Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook Budapest, Magyarország  
2022-09-29. csütörtök
Elveheti az állam, ami más tulajdona – több sebből vérzik Orbán új törvénye, elképesztő, hogy meglépték



Diszkriminatív, ellentmond a tulajdonjognak, és nehéz feladat elé állítja a nagykereskedelmi láncokat a kormány új törvényjavaslata, melyet egy nap alatt szavaztatnának meg az Országgyűléssel. Az Agrárminisztérium szerint a szerepvállalásuk nélkül nem mérsékelhető az élelmiszer-pazarlás, tervük azonban nemcsak a boltokon, hanem a beszállítókon és a vásárlókon is csattanhat. Lehet, hogy nem lesz többé lejárati napon leértékelt gyümölcs, a rövid lejáratú idejű termékek beszállítói pedig akár hátrányba is kerülhetnek.



A kormány jó üggyel, nevezetesen az élelmiszer-pazarlás csökkentésével indokolja, mégis nehéz megmagyarázni annak a törvényjavaslatnak néhány elemét, melyről a Telex írt először, és amely jelentősen megnehezítené a külföldi élelmiszerláncok helyzetét Magyarországon. Ha az Országgyűlés megszavazza – márpedig kétharmados kormánytöbbség mellett nehéz mást elképzelni – a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Nagy István agrárminiszter nevével jegyzett javaslat előírná a láncoknak, hogy ajánlják fel a minőségmegőrzési lejárathoz közeli élelmiszereiket az államnak, egészen pontosan egy állami nonprofit társaságnak. Ha pedig még ez sem lenne elég, a kiskereskedelmi adójukat is 2,5 százalékról 2,7 százalékra emelné.



Fontos szempont, hogy az Országgyűlés elé gyorsított eljárásban beterjesztett javaslat meglehetősen diszkriminatív módon a 100 milliárd forintnál nagyobb árbevételű láncokra vonatkozik.



Ez lényegében az Aldi, az Auchan, a Lidl, a Penny Market, a Spar és a Tesco áruházait jelenti, a kisebb – sok esetben magyar tulajdonú – élelmiszerboltok kimaradnának a törvény hatálya alól.



A fenti élelmiszerláncok gyakorlatában viszont érzékelhető változásokat hozna a módosítás. A szövegezés szerint nekik kötelező lenne az élelmiszereik többségét a minőségmegőrzési időtartam előtt 48 órával felajánlani az állami tulajdonú Élelmiszermentő Központ (ÉMK) számára, ezen kívül élelmiszerhulladék-csökkentési tervet is kellene készíteniük, valamint ki kellene nevezniük egy élelmiszermentési felelőst.



Ha ezt a tervet nem nyújtják be, vagy 2%-ot meghaladó mértékben átlépik az éves élelmiszerhulladék tervezett mértékét, bírságra számíthatnak.



A fogyaszthatósági idővel, valamint a 48 óránál rövidebb minőségmegőrzési idővel rendelkező élelmiszerekre nem vonatkozna a szabályozás, vagyis nincs arról szó, hogy ezekben a kereskedelmi láncokban a szabályozás érintené például a friss pékáruk forgalmazását.



Itt fontos megemlíteni azt is, mit jelent a minőségmegőrzési idő, és miben különbözik a fogyaszthatósági időtől. Boltban vásárolva mindkettővel találkozhatunk: ha egy élelmiszeren fogyaszthatósági idő van feltüntetve, az azt jelenti, hogy annak lejártával az a termék már nem fogyasztható, esetleg káros is az egészségre – ilyen lehet például egy doboz tej, gomba vagy húsáru, és minden romlandó. A minőségmegőrzési idő (angolul best before rá a kifejezés) ezzel ellentétben arra utal, hogy a lejárat után még fogyasztható a termék, legfeljebb nem lesz ugyanolyan a minősége, mint amit megszoktunk – gondolhatunk itt például egy elszíneződött csokoládéra, száraztésztára, lisztre.



A törvényjavaslat tehát ez utóbbi termékekere vonatkozik.



És akkor megjelenik az állam



Az, hogy a keletkező élelmiszerhulladékkal valamit tenni kell, egyáltalán nem újdonság, sőt ma is több olyan kereskedelmi lánc van, amely már gyakorlattá tette, hogy csökkenti a kidobott áruk mennyiségét, így az élelmiszer-pazarlást. Általános gyakorlat, hogy a lejárati időhöz közel járó termékeket alacsonyabb áron kínálják, amit pedig nem tudnak eladni, de még emberi fogyasztásra alkalmas, azt jótékonysági szervezeteknek adják át. A Tesco erről éves jelentést is készít, innen tudni, hogy 2020/2021-ben a Magyar Élelmiszerbank Egyesület segítségével 3744 tonna élelmiszer-felesleget juttatott el helyi karitatív szervezeteknek.



Erre szükség is van, hiszen a Nébih adatai szerint Magyarországon évi 1,8 millió tonna élelmiszer végzi a szemétben a teljes élelmiszerláncban (vagyis nem csak a boltokban), ami fejenként 68 kilónyi élelmiszernek felel meg.



Ebbe a szektorba szállna most be az állam, amely azzal érvel, hogy az ő szerepvállalásuk nélkül nem mérsékelhető érdemben az élelmiszerpazarlás. Legalábbis ez szerepel Nagy István agrárminiszter közleményében, amely az eddig nem létező Élelmiszermentő Központról is elárul néhány részletet. Ezt a felajánlott élelmiszerek elosztásának koordinálására hoznák létre, azok újraelosztásához viszont – legalábbis a kormány szerint – nem lenne szükség új állami logisztikai rendszerre, ehelyett arra a már működő karitatív szervezeteket használnák.



A törvényjavaslat indoklásának szövegében ez egészen pontosan úgy szerepel, hogy az ÉMK a kormányhoz tartozó Karitatív Tanács szervezet tagjaival (itt lehet őket megnézni), továbbá az általa előzőleg regisztrált más karitatív tevékenységet folytató szervezetekkel szerződik.



Az, hogy a gyakorlatban ez pontosan mit jelent majd, egyelőre nem világos, a 2005 óta működő Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke, Cseh Balázs azonban a fenti indoklás alapján úgy látja, hogy bár ők nem tagjai a Karitatív Tanácsnak, velük ugyanúgy lehet majd szerződést kötni.



„A törvényjavaslat kitér rá, hogy az ÉMK koordinációs munkát végez, arra viszont nem, hogy az élelmiszer hozzájuk kerül-e fizikailag, vagy a velük szerződésben álló karitatív szervezetek fogják-e eljuttatni közvetlenül a rászorulókhoz. Ha ez utóbbiról lesz szó, akkor ez inkább jogi változásokat fog eredményezni, nem feltétlenül gyakorlatiakat” – mondta Cseh Balázs.



Ráadásul úgy látja, a törvényjavaslat összességében az egész élelmiszerfelesleg csak egy kis százalékáról rendelkezik, nem tartoznak ide például a pékáruk, vagy a gyorsabban romló élelmiszerek, ezért ezekről valószínűleg továbbra sem az ÉMK rendelkezik majd.



Cseh Balázs arra is emlékeztetett, hogy a törvényjavaslatnak több olyan paragrafusa van, mely uniós jogszabályt ültet át a magyar gyakorlatba, ilyen például az a változás, hogy a lejárt minőségmegőrzési idejű élelmiszert is lehet majd adományozni, vagy az, hogy a létrejövő Élelmiszermentő Központ (ÉMK) adatokat és információkat szolgáltat majd az Európai Bizottság számára készülő élelmiszerhulladék-jelentéshez.



„Ez utóbbi például azért is fontos, mert kötelezően előírná a riportálást a kereskedelmi láncoknak, márpedig a hulladékot csökkenteni is csak akkor lehet, ha tudjuk, hogy pontosan mennyi keletkezik” – mondta.



Az, hogy a törvényjavaslat milyen változásokat hoz majd a gyakorlatban, mi lesz az ÉMK szerepe, egyáltalán miért kellett létrehozni és mit fog koordinálni, azt Cseh Balázs sem tudta megjósolni, ők mindenesetre optimistán állnak hozzá, és nem érzik úgy, hogy kiszorulnának a tevékenységi területről.



Az Élelmiszerbank egyébként csak 2019-ben 11 ezer tonna élelmiszert mentett meg a megsemmisítéstől úgy, hogy a felkutatott termékeket rászorulókhoz juttatta el. 350 áruházzal napi szinten együttműködnek: a kereskedelmi mentés során a rövid lejáratú élelmiszerek – többnyire pékáru, zöldségek és gyümölcsök – egy napon belüli kiosztását koordinálják, a gyártó partnereiktől főleg húsárut, tejtermékeket, édességet és konzerveket vesznek át.



Még eladnák, de már nem az övék



Kevésbé optimisták az érintett élelmiszerláncok, melyeket információnk szerint nem ért teljesen váratlanul a kormány terve, egyeztetésre viszont senki nem hívta őket. Sok időt a felkészülésre sem kapnak, a törvényjavaslat jelenlegi formájában jövő február elsején már hatályba is lépne.



A témához közelálló forrásaink szerint a kereskedelmi láncoknak az, hogy a minőséglejárati idő letelte előtt 48 órával fel kell ajánlaniuk a termékeiket az államnak, lényegében azt jelenti, hogy olyan tulajdonukat kell odaadniuk az államnak, amit még teljes áron is el tudnának adni. Már abban az esetben, ha a termékek kötelező felajánlása egyben azt is jelenti, hogy amennyiben az állami cég igényt tart rá, akkor azt be is kell szolgáltatni, függetlenül attól, hogy a hátralévő két napban azt sikerül-e értékesíteni. A törvénymódosítás szövegéből mindenesetre nem következik, hogy a lejárati időig fennmaradó két napban egy áruháznak lehetősége van-e még a polcain tartani a felajánlott terméket, amelyet egyébként is ott árusít, vagy a két nappal korábbi felajánlás ezt a lehetőséget eleve megvonja, és onnantól bedobozolva kell átadásra készen tartania az árucikkeket.



Ezt egy étolaj példájával könnyen el is lehet magyarázni: egy december 20-án lejáró minőségű olajat eddig akár a minőséglejárati idő végéig a polcon lehetett hagyni, az új jogszabályok pedig arra is lehetőséget adnak, hogy ezután adományozzák tovább. Az új törvényjavaslat viszont arra kényszerítheti a boltokat, hogy akár már két nappal korábban felajánlják azt az államnak. Ezen a törvény végrehajtását pontosító rendelet finomíthat majd, ha a kormánynak nem az azonnali beszolgáltatás a szándéka.



A gyakorlatban persze ilyen példa nem sokszor akad, hiszen azoknál a hosszú szavatosságú termékeknél – konzervek, tészták, vagy akár már az említett étolaj – a boltok tudnak úgy gazdálkodni a készlettel, hogy ne legyen olyan a polcon, ami közel van már a minőséglejárati időhöz. A fagyasztott termékek is ebbe a kategóriába tartoznak, de esetüket tovább bonyolítja, hogy egy esetleges adományozásnál arra is kell vigyázni, hogy ne szakadjon meg a hűtési lánc.



Az igazi gondot azok a friss áruk jelentik, melyeken szintén feltüntették a minőséglejárati időt, viszont nem lehet őket sokáig a polcon tartani, ilyenek a csomagolt zöldségek, csomagolt gyümölcsök, bizonyos vajak és sajtok, sőt akár néhány csomagolt kenyér is.



Ezek esetében már igenis jelenthet veszteséget, ha két nappal a lejárat előtt be kell őket szolgáltatni, hiszen ennyivel lerövidül az időszak, amíg el lehet őket adni.



A csomagolt salátákat gyümölcsöket így az új törvény életbe lépése után hiába keresnék a lejárati idő napján féláron a vásárlók, addigra már az állam tulajdonában kerülhetnek, ha a kötelező felajánlásuk után az állami társaság erre igényt formál. Mivel ezeknek ugyanolyan jó a minőségük, de jóval olcsóbbak, sok vásárló kifejezetten ezekre utazik.



Vannak olyan piacközeli forrásaink, akik azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy a törvényjavaslat a termelőkre is visszacsapjon. Egy áruházláncnak nem érdeke, hogy megvegyen valamit, utána pedig ne tudja eladni, ezért úgy észszerű, ha a rövidebb ideig elálló élelmiszerekből, mint például a saláták, ezután inkább kevesebbet rendelnek majd, ami a magyar beszállítókat is kellemetlenül érintheti – fogalmazott egyikük. Hasonló a helyzet a csomagolt kenyerekkel – itt azokat fogják előnyben részesíteni, melyek hosszabb ideig megőrzik minőségüket, így tovább maradhatnak a polcon.



A törvényjavaslatot vizsgálva az is nehezen tűnik kivitelezhetőnek, hogy – ahogy az a szövegben szerepel – az érintett áruházláncok előre meghatározzák az élelmiszer-hulladék tervezett mértékét. Az, hogy éves szinten mennyi kell egy termékből, rengeteg tényezőn múlik, és az év közben is bármi borulhat. "Jó példa erre a Covid, amelynek első hulláma alatt sok boltban hiány keletkezett rizsből, lisztből és más tartós élelmiszerekből” – mondta egy boltos.



A kereskedők aggódnak amiatt is, két hónap alatt hogyan állítanak majd fel egy olyan állami szervezetet, amely a teljes rendszert koordinálni fogja. Ha ugyanis az nem működik, akár a nyakukon is maradhatnak azok a termékek, melyeket el is adományozhattak volna más csatornákon keresztül.



Bár azt nem nehéz kitalálni, hogy az Országgyűlés meg fogja szavazni a gyorsított eljárásban eléjük kerülő törvényjavaslatot, az egyelőre kérdéses, hogy mi lesz a további sorsa. Sokan emlékeznek még rá, amikor egy éve Áder János köztársasági elnök alkotmányossági kontrollt kért a hulladékgazdálkodási törvénnyel kapcsolatban, mert úgy gondolta, nem vonható el ellenszolgáltatás nélkül a cégektől az értékkel bíró hulladék.



Ha pedig ez alapján nézzük, az élelmiszerláncok számára a lejárati idő előtt beszolgáltatott élelmiszerek ugyanígy értékkel bírnak – és ellenszolgáltatást kellene érte kapniuk.
Hivatalos: Pert nyert a tankerülettel szemben a veszélyes munkakörülményeket elutasító tanár
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Példaértékű.

Pert nyert a tankerület ellen Ritecz Szilvia pécsi kerámiatanár, akit azután rúgtak ki, hogy szót emelt a rákényszerített veszélyes munkakör miatt — számolt be róla a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete honlapja, a Ne d...
Egyre elkeseredettebbek: Nem hiszed el, hol toboroz új határvadászokat és iskolaőröket a rendőrség
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Tényleg nagyon kevesen jelentkezhettek.

Miután idáig csak néhány százan jelentkeztek határvadásznak, a Sziget fesztiválon felállított Prevenciós Pontban is várják a határvadász hivatás és az iskolaőri pálya iránt érdeklődőket
...
Lesújtó: A magyarok egyre inkább arra számítanak, hogy csak 70 évesen mehetnek nyugdíjba
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Egyre többen gondolják, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgozni fognak.

Kedvezőtlenebbé váltak a nyugdíjkilátások a K&H biztos jövő felmérése szerint, amely a 30-59 évesek körében mérte fel, mire számítanak idős korukban. A n...
Összeomlik a rendszer: Botrány: Részlegek bezárására készül az egyik legtekintélyesebb magyar
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Online oktatásra térhet át a Természettudományi Kar.

Az energiakrízis, a növekvő rezsiárak és az állami támogatások csökkenése miatt takarékoskodásra kényszerülhet Magyarország legnagyobb egyeteme, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (E...
A KSH kimatekozta: Rég nem látott mértékben gazdagodtak a magyarok idén - mutatjuk
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Hatalmas a jólét.

Az első negyedévben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 508 300 forint volt, 21 százalékkal nőtt éves összevetésben,

ilyen mértékű növekedésre az elmúlt 15 évben nem vo...
Óriási botrány: Összeférhetetlenséget állapítottak meg a miniszter vagyonnyilatkozatában
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Kiderült, hogy a miniszter egy pénzügyi magáncég felügyelőbizottságának elnöke.

Beruházási hitelekkel foglalkozó magáncégben tölt be a kormányzati tisztségével összeférhetetlen pozíciót Nagy Márton, a gazdaságfejlesztési tárca vez...
Tudod kinek a rokona az új párizsi konzul? - Szijjártó nevezte ki...
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Szijjártó kinevezte.

A Szabad Európa értesülése szerint Szijjártó Péter nemrég kinevezte Deutsch Domonkost párizsi konzulnak. Deutsch Tamás 24 éves unokaöccse 2023 elején foglalhatja el helyét a francia főváros konzulátusán.

Nem akárki állítja: Karácsonyra sem enni, sem fűteni, sem világítani, sem tankolni nem fognak a magyarok (+videó)
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Orbánéknak köszönhetően brutális lesz az infláció.

A törvénytelen kormány továbbra is a magyarokkal fizetteti meg az alkalmatlan és felelőtlen döntéseinek árát orbáni megszorításokkal, adóemelésekkel, inflációval és rezsiemeléssel...
Bejött az adóemelés meg az infláció a kormánynak: Óriási pénzeket kaszált az állam a megszorításokkal
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Sikeresen hajtotta végre a sarcokat az Orbán-kormány.

Júliusban az államháztartás központi alrendszere 255,7 milliárd forint többletet ért el, ezzel a hónap végére 2636,5 milliárd forintra csökkent az év elejétől halmozódó, júliusban m...
Polt Péter válaszolt: követett el Orbán Viktor bűncselekményt?
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Egész Európa felháborodott a beszéden, a legfőbb ügyész reagált.

Orbán Viktor nem követett el bűncselekményt a tusványosi náci beszéddel — ezt válaszolta Polt Péter Vadai Ágnes írásbeli kérdésére hétfőn.

A DK képvise...
Beköszöntött a kegyetlen gyógyszeráremelés: Hihetetlen mértékben drágul egy fontos készítmény
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Akár 4,5-szeres áremelkedés is várható.

Akár 450 százalékkal is megdrágulhatnak a vérrögképződést akadályozó gyógyszerek a Napi.hu hétfői cikke szerint. Októbertől a heparint tartalmazó készítmények a mostani 678 és 3393 forint kö...
Nemzetközi botrány: hét hónapig tartottak fogva egy menekült családot a magyar határon
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Kegyetlen bánásmódról és éheztetésről számoltak be.

A strasbourgi bíróság közölte, a magyar állam jogsértő módon tartott fogva a röszkei tranzitzónában 211 napon át egy négyfős afgán családot, ezért 15 000 euró kártérítés m...
Megbüntettek egy újabb népszerű áruházláncot, amiért trükköztek a hatósági áras termékekkel
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Nem ez az első eset.

A Lidl Magyarország Bt. a fogyasztóvédelmi hatóság szerint eddig négy esetben követett el jogsértést a hatósági áras termékek értékesítése kapcsán — derül ki a jogerős fogyasztóvédelmi határozatok átvizsgálá...
Megdöbbentő a Honvédelmi Minisztérium közlése: Magyarország kész a védelmi szerepvállalásra
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
A közleményben foglaltak szerint Magyarország Kelet-Európa egyik legnagyobb volumenű haderőfejlesztését hajtja végre.

Csak egy erős védelmi képességekkel rendelkező Európai Unió (EU) tud megbirkózni a biztonsági kihívásokkal, Magyarorsz...
Érdekes: Szörnyethalt a Lukoil vezetője, kizuhant egy kórház ablakából
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Kizuhant a moszkvai Központi Klinikai Kórház ötödik emeleti ablakából és életét vesztette Ravil Maganov, a Lukoil igazgatótanácsának elnöke.

A kiemelt ügyekben eljáró Nyomozó Bizottság (SZK) feltételezi, hogy a Lukoil felsővezetője ön...
Botrány képek: Elmentek a milliókkal az autójában elfogott roma vezető otthonához
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28

Kinek érhet meg 30 millió forintot Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöki posztja? Bombaként robbant a hír kedden, hogy Agócs János eddigi vezetőt bilincsbe verve vitték el egy vidéki házból, mert a roma vezető az ügyészség gyanúja szerint en...
Utólag kitálalnak a szomszédok: rendőrt hívott Mazsi Berkire a halála előtt – Videóra is vették a balhét
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28

Újabb megdöbbentő részletek derültek ki Berki Krisztián utolsó napjairól, és beigazolódni látszik a gyászoló édesanya aggálya: Berki szomszédjai szerint Mazsi a halála előtt két nappal megfenyegette Berkit, hogy börtönbe juttatja.

Mi történt? Kirúgtak egy Fidesz-propagandistát az Indextől
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Megváltak Csekő Imrétől, aki több kormányközeli portál munkatársa is volt.

A Media1 információi szerint néhány héttel ezelőtt távozott az Index.hu-tól Csekő Imre, a lap egyik ismert politikai újságírója.

Csekő Imre ne...
Kiderült: mennyiért moshatja a börtönök szennyesét a kiírt közbeszerzés Fidesz-közeli győztese
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Eldőlt a négy évre szóló keretszerződés sorsa.

Az újabb egyajánlatos közbeszerzést, a miskolci Referencia Mosodák Zrt. nyerte, és moshatja négy évig, legfeljebb nettó 30 milliárd forint keretösszegig a büntetés-végrehajtás és más eg...
Rettentő kínos: Nekiesett Koncz Zsuzsának a lakájmédia, de aztán történt valami....
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Valamit elfelejtettek.

Nem szólal meg gyakran politikai témában az ország egyik legnépszerűbb és legrégebb óta a szakmában levő énekesnője, Koncz Zsuzsa. A Spirit FM műsorában azonban legutóbb arról beszélt, nem hívják a közmédiába a ...
Nem fogod elhinni: kiszámolták mennyibe került Orbán útja, hogy Trumppal legyen
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
A bolondnak is megéri.

A miniszterelnök augusztus elején utazott ki az Amerikai Egyesült Államokba, ahol találkozott Donald Trump bukott amerikai elnökkel, és beszédet mondott a konzervatívnak nevezett CPAC színpadán.

Orbán Viktort...
Lezúzták a fákat a kiszáradt Velencei-tó mellett — Tiborcz István haverja kaszál rajta hatalmasat
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
40 milliárdot sokallt a kormány a tó megmentéséért, 43 milliárdot egy komplexumért már nem.

A Velencei-tó partján épül fel a 43 milliárd forintos Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia.

A kormányhivatal szerint a kajakközp...
Nem hiszed el, miért nem építik meg a siófoki stadiont Orbánék
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Ilyen se volt még.

Lengyel Róbert Siófok polgármestere, Facebook-oldalán számolt be arról, hogy az immár sportügyekben is eljáró Honvédelmi Minisztérium sportért felelős új államtitkára, Schmidt Ádám a minap arról tájékoztatta, hogy a...
Az év botránya: Élő adásban szembesítették Márki-Zayt egy csúnya füllentésével, nagy égés lett belőle (
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Kínos.

Beszámoltunk róla, hogy egy vasárnapi sajtótájékoztatón jelentette be Márki-Zay Péter, hogy mozgalma, az MMM a jövőben nem fogja támogatni a legnagyobb ellenzéki párt, a Demokratikus Koalíció jelöltjeit az időközi választásokon....
Undorító: Spórolásra szólították fel a tűzoltóságokat — Elmaradhatnak a tűzoltás-...
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Egy erdőtűznél nem vállalták el az oltást, mert nem fizették ki a tankolást.

Kevesebbet gyakorlatozhatnak a tűzoltók, csökkenteniük kell a járművek futását is — többek között ezt az utasítást kapták az országos katasztrófavédelemh...
Orbánék újabb húzása: A legszegényebbek járnak pórul - sokan fognak ezen kiakadni
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Az Orbán-kormány így védi a családokat.

Több helyről is arról kaptunk jelzést, hogy az MVM feltöltőkártyás villanyórái piaci áron számolnak augusztus elseje óta — írta meg a 24.hu.

Ez azt jelenti, hogy

a le...
A szülők kiakadtak: Egy kislány alatt leszakadt a mászóka a nemrég átadott másfél milliárdos debreceni játszótéren
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
A játszótér üzemeltetője közölte, a mászókát nem megfelelően használták.

Az augusztus 1-jén átadott debreceni Sziget-kék játszótéren egy kislány alatt leszakadt a mászóka falapja — írja a Debreciner.

A 1,5 milliárd...
Óriási a baj - nem akárkik kongatták meg a vészharangot
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Nincs elég donor.

Az Országos Vérellátó Szolgálat megkongatta a vészharangot, augusztusban is véradókampányokat szerveznek, ezek keretében keresik a véradókat. Tavaly a KSH adatai szerint közel 330 ezren adtak vért, ami az elmúlt tíz év le...
Elkezdődött: A propagandalapok végleg behódoltak az orbáni önkénynek — Jönnek a vármegyei lapok
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Lassan királyunk is lesz.

A Mediaworks Hungary Zrt. megkezdte a vidéki hírlapok átnevezését.

A kormányközeli Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány központi cége

a megyei hírlapokat a jövőben vármegyei h...
Érdekes: Mi történt? Dúró Dóra főtanácsadója lett Orbán korábbi....
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Megtalálta új helyét a rendszerben.

Főtanácsadóként segíti Dúró Dóra, az Országgyűlés alelnökének munkáját Szakács Árpád – jelentette be csütörtöki közleményben a Mi Hazánk Mozgalom.

Szakács Árpád

...
Bekeményített az EU: Egy fillért nem adnak Orbánnak - szomorú ősz jön
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Ultimátumot kaptak Orbánék.

Ő maga garantálja, hogy Magyarország kész intézményes reformokra — közölte Navracsics Tibor uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter az angol The Guardian napilapnak megnyilatkozva. <...
Nagyon durva mémek születtek Orbánról - mit érez ha ezeket látja? - összegyűjtötték ezeket
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
A hetedik mindent visz, de a többi is remek.

Mi is beszámoltunk arról, hogy az állami pénzből működtetett Alapjogokért Központ szponzorálta az amerikai konzervatív politikai agytröszt, a CPAC nevű rendezvényt, amelyen csütörtökön este Orb...
Tóth Gabi a kormánysajtónak: Úgy tudja, egy “hangos, szűk réteg gyűlölködik
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Akik “liberálisnak mondják magukat”.

Erdélyben turnézott Tóth Gabi, mely alkalomból koncertfilm is készült. Az énekesnő az Origónak megnyilatkozva azt mondta: régi vágya volt, hogy visszaadja azt a tengernyi szeretetet az erdélyi magyarokn...
Tóth Vera irgalmatlanul kiakadt a durva hazai drágulás miatt
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Az ország egyik legsikeresebb énekesnőjeként sem tud saját ingatlant venni.

Palik László Youtube-on futó műsorának vendége volt Tóth Vera énekesnő, Tóth Gabi nővére.

A beszélgetés során szóba került, hogy Magyarország els...
Tóth Gabi újra megszólalt a fideszességéről: Nem fogok félni, nem fogok csendben maradni
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Ezt tekintsük fenyegetésnek?

Tóth Gabi ̶f̶i̶d̶e̶s̶z̶e̶s̶ ̶c̶e̶l̶e̶b̶ énekesnő kedden az Origo nevű fideszes propagandaportálnak adott interjút, melyben többek között elmondta, hogy a hétköznapjai során rengeteg támogatást kap ...
2022-09-29. csütörtök
  Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook 2018-2022 Minden jog fenntartva ©  
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2022-09-29. csütörtök
Elveheti az állam, ami más tulajdona – több sebből vérzik Orbán új törvénye, elképesztő, hogy meglépték



Diszkriminatív, ellentmond a tulajdonjognak, és nehéz feladat elé állítja a nagykereskedelmi láncokat a kormány új törvényjavaslata, melyet egy nap alatt szavaztatnának meg az Országgyűléssel. Az Agrárminisztérium szerint a szerepvállalásuk nélkül nem mérsékelhető az élelmiszer-pazarlás, tervük azonban nemcsak a boltokon, hanem a beszállítókon és a vásárlókon is csattanhat. Lehet, hogy nem lesz többé lejárati napon leértékelt gyümölcs, a rövid lejáratú idejű termékek beszállítói pedig akár hátrányba is kerülhetnek.



A kormány jó üggyel, nevezetesen az élelmiszer-pazarlás csökkentésével indokolja, mégis nehéz megmagyarázni annak a törvényjavaslatnak néhány elemét, melyről a Telex írt először, és amely jelentősen megnehezítené a külföldi élelmiszerláncok helyzetét Magyarországon. Ha az Országgyűlés megszavazza – márpedig kétharmados kormánytöbbség mellett nehéz mást elképzelni – a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Nagy István agrárminiszter nevével jegyzett javaslat előírná a láncoknak, hogy ajánlják fel a minőségmegőrzési lejárathoz közeli élelmiszereiket az államnak, egészen pontosan egy állami nonprofit társaságnak. Ha pedig még ez sem lenne elég, a kiskereskedelmi adójukat is 2,5 százalékról 2,7 százalékra emelné.



Fontos szempont, hogy az Országgyűlés elé gyorsított eljárásban beterjesztett javaslat meglehetősen diszkriminatív módon a 100 milliárd forintnál nagyobb árbevételű láncokra vonatkozik.



Ez lényegében az Aldi, az Auchan, a Lidl, a Penny Market, a Spar és a Tesco áruházait jelenti, a kisebb – sok esetben magyar tulajdonú – élelmiszerboltok kimaradnának a törvény hatálya alól.



A fenti élelmiszerláncok gyakorlatában viszont érzékelhető változásokat hozna a módosítás. A szövegezés szerint nekik kötelező lenne az élelmiszereik többségét a minőségmegőrzési időtartam előtt 48 órával felajánlani az állami tulajdonú Élelmiszermentő Központ (ÉMK) számára, ezen kívül élelmiszerhulladék-csökkentési tervet is kellene készíteniük, valamint ki kellene nevezniük egy élelmiszermentési felelőst.



Ha ezt a tervet nem nyújtják be, vagy 2%-ot meghaladó mértékben átlépik az éves élelmiszerhulladék tervezett mértékét, bírságra számíthatnak.



A fogyaszthatósági idővel, valamint a 48 óránál rövidebb minőségmegőrzési idővel rendelkező élelmiszerekre nem vonatkozna a szabályozás, vagyis nincs arról szó, hogy ezekben a kereskedelmi láncokban a szabályozás érintené például a friss pékáruk forgalmazását.



Itt fontos megemlíteni azt is, mit jelent a minőségmegőrzési idő, és miben különbözik a fogyaszthatósági időtől. Boltban vásárolva mindkettővel találkozhatunk: ha egy élelmiszeren fogyaszthatósági idő van feltüntetve, az azt jelenti, hogy annak lejártával az a termék már nem fogyasztható, esetleg káros is az egészségre – ilyen lehet például egy doboz tej, gomba vagy húsáru, és minden romlandó. A minőségmegőrzési idő (angolul best before rá a kifejezés) ezzel ellentétben arra utal, hogy a lejárat után még fogyasztható a termék, legfeljebb nem lesz ugyanolyan a minősége, mint amit megszoktunk – gondolhatunk itt például egy elszíneződött csokoládéra, száraztésztára, lisztre.



A törvényjavaslat tehát ez utóbbi termékekere vonatkozik.



És akkor megjelenik az állam



Az, hogy a keletkező élelmiszerhulladékkal valamit tenni kell, egyáltalán nem újdonság, sőt ma is több olyan kereskedelmi lánc van, amely már gyakorlattá tette, hogy csökkenti a kidobott áruk mennyiségét, így az élelmiszer-pazarlást. Általános gyakorlat, hogy a lejárati időhöz közel járó termékeket alacsonyabb áron kínálják, amit pedig nem tudnak eladni, de még emberi fogyasztásra alkalmas, azt jótékonysági szervezeteknek adják át. A Tesco erről éves jelentést is készít, innen tudni, hogy 2020/2021-ben a Magyar Élelmiszerbank Egyesület segítségével 3744 tonna élelmiszer-felesleget juttatott el helyi karitatív szervezeteknek.



Erre szükség is van, hiszen a Nébih adatai szerint Magyarországon évi 1,8 millió tonna élelmiszer végzi a szemétben a teljes élelmiszerláncban (vagyis nem csak a boltokban), ami fejenként 68 kilónyi élelmiszernek felel meg.



Ebbe a szektorba szállna most be az állam, amely azzal érvel, hogy az ő szerepvállalásuk nélkül nem mérsékelhető érdemben az élelmiszerpazarlás. Legalábbis ez szerepel Nagy István agrárminiszter közleményében, amely az eddig nem létező Élelmiszermentő Központról is elárul néhány részletet. Ezt a felajánlott élelmiszerek elosztásának koordinálására hoznák létre, azok újraelosztásához viszont – legalábbis a kormány szerint – nem lenne szükség új állami logisztikai rendszerre, ehelyett arra a már működő karitatív szervezeteket használnák.



A törvényjavaslat indoklásának szövegében ez egészen pontosan úgy szerepel, hogy az ÉMK a kormányhoz tartozó Karitatív Tanács szervezet tagjaival (itt lehet őket megnézni), továbbá az általa előzőleg regisztrált más karitatív tevékenységet folytató szervezetekkel szerződik.



Az, hogy a gyakorlatban ez pontosan mit jelent majd, egyelőre nem világos, a 2005 óta működő Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke, Cseh Balázs azonban a fenti indoklás alapján úgy látja, hogy bár ők nem tagjai a Karitatív Tanácsnak, velük ugyanúgy lehet majd szerződést kötni.



„A törvényjavaslat kitér rá, hogy az ÉMK koordinációs munkát végez, arra viszont nem, hogy az élelmiszer hozzájuk kerül-e fizikailag, vagy a velük szerződésben álló karitatív szervezetek fogják-e eljuttatni közvetlenül a rászorulókhoz. Ha ez utóbbiról lesz szó, akkor ez inkább jogi változásokat fog eredményezni, nem feltétlenül gyakorlatiakat” – mondta Cseh Balázs.



Ráadásul úgy látja, a törvényjavaslat összességében az egész élelmiszerfelesleg csak egy kis százalékáról rendelkezik, nem tartoznak ide például a pékáruk, vagy a gyorsabban romló élelmiszerek, ezért ezekről valószínűleg továbbra sem az ÉMK rendelkezik majd.



Cseh Balázs arra is emlékeztetett, hogy a törvényjavaslatnak több olyan paragrafusa van, mely uniós jogszabályt ültet át a magyar gyakorlatba, ilyen például az a változás, hogy a lejárt minőségmegőrzési idejű élelmiszert is lehet majd adományozni, vagy az, hogy a létrejövő Élelmiszermentő Központ (ÉMK) adatokat és információkat szolgáltat majd az Európai Bizottság számára készülő élelmiszerhulladék-jelentéshez.



„Ez utóbbi például azért is fontos, mert kötelezően előírná a riportálást a kereskedelmi láncoknak, márpedig a hulladékot csökkenteni is csak akkor lehet, ha tudjuk, hogy pontosan mennyi keletkezik” – mondta.



Az, hogy a törvényjavaslat milyen változásokat hoz majd a gyakorlatban, mi lesz az ÉMK szerepe, egyáltalán miért kellett létrehozni és mit fog koordinálni, azt Cseh Balázs sem tudta megjósolni, ők mindenesetre optimistán állnak hozzá, és nem érzik úgy, hogy kiszorulnának a tevékenységi területről.



Az Élelmiszerbank egyébként csak 2019-ben 11 ezer tonna élelmiszert mentett meg a megsemmisítéstől úgy, hogy a felkutatott termékeket rászorulókhoz juttatta el. 350 áruházzal napi szinten együttműködnek: a kereskedelmi mentés során a rövid lejáratú élelmiszerek – többnyire pékáru, zöldségek és gyümölcsök – egy napon belüli kiosztását koordinálják, a gyártó partnereiktől főleg húsárut, tejtermékeket, édességet és konzerveket vesznek át.



Még eladnák, de már nem az övék



Kevésbé optimisták az érintett élelmiszerláncok, melyeket információnk szerint nem ért teljesen váratlanul a kormány terve, egyeztetésre viszont senki nem hívta őket. Sok időt a felkészülésre sem kapnak, a törvényjavaslat jelenlegi formájában jövő február elsején már hatályba is lépne.



A témához közelálló forrásaink szerint a kereskedelmi láncoknak az, hogy a minőséglejárati idő letelte előtt 48 órával fel kell ajánlaniuk a termékeiket az államnak, lényegében azt jelenti, hogy olyan tulajdonukat kell odaadniuk az államnak, amit még teljes áron is el tudnának adni. Már abban az esetben, ha a termékek kötelező felajánlása egyben azt is jelenti, hogy amennyiben az állami cég igényt tart rá, akkor azt be is kell szolgáltatni, függetlenül attól, hogy a hátralévő két napban azt sikerül-e értékesíteni. A törvénymódosítás szövegéből mindenesetre nem következik, hogy a lejárati időig fennmaradó két napban egy áruháznak lehetősége van-e még a polcain tartani a felajánlott terméket, amelyet egyébként is ott árusít, vagy a két nappal korábbi felajánlás ezt a lehetőséget eleve megvonja, és onnantól bedobozolva kell átadásra készen tartania az árucikkeket.



Ezt egy étolaj példájával könnyen el is lehet magyarázni: egy december 20-án lejáró minőségű olajat eddig akár a minőséglejárati idő végéig a polcon lehetett hagyni, az új jogszabályok pedig arra is lehetőséget adnak, hogy ezután adományozzák tovább. Az új törvényjavaslat viszont arra kényszerítheti a boltokat, hogy akár már két nappal korábban felajánlják azt az államnak. Ezen a törvény végrehajtását pontosító rendelet finomíthat majd, ha a kormánynak nem az azonnali beszolgáltatás a szándéka.



A gyakorlatban persze ilyen példa nem sokszor akad, hiszen azoknál a hosszú szavatosságú termékeknél – konzervek, tészták, vagy akár már az említett étolaj – a boltok tudnak úgy gazdálkodni a készlettel, hogy ne legyen olyan a polcon, ami közel van már a minőséglejárati időhöz. A fagyasztott termékek is ebbe a kategóriába tartoznak, de esetüket tovább bonyolítja, hogy egy esetleges adományozásnál arra is kell vigyázni, hogy ne szakadjon meg a hűtési lánc.



Az igazi gondot azok a friss áruk jelentik, melyeken szintén feltüntették a minőséglejárati időt, viszont nem lehet őket sokáig a polcon tartani, ilyenek a csomagolt zöldségek, csomagolt gyümölcsök, bizonyos vajak és sajtok, sőt akár néhány csomagolt kenyér is.



Ezek esetében már igenis jelenthet veszteséget, ha két nappal a lejárat előtt be kell őket szolgáltatni, hiszen ennyivel lerövidül az időszak, amíg el lehet őket adni.



A csomagolt salátákat gyümölcsöket így az új törvény életbe lépése után hiába keresnék a lejárati idő napján féláron a vásárlók, addigra már az állam tulajdonában kerülhetnek, ha a kötelező felajánlásuk után az állami társaság erre igényt formál. Mivel ezeknek ugyanolyan jó a minőségük, de jóval olcsóbbak, sok vásárló kifejezetten ezekre utazik.



Vannak olyan piacközeli forrásaink, akik azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy a törvényjavaslat a termelőkre is visszacsapjon. Egy áruházláncnak nem érdeke, hogy megvegyen valamit, utána pedig ne tudja eladni, ezért úgy észszerű, ha a rövidebb ideig elálló élelmiszerekből, mint például a saláták, ezután inkább kevesebbet rendelnek majd, ami a magyar beszállítókat is kellemetlenül érintheti – fogalmazott egyikük. Hasonló a helyzet a csomagolt kenyerekkel – itt azokat fogják előnyben részesíteni, melyek hosszabb ideig megőrzik minőségüket, így tovább maradhatnak a polcon.



A törvényjavaslatot vizsgálva az is nehezen tűnik kivitelezhetőnek, hogy – ahogy az a szövegben szerepel – az érintett áruházláncok előre meghatározzák az élelmiszer-hulladék tervezett mértékét. Az, hogy éves szinten mennyi kell egy termékből, rengeteg tényezőn múlik, és az év közben is bármi borulhat. "Jó példa erre a Covid, amelynek első hulláma alatt sok boltban hiány keletkezett rizsből, lisztből és más tartós élelmiszerekből” – mondta egy boltos.



A kereskedők aggódnak amiatt is, két hónap alatt hogyan állítanak majd fel egy olyan állami szervezetet, amely a teljes rendszert koordinálni fogja. Ha ugyanis az nem működik, akár a nyakukon is maradhatnak azok a termékek, melyeket el is adományozhattak volna más csatornákon keresztül.



Bár azt nem nehéz kitalálni, hogy az Országgyűlés meg fogja szavazni a gyorsított eljárásban eléjük kerülő törvényjavaslatot, az egyelőre kérdéses, hogy mi lesz a további sorsa. Sokan emlékeznek még rá, amikor egy éve Áder János köztársasági elnök alkotmányossági kontrollt kért a hulladékgazdálkodási törvénnyel kapcsolatban, mert úgy gondolta, nem vonható el ellenszolgáltatás nélkül a cégektől az értékkel bíró hulladék.



Ha pedig ez alapján nézzük, az élelmiszerláncok számára a lejárati idő előtt beszolgáltatott élelmiszerek ugyanígy értékkel bírnak – és ellenszolgáltatást kellene érte kapniuk.
Hivatalos: Pert nyert a tankerülettel szemben a veszélyes munkakörülményeket elutasító tanár
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Példaértékű.

Pert nyert a tankerület ellen Ritecz Szilvia pécsi kerámiatanár, a...
Egyre elkeseredettebbek: Nem hiszed el, hol toboroz új határvadászokat és iskolaőröket a rendőrség
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Tényleg nagyon kevesen jelentkezhettek.

Miután idáig csak néhány százan jelentkez...
Lesújtó: A magyarok egyre inkább arra számítanak, hogy csak 70 évesen mehetnek nyugdíjba
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Egyre többen gondolják, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgozni fognak.

...
Összeomlik a rendszer: Botrány: Részlegek bezárására készül az egyik legtekintélyesebb magyar
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Online oktatásra térhet át a Természettudományi Kar.

Az energiakrízis, a növekv...
A KSH kimatekozta: Rég nem látott mértékben gazdagodtak a magyarok idén - mutatjuk
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Hatalmas a jólét.

Az első negyedévben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók ...
Óriási botrány: Összeférhetetlenséget állapítottak meg a miniszter vagyonnyilatkozatában
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Kiderült, hogy a miniszter egy pénzügyi magáncég felügyelőbizottságának elnöke.
Tudod kinek a rokona az új párizsi konzul? - Szijjártó nevezte ki...
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Szijjártó kinevezte.

A Szabad Európa értesülése szerint Szijjártó Péter nemré...
Nem akárki állítja: Karácsonyra sem enni, sem fűteni, sem világítani, sem tankolni nem fognak a magyarok (+videó)
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Orbánéknak köszönhetően brutális lesz az infláció.

A törvénytelen kormány to...
Bejött az adóemelés meg az infláció a kormánynak: Óriási pénzeket kaszált az állam a megszorításokkal
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Sikeresen hajtotta végre a sarcokat az Orbán-kormány.

Júliusban az államháztartá...
Polt Péter válaszolt: követett el Orbán Viktor bűncselekményt?
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Egész Európa felháborodott a beszéden, a legfőbb ügyész reagált.

Orbán Viktor ...
Beköszöntött a kegyetlen gyógyszeráremelés: Hihetetlen mértékben drágul egy fontos készítmény
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Akár 4,5-szeres áremelkedés is várható.

Akár 450 százalékkal is megdrágulhatna...
Nemzetközi botrány: hét hónapig tartottak fogva egy menekült családot a magyar határon
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Kegyetlen bánásmódról és éheztetésről számoltak be.

A strasbourgi bíróság k...
Megbüntettek egy újabb népszerű áruházláncot, amiért trükköztek a hatósági áras termékekkel
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Nem ez az első eset.

A Lidl Magyarország Bt. a fogyasztóvédelmi hatóság szerint e...
Megdöbbentő a Honvédelmi Minisztérium közlése: Magyarország kész a védelmi szerepvállalásra
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
A közleményben foglaltak szerint Magyarország Kelet-Európa egyik legnagyobb volumenű haderőfej...
Érdekes: Szörnyethalt a Lukoil vezetője, kizuhant egy kórház ablakából
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Kizuhant a moszkvai Központi Klinikai Kórház ötödik emeleti ablakából és életét vesztette ...
Botrány képek: Elmentek a milliókkal az autójában elfogott roma vezető otthonához
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28

Kinek érhet meg 30 millió forintot Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöki posztja? Bom...
Utólag kitálalnak a szomszédok: rendőrt hívott Mazsi Berkire a halála előtt – Videóra is vették a balhét
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28

Újabb megdöbbentő részletek derültek ki Berki Krisztián utolsó napjairól, és beigazol...
Mi történt? Kirúgtak egy Fidesz-propagandistát az Indextől
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Megváltak Csekő Imrétől, aki több kormányközeli portál munkatársa is volt.

A M...
Kiderült: mennyiért moshatja a börtönök szennyesét a kiírt közbeszerzés Fidesz-közeli győztese
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Eldőlt a négy évre szóló keretszerződés sorsa.

Az újabb egyajánlatos közbesze...
Rettentő kínos: Nekiesett Koncz Zsuzsának a lakájmédia, de aztán történt valami....
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Valamit elfelejtettek.

Nem szólal meg gyakran politikai témában az ország egyik leg...
Nem fogod elhinni: kiszámolták mennyibe került Orbán útja, hogy Trumppal legyen
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
A bolondnak is megéri.

A miniszterelnök augusztus elején utazott ki az Amerikai Egye...
Lezúzták a fákat a kiszáradt Velencei-tó mellett — Tiborcz István haverja kaszál rajta hatalmasat
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
40 milliárdot sokallt a kormány a tó megmentéséért, 43 milliárdot egy komplexumért már nem....
Nem hiszed el, miért nem építik meg a siófoki stadiont Orbánék
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Ilyen se volt még.

Lengyel Róbert Siófok polgármestere, Facebook-oldalán számolt ...
Az év botránya: Élő adásban szembesítették Márki-Zayt egy csúnya füllentésével, nagy égés lett belőle (
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Kínos.

Beszámoltunk róla, hogy egy vasárnapi sajtótájékoztatón jelentette be M...
Undorító: Spórolásra szólították fel a tűzoltóságokat — Elmaradhatnak a tűzoltás-...
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Egy erdőtűznél nem vállalták el az oltást, mert nem fizették ki a tankolást.

Ke...
Orbánék újabb húzása: A legszegényebbek járnak pórul - sokan fognak ezen kiakadni
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Az Orbán-kormány így védi a családokat.

Több helyről is arról kaptunk jelzést,...
A szülők kiakadtak: Egy kislány alatt leszakadt a mászóka a nemrég átadott másfél milliárdos debreceni játszótéren
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
A játszótér üzemeltetője közölte, a mászókát nem megfelelően használták.

A...
Óriási a baj - nem akárkik kongatták meg a vészharangot
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Nincs elég donor.

Az Országos Vérellátó Szolgálat megkongatta a vészharangot, au...
Elkezdődött: A propagandalapok végleg behódoltak az orbáni önkénynek — Jönnek a vármegyei lapok
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Lassan királyunk is lesz.

A Mediaworks Hungary Zrt. megkezdte a vidéki hírlapok átn...
Érdekes: Mi történt? Dúró Dóra főtanácsadója lett Orbán korábbi....
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Megtalálta új helyét a rendszerben.

Főtanácsadóként segíti Dúró Dóra, az Ors...
Bekeményített az EU: Egy fillért nem adnak Orbánnak - szomorú ősz jön
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Ultimátumot kaptak Orbánék.

Ő maga garantálja, hogy Magyarország kész intézmén...
Nagyon durva mémek születtek Orbánról - mit érez ha ezeket látja? - összegyűjtötték ezeket
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
A hetedik mindent visz, de a többi is remek.

Mi is beszámoltunk arról, hogy az álla...
Tóth Gabi a kormánysajtónak: Úgy tudja, egy “hangos, szűk réteg gyűlölködik
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Akik “liberálisnak mondják magukat”.

Erdélyben turnézott Tóth Gabi, mely alkal...
Tóth Vera irgalmatlanul kiakadt a durva hazai drágulás miatt
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Az ország egyik legsikeresebb énekesnőjeként sem tud saját ingatlant venni.

Palik ...
Tóth Gabi újra megszólalt a fideszességéről: Nem fogok félni, nem fogok csendben maradni
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Ezt tekintsük fenyegetésnek?

Tóth Gabi ̶f̶i̶d̶e̶s̶z̶e̶s̶ ̶c̶e̶l̶e̶b̶ ...
Ha ezt Orbán meglátja: nem akármivel támogatják az embereket Németországban
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Így is lehet.

Tízmilliárd eurós adócsökkentést tervez a német pénzügyminiszt...
Hatalmas hírt közölt Varga Judit: nem akármiben lesz Magyarország a harmadik a világon
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Szerinte megkerülhetetlenek leszünk.

Facebook-bejegyzésben adott hírt róla Varga J...
Kitört a botrány: Hiába titkolózott a kormány, gyanús dolog derült ki a kínai...
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Lebuktak.

Augusztus elején jelentette be a kormány, hogy egy gigantikus, 7,3 milliár...
Ilyen nincs: nem akárkiket ültettek egymás mellé a repülőn, az is kiderült ki készítette a fotót
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Kicsit fagyos a hangulat.

Érdekes fotó jelent meg a Redditen: Dobrev Klára és Deuts...
Kiderült mit keresett Novák Katalin Bukarestben - nem akármiről tárgyalt
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Tizenkét éve nem fordult elő ilyen.

Négyszemközti megbeszélést folytatott a Cotr...
Egyre nagyobb a felháborodás: külföldre is eljutott a magyar földrajzkönyv
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Nem tetszik nekik sem.

„Az ukrán külügyminisztérium követeli a magyar, nyolcadik...
Egy argentin edzőtermen kapták lencsevégre Szijjártót - nem mindennapi kép
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
A mindig fitt külügyminiszter.

Szijjártó Péter kedden Argentínába látogatott, a...
Nemzetközi botrány: miért nyomtatnak 250 ezer magyar útlevelet Törökországban??
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Nem lettünk okosabbak.

Szombaton derült ki, hogy 250 ezer magyar útlevelet nyomtatna...
Bréking: Orbánék meghosszabbították a válsághelyzetet
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Folytatódik a parasztvakítás.

A kormány meghosszabbítja a tömeges bevándorlás o...
Kiderült ki a férfi aki havi nettó másfél milliót keres és az sem elhanyagolható, hogy mivel
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28


Három hónapja kötött szerződést a kulturális és innovációs tárcával az Avia...
Durva: Milliókat herdált el szavazatvásárlásra az ORÖ volt elnöke, így buktatták le
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Van, aki szerint csőbe húzták.

Múlt héten robbant a hír, hogy letartóztatták az...
Óriási botrány: Lemondott a Paks2-ért felelős parlamenti államtitkár
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Betelt a pohár.

Lemondott a paksi bővítésért felelős államtitkár, szeptember 5....
Orbán először veszített a 12 év alatt: Óriási győzelmet arattak a civilek
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Ilyen már rég nem volt.

Hatályon kívül helyezte a hatalmas balatonföldvári vitor...
Így még nem láttuk: Varga Judit kétségbeesetten könyörög a cseheknek, hogy segítsenek pénzt szerezni
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-09-28
Próbálkozik.

Varga Judit kedden délután a cseh EU-ügyi és igazságügyi miniszter...
2022-09-29. csütörtök
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2018-2022 Minden jog fenntartva ©