Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook Budapest, Magyarország  
2023-09-27. szerda
Kiderült mit keresett Novák Katalin Bukarestben - nem akármiről tárgyalt
Tizenkét éve nem fordult elő ilyen.

Négyszemközti megbeszélést folytatott a Cotroceni-palotában Novák Katalin magyar köztársasági elnök Klaus Johannis román államfővel.

A szerdai találkozónak az adott jelentőséget, hogy

legutóbb tizenkét éve

volt hivatalos elnöki megbeszélés Bukarestben a magyar és a román államfő között. A kényes témákat kerülve, óvatosan nyilatkoztak a zárt ajtók mögötti tárgyalás után a felek az elnöki palotában tartott sajtótájékoztatón, ahol mindkét államfő azt hangsúlyozta, hogy a két ország kapcsolatának pragmatikusnak kell lennie.

Novák – aki legutóbb a V9-es találkozón járt Bukarestben – ezúttal azt mondta: a mostani találkozóval új fejezetet nyitottak a két ország együttműködésében, egyúttal meghívta Budapestre Johannist.

„A legfontosabb, hogy meg tudjuk hallgatni egymást, és beszélni tudjunk egymással, akkor is, ha nem minden területen tejes az érdekazonosság és egyetértés”

– mondta a köztársasági elnök. Hozzátette: Magyarország támogatja Románia schengeni övezethez való csatlakozását.

Arra nem tértek ki az államfők, hogy miért kellett 12 évet várni a hivatalos elnöki vizitre, Novák Katalin csak annyit mondott: a feszültséget nem növelni, hanem csökkenteni szeretnék.

Klaus Johannis szerint vannak politikusok, akik

kihangsúlyozzák az etnikumok közötti különbségeket.

Akik ezt csinálják, nem tartják szem előtt a kisebbségek jólétét, tette hozzá. Úgy fogalmazott, a felhozott témák és a feszültségek nagy része mesterséges, a politikusok saját érdekükben akarják felerősíteni a kisebbségeket érintő nézeteltéréseket.

Nem esett szó a sajtótájékoztatón Orbán Viktor tusványosi beszédéről, ami komoly visszhangot váltott ki Romániában is – és kérdés sem hangzott el ezzel kapcsolatban, mivel a magyarországi médiumok közül csak az MTVA és a Metropol tehetett fel kérdést.

A két elnök megbeszélésén szóba került az energiaválság és az orosz energiafüggőség is. Novák Katalin ennek kapcsán azt mondta, Magyarország helyzete nehezebb, mint a tengeri kikötővel rendelkező Romániáé, de nekünk is csökkentenünk kell az energiafüggőségünket.

„Dolgozunk ezen, számítunk ebben Romániára is”

– tette hozzá.

Novák Katalin beszélt arról is, hogy globálisan az Európai Unió hangja és befolyása csekély ahhoz képest, amilyen erős lehetne. „Az a célunk, hogy az unió hangját felerősítsük” – mondta, megjegyezve, hogy ehhez jó közös döntésekre van szükség.

Szóba került a magyar államfő legutóbbi erdélyi, a református egyház meghívására tett magánlátogatása is. Novák Katalin ennek kapcsán azt mondta, Johannis tudott az útról, hivatalosan tájékoztatták a román államot a látogatásáról.

A magyar államfő egynapos bukaresti programja meglehetősen feszes az elnöki megbeszélés után: Novák ellátogat a román parlament mindkét házába, tárgyal Nicolae Ciuca miniszterelnökkel, a belvárosi Csíki sörözőben találkozik az RMDSZ elnökével, Kelemen Hunorral, valamint ellátogat a Bukarest I. Református Egyházközösségbe is.

Ezt olvassa mindenki:
Megint rólunk beszél Európa: a magyarok több mint 82%-a az EU leghátrányosabb régiójában él 
Nyilvános a Völner dokumentum: Majdnem behúzták Paks II-t is.. elképesztő információk 
A folyószámlákra és a lakástakarékokra is vonatkozik a kormány új extraadója 
Ez kész: Nem hajlandó átadni a hatalmat a polgármesterségtől megfosztott fideszes városvezető 
Valami történik: hirtelen lemondott Mészáros Lőrinc lánya 
Szijjártó nem viccel: Békéscsabáról Budapestre helikopterrel - ha meglátod mennyibe került ez az egyetlen út az adófizetőknek... 
Ha igaz, amit az Al Jazeera pánarab hírcsatorna tett közzé, akkor az elmúlt 11 év fideszes dolgai mind eltörpülnek az ügy mellett. 
Ennyi volt - visszavonták a magyar gigaprojekttől a pénzt, üres a kassza 
Ez is eljött: Két magyar is bekerült a világ leggazdagabb emberei közé - a világ csak csodálkozik 
Megszólalt az adócsalással vádolt polgármester: Amikor karácsonykor a hat négyzetméteres cellában gondolkodtam... 
Jól tartjuk képviselőinket - van aki több milliót tankol el egy hónap alatt, itt a hivatalos lista 
Előkerült mit mondott Orbán 2007-ben: Elég volt abból, hogy mindent elvesznek, amiért az emberek megdolgoztak és mindent eladnak, ami az emberek közös vagyona. 
Külföldi elemzők olyan jóslatot tettek közzé Magyarországról amitől tátva marad a száj - 2027-re 
Jakab Péter botrány: Azért hagytam ott a Jobbikot, mert összejátszottak a Fidesszel 
Orbán-terv: Az állam helyett a gyerekeknek kell gondoskodni a nyugdíjasokról 
Az év korrupciós botránya: Egészen a miniszterelnökig mindenkitől begyűjtöttük a kormányban a jóváhagyást 
Botrány: Mészáros Lőrinc is benne van a környezetromboló kínai akkumulátorbizniszben 
Novák Katalin átadta a 400 milliós beruházást majd gyorsan bezárták 
Egy nő véletlenül lehányta Tóth Gabit egy céges bulin 
Kapaszkodj meg: 2,3 milliárd forintot látsz a képen... 
Nagyon durvát lépett Deutsch Tamás majd közölte: Mostantól végképp nem lenne Gyurcsányék helyében 
Nemzetköz botrány: elképesztő mit üzent Schmidt Mária az Oxford professzorának 
Kiderült miért nevezte éhes disznónak Orbánt a román miniszterelnök 
Kiderült mit csinált Szijjártó Svájcban - 14 milliárd forintos beruházás 
Botrány: A tanú szerint kukás zsákban 600 millió forintot vitt a fideszes politikusnak - bírósági részletek 
Szijjártó: támadást indítottak Magyarország ellen, mert irigylik a sikereinket 
Kemény nyilvános levél a magyar rendőröknek - mai napig abban a tudatban vannak hogy a Magyar népet szolgálják 
Ebbe belebukhat egy miniszter? - az egész ország az Orbán birtokról beszél 
Váratlan Orbán fordulat: Magyarország mégis csatlakozik az Európai Ügyészséghez? 
Még találkozni sem akar Kövér Lászlóval a külföldi kollégája - itt tart Magyarország 
Színre lép Orbán testvére - lőfegyver kereskedelemmel foglalkozó cég vezetését vette át 
Olyan akkumulátor gyár érkezik az eddigieken kívül amitől eláll mindenki szava - Az idei év legnagyobb beruházása 
2023-09-27. szerda
  Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook 2018-2023 Minden jog fenntartva ©  
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook

Egy büdös fillért ne kapjanak a kormánytól – Lázár teljesen kiakadt
Darabokra szedték Szijjártó keresetét - a felesége cége milliárdos árbevételt ért el
Heti Hetes botrány, borított a producer: Egy velejéig romlott hazug disznó
Bíróság lett a dologból - Nagyon durva aminek Novák Katalint nevezték
A világ közvéleményét, így a magyart is jobban izgathatja, hogy továbbgyűrúzhet-e a háború
Orbán botrány: Végelszámolás alatt van a cég, ami milliárdokat kaszált a kormány lélegeztetőgép-beszerzésén
Ilyet még nem hallottunk: Rettenetes véleménnyel vannak Orbánról a ...
Orbán bukása? - Pert vesztett Magyarország Strasbourgban a választási rendszer miatt
A Spanyolok csak néznek: elképesztő amit megszerzett odakint Tiborcz érdekeltsége, sőt további...
Szégyen: Közérdekű adatot igényeltek a Fudanról, csupa kitakart információt kaptak
Elképesztő látvány: óriási helyreigazítást tett közzé a kormánylap - valótlanul híreszteltük...
Volt lengyel külügyminiszter Deutschnak: Tényleg emlékeztetni akar minket arra, hogy Magyarország melyik oldalon harcolt a 2. világháborúban?
Nem akármilyen körítéssel érkezett meg Szijjártó Veszprémbe - sofőr, testőrök beszédes képsorok
Indulnak a nagy gépek: olyan történik Felcsúton amire senki nem számított
A Fidesz egyik alapítója szerint Orbán már a saját hazugságaiba is belezavarodó, ön- és közveszélyes elme
Hannibal Lecterként ábrázolta Orbánt a német köztévé, Kovács Zoltán vérig sértődött
Szlovákiában mindenkit visznek, aki közpénzt herdált - Büszke a szlovák rendőrség
2023-09-27. szerda
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2018-2023 Minden jog fenntartva ©