuk ez mennyi... 
Nemzetközi botrány: kiderült mennyi pénz ment Magyarországról a szlovén jobboldali pártsajtójának 
Családi ház kertjében álló műhelybe nyertek további 130 milliót - Orbán rendszer 
Gulyás bekeményített: egyszerű alkalmazottnak nevezte az EU bizottság elnökét - sőt... 
Menczer aggódik hogy szavazati jogot kell adni a bevándorlóknak, a politikai döntéseket át kell adni nekik.. 
Magyar óvoda alapkövét tették le a székelyudvarhelyi Csereháton - épül Orbán egységes Kárpát-medencéje... 
Orbán Viktor: többezer levelet kaptam 
Kemény év ez Orbánnak és mégkeményebb összegzés került elő: Simonka , Boldog, Völner stb stb stb... 
71 éves magyar nénit raboltak ki fényes nappal egy ollóval - de aztán jött aminek jönnie kellett... 
Óriási jutalomosztás volt Győrben - mutatjuk a részleteket 
Nem működött a leszállás jelző gomb, ezért olyat tett hogy ülhetett a rendőrségen... 
Az Orbán terv bukása: mézesmadzag és bunkósbot kellhet neki.... 
Deutsch és a Fidesz erkölcs: szerinte le kellene mondani az ellenzéki politikusnak mert csúnya dolgot művelt... 
Messze még az év vége: 19 milliárdos informatikai szerződés okozhat fejfájást Tarlóséknak 
Egy NAV ellenőrzés után vallott be több mint 300 millió forintnyi áfát egy cég 
Elindulsz otthonról és soha nem érsz haza - kemény filmet tett közzé a magyar rendőrség 
Elképesztő ami történik: 11 év alatt megháromszorozta az állami vezetők számát az ORbán kormány 
Orbán fogásza egészen szemtelen módon lapátolta ki a közpénzt a Triatlon Szövetségből - a NAV nyomozást indított költségvetési csalás gyanújával. 
2022-12-09. péntek
  Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook 2018-2022 Minden jog fenntartva ©  
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook

Elárulták melyik szervezet buktatta meg a Völner-ügy kulcsfiguráit- a repülőtérről vitték el a rendőrség munkatársai...
Fidesz botrány: egy aktivista hangfelvételt készítve vett részt....
Újabb összeférhetetlenségi botrány: 2019 októbere óta mintegy 67,5 millió forint megbízási díjat és jutalmat vett fel...
Nem akármilyen levél érkezett: Az EU hivatalosan hazugnak nevezte a magyar kormányt
Kitálalt a Soros Alapítvány elnökének lánya: Ezért gyűlöli Orbán a baloldaliakat
Óriási bírságot kapott az RTL Klub - elképeszt, hogy ez lement 12 karikás műsorban
Debreceni orvos a vádlottak padján - Tiltott műtéteket hajtott végre, elképesztő ami történt
Máris kiderült miért mondott le újabb fideszes polgármester
Győzött az összefogás? - nem akármi történik a Fertő tavon
Ajjaj - Lázár János kiakadt egy neki írt üzenet miatt - felütötte a fejét a magyar irigység!
Újabb részletek a Völner botrányról - Több százmilliós kár érhette a lakosságot
Megadta Orbán a kilövési engedélyt? - Nyílt hadüzenetet küldött Orbán minisztere
Nekimentek Orbánnak: A tolvajok normális helyen nem hálát kapnak, hanem bilincset....
Ki ő? - Az első politikai szerepét a Kommunista Ifjúsági Szövetségben vállalta, amikor a székesfehérvári alapszervezet KISZ-titkáraként küzdött a pártállami rendszer ellen
Orbán 2010-ben még ezt mondta: Véget vetünk a pofátlan végkielégítéseknek, most érdekes ami történik...
Nem akármilyen adatokat közöltek: minél több a közmunkás a faluban, annál többen szavaznak a...
Menczer Tamás keményen üzent mindenkinek: aki elárulja a külhoni magyarokat.....
2022-12-09. péntek
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2018-2022 Minden jog fenntartva ©