Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook Budapest, Magyarország  
2022-12-09. péntek
Megdöbbentő a Honvédelmi Minisztérium közlése: Magyarország kész a védelmi szerepvállalásra
A közleményben foglaltak szerint Magyarország Kelet-Európa egyik legnagyobb volumenű haderőfejlesztését hajtja végre.

Csak egy erős védelmi képességekkel rendelkező Európai Unió (EU) tud megbirkózni a biztonsági kihívásokkal, Magyarország kész a védelmi szerepvállalásra – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Idézték az uniós védelmi miniszterek prágai informális találkozóján részt vevő honvédelmi minisztert, aki kijelentette: Magyarország támogatja egy cselekvőképesebb Európai Unió megteremtését, amely gyors és hatékony választ tud adni a következő időszak biztonsági kihívásaira.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: Magyarország jelentős mértékben képes hozzájárulni Európa védelmi technológiai és ipari bázisának megerősítéséhez. Magyarország Kelet-Európa egyik legnagyobb volumenű haderőfejlesztését hajtja végre – jelezte.

A közlemény szerint az Európai Unió tagállamai mintegy fél évvel ezelőtt fogadták el a Stratégiai Iránytűt, mellyel az európai védelmi együttműködés erősítése, a védelmi képességek fejlesztése, valamint az unió ellenállóképességének és reagálóképességének fokozása mellett kötelezték el magukat.

Az Európai Unió cseh elnöksége alatt rendezett találkozó fő témája az ukrajnai háború globális következményei és Ukrajna védelmi és biztonsági jellegű támogatásán túl a védelmi befektetési hiányosságok és a képességfejlesztés terén szükséges további lépések kérdése volt.

Azt írták: Szalay-Bobrovniczky Kristóf felszólalásában kiemelte, hogy a világ az Ukrajnában zajló háborúval a stratégiai bizonytalanság új korszakába lépett, ami a szövetségesi rendszerek tekintetében is olyan történelmi jelentőségű lépéseket eredményezett, mint a NATO kibővítése Finnországgal és Svédországgal, valamint a nemzeti védelmi költségvetések megemelése több ország esetében is.

A miniszter rámutatott: a háború kapcsán megmutatkoztak az európai védelmi képességek hiányosságai, ez azonban lehetőséget ad arra, hogy fokozott lendülettel folytatódjon a regionális védelem és ellenállóképesség megerősítése, ebben pedig kritikus fontosságú az Európai Unió és a NATO együttműködése.

Mivel a háború az európai kontinensen, ráadásul Magyarország közvetlen szomszédságában zajlik, “szükségesnek tartjuk és hangsúlyozzuk” az egységes európai védelem fontosságát és fejlesztését – tette hozzá a miniszter. Magyarország a tagállamok között előkelő pozíciót foglal el a védelmi képességek fejlesztése terén.

A miniszter egyúttal hangsúlyozta azt is, hogy a háborús konfliktus nemcsak a védelmi kapacitásra gyakorol közvetlen hatást, hiszen elősegítheti a tömeges illegális migrációt, aminek hatása van a terrorizmus térnyerésére is, ez pedig újabb biztonsági kihívás elé állítja az országokat.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy a Josep Borrell külügyi főképviselő által bemutatott javaslattal kapcsolatban, amely egy jövőbeli EU katonai kiképzési misszió elindítására irányul, több ország jelezte további pontosítás iránti igényét, Magyarország pedig felhívta a figyelmet a javaslatban rejlő kockázatokra – írták a közleményben.

(MTI)
Ezt olvassa mindenki:
Szijjártó elárulta, szerinte miről kell megállapodni Afrikával 
Fideszes politikus: a Gyurcsány-Bajnai-kormány minden idők legkorruptabb kormánya volt... 
A parlamentben ismét elszabadult a pokol: Nem szégyelli magát?.... 
Tóth Gabi nem bírta ki, hogy ne posztoljon: Elmondhatatlanul büszke vagyok... 
Nagyon érdekesen viselkedett Szijjártó a svéd állami tévében - Kit érdekel... 
Ketyeg a nyugdíjbomba, sorra ébrednek fel az országok - Hol késik Magyarország? 
Eddigi legdurvább mondatot kapta Demcsák Zsuzsa: kend a hajadra, egyébként meg menj a p*csába"... 
Vannak akik örülnének, ha itthon is megtiltanák a dohányzást 
Ciki levelet kapott Orbán: A 91 éves Soros, mint agresszor, aki szétszedi a nagy utcai harcos Kedves Vezetőt 
Tóth Gabi művésznő beolvasott a kommentelőknek: Aki szereti a hazáját, az nem támad engem! 
Ebből botrány lesz: vannak akik szerint személyesen Orbánig érnek a Völner botrány szálai 
Robbant a hír: Akár fel is menthetik a Deutsch apósát meggyilkoló férfit 
Újabb kezeken kattan a bilincs? - Nyomozás indult egy Tarlós idejében kötött szerződés ügyében 
Megdöbbentő magyar szegénységről jelentek meg képek 
Nézd meg mennyiből újítottak fel műemlékeket - annyi a nulla, hogy mi nem tudjuk ez mennyi... 
Nemzetközi botrány: kiderült mennyi pénz ment Magyarországról a szlovén jobboldali pártsajtójának 
Családi ház kertjében álló műhelybe nyertek további 130 milliót - Orbán rendszer 
Gulyás bekeményített: egyszerű alkalmazottnak nevezte az EU bizottság elnökét - sőt... 
Menczer aggódik hogy szavazati jogot kell adni a bevándorlóknak, a politikai döntéseket át kell adni nekik.. 
Magyar óvoda alapkövét tették le a székelyudvarhelyi Csereháton - épül Orbán egységes Kárpát-medencéje... 
Orbán Viktor: többezer levelet kaptam 
Kemény év ez Orbánnak és mégkeményebb összegzés került elő: Simonka , Boldog, Völner stb stb stb... 
71 éves magyar nénit raboltak ki fényes nappal egy ollóval - de aztán jött aminek jönnie kellett... 
Óriási jutalomosztás volt Győrben - mutatjuk a részleteket 
Nem működött a leszállás jelző gomb, ezért olyat tett hogy ülhetett a rendőrségen... 
Az Orbán terv bukása: mézesmadzag és bunkósbot kellhet neki.... 
Deutsch és a Fidesz erkölcs: szerinte le kellene mondani az ellenzéki politikusnak mert csúnya dolgot művelt... 
Messze még az év vége: 19 milliárdos informatikai szerződés okozhat fejfájást Tarlóséknak 
Egy NAV ellenőrzés után vallott be több mint 300 millió forintnyi áfát egy cég 
Elindulsz otthonról és soha nem érsz haza - kemény filmet tett közzé a magyar rendőrség 
Elképesztő ami történik: 11 év alatt megháromszorozta az állami vezetők számát az ORbán kormány 
Orbán fogásza egészen szemtelen módon lapátolta ki a közpénzt a Triatlon Szövetségből - a NAV nyomozást indított költségvetési csalás gyanújával. 
2022-12-09. péntek
  Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook 2018-2022 Minden jog fenntartva ©  
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook

Elárulták melyik szervezet buktatta meg a Völner-ügy kulcsfiguráit- a repülőtérről vitték el a rendőrség munkatársai...
Fidesz botrány: egy aktivista hangfelvételt készítve vett részt....
Újabb összeférhetetlenségi botrány: 2019 októbere óta mintegy 67,5 millió forint megbízási díjat és jutalmat vett fel...
Nem akármilyen levél érkezett: Az EU hivatalosan hazugnak nevezte a magyar kormányt
Kitálalt a Soros Alapítvány elnökének lánya: Ezért gyűlöli Orbán a baloldaliakat
Óriási bírságot kapott az RTL Klub - elképeszt, hogy ez lement 12 karikás műsorban
Debreceni orvos a vádlottak padján - Tiltott műtéteket hajtott végre, elképesztő ami történt
Máris kiderült miért mondott le újabb fideszes polgármester
Győzött az összefogás? - nem akármi történik a Fertő tavon
Ajjaj - Lázár János kiakadt egy neki írt üzenet miatt - felütötte a fejét a magyar irigység!
Újabb részletek a Völner botrányról - Több százmilliós kár érhette a lakosságot
Megadta Orbán a kilövési engedélyt? - Nyílt hadüzenetet küldött Orbán minisztere
Nekimentek Orbánnak: A tolvajok normális helyen nem hálát kapnak, hanem bilincset....
Ki ő? - Az első politikai szerepét a Kommunista Ifjúsági Szövetségben vállalta, amikor a székesfehérvári alapszervezet KISZ-titkáraként küzdött a pártállami rendszer ellen
Orbán 2010-ben még ezt mondta: Véget vetünk a pofátlan végkielégítéseknek, most érdekes ami történik...
Nem akármilyen adatokat közöltek: minél több a közmunkás a faluban, annál többen szavaznak a...
Menczer Tamás keményen üzent mindenkinek: aki elárulja a külhoni magyarokat.....
2022-12-09. péntek
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2018-2022 Minden jog fenntartva ©