Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook Budapest, Magyarország  
2023-02-06. hétfő
Ilyet csak mi tudunk: Uniós pénzből felújított szabadstrand, ahol tilos fürödni
A Jász-Nagykun megyei Kunszentmárton 2017 közepén 305 millió forintot kapott társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztésre az EU-s keretből. A leírás szerint a projekt egyik része volt a szabadstrand megnyitása, mert ezzel „a térségben hiánypótló beruházás jönne létre, tekintve, hogy a Tiszazugban egyetlen üzemelő szabad strand sincs. Így az idelátogató turisták, valamint a környékbelieknek is megfelelő fürdőzési lehetőséget biztosítana a város”. A strand mellett épül egy múzeum a XVIII–XIX. század jászkunsági bűnelkövetőinek, bűnüldözőinek emlékére is.

Úgy tervezték, hogy a területrendezés és part kialakítása után egy plázs jön létre. „A látogatók számára kialakításra kerül egy kiszolgáló épület, mely öltözőt, mosdót, zuhanyzót, tároló helyiséget, elsősegély helyet foglal magába. A strandolók kiszolgálására mozgatható megoldással egy büfé is elhelyezésre kerül. A parton napozók, padok, asztalok, árnyékot adó beülős helyek biztosítják majd a pihenést. A szabadidő aktív eltöltését segíti majd a strandröplabda pálya, mely úgy kerül megépítésre, hogy télen akár korcsolyapályaként is funkcionálhasson. Továbbá sporteszközként vizibiciklik, felfújható csúszda, tollaslabdák, eszközbeszerzése valósul meg. A gyermekek részére homokozó, gyermekjátszótér épül” - sorolja a fejlesztéseket a kormányzati adatlap.

A megyei lap beszámolója szerint idén májusban át is adták a kunszentmártoni szabadstrandot, akkor még csak a játszótér nem volt használható a folyamatban lévő engedélyezései eljárás miatt. Azonban a helyszínen járva Hadházy Ákos azt tapasztalta, hogy

a szabadstrandon fürdeni is tilos.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal június végén adott ki közleményt a térségben működő természetes fürdőkről, amik között a kunszentmártoni nem szerepelt. Ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy a nem kijelölt fürdőhelyeken való fürdőzés nem javasolt.

Hadházy beszámolója szerint „a strandröplabda pálya úgy-ahogy elkészült, csak benőtte a gaz. A focipálya viszont csak annyi, hogy az évtizedek óta ott levő két kaput kicsit odébb tették”.

A helyiek a képviselőnek azt mondták, hogy a valóban elvégzett földmunkával kialakított strandon volt valamennyi homok, csak elvitte az ár. Megjegyezte, hogy fürödni azért tilos, mert egy rendelet szerint folyóvizek városi szakaszán csak kiépített strandon, üzemeltetővel rendelkező helyen szabad fürdeni.
Ezt olvassa mindenki:
Mint a nagyok: Tóth Gabi másnapra letiltatta a vele készült interjút 
A rendőrség lépett: egy év alatt egymilliárd forint értékű közbeszerzést nyert a fideszes képviselő barátja 
Bayer elmesélte Schiffer Andrásnak, hogy Orbán apja milyen példásan privatizálta a gánti bányát 
Durván odaszóltak Orbánnak: A lábadat ne csókoljam meg, te kis mini Putyin? 
A projekt, ahol Müller Cecíliáék 70000 (hetvenezer) forintot fizettek egy kávéért - de van még más is... 
Ingyenesen átadja az állam a kisvárdai kórházat az egyháznak 
Újabb magyar gyár csődölt be - állami hitelből felhúzott pénztemető, milliárdos adósság és rengeteg munkanélküli 
Én vagyok a román Orbán Viktor: elképesztő helyről kapott rajongót a miniszterelnökünk 
Nekimentek Orbánnak: A tolvajok normális helyen nem hálát kapnak, hanem bilincset.... 
Nem akármiket kapott ingyen Schmidt Mária alapítványa az államtól 
Volt lengyel külügyminiszter Deutschnak: Tényleg emlékeztetni akar minket arra, hogy Magyarország melyik oldalon harcolt a 2. világháborúban? 
Korábban Orbán teraszán cigizgetett, most felfüggesztett börtönt kapott korrupció miatt - változnak a dolgok 
Ajjj egy huncut magyar politikus 30 ezerért kiadta, majd 20 ezres óradíjért visszabérelte a saját konditermét TAO-pénzből 
Gulyás azt akarja, hogy ne csak Magyarországon érje meg magyarnak lenni, a határon túliaknak is segíteni kell 
A jegyző magára íratta az ápolt vagyonát az önkormányzat helyett - enyhe büntetéssel megúszta - Magyarország 
Kemény videót tettek közzé NER-feleségek címmel - durvul a kampány - minden sikeres férfi mögött... 
A Fidelitas szerint Gyurcsány aki minden idők legrosszabb, legkorruptabb kormányzását vitte végig 2010 előtt 
Dopeman szólt: A problémáink okozójaként egyre kevésbé aposztrofálható Orbán 
Nagyon kemény levelet kapott Orbán Viktor Hongkongból - Ha megöregszem és visszanézek az életemre... 
Felvásárolják Tihanyt: nem akárki vett 800 millióért úszómedencésnek látszó mezőgazdasági területet... 
Az eddigi legnagyobb botrány: Nagyon jó úton jársz, hogy elássanak téged is.. 
A fideszes Bíró Márk csaknem egy évtizede nem szólal fel a parlamentben, de mintegy kétmillió forintért tankolt 
Kicsi ország ez és korrupt is picit, de azért a miénk: A fideszes képviselő állítólag kenőpénzt követelt a pályázatokon induló települések vezetőitől 
Döbbenet amit Ramil Safarov Budapesten művelt, most mégis szabadon sétálgathat - diplomáciai botrány 
A 294 millió EU-s pénzből jutott 3 kútra is - de van egy ici pici apró probléma.. 
Minden követ megmozgatnak - Washingtonból kért segítséget a fővárosi főügyész, hogy kiderüljön ki az Ördög Ügyvédje 
Nyilvánosságra hozta egy képviselő eltitkolt villáját, most őt marasztalták el 
Botrány: arra utasította a dolgozókat, ne beszéljenek magyarul egymás között 
Magyar vízummal fogták el Lukasenka bizalmi emberét - Bravó Magyarország..... 
Étel helyett fekáliát raktak a rászorulóknak kihelyezett ételdobozba Kecskeméten! 
A német tv viccet csinált Orbán Viktorból - tarol náluk a paródia videó 
Kórházakat Gyurcsány és a baloldal zárt be és vitt a csőd szélére a sorozatos pénzkivonással - állítja... 
2023-02-06. hétfő
  Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook 2018-2023 Minden jog fenntartva ©  
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook

Kocsis Máté: Az ilyen hülyékkel nem kell foglalkozni
Megtért behajtók számoltak be a trükkökről: Így húznak le a behajtók!
Végrehajtó-maffia: 145 ezer forintért árverezte el a végrehajtó az 1,2 milliós kocsit, amit aztán...
Pataky: valaki, aki olyan bűnöket és gonoszságokat tett, mint Gyurcsány, az hogyan lehet még mindig szabadlábon...
Deutsch: Az EU a hibás, amiért az Orbán-kormány gigaméretű kínai és orosz hitelt vesz fel a vasútra és Paksra
Megszólalt a vadász aki véletlenül lelőtt egy két kilométerrel arrébb a kertjében beszélgető férfit - elképesztő amit mond
Bedrogozva, 180-nal, gyerekkel a hátsó ülésen menekült a rendőrök elől - szülő az ilyen?
Durva matricák lepték el az országot- óriási szégyen a Fidesznek
Újabb hálapénz fogás Debrecenben - de itt már a beteget is elővették..
Kitüntette Schmitt Pál feleségét a Fidesz pártalapítványa - elképesztő amit erről Kövér László mondott ...
Bemutatták a magyar zsaruk legújabb eszközét - a rendőri intézkedésnek történő ellenszegülést megtörje..
74 éves volt a férfi aki egy magyar kormányhivatalban felgyújtotta magát
Orbán meglépte: Megalakult a cég, ami összegyűjti a lejárt élelmiszert
Erős videót tett közzé a rendőrség egy magyar bűncselekményről - alig hisszük el amit látunk...
Elképesztő hogy ebbe nem bukott bele a kormány: egy bajba jutott iskoláig ér a Völner–Schadl-botrány
Rekord bukta: Nyíregyházának 1,7 milliárdot kell visszafizetnie az uniónak
Szijjártó mint vasember - olyan videót posztolt amiről elsőre azt hittük, hogy vicc, aztán kiderült, hogy komoly..
2023-02-06. hétfő
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2018-2023 Minden jog fenntartva ©