UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
Kiborult a lakosság: 600 indiai vendégmunkást kíván alkalmazni a helyi cég 
Fellángoltak az indulatok Jászberényben, miután futótűzként terjedt el a városban, hogy egy jelentős helyi cég állítólag 600 indiai vendégmunkást kíván alkalmazni.

Aláírásgyűjtésbe kezd egy, a jelek szerint a Fideszhez erősen kötődő jászberényi "civil". Akcióját hétfőn jelentette be egy fideszes propagandát terjesztő Facebook-oldalon. A kezdeményezés célja, hogy ne épülhessen a Budai Lóránt jobbikos polgármester vezette városban újabb munkásszálló, ahol állítólag indiai vendégmunkások laknának. A városban úgy tudják, a Jász-Plasztik Kft. alkalmazná a vendégmunkásokat.

A helyi vállalkozás azért érdekes, mert a Forbes által összeállított, legértékesebb családi cégeket tartalmazó listán az ötödik helyen áll. Az üzleti lap cikke szerint a 169,3 milliárd forintra becsült értékű jászberényi cég közel ötmilliárd forintos támogatáshoz jutott a magyar kormány nagyvállalati beruházástámogatási programjából. A műanyag-feldolgozással, szerszámtervezéssel, akkumulátorgyártással, élelmiszeripari csomagolóanyagok gyártásával és autóeladással is foglalkozó vállalat konszolidált árbevétele 113 milliárd forint volt 2020-ban. Idén áprilisban a Jász-Plasztik és a kormány stratégiai megállapodást kötött, amit Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Kasza Lajos, a családi vállalkozás kereskedelmi és műszaki igazgatója írt alá.

A Jász-Plasztik nemcsak a megye gazdaságának egyik motorja, hanem Jászberény jelentős, kiemelt adófizetője. A munkahelybővítés az állítólagos indiaiakkal olcsó munkaerővel járna, ami egy összeszerelésre szakosodott, hatalmas összegeket helyben adózó cégnél általános.

Jászberényben az okozott felháborodást, hogy elterjedt, a város főépítésze – a cég kérésének megfelelően – a településrendezési tervre vonatkozó olyan módosítást terjesztett elő, ami a már Jász-Plasztik tulajdonát képező telek egy részét építési területté nyilvánította volna. A városban azt beszélték, itt épült volna az indiai vendégmunkások elhelyezésére szolgáló munkásszálló. Jászberényt egyébként megosztja a külföldi munkaerő kérdése. Lapunknak sokan úgy nyilatkoztak, elegük van a szerb, de leginkább az ukrán vendégmunkásokból, míg mások úgy vélik, bármennyi aláírás is gyűlik össze, akkor sem lesz semmi foganatja, mert a jászberényi nagyvállalkozóknak kell az olcsó munkaerő. Szerintük ugyanaz történik nálunk, mint amikor a magyarok mennek Ausztriába, Németországba, vagy Angliába.

Bobák Zsolt, a Közösen Jászberényért Egyesület jobbikos képviselője portálunknak azt mondta, a változtatás a Jász-Plasztik tulajdonában lévő Huszárlaktanya egy kis részére vonatkozna. Szerinte jelenleg is van ott olyan rész, ami már több mint húsz éve építési terület, és ha akarják, bármikor építhetnek oda munkásszállót. Ez ellen pedig nem érdemes tiltakozni, hiszen ez a terület a cég tulajdona, a helyi rendeletek pedig nem tilthatják meg a céges önerős beruházásokat. A képviselő emlékeztetett:

a Huszárlaktanyát még az előző fideszes városvezetés adta el a cégnek.

Amikor 2019-ben a főépület mögött egy újabb épületet kezdtek el építeni szintén szállónak, akkor sem hallotta azt a Fidesztől, hogy elleneznék.

Korábban Budai Lóránt polgármester is tiltakozott az ellen, hogy vendégmunkásoknak alakítsanak ki szállót a városban. Erről a Facebookon közzé tett videóban beszélt még 2019. március végén. A jobbikos politikus bérlakásprogramot szorgalmazott, ám amikor átvette a város vezetését, folytatni kellett a beruházást, mivel korábban a Fidesz már elindította a pályázatot. A szállóra egyébként magyar munkavállalók is költözhettek volna. Ma már a Fidesz ellenzi a munkásszálló megépítését, és ők javasolják a bérlakásprogramot.

Narratívájuk szerint a polgármester toborozza a külföldi vendégmunkásokat a multik számára.

Az ugyanakkor tény, hogy a kormány még júliusban hozott egy hétpontos intézkedést, melynek egyik pontja a külföldi munkavállalók arányának 20 százalékra való emelésének lehetőségét tartalmazza.

A Narancs.hu mind Budai Lórántot, mind a Jász-Plasztik Kft.-t megkérdezte a témában. A polgármester lapunknak úgy válaszolt, értesült az aláírásgyűjtésről. Szerinte szó sincs munkásszálló építéséről. Azzal kapcsolatban, hogy a Jász-Plasztik indiai munkásokat szándékozik elhelyezni a városban, Budai úgy nyilatkozott, biztos forrásból tudja, hogy nem igaz. "Amennyiben a város egyik legnagyobb adófizető cége körül a Fidesz tovább gerjeszti az indulatokat, megfontolják, hogy tovább erősítsék-e a jászberényi üzemegységet, ezzel a helyi gazdaságot" - hangsúlyozta Jászberény polgármestere.

Budai egyébként hétfőn jelentette be Facebook-oldalán, hogy az önkormányzat döntött egy, a város fejlődését megalapozó integrált településfejlesztési stratégia elkészítéséről. A városháza most ehhez várja a lakosság véleményét, észrevételeit.

A Jász-Plasztik Kft. cikkünk megjelenéséig nem válaszolt a kérdéseinkre.

Jászberénnyel korábban többször foglalkozott a Narancs.hu. Legutóbb arról írtunk, hogyan vette át a többséget a képviselő-testületben a Fidesz a Mi Hazánk segítségével.

Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Valami olyat találtak a rendőrök az erdőben amire alig vannak szavak
Magyar horrortanya: elképesztő ami ott történt, láncra verés és rabszolgatartás sokkol mindenkit
Óriási fegyver került Orbán kezébe: visszavághat a Norvégoknak de ettől nemzetközi botrányba fullad Magyarország

Ilyet nem látsz mindennap - nem akárhol tartottak szentmisét
Isteni elhullott állatokat lehet nézegetni a fideszes nagyurak legjobban várt rendezvényén. A vadászok védőszentjére emlékező Szent Hubertus-misével vette kezdetét a húsznapos „Egy a ...
  
Óriási mozgolódás - több tucat rendőrt küld a magyar-szerb határra Csehország
Csehország ötven rendőrt küld a magyar-szerb határra, hogy segítsék a schengeni külső határok védelmét. Erről a cseh kormány döntött hétfőn – jelentette be Jan Hamácek kormányfő...
  
Kong az ürességtől a Semjén Show helyszíne - milliárdok a kukába, hihetetlen felvételek érkeztek
Teljes beégés lett a vadászati kiállítás. Gelencsér Ferenc, a Belváros-Várnegyed momentumos képviselőjelöltje kilátogatott a 75 milliárd forintból megrendezett vadászati világkiáll...
  
Léptek Demeter Szilárdék - kiderült ki építheti be a Hajógyári-sziget egy részét
„Együttműködési megállapodást kötöttünk a Városliget Zrt.-vel a leendő összművészeti központ üzemeltetésére” – fogalmazott a Népszavának Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi ...
  
Már csak a parancsra várnak a katonák a briteknél - egyre súlyosabb a helyzet,
Készenlétbe helyezte a brit kormány a hadsereg üzemanyag-szállító tartálykocsik vezetésére kiképzett tagjait az üzemanyag-kiskereskedelemben támadt súlyos ellátási problémák enyhít...
  
Kezd túl sok ellenségünk lenni - Szijjártó bekérette az ukrán nagykövetet
Szuverenitásunk megsértésének tartjuk, hogy Ukrajna meg akarja akadályozni Magyarország biztonságos gázellátását, ezt kikérjük magunknak, és az ukrán nagykövetet keddre bekérettük a ...
  
Hirtelen meghalt a népszerű magyar zenész aki 2010-ben Orbánnal ünnepelte a győzelmet
Az egész szakma döbbenten áll Bóni tragikus és hirtelen halála előtt, amelynek a barátok szerint semmi előjele sem volt. A bárzongorista a munkája mellett a családjának élt. Gyászolnak...
  
Rejtélyes holttestet találtak a magyar teleülésen, a környéken több ember is eltűnt
Egy hete nem sikerül azonosítani azt a holttestet, amit a Győr-Moson-Sopron megyei Ásványrárón találtak. A környéken több eltűnt embert is keresnek, akikre illik a leírás, ám egyelőre ...
  
Ámen: nem akármi miatt indult nyomozás egy magyar katolikus iskolánál
Állítólag a szálak 2019-ig vezetnek vissza, az iskola akkori vezetője és felesége az év nyarának végén közös megegyezéssel távozott. Költségvetési csalás gyanúja miatt indult elj...
  
Áll a bál Pakson: nagyon durva találgatások röppentek fel törésvonalról és más dolgokról...
Az Országos Atomenergia Hivatal nem tartja kellően kidolgozottnak Paks2 engedélykérelmét, elsősorban azért, mert nem veszi figyelembe, hogy a tervezett építkezés alatt aktív törésvonal va...
  
Demokrácia: Bírálta a színművészeti átalakítását Cserhalmi György, aztán nem akármi történt vele
Aranydiplomát vehettek át az 1971-be végeztt hallgatók a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE). Az intézmény a múlt hét csütörtökén jutalmazta az idén ötven éve diplomázó m...
  
Botrányos: egy prédikátor elmondta miért nem tért vissza Jézus - szerinte az adományokhoz van köze
A lelkipásztornak úgy néz ki, van humora: korábban a hívek adományaiból vett magának magánrepülőt. Igen bizarr állítást tett Jesse Duplantis louisianai lelkipásztor: szerinte Jézus a...
  
Szijjártó lépese miatt forrong Ukrajna - 15 évre szóló szerződéssel kerülte meg Őket
Tizenöt évre szóló, hosszú távú gázvásárlási szerződést írt alá a magyar MVM Zrt. az orosz Gazprommal, jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Bud...
  
Varga Judit megint nekiment Brüsszelnek: csendben vannak....
Varga Judit legújabb Facebook-bejegyzésében a nemrégiben meghozott litván migrációs jogszabály-módosításokról ír. Az igazságügyi miniszter szerint a jogszabály-módosítások több, a...
  
Kínos percek: Szijjártó durva lekezelő választ adott a repülőgépes utazásaival kapcsolatban...
Szijjártó Péter nem tudja, mennyibe került múlt heti, luxusrepülős utazása Budapestről Pozsonyba. „Ha nem a honvédség gépeit használjuk, akkor a ránk érvényes közbeszerzési szabá...
  
Bayer bedurvult: az utolsó gazember pedig röhög a markába...
Ez az újraértelmezett valóság, az utolsó gazember pedig röhög a markába, hogy a csúfos bukását okozó beszédét manapság sokan egy másik moziból nézik. „Igazságbeszéd. Így hívj...
  
Durva üzenetet kapott Orbán: Kösse fel a gatyáját...
Tekintettel arra, hogy a német választások utáni kormányátalakítást még hosszas tárgyalások előzik meg, a brüsszeli reakciók is egyelőre meglehetősen óvatosak. Kivételt jelent Ujhel...
  
Orbán elengedte magát: Azért jöttem, hogy igyak
Tizenegy éves a pálinkafőzés szabadsága, ebből az alkalomból Orbán Viktor miniszterelnök ismételten kiposztolt egy videót, amin ellátogat egy vidéki pálinkafőzőhöz. − Gondolta...
  
Nem akármit vállalt Magyarország kormánya
A Magyar Honvédség NATO részére felajánlott közepes lövészdandárának Mistral légvédelmi rakétaütege az október végén esedékes nemzeti harcászati képesség-ellenőrzésre (NATEVAL) ...
  
Németh Szilárd kifejtette mi mindent köszönhetünk Orbán Viktornak - óriási tisztelettel beszélt az eredményekről
A déli határainkat érintő, egyre erősödő migrációs nyomásról beszélt napirend előtti felszólalásában Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője a parlamentben szeptember 27-én, hétf...
  
Segíts egy megosztással: Eltűnt a 14 éves Nagy Laura
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. Kerületi Rendőrkapitányság 01130-157/505/2021. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 14 éves Nagy Laura eltűnése ü...
  
Valahol el kell kezdeni - nem akármilyen fogásról számolt be a rendőrség
A debreceni rendőrök kábítószer birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytattak nyomozást a marokkói állampolgárral szemben. A rendőröknek olyan információ ju...
  
Ilyet nem mindennap látni - filmbe illő jelenetet rögzített a magyar rendőrség
Sajtótájékoztatót tartottak a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Bűnügyi Osztályának vezetői a másfél évig tartó nyomozás részleteiről. Mint arról koráb...
  
Szijjártó lépese miatt forrong Ukrajna - 15 évre szóló szerződéssel kerülte meg Őket
Tizenöt évre szóló, hosszú távú gázvásárlási szerződést írt alá a magyar MVM Zrt. az orosz Gazprommal, jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Bud...
  
Ami ezen a magyar településen történik az jellemzi az egész Orbán kormányt - itt a pénz, hol a pénz
Valami bűzlik Iregszemcsén – pedig már csatorna is van. De éppen azzal akad gond! Hiába kapott ugyanis a település teljes támogatást a csatornarendszer kiépítésére, sőt, kicsivel még ...
  
Mindenki kivan rá bukva: brutális fizetés pocsék játék - Minden idők legrosszabb légiósa
A Ferencváros ellen 3-1-re elbukott NB I-es derbin piros lapot kapott, egymás után a második találkozóján állították ki. A játékvezető már a 14. percben, 1-0-s hazai vezetésnél leküld...
  
Orbánnak van mire innia - nem mindennapi pálinkázós videót osztott meg
Jókedvű italozós videót posztolt Orbán (videó a cikk alján) Előzmény: Szabad ország, szabad pálinka! Orbán Viktor: Mi, magyarok, ezer éve templomépítő nemzet vagyunk A minisztere...
  
Nem akármire adott parancsot a magyar osztag vezetője - most bilincsben vitték el Őket
Élet elleni bűncselekmény miatt őrizetbe vették a magukat "Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának" nevező csoportosulás vezetőit, akik a gyanú szerint egy találkozó során emberölések el...
  
Dömötör Csaba az ellenzéki győzelemről: biztosan nem fogjuk hagyni hogy....
Az ellenzék 2006-ban már megmutatta, milyen az, amikor a baloldali erőszakosság hatalommal párosul, biztosan nem fogjuk hagyni, hogy ezt még egyszer megtegyék - mondta Dömötör Csaba, a Minis...
  
Kiderült meddig hosszabbította meg a vészhelyzetet az Orbán kormány
Hozzájárult az Országgyűlés hétfőn a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvény hatályának meghosszabbításához, így az 2022. január 1-jéig érvényben marad. ...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
HOME - 2021-09-28  Budapest,  Magyarország  
FüggetlenNemzet
Kiborult a lakosság: 600 indiai vendégmunkást kíván alkalmazni a helyi cég

Fellángoltak az indulatok Jászberényben, miután futótűzként terjedt el a városban, hogy egy jelentős helyi cég állítólag 600 indiai vendégmunkást kíván alkalmazni.

Aláírásgyűjtésbe kezd egy, a jelek szerint a Fideszhez erősen kötődő jászberényi "civil". Akcióját hétfőn jelentette be egy fideszes propagandát terjesztő Facebook-oldalon. A kezdeményezés célja, hogy ne épülhessen a Budai Lóránt jobbikos polgármester vezette városban újabb munkásszálló, ahol állítólag indiai vendégmunkások laknának. A városban úgy tudják, a Jász-Plasztik Kft. alkalmazná a vendégmunkásokat.

A helyi vállalkozás azért érdekes, mert a Forbes által összeállított, legértékesebb családi cégeket tartalmazó listán az ötödik helyen áll. Az üzleti lap cikke szerint a 169,3 milliárd forintra becsült értékű jászberényi cég közel ötmilliárd forintos támogatáshoz jutott a magyar kormány nagyvállalati beruházástámogatási programjából. A műanyag-feldolgozással, szerszámtervezéssel, akkumulátorgyártással, élelmiszeripari csomagolóanyagok gyártásával és autóeladással is foglalkozó vállalat konszolidált árbevétele 113 milliárd forint volt 2020-ban. Idén áprilisban a Jász-Plasztik és a kormány stratégiai megállapodást kötött, amit Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Kasza Lajos, a családi vállalkozás kereskedelmi és műszaki igazgatója írt alá.

A Jász-Plasztik nemcsak a megye gazdaságának egyik motorja, hanem Jászberény jelentős, kiemelt adófizetője. A munkahelybővítés az állítólagos indiaiakkal olcsó munkaerővel járna, ami egy összeszerelésre szakosodott, hatalmas összegeket helyben adózó cégnél általános.

Jászberényben az okozott felháborodást, hogy elterjedt, a város főépítésze – a cég kérésének megfelelően – a településrendezési tervre vonatkozó olyan módosítást terjesztett elő, ami a már Jász-Plasztik tulajdonát képező telek egy részét építési területté nyilvánította volna. A városban azt beszélték, itt épült volna az indiai vendégmunkások elhelyezésére szolgáló munkásszálló. Jászberényt egyébként megosztja a külföldi munkaerő kérdése. Lapunknak sokan úgy nyilatkoztak, elegük van a szerb, de leginkább az ukrán vendégmunkásokból, míg mások úgy vélik, bármennyi aláírás is gyűlik össze, akkor sem lesz semmi foganatja, mert a jászberényi nagyvállalkozóknak kell az olcsó munkaerő. Szerintük ugyanaz történik nálunk, mint amikor a magyarok mennek Ausztriába, Németországba, vagy Angliába.

Bobák Zsolt, a Közösen Jászberényért Egyesület jobbikos képviselője portálunknak azt mondta, a változtatás a Jász-Plasztik tulajdonában lévő Huszárlaktanya egy kis részére vonatkozna. Szerinte jelenleg is van ott olyan rész, ami már több mint húsz éve építési terület, és ha akarják, bármikor építhetnek oda munkásszállót. Ez ellen pedig nem érdemes tiltakozni, hiszen ez a terület a cég tulajdona, a helyi rendeletek pedig nem tilthatják meg a céges önerős beruházásokat. A képviselő emlékeztetett:

a Huszárlaktanyát még az előző fideszes városvezetés adta el a cégnek.

Amikor 2019-ben a főépület mögött egy újabb épületet kezdtek el építeni szintén szállónak, akkor sem hallotta azt a Fidesztől, hogy elleneznék.

Korábban Budai Lóránt polgármester is tiltakozott az ellen, hogy vendégmunkásoknak alakítsanak ki szállót a városban. Erről a Facebookon közzé tett videóban beszélt még 2019. március végén. A jobbikos politikus bérlakásprogramot szorgalmazott, ám amikor átvette a város vezetését, folytatni kellett a beruházást, mivel korábban a Fidesz már elindította a pályázatot. A szállóra egyébként magyar munkavállalók is költözhettek volna. Ma már a Fidesz ellenzi a munkásszálló megépítését, és ők javasolják a bérlakásprogramot.

Narratívájuk szerint a polgármester toborozza a külföldi vendégmunkásokat a multik számára.

Az ugyanakkor tény, hogy a kormány még júliusban hozott egy hétpontos intézkedést, melynek egyik pontja a külföldi munkavállalók arányának 20 százalékra való emelésének lehetőségét tartalmazza.

A Narancs.hu mind Budai Lórántot, mind a Jász-Plasztik Kft.-t megkérdezte a témában. A polgármester lapunknak úgy válaszolt, értesült az aláírásgyűjtésről. Szerinte szó sincs munkásszálló építéséről. Azzal kapcsolatban, hogy a Jász-Plasztik indiai munkásokat szándékozik elhelyezni a városban, Budai úgy nyilatkozott, biztos forrásból tudja, hogy nem igaz. "Amennyiben a város egyik legnagyobb adófizető cége körül a Fidesz tovább gerjeszti az indulatokat, megfontolják, hogy tovább erősítsék-e a jászberényi üzemegységet, ezzel a helyi gazdaságot" - hangsúlyozta Jászberény polgármestere.

Budai egyébként hétfőn jelentette be Facebook-oldalán, hogy az önkormányzat döntött egy, a város fejlődését megalapozó integrált településfejlesztési stratégia elkészítéséről. A városháza most ehhez várja a lakosság véleményét, észrevételeit.

A Jász-Plasztik Kft. cikkünk megjelenéséig nem válaszolt a kérdéseinkre.

Jászberénnyel korábban többször foglalkozott a Narancs.hu. Legutóbb arról írtunk, hogyan vette át a többséget a képviselő-testületben a Fidesz a Mi Hazánk segítségével.

Valami olyat találtak a rendőrök az erdőben amire alig vannak szavak

Óriási botrány: Müller Cecília neve is szerepelt az előkerült halállistán...

Ilyet nem látsz mindennap - nem akárhol tartottak szentmisét
Óriási mozgolódás - több tucat rendőrt küld a magyar-szerb határra Csehország
Kong az ürességtől a Semjén Show helyszíne - milliárdok a kukába, hihetetlen felvételek érkeztek

Léptek Demeter Szilárdék - kiderült ki építheti be a Hajógyári-sziget egy részét
Már csak a parancsra várnak a katonák a briteknél - egyre súlyosabb a helyzet,
Kezd túl sok ellenségünk lenni - Szijjártó bekérette az ukrán nagykövetet

Hirtelen meghalt a népszerű magyar zenész aki 2010-ben Orbánnal ünnepelte a győzelmet
Rejtélyes holttestet találtak a magyar teleülésen, a környéken több ember is eltűnt
Ámen: nem akármi miatt indult nyomozás egy magyar katolikus iskolánál

Áll a bál Pakson: nagyon durva találgatások röppentek fel törésvonalról és más dolgokról...
Demokrácia: Bírálta a színművészeti átalakítását Cserhalmi György, aztán nem akármi történt vele
Botrányos: egy prédikátor elmondta miért nem tért vissza Jézus - szerinte az adományokhoz van köze

Szijjártó lépese miatt forrong Ukrajna - 15 évre szóló szerződéssel kerülte meg Őket
Varga Judit megint nekiment Brüsszelnek: csendben vannak....
Kínos percek: Szijjártó durva lekezelő választ adott a repülőgépes utazásaival kapcsolatban...

Bayer bedurvult: az utolsó gazember pedig röhög a markába...
Durva üzenetet kapott Orbán: Kösse fel a gatyáját...
Orbán elengedte magát: Azért jöttem, hogy igyak

Nem akármit vállalt Magyarország kormánya
Németh Szilárd kifejtette mi mindent köszönhetünk Orbán Viktornak - óriási tisztelettel beszélt az eredményekről
Segíts egy megosztással: Eltűnt a 14 éves Nagy Laura

Valahol el kell kezdeni - nem akármilyen fogásról számolt be a rendőrség
Ilyet nem mindennap látni - filmbe illő jelenetet rögzített a magyar rendőrség
Szijjártó lépese miatt forrong Ukrajna - 15 évre szóló szerződéssel kerülte meg Őket

Ami ezen a magyar településen történik az jellemzi az egész Orbán kormányt - itt a pénz, hol a pénz
Mindenki kivan rá bukva: brutális fizetés pocsék játék - Minden idők legrosszabb légiósa
Orbánnak van mire innia - nem mindennapi pálinkázós videót osztott meg

Nem akármire adott parancsot a magyar osztag vezetője - most bilincsben vitték el Őket
Dömötör Csaba az ellenzéki győzelemről: biztosan nem fogjuk hagyni hogy....
Kiderült meddig hosszabbította meg a vészhelyzetet az Orbán kormány

Kirobbant az eddigi legnagyobb választási botrány: - szavazatvásárlás, rágalmazás, feljelentés,
Gulyás Gergely bedurvult: szorul a hurok....
Nem fogod elhinni mi történt a magyar postán - köpködés, arcon rúgás, dulakodás

Szétszóródtak az előválasztási szavazólapok - sokkoló baleset történt
A magyar vasember - Schobert Norbi visszatért és nem akármit csinált
(Magyar)ország - Mészáros duplán profitál, osztrák föld is kap a Duna vizéből

Gyűjtésbe kezdtek a gyermekkórház felújítására - ha templom lenne már fel lenne újítva
Mindenki Győzikéje újra botrányt kavart: ha meglátod mit vett a lánya barátjának.......én vagyok Gáspár Győző a televízióból!
Óriási fegyver került Orbán kezébe: visszavághat a Norvégoknak de ettől nemzetközi botrányba fullad Magyarország

Óriási fegyver került Orbán kezébe: visszavághat a Norvégoknak de ettől nemzetközi botrányba fullad Magyarország
Ezt már sokan nem bírják: ha meglátod mennyivel drágul megint az üzemanyag...
Elképesztő: altatóorvosok végeztek császármetszést az orvoshiány miatt ithhon