Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook Budapest, Magyarország  
2022-05-26. csütörtök
Semjén: a külhoni magyarok nem kvázi magyarok, ezért nekik nem kvázi állampolgárság, hanem teljes jogú állampolgárság jár
A magyar nemzet akkor tud fennmaradni, ha minden nemzetrésze fennmarad – fogalmazott a nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában az elmúlt tíz év magyar nemzetpolitikáját összegezve. Semjén Zsolt szerint Gyurcsány Ferenc porig rombolta a nemzetpolitikát, ezért a 2010-es kormányváltáskor nem tatarozni kellett, vagy ráépíteni, hanem előbb eltakarítani a romokat, utána pedig felépíteni egy nemzetpolitikai filozófiát.

Úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc a 2004. december 5-ei, külhoni magyarok állampolgárságáról szóló népszavazásnál „manifeszt nemzetárulással” képes volt miniszterelnökként a saját nemzete ellen kampányolni, amivel egyfajta „lelki Trianont” okozott a külhoni magyarságban. Olyan mély ellenszenv van benne, „mondhatni hungarofóbia”, és olyan idegenség a nemzet ügyeivel és a külhoni magyarsággal szemben, hogy a saját politikai racionalitása ellenére megtagadta a külhoni magyaroktól az állampolgárságot, vélekedett. Nyilván ebben benne volt az egykori SZDSZ „zsigeri hungarofóbiája” is – folytatta Semjén Zsolt. Elmondta azt is, a korábbi baloldali kormányfő nem hívta össze a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT), ami az egyetemes magyarság legfontosabb tanácskozó testülete, így a magyar-magyar párbeszéd intézményes formája megszakadt.

Semjén Zsolt nagy szerencsének nevezte, hogy Szili Katalin akkori parlamenti elnök úgy mentette át a MÁÉRT-et, hogy létrehozta a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát.

Felidézte, a 2010-es választások előtti időszakban megkereste néhány szocialista politikus, hogy konszenzussal hozzanak egy törvényt, amely megadja a külhoni magyaroknak az állampolgárságot, de korlátozott jogokkal.

Semjén Zsolt álláspontja azonban az volt, hogy a külhoni magyarok nem „kvázi magyarok”, ezért nekik nem „kvázi állampolgárság”, hanem teljes jogú állampolgárság jár. Nincs A és B kategóriájú magyar állampolgár – hangsúlyozta. A választásokat követően a Fidesz és a KDNP ezért első lépésként, még a kormány megalakulása előtt kiterjesztette az állampolgárság lehetőségét a szavazati joggal együtt minden magyarra, bárhol él a világban, valamint még abban az évben összehívták a Magyar Állandó Értekezletet.

Semjén Zsolt kiemelte: a nemzetpolitikát először filozófiailag gondolták át, és abból vezették le a konkrét lépéseket. Ennek lényege az, hogy minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen érték, amit csak és kizárólag az az adott nemzet adhat az egyetemes emberiségnek. A magyar a magyarságát, a lengyel a lengyelségét, a horvát a horvátságát. Hangsúlyozta: a mai magyar kormány nemzeti alapon álló politikát folytat, melyben a magyar állam értelme és célja a nemzet fennmaradása és a magyar emberek életminőségének javítása.

A magyar nemzet pedig akkor tud fennmaradni, ha minden nemzetrésze fennmarad: az anyaországi magyarság, a Kárpát-medencei magyarság és a diaszpóra magyarsága is – szögezte le Semjén Zsolt. Intézkedéseik közé sorolta, hogy az alkotmányban jelezték, hogy Magyarország nem csak felelősséget vállal, de visel is a külhoni magyarokért, valamint az összetartozási törvénnyel és számos más jogszabállyal nyilvánvalóvá tették az egy, oszthatatlan magyar nemzet valóságát, ami a történelem viharjai által határokkal van szétszabdalva.

A külhöni támogatáspolitika négy elemen nyugszik A külhoni támogatáspolitika Semjén Zsolt szerint négy elemen nyugszik, a legfontosabb az identitás megerősítése. Ezek közé sorolta az erdélyi Sapientia Egyetem vagy a kárpátaljai II. Rákóczi Ferenc főiskola működtetését, ezer óvoda építését vagy tatarozását és több mint háromezer templom felújítását vagy építését is. Beszélt a magyar iskolába járó külhoni magyar gyermekek támogatásáról, valamint a határtalanul programról is, melynek célja, hogy ne legyen olyan magyar gyermek, aki úgy végzi el az iskolát, hogy intézményes formában nem volt külhoni magyar környezetben. Hozzátette: a gazdaság támogatására sem volt soha precedens.

Ez jó az ott élő magyaroknak, akiknek a megélhetését segíti – „ha száz évig hátrány volt a határokon túl, hogy valaki magyar, itt az ideje, hogy előny legyen” – de a többségi nemzetnek is munkát, infrastruktúra fejlesztést, forrásokat jelent. Magyarország szempontjából pedig egyfajta gazdasági expanzióként is felfogható – jelentette ki Semjén Zsolt. Azt mondta: minden külhonban befektetett forint legalább 50 fillérnyi GDP-növekedést eredményez a magyar gazdaságnak, és két forint növekedést az adott terület GDP-jében.

Szólt arról is, hogy a kormány támogatja az etnikai alapú magyar pártokat, mert nem mindegy, hogy egy területnek magyar képviselője, polgármestere van-e, hogy a magyar szervezetek benn vannak-e az adott utódállam parlamentjében, vagy szerencsés esetben kormányon vannak-e ezek a pártok az utódállamban. A honosítást, mint a külhoni támogatáspolitika negyedik pillérét az asszimiláció megállításának lehetőségének, a „Trianonra ma adható reális válasznak” nevezte. Több mint egymillió-egyszázezer „nemzettársunk vált honfitársunkká és polgártársunkká”, teljes jogú állampolgársággal, szavazati joggal – emelte ki Semjén Zsolt. Hozzátette: mindez személyes életcélja is volt.

Mivel édesanyja erdélyi, ezért pontosan tudja, mit jelent az, amikor egy évszázadon keresztül „bozgoroznak” egy családot, és kisebbségi sorba kényszerítik az embereket saját szülőföldjükön. Most az állampolgárság megadásával egyfajta történelmi igazságszolgáltatás is történt – vélekedett a miniszterelnök-helyettes.

Közmédia botrány? - inkább elment az M1 volt műsorvezetője mosogatni az Egyesült Királyságba...
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-05-25
Ma már elismert fotósként dolgozik a szigetországban. Váradi Béla egy podcastos interjúban mesélte el, mi minden folyt a közmédiában már a 2010-es évek elején is, és minek volt kitéve ő is.

Váradi Béla a Szabad Európa podcastjában besz...
Tóth Gabi arról beszélt a közmédiában, hogy üldözik őt a kereszténysége miatt, és érzi, hogy az ördög ott liheg a nyakában
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-05-25
Állandóan kísérti a “sötét oldal” Tóth Gabit, sőt az énekesnő érzi azt is, hogy “az Ördög ott liheg” a nyakában, de eddig ellenállt a kísértésnek. Szintén saját tapasztalata, hogy a keresztényüldözés létezik – erről a közmédiában b...
Egy brüsszeli dokumentum mindent borított: a látszat ellenére komoly bajok vannak a magyar gazdaságban...
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-05-25
Az elmúlt évek nagy gazdasági növekedése ellenére a termelékenység terén nem történt előrelépés Magyarországon az EU átlaghoz képest, a fejlődést intézményi és piaci sajátosságok is akadályozzák - írja országelemzésében az Európai Bizotts...
Diplomáciai botrány: a horvát elnök csak legyintett mikor Orbánról volt szó
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-05-19
Érezhető kétértelműen, de megvédte Orbán Viktort a magyar-horvát diplomáciai botrányban Zoran Milanović horvát államfő.

A magyar miniszterelnök még pénteken, a Kossuth Rádiónak adott interjújában tett egy megjegyzést, hogy az Oroszorsz...
Magyar Lidl botrány: összeverte az ártatlan vásárlót a biztonsági őr, reagált az üzletlánc
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-05-19


A túlbuzgó biztonsági őr tolvajnak nézte az ártatlan vásárlót, akit úgy nekivágott a pénztár ablakának, hogy darabokra tört a plexi.

K. László gyanútlanul lépett be a józsefvárosi Corvin sétányon levő Lidl áruházba. Mi...
Így vitték el a korrupt magyar orvost - évekig börtönben maradhat
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-05-19
Fülest kapott a titkosszolgálat és ráálltak a fővárosi pszichiáterre. Egy beépített ügynök buktatta le a férfit. Az orvos 300 ezer forintért olyan szakvélemény kiállítását ígért meg, amivel a kamu elítélt megúszhatta volna a börtönt. Most ő k...
Halálos bécsi vonatbaleset, nagyon sok a sérült
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-05-10
Kisiklott egy vonat hétfőn délután a Bécstől délre található Münchendorf település közelében, egy ember életét vesztette, ketten súlyos, tizenegyen pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek – közölte Andreas Zenker, az alsó-ausztriai vöröskereszt...
Magyar politikus botrány: 15 évet is kaphat a Miniszterelnökség egyik főosztályvezetője - rabosítás
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-05-09

Pénzügyminisztériumi tisztségviselőkön kívül a Miniszterelnökség egyik vezető beosztású munkatársa is gyanúsítottja lett a két minisztériumot érintő hivatali vesztegetési ügynek.

Korrupció gyanúja miatt egy olyan miniszterelnö...
Videó rögzítette, ahogy elüti a haragosát egy taxis Pesterzsébeten
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-05-09
Miután elütötte a nyílt utcán haragosát, vallomásában azzal védekezett egy taxis, hogy egy korábbi konfliktus miatt attól tartott, hogy ismerőse megtámadja őt. Arról már nem beszélt, hogy ettől a megoldástól vajon milyen eredményt várt, de állít...
Meghalt Berki Krisztián
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-05-06
Péntek reggel meghalt Berki Krisztián exfocista celeb, írja a Blikk. A lap értesülését a rendőrség is megerősítette.

Azt írják, reggel rendőrök és mentők érkeztek abba a budapesti, IX. kerületi társasházba, ahol Berki is lakott. A rend...
Új munkatársakat keres a NAV: több tucatnyi adóellenőrt, vámosokat, követeléskezelőket...
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-05-04

Informatikusokból több tucatot keres a hatóság, adóellenőröket, vámosokat, követeléskezelőket alkalmaznának, továbbá jelentkezőket várnak tájékoztatási és kapcsolattartási munkakörökre is.

Pozíciók sokaságára keres embert a ...
Orbán győzött Brüsszelben? - haladékot kap Magyarország
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-05-04
Magyarország és Szlovákia esetében 2023 végéig kitolják az olajembargót.

Az Európai Bizottság által a tagállamoknak beterjesztett terv szerint a tagállamoknak fokozatosan, 6-8 hónapon belül le kell állítaniuk az olajimportot Oroszországbó...
Kitört a 400 milliós roma botrány: megsegítésre szánták, de máshová ment a pénz
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-26
Mélyszegénységben élők társadalmi felzárkóztatása és lakhatási integrációja – egy ilyen mondat elég unalmasan hangzik, kivéve, ha megmutatjuk, mi van mögötte. Emberhez nem méltó körülmények között, egy kis faluban élő romáknak segített voln...
Magyarországon menekültstátuszt élvez, hét év börtönbüntetésre ítélték külföldön
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-26
Sikkasztásért hét év börtönbüntetésre ítélte egy szkopjei bíróság Nikola Gruevszki volt északmacedón miniszterelnököt, aki jelenleg Magyarországon menekültstátuszt élvez. Az elsőfokú ítélet nem jogerős, a vádlottaknak joguk van fellebbezni, í...
Szijjártóék reagáltak: figyelik, hogy a szlovákoknál tényleg börtönbe kerülhet-e egy politikus
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-26
Mi itt Magyarországon figyelemmel követjük a Szlovákiában jelenleg zajló szokatlan belpolitikai eseményeket - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek szombaton.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: a hírek szerint az ellenzé...
Durván megugrott az átlagkereset Magyarországon - megérkeztek a számok
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-26
A KSH szerint a honvédelmi, illetve rendvédelmi dolgozók fegyverpénze dobta meg az átlagkereseteket.

Februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségv...
Több mint száz határsértőt tartóztattak föl egyetlen éjszaka alatt
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-12
Több csoportban 111 határsértőt tartóztattak föl a magyar rendőrök osztrák és cseh kollégáikkal, valamint a polgárőrökkel együttműködve keddre virradóra Csongrád megyében, emellett elfogtak egy moldáv embercsempészt is, aki 13 szír állampolgárt...
Pénzmosás Szegeden - Több száz milliós ügy borzolja a kedélyeket
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-12
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt egy nővel szemben, aki 2018 januárja és júliusa között céges bankszámlákra külföldről átutalt pénzösszegek tisztára mosására bírt rá két férfit, akiktől később 167,5 millió forint, bűncse...
Rabosítás: korrupt magyar közterület-felügyelőket ítéltek börtönbüntetésre
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-12
Végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte a filmforgatásokon megvesztegetett közterület-felügyelőket első fokon, nem jogerősen a bíróság - közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.

Saághy Flóra közölte, a nőt különösen nag...
Orbán Viktorral való kapcsolatáról vallott Zalatnay Sarolta - úgy tekintett rá, mint koruk Petőfijére
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-11
Az énekesnő nagyon örült a választás eredményének, mert szerinte jól jártunk és ezt mindenkinek be kellene látnia. A művésznő a borsnak adott interjújában kifejtette, hogy támogatta az Orbán kormányt a választások alatt és ezt nem is titkolta el s...
Bombafenyegetés: kétszer is riasztották a Magyar Honvédség vadászgépeit
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-11
Kétszer is bombafenyegetés miatt szálltak fel a Gripenek pénteken. Az első eset egy Szentpétervárról Belgrádba tartó A-319-es utasszállító repülőgép miatt volt, majd ezt követően a Moszkvából Belgrádba tartó utasszállító miatt szálltak fel a va...
Halálos autóbaleset - kiderült mit keresett Győzike a helyszínen
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-11
Halálos baleset történt Zagyvaszántón a 21-es főúton szombaton kora este. Az eset után kiderült, hogy egy ismert salgótarjáni vállalkozó az áldozat.


A rommá tört Porschét egy 22 éves salgótarjáni vállalkozó vezette, az eset u...
Hiába a piros lámpa - durva gázolást rögzített egy térfigyelő kamera
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-11
A közzétett felvételen tisztán látszik, hogy piros volt a lámpa a gyalogosoknak. Ennek ellenére egy a férfi mégis úgy döntött, átkel az úton. Ez óriási hiba volt ahogy a felvételen is látszik.

Az eset a Szépvölgyi út és a Bécsi út ke...
Orbán Viktort vádolták Szlovákia televíziós vitájában - átrajzolja Szlovákia határait
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-11
A szlovák parlament elnöke Boris Kollár vasárnap déli televíziós vitájában arról beszélt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz elnök segítségével arra készül, hogy feldarabolja Szlovákiát.

A parlament elnöke kifejte...
Kivándorlás és külföldi munka - durva ami történik a Fidesz győzelme után
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-06
Ahogy a négy évvel korábbi választások után, most is megugrott azok száma, akik az ország elhagyásán gondolkodnak.

Jól lehet látni a Google-ba beírt keresőszavak népszerűségét mutató Google Trends grafikonján, hogy mikor derült ki: a k...
Megdöbbentő dolgot üzent az Instagramon Tóth Gabi
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-06
Instagramon üzent az énekesnő, aki nem érzi otthon magát a nagyvárosban.

„Je suis vidéki” – üzente Tóth Gabi Instagram-sztorijában. Az énekesnő, aki Tapolcán nőtt fel, képet is posztolt magáról, hogy hangsúlyozza vidéki büszkeség...
Botrány: Pár órát sztrájkolt egy budapesti tanár, három teljes napi bérét vonták le tőle
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-06
Már nagyjából száz panasz érkezett a PDSZ-hez a sztrájk miatt levont bérek miatt.

Volt olyan tanár, akinek 50-60 ezer forinttal kevesebb fizetése érkezett április elején annak ellenére, hogy csupán pár órát sztrájkolt – mondta a Hírad...
Videó rögzítette a magyar vonatszerencsétlenséget - megdöbbentő látvány
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-06
Megdöbbentő felvétel került elő amin az látszik, hogy a motorvonat egy buszmegálló mellé zuhan. Egy nappal ezelőtti hír, hogy tragikus vonatbaleset történt a Csongrád megyei Mindszenten.

A tragédiában öten meghaltak, amikor vonat elé haj...
A Mi Hazánk máris jelezte: ha jónak látják, együtt szavaznak a Fidesszel a parlamentben
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-05
A kétharmados többség nem múlik rajtuk, de Dúró Dóra elnökhelyettes szerint csak az számít, egy törvényjavaslat jó-e a magyarságnak vagy nem. - írja az rtl.hu.

Bár a Fidesznek a teljes képvisel...
Baukó Éva páros lábbal szállt bele Tóth Gabiba - van az a pénz...
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-05
Baukó Éva ex-valóvilág szereplő, facebook oldalán osztott meg egy képet Tóth Gabiról, ahogy Orbán Viktor mellett, Őt átkarolva énekli a himnuszt.

A képhez egyszerűen csak ennyit írt:

Nincs szükség szavakra… vagy máshogyan ...
Rég láthattuk Varga Juditot ilyen vidáman nevetni - posztolt is róla
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-05
Varga Judit Igazságügyi miniszter a választások után a szavazás tisztaságával kapcsolatban osztott meg pár mondatot. A választást az EBESZ megfigyelői felügyelték, erre hivatkozva állítja most azt a miniszter, hogy minden rendben zajlott, óvásnak helye...
Hogyan akartak együtt kormányozni? - Egyre elkeseredettebb a háború a baloldalon
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-05
A kormánypárti lapoknak magas labda lehet ami most zajlik az ellenzék oldalán. Még fel sem eszmélt az ország abból a bukásból amit az ellenzék szenvedett el, máris egymásra mutogatnak a szereplők.

A magyarok politikai állásponttól függetle...
Kiderült ki miatt vonult ki a TEK egy vas megyei falucskába
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-05
Részleteket egyelőre nem árult el a rendőrség, de annyi biztos, hogy a Terrorelhárítási Központ emberei vonultak ki a Vas megyei Pecöl településre 2022. március 22-én.

A rendőrsétől csak egy szűkszavú válasz érkezett de legalább de ...
Autóbalesetben szörnyethalt a népszerű magyar rádiós
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-05
Autóbaleset következtében meghalt a hangjáról ismert Szauter Kornél, a Mex Rádió népszerű hírolvasója. Tegnap délután Esztergom közelében, Tátnál egy megcsúszó BMW az autójának csapódott, a 44 éves rádiós nem élte túl a balesetet.

72 millió forint EU-s pénz - csakhogy bronz helyett festett műanyag
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-05
Hadházy Ákos Független országgyűlési képviselő ezúttal belebotlott pár szoborba, amikkel első ránézésre nincs nagy baj de alaposabban megnézve akadnak azért gondok bőven.

Ilyen apró probléma, hogy Szent István hátáról hámlik a glazú...
2022-05-26. csütörtök
  Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook 2018-2022 Minden jog fenntartva ©  
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2022-05-26. csütörtök
Semjén: a külhoni magyarok nem kvázi magyarok, ezért nekik nem kvázi állampolgárság, hanem teljes jogú állampolgárság jár
A magyar nemzet akkor tud fennmaradni, ha minden nemzetrésze fennmarad – fogalmazott a nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában az elmúlt tíz év magyar nemzetpolitikáját összegezve. Semjén Zsolt szerint Gyurcsány Ferenc porig rombolta a nemzetpolitikát, ezért a 2010-es kormányváltáskor nem tatarozni kellett, vagy ráépíteni, hanem előbb eltakarítani a romokat, utána pedig felépíteni egy nemzetpolitikai filozófiát.

Úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc a 2004. december 5-ei, külhoni magyarok állampolgárságáról szóló népszavazásnál „manifeszt nemzetárulással” képes volt miniszterelnökként a saját nemzete ellen kampányolni, amivel egyfajta „lelki Trianont” okozott a külhoni magyarságban. Olyan mély ellenszenv van benne, „mondhatni hungarofóbia”, és olyan idegenség a nemzet ügyeivel és a külhoni magyarsággal szemben, hogy a saját politikai racionalitása ellenére megtagadta a külhoni magyaroktól az állampolgárságot, vélekedett. Nyilván ebben benne volt az egykori SZDSZ „zsigeri hungarofóbiája” is – folytatta Semjén Zsolt. Elmondta azt is, a korábbi baloldali kormányfő nem hívta össze a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT), ami az egyetemes magyarság legfontosabb tanácskozó testülete, így a magyar-magyar párbeszéd intézményes formája megszakadt.

Semjén Zsolt nagy szerencsének nevezte, hogy Szili Katalin akkori parlamenti elnök úgy mentette át a MÁÉRT-et, hogy létrehozta a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát.

Felidézte, a 2010-es választások előtti időszakban megkereste néhány szocialista politikus, hogy konszenzussal hozzanak egy törvényt, amely megadja a külhoni magyaroknak az állampolgárságot, de korlátozott jogokkal.

Semjén Zsolt álláspontja azonban az volt, hogy a külhoni magyarok nem „kvázi magyarok”, ezért nekik nem „kvázi állampolgárság”, hanem teljes jogú állampolgárság jár. Nincs A és B kategóriájú magyar állampolgár – hangsúlyozta. A választásokat követően a Fidesz és a KDNP ezért első lépésként, még a kormány megalakulása előtt kiterjesztette az állampolgárság lehetőségét a szavazati joggal együtt minden magyarra, bárhol él a világban, valamint még abban az évben összehívták a Magyar Állandó Értekezletet.

Semjén Zsolt kiemelte: a nemzetpolitikát először filozófiailag gondolták át, és abból vezették le a konkrét lépéseket. Ennek lényege az, hogy minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen érték, amit csak és kizárólag az az adott nemzet adhat az egyetemes emberiségnek. A magyar a magyarságát, a lengyel a lengyelségét, a horvát a horvátságát. Hangsúlyozta: a mai magyar kormány nemzeti alapon álló politikát folytat, melyben a magyar állam értelme és célja a nemzet fennmaradása és a magyar emberek életminőségének javítása.

A magyar nemzet pedig akkor tud fennmaradni, ha minden nemzetrésze fennmarad: az anyaországi magyarság, a Kárpát-medencei magyarság és a diaszpóra magyarsága is – szögezte le Semjén Zsolt. Intézkedéseik közé sorolta, hogy az alkotmányban jelezték, hogy Magyarország nem csak felelősséget vállal, de visel is a külhoni magyarokért, valamint az összetartozási törvénnyel és számos más jogszabállyal nyilvánvalóvá tették az egy, oszthatatlan magyar nemzet valóságát, ami a történelem viharjai által határokkal van szétszabdalva.

A külhöni támogatáspolitika négy elemen nyugszik A külhoni támogatáspolitika Semjén Zsolt szerint négy elemen nyugszik, a legfontosabb az identitás megerősítése. Ezek közé sorolta az erdélyi Sapientia Egyetem vagy a kárpátaljai II. Rákóczi Ferenc főiskola működtetését, ezer óvoda építését vagy tatarozását és több mint háromezer templom felújítását vagy építését is. Beszélt a magyar iskolába járó külhoni magyar gyermekek támogatásáról, valamint a határtalanul programról is, melynek célja, hogy ne legyen olyan magyar gyermek, aki úgy végzi el az iskolát, hogy intézményes formában nem volt külhoni magyar környezetben. Hozzátette: a gazdaság támogatására sem volt soha precedens.

Ez jó az ott élő magyaroknak, akiknek a megélhetését segíti – „ha száz évig hátrány volt a határokon túl, hogy valaki magyar, itt az ideje, hogy előny legyen” – de a többségi nemzetnek is munkát, infrastruktúra fejlesztést, forrásokat jelent. Magyarország szempontjából pedig egyfajta gazdasági expanzióként is felfogható – jelentette ki Semjén Zsolt. Azt mondta: minden külhonban befektetett forint legalább 50 fillérnyi GDP-növekedést eredményez a magyar gazdaságnak, és két forint növekedést az adott terület GDP-jében.

Szólt arról is, hogy a kormány támogatja az etnikai alapú magyar pártokat, mert nem mindegy, hogy egy területnek magyar képviselője, polgármestere van-e, hogy a magyar szervezetek benn vannak-e az adott utódállam parlamentjében, vagy szerencsés esetben kormányon vannak-e ezek a pártok az utódállamban. A honosítást, mint a külhoni támogatáspolitika negyedik pillérét az asszimiláció megállításának lehetőségének, a „Trianonra ma adható reális válasznak” nevezte. Több mint egymillió-egyszázezer „nemzettársunk vált honfitársunkká és polgártársunkká”, teljes jogú állampolgársággal, szavazati joggal – emelte ki Semjén Zsolt. Hozzátette: mindez személyes életcélja is volt.

Mivel édesanyja erdélyi, ezért pontosan tudja, mit jelent az, amikor egy évszázadon keresztül „bozgoroznak” egy családot, és kisebbségi sorba kényszerítik az embereket saját szülőföldjükön. Most az állampolgárság megadásával egyfajta történelmi igazságszolgáltatás is történt – vélekedett a miniszterelnök-helyettes.

Közmédia botrány? - inkább elment az M1 volt műsorvezetője mosogatni az Egyesült Királyságba...
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-05-25
Ma már elismert fotósként dolgozik a szigetországban. Váradi Béla egy podcastos interjúban me...
Tóth Gabi arról beszélt a közmédiában, hogy üldözik őt a kereszténysége miatt, és érzi, hogy az ördög ott liheg a nyakában
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-05-25
Állandóan kísérti a “sötét oldal” Tóth Gabit, sőt az énekesnő érzi azt is, hogy “az...
Egy brüsszeli dokumentum mindent borított: a látszat ellenére komoly bajok vannak a magyar gazdaságban...
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-05-25
Az elmúlt évek nagy gazdasági növekedése ellenére a termelékenység terén nem történt elő...
Diplomáciai botrány: a horvát elnök csak legyintett mikor Orbánról volt szó
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-05-19
Érezhető kétértelműen, de megvédte Orbán Viktort a magyar-horvát diplomáciai botrányban Zo...
Magyar Lidl botrány: összeverte az ártatlan vásárlót a biztonsági őr, reagált az üzletlánc
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-05-19


A túlbuzgó biztonsági őr tolvajnak nézte az ártatlan vásárlót, akit úgy nekiv...
Így vitték el a korrupt magyar orvost - évekig börtönben maradhat
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-05-19
Fülest kapott a titkosszolgálat és ráálltak a fővárosi pszichiáterre. Egy beépített ügyn...
Halálos bécsi vonatbaleset, nagyon sok a sérült
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-05-10
Kisiklott egy vonat hétfőn délután a Bécstől délre található Münchendorf település köze...
Magyar politikus botrány: 15 évet is kaphat a Miniszterelnökség egyik főosztályvezetője - rabosítás
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-05-09

Pénzügyminisztériumi tisztségviselőkön kívül a Miniszterelnökség egyik vezető beosz...
Videó rögzítette, ahogy elüti a haragosát egy taxis Pesterzsébeten
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-05-09
Miután elütötte a nyílt utcán haragosát, vallomásában azzal védekezett egy taxis, hogy egy ...
Meghalt Berki Krisztián
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-05-06
Péntek reggel meghalt Berki Krisztián exfocista celeb, írja a Blikk. A lap értesülését a rend...
Új munkatársakat keres a NAV: több tucatnyi adóellenőrt, vámosokat, követeléskezelőket...
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-05-04

Informatikusokból több tucatot keres a hatóság, adóellenőröket, vámosokat, követelés...
Orbán győzött Brüsszelben? - haladékot kap Magyarország
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-05-04
Magyarország és Szlovákia esetében 2023 végéig kitolják az olajembargót.

Az Eur...
Kitört a 400 milliós roma botrány: megsegítésre szánták, de máshová ment a pénz
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-26
Mélyszegénységben élők társadalmi felzárkóztatása és lakhatási integrációja – egy ily...
Magyarországon menekültstátuszt élvez, hét év börtönbüntetésre ítélték külföldön
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-26
Sikkasztásért hét év börtönbüntetésre ítélte egy szkopjei bíróság Nikola Gruevszki volt...
Szijjártóék reagáltak: figyelik, hogy a szlovákoknál tényleg börtönbe kerülhet-e egy politikus
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-26
Mi itt Magyarországon figyelemmel követjük a Szlovákiában jelenleg zajló szokatlan belpolitika...
Durván megugrott az átlagkereset Magyarországon - megérkeztek a számok
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-26
A KSH szerint a honvédelmi, illetve rendvédelmi dolgozók fegyverpénze dobta meg az átlagkereset...
Több mint száz határsértőt tartóztattak föl egyetlen éjszaka alatt
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-12
Több csoportban 111 határsértőt tartóztattak föl a magyar rendőrök osztrák és cseh kollég...
Pénzmosás Szegeden - Több száz milliós ügy borzolja a kedélyeket
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-12
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt egy nővel szemben, aki 2018 januárja és j...
Rabosítás: korrupt magyar közterület-felügyelőket ítéltek börtönbüntetésre
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-12
Végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte a filmforgatásokon megvesztegetett közterület-felü...
Orbán Viktorral való kapcsolatáról vallott Zalatnay Sarolta - úgy tekintett rá, mint koruk Petőfijére
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-11
Az énekesnő nagyon örült a választás eredményének, mert szerinte jól jártunk és ezt minde...
Bombafenyegetés: kétszer is riasztották a Magyar Honvédség vadászgépeit
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-11
Kétszer is bombafenyegetés miatt szálltak fel a Gripenek pénteken. Az első eset egy Szentpéter...
Halálos autóbaleset - kiderült mit keresett Győzike a helyszínen
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-11
Halálos baleset történt Zagyvaszántón a 21-es főúton szombaton kora este. Az eset után kide...
Hiába a piros lámpa - durva gázolást rögzített egy térfigyelő kamera
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-11
A közzétett felvételen tisztán látszik, hogy piros volt a lámpa a gyalogosoknak. Ennek ellené...
Orbán Viktort vádolták Szlovákia televíziós vitájában - átrajzolja Szlovákia határait
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-11
A szlovák parlament elnöke Boris Kollár vasárnap déli televíziós vitájában arról beszélt...
Kivándorlás és külföldi munka - durva ami történik a Fidesz győzelme után
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-06
Ahogy a négy évvel korábbi választások után, most is megugrott azok száma, akik az ország el...
Megdöbbentő dolgot üzent az Instagramon Tóth Gabi
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-06
Instagramon üzent az énekesnő, aki nem érzi otthon magát a nagyvárosban.

„Je su...
Botrány: Pár órát sztrájkolt egy budapesti tanár, három teljes napi bérét vonták le tőle
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-06
Már nagyjából száz panasz érkezett a PDSZ-hez a sztrájk miatt levont bérek miatt.
Videó rögzítette a magyar vonatszerencsétlenséget - megdöbbentő látvány
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-06
Megdöbbentő felvétel került elő amin az látszik, hogy a motorvonat egy buszmegálló mellé zu...
A Mi Hazánk máris jelezte: ha jónak látják, együtt szavaznak a Fidesszel a parlamentben
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-05
A kétharmados többség nem múlik rajtuk, de Dúró Dóra elnökhelyettes szerint csak az számít...
Baukó Éva páros lábbal szállt bele Tóth Gabiba - van az a pénz...
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-05
Baukó Éva ex-valóvilág szereplő, facebook oldalán osztott meg egy képet Tóth Gabiról, ahogy...
Rég láthattuk Varga Juditot ilyen vidáman nevetni - posztolt is róla
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-05
Varga Judit Igazságügyi miniszter a választások után a szavazás tisztaságával kapcsolatban o...
Hogyan akartak együtt kormányozni? - Egyre elkeseredettebb a háború a baloldalon
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-05
A kormánypárti lapoknak magas labda lehet ami most zajlik az ellenzék oldalán. Még fel sem eszm...
Kiderült ki miatt vonult ki a TEK egy vas megyei falucskába
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-05
Részleteket egyelőre nem árult el a rendőrség, de annyi biztos, hogy a Terrorelhárítási Köz...
Autóbalesetben szörnyethalt a népszerű magyar rádiós
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-05
Autóbaleset következtében meghalt a hangjáról ismert Szauter Kornél, a Mex Rádió népszerű ...
72 millió forint EU-s pénz - csakhogy bronz helyett festett műanyag
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-05
Hadházy Ákos Független országgyűlési képviselő ezúttal belebotlott pár szoborba, amikkel e...
Orbán vészjósló szavai: előfordulhat, hogy alapvető élelmiszerekből hiány lesz - Jelentős és mély gazdasági válság előtt állunk
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-05
Jelentős és mély európai gazdasági válság előtt állunk – jelentette ki Orbán Viktor korm...
Orbán Viktor felesége és Győzike egy képen - közben Győzike szponzora felmondott, íme a részletek
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-05
Győzike képeket közölt többek között Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterr...
Kemény levél érkezett Magyarországnak címezve - ezután Gulyás Gergely nem akármit kért az EU-tól
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-05
Ursula von der Leyen jelentette be , hogy az Európai Bizottság hivatalos értesítést küldött M...
Baj van: Íme az újabb szankciók Oroszországgal szemben: nekünk is fájni fog ami most jön
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-05
Ma lettek hivatalosak a legújabb szankciók Oroszországgal szemben. Ebben szerepel többek közöt...
Süllyedő hajó: Gyurcsány és Jakab képviselő urak jeleskedtek elsőként a szardobálásban Schilling Árpád szerint
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-05
Schilling szerint Jakabnak inkább a saját pártja sikertelenségén kellene gondolkodnia, Gyurcsá...
Kiderült beül-e a parlamentbe Márki-Zay Péter - segíti vagy gyengíti az ellenzéket az Ő személye?
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-05
Az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje aligha ül be a parlamentbe, a Telexnek úgy ny...
Külföldről kapott üzenetet Orbán Viktor: A magyar nép támogat, mert mindig a magyar érdekeket helyezed előtérbe
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-05
Elismerő szavakat kapott Orbán Viktor a cseh államfőtől, Milos Zemantól. Kiemelte, a cseh-magy...
Tarolt a szerbiai választásokon Orbán Viktor barátja - kiderült mennyivel nyert
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-05
A szerbiai elnökválasztáson Aleksandar Vucic szerezte meg a voksok körülbelül 60 százalékát...
Ömlenek az orosz tankok Ukrajnába - pusztító drónokat kaphat Ukrajna
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-05
Egyértelművé vált, hogy az orosz csapatok célja a kijevi régióból történt kivonulás után...
Magyar sportlegendát gyászol az ország
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-05
Életének 80. évében Hosszan tartó betegség után elhunyt a magyar atlétika emblematikus figur...
Csalódott írást tett közzé az ellenzéki összefogás - feladják?
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-05
Közleményt adott ki az ellenzéki összefogás. A DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a ...
Félnie kell a magyaroknak? - Orbán Viktor győzelmi hírére kemény üzenet érkezett külföldről
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-05
Financial T...
Mit csináljon a hatóság egy ilyen emberrel? - semmi nem érdekli és kárt okozhat akár neked is... Megdöbbentő ügy..
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-05
Különös esetről számolt be a magyar rendőrség a hivatalos oldalán. Egy 32 éves dánszentmik...
Üresen kongó autógyárak jönnek? - Kecskeméten, a Mercedes gyárban megkezdték a műszakok leépítését...
FüggetlenNemzet.hu / Hírek
2022-04-05
Az orosz-ukrán fegyveres konfliktus, ha fizikailag nem is érzékeljük, de jelen van a hétköznap...
2022-05-26. csütörtök
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2018-2022 Minden jog fenntartva ©