Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
![]() |
|
Kiderült ki a férfi aki havi nettó másfél milliót keres és az sem elhanyagolható, hogy mivel |
![]() |
Három hónapja kötött szerződést a kulturális és innovációs tárcával az Avian Fund Kft., ami az ötszáz lelket számláló, Nógrád megyei Egyházasdengelegre van bejegyezve. A cég ennyi idő alatt már megkereste az egész tavalyi bevételét. A miniszter személyéhez kötődő bizalmi jellegű tanácsadás szakpolitikai és politikai kommunikációs kérdésekben, ez a feladata az Avian Fund Innovációs és Technológiai Tudásközpont Kft.-nek, és ezért cserébe havi nettó 1,5 millió forintot kap a Csák János vezette Kulturális és Innovációs Minisztériumtól. Ez derül ki a kormány honlapjára feltöltött friss szerződéslistából, amit a HVG szúrt ki. Az elmúlt három hónapban tehát nettó 4,5 millió forintot kapott a Csák János miniszter munkáját segítő bizalmi jellegű politikai tanácsaiért a vállalkozás. Ez igen szép eredmény, tekintve, hogy működése első két évében 0 forint árbevétel mellett csak veszteséget termelt, míg tavaly egész évben nem volt annyi árbevétele, csak nettó 3,7 millió, mint amennyit ezzel a friss minisztériumi szerződéssel három hónap alatt megkeresett. Érdekesség, hogy a cég tevékenységi körei között egyáltalán nem szerepel tanácsadás, ért viszont elvileg az elektromos, híradástechnikai célú közmű építéstől a piac- és közvélemény-kutatáson át az internetes kiskereskedelemig sok mindenhez. A vállalkozás ügyvezetője és egyedüli tulajdonosa a 30 éves Marencsák Kitty, akiről annyit találni az interneten, hogy a 2019-es Most van most című magyar játékfilm producere volt. A cég székhelye Egyházasdengelegen a Petőfi út 2. szám alatt található, ami 41 jelenleg is aktív vállalkozás székhelye. Egy helyi cég weboldala alapján székhelyszolgáltatás zajlik ezen a címen. (via hvg.hu) |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2023 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Megint rólunk beszél Európa: a magyarok több mint 82%-a az EU leghátrányosabb régiójában él | |
![]() |
![]() |
|
Nyilvános a Völner dokumentum: Majdnem behúzták Paks II-t is.. elképesztő információk | |
![]() |
![]() |
|
A folyószámlákra és a lakástakarékokra is vonatkozik a kormány új extraadója | |
![]() |
![]() |
|
Ez kész: Nem hajlandó átadni a hatalmat a polgármesterségtől megfosztott fideszes városvezető | |
![]() |
![]() |
|
Valami történik: hirtelen lemondott Mészáros Lőrinc lánya | |
![]() |
![]() |
|
Szijjártó nem viccel: Békéscsabáról Budapestre helikopterrel - ha meglátod mennyibe került ez az egyetlen út az adófizetőknek... | |
![]() |
![]() |
|
Ha igaz, amit az Al Jazeera pánarab hírcsatorna tett közzé, akkor az elmúlt 11 év fideszes dolgai mind eltörpülnek az ügy mellett. | |
![]() |
![]() |
|
Ennyi volt - visszavonták a magyar gigaprojekttől a pénzt, üres a kassza | |
![]() |
![]() |
|
Ez is eljött: Két magyar is bekerült a világ leggazdagabb emberei közé - a világ csak csodálkozik | |
![]() |
![]() |
|
Megszólalt az adócsalással vádolt polgármester: Amikor karácsonykor a hat négyzetméteres cellában gondolkodtam... | |
![]() |
![]() |
|
Jól tartjuk képviselőinket - van aki több milliót tankol el egy hónap alatt, itt a hivatalos lista | |
![]() |
![]() |
|
Előkerült mit mondott Orbán 2007-ben: Elég volt abból, hogy mindent elvesznek, amiért az emberek megdolgoztak és mindent eladnak, ami az emberek közös vagyona. | |
![]() |
![]() |
|
Külföldi elemzők olyan jóslatot tettek közzé Magyarországról amitől tátva marad a száj - 2027-re | |
![]() |
![]() |
|
Jakab Péter botrány: Azért hagytam ott a Jobbikot, mert összejátszottak a Fidesszel | |
![]() |
![]() |
|
Orbán-terv: Az állam helyett a gyerekeknek kell gondoskodni a nyugdíjasokról | |
![]() |
![]() |
|
Az év korrupciós botránya: Egészen a miniszterelnökig mindenkitől begyűjtöttük a kormányban a jóváhagyást | |
![]() |
![]() |
|
Botrány: Mészáros Lőrinc is benne van a környezetromboló kínai akkumulátorbizniszben | |
![]() |
![]() |
|
Novák Katalin átadta a 400 milliós beruházást majd gyorsan bezárták | |
![]() |
![]() |
|
Egy nő véletlenül lehányta Tóth Gabit egy céges bulin | |
![]() |
![]() |
|
Kapaszkodj meg: 2,3 milliárd forintot látsz a képen... | |
![]() |
![]() |
|
Nagyon durvát lépett Deutsch Tamás majd közölte: Mostantól végképp nem lenne Gyurcsányék helyében | |
![]() |
![]() |
|
Nemzetköz botrány: elképesztő mit üzent Schmidt Mária az Oxford professzorának | |
![]() |
![]() |
|
Kiderült miért nevezte éhes disznónak Orbánt a román miniszterelnök | |
![]() |
![]() |
|
Kiderült mit csinált Szijjártó Svájcban - 14 milliárd forintos beruházás | |
![]() |
![]() |
|
Botrány: A tanú szerint kukás zsákban 600 millió forintot vitt a fideszes politikusnak - bírósági részletek | |
![]() |
![]() |
|
Szijjártó: támadást indítottak Magyarország ellen, mert irigylik a sikereinket | |
![]() |
![]() |
|
Kemény nyilvános levél a magyar rendőröknek - mai napig abban a tudatban vannak hogy a Magyar népet szolgálják | |
![]() |
![]() |
|
Ebbe belebukhat egy miniszter? - az egész ország az Orbán birtokról beszél | |
![]() |
![]() |
|
Váratlan Orbán fordulat: Magyarország mégis csatlakozik az Európai Ügyészséghez? | |
![]() |
![]() |
|
Még találkozni sem akar Kövér Lászlóval a külföldi kollégája - itt tart Magyarország | |
![]() |
![]() |
|
Színre lép Orbán testvére - lőfegyver kereskedelemmel foglalkozó cég vezetését vette át | |
![]() |
![]() |
|
Olyan akkumulátor gyár érkezik az eddigieken kívül amitől eláll mindenki szava - Az idei év legnagyobb beruházása | |
![]() |
![]() |
|
Egy büdös fillért ne kapjanak a kormánytól – Lázár teljesen kiakadt | |
![]() |
![]() |
|
Darabokra szedték Szijjártó keresetét - a felesége cége milliárdos árbevételt ért el | |
![]() |
![]() |
|
Heti Hetes botrány, borított a producer: Egy velejéig romlott hazug disznó | |
![]() |
![]() |
|
Bíróság lett a dologból - Nagyon durva aminek Novák Katalint nevezték | |
![]() |
![]() |
|
A világ közvéleményét, így a magyart is jobban izgathatja, hogy továbbgyűrúzhet-e a háború | |
![]() |
![]() |
|
Orbán botrány: Végelszámolás alatt van a cég, ami milliárdokat kaszált a kormány lélegeztetőgép-beszerzésén | |
![]() |
![]() |
|
Ilyet még nem hallottunk: Rettenetes véleménnyel vannak Orbánról a ... | |
![]() |
![]() |
|
Orbán bukása? - Pert vesztett Magyarország Strasbourgban a választási rendszer miatt | |
![]() |
![]() |
|
A Spanyolok csak néznek: elképesztő amit megszerzett odakint Tiborcz érdekeltsége, sőt további... | |
![]() |
![]() |
|
Szégyen: Közérdekű adatot igényeltek a Fudanról, csupa kitakart információt kaptak | |
![]() |
![]() |
|
Elképesztő látvány: óriási helyreigazítást tett közzé a kormánylap - valótlanul híreszteltük... | |
![]() |
![]() |
|
Volt lengyel külügyminiszter Deutschnak: Tényleg emlékeztetni akar minket arra, hogy Magyarország melyik oldalon harcolt a 2. világháborúban? | |
![]() |
![]() |
|
Nem akármilyen körítéssel érkezett meg Szijjártó Veszprémbe - sofőr, testőrök beszédes képsorok | |
![]() |
![]() |
|
Indulnak a nagy gépek: olyan történik Felcsúton amire senki nem számított | |
![]() |
![]() |
|
A Fidesz egyik alapítója szerint Orbán már a saját hazugságaiba is belezavarodó, ön- és közveszélyes elme | |
![]() |
![]() |
|
Hannibal Lecterként ábrázolta Orbánt a német köztévé, Kovács Zoltán vérig sértődött | |
![]() |
![]() |
|
Szlovákiában mindenkit visznek, aki közpénzt herdált - Büszke a szlovák rendőrség | |
![]() |
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2023 Minden jog fenntartva © |