UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
Orbán bajban? - Az EP nem szeretné, hogy uniós pénzből finanszírozza a Fidesz a választási kampányt 

Csütörtökön szavaznak az EP-képviselők arról, bepereljék-e az Európai Bizottságot azért, mert nem alkalmazza az uniós támogatások megvonásával fenyegető jogállamisági mechanizmust.

„Nem akarjuk, hogy egy korrupt autokrata uniós támogatást kapjon a választási kampányához”

– indokolta a Daniel Freund német zöldpárti EP-képviselő, miért perli be az Európai Parlament az Európai Bizottságot az uniós intézmény strasbourgi plenáris ülésének vitáján.

Az EP legnagyobb frakciói pénteken egyeztek meg arról, hogy márciusban megfogalmazott fenyegetésüket beváltva valóban az Európai Unió Bírósága elé viszik a Bizottságot, mivel az nem alkalmazza az uniós források megvonásával fenyegető jogállamisági mechanizmusról szóló rendeletet. (Az ügy hátterében álló politikai alkuról és jogi vitáról a Jogálom című sorozatunk 3. részében írtunk részletesen.)

A vita elején Johannes Hahn, uniós költségvetésért felelős biztos még tett egy utolsó kísérletet arra, hogy meggyőzze a képviselőket, hogy ne szavazzák meg a jogi eljárást kezdeményező állásfoglalást, azt ígérve, hogy a Bizottság június közepéig be fogja mutatni a rendelet alkalmazásáról szóló ajánlásait.

A felszólálásokból azonban úgy tűnt, hogy a nagy pártok döntése megingathatatlan: csakis az állásfoglalást a múlt heti tárgyalások kezdetén ellenző Európai Néppárt képviselői mutattak némi engedékenységet a saját pártcsaládjukhoz tartozó, Ursula von der Leyen-vezette intézmény ellen. Petri Sarvamaa kereszténydemokrata finn képviselő reményét fejezte ki, hogy hamarosan tárgyalhatják az útmutatásokat, ám azt is hozzátette, hogy az alkalmazás feltételeit taglaló dokumentumnál is fontosabb, hogy az első ügyeket olyan jól készítse elő a Bizottság, hogy akkor is megállják a helyüket, mikor az érintett országok a Bíróság előtt támadják meg – ami szinten biztosan be fog következni.

Von der Leyennek döntenie kell, az EP és a jogállam, vagy Orbán és a lengyel kormány pártjára áll-e

– jelentette ki az Európa Megújul frakció képviseletében felszólaló német Moritz Körner, aki azt is leszögezte, hogy a képviselőcsoportja nem hajlandó a Bizottság iránymutatásait cselekvésnek tekinteni: számukra csak az elfogadható, ha a Bizottság előterjeszti az első ügyet arról, hogyan veszélyezteti a jogállamiság megsértése az EU pénzügyi érdekeit.

A cikk elején idézett Freund felszólalásában arra is rámutatott, hogy összesen 24 vitát tartottak az EP plenárisain 2010 óta, de „az nem állította meg Orbánt abban, hogy Magyarországot korrupt autokráciává tegye”. A német politikus szerint mindehhez az Európai Unió anyagi fedezetet nyújt támogatások formájában, hiszen „Orbán családja és barátai továbbra is lopják a pénzünket”. A helyzet pedig különösen sürgető, mivel hamarosan választások lesznek Magyarországon.

Cseh Katalin momentumos képviselő is hasonló érvelést használt, mikor felemlegette: „Orbán vejének cégei továbbra is vagyonokat tesznek zsebre uniós támogatásokból, miközben az OLAF nyomozása már kimutatta, hogy visszaélt az uniós pénzekkel”, vagy hogy

Orbán gyerekkori legjobb barátja ma Magyarország leggazdagabb üzletembere, aki épp most szereltetett be egy 800 kilós széfet az új luxusvillájába, hiszen lehet, hogy ő is várja a helyreállítási alap pénzeit.

A politikus leszögezte, hogy éppen ezért hozták létre a jogállamsági mechanizmust, amelyet azonnal alkalmaznia kell a Bizottságnak, és Von der Leyen csak azért engedheti meg magának ezt a késlekedést, mert ő nem közvetlen választások útján került a pozíciójába.

A vitán az állásfoglalást nem támogató pártcsaládok képviselői is szót kaptak. A Fidesszel látványosan jó kapcsolatot ápoló Olasz Testvérek politikusa, Nicola Procaccini például azzal érvelt, hogy a balra húzó pártok összefogtak a jobboldali kormányok ellen, és – talán célzásként arra, hogy a Fidesz néppárti kilépése után új politikai formáció születhet – arra is kitért, hogy az EP-ben a politikai egyensúly felborulhat.

A fideszes Kósa Ádám arról beszélt, hogy az EP baloldali többségének a célja az, hogy

megbüntesse azokat, akik nemet mondanak az illegális bevándorlásra, a nemzeti szuverenitás elvételére és a genderőrületre, az EP pedig társjogalkotóból politikai rendőrségé válik ezáltal.

Az EP-képviselők csütörtökön szavaznak az állásfoglalásról, amely az EU Bírósága elé viszi a Bizottságot, mert nem alkalmazza a jogállamisági mechanizmust.

Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Kövér: a választáson azt kell majd mérlegelniük az embereknek, hogy az elmúlt ciklusban mit kaptak
Fotó gyerekekkel, zenészekkel - most a bulibáróval fotózkodott Szijjártó Péter
Kettészakadt ország: Megtámadták az ellenzék standját Egerben

Kövéré a hatalom: Velem különösen ne vitatkozzon... ennek is lesz következménye
Kövér László házelnök szerint következménye lesz annak, hogy Gyurcsány Ferenc a parlament hétfő délutáni ülésen közbekiabált, miután Dömötör Csaba az ő felszólalására válaszo...
  
Sokan kerültek bajba: 76 ezer ember tajszáma vált érvénytelenné
Március 11. és május 31. között 76 ezer 727 embernek került érvénytelenítésre a tajszáma, írja Ungár Péter, az LMP politikusa Facebook-oldalán, miután kikérte a vonatkozó adatokat a ...
  
Orbán szerint a magyar családok számára a katonai kapacitás, a bevethető katonai erő mindig szükséges lesz
Az előttünk álló évtized a járványok és a tömeges migráció korszaka lesz, fel kell készíteni a tagállamokat és a NATO-t is arra, hogy ezekre a kihívásokra választ tudjon adni – mon...
  
Orbán: Az előttünk álló évtized a járványok és a tömeges migráció korszaka lesz
Az előttünk álló évtized a járványok és a tömeges migráció korszaka lesz. Fel kell készíteni a tagállamokat és a NATO-t is arra, hogy ezekre a kihívásokra választ tudjon adni - jelen...
  
Az Orbán levél részletei: Izrael és Magyarország szoros együttműködése az elmúlt években megszilárdult...
Gratulált és jókívánságait fejezte ki Orbán Viktor abban a levélben, amelyet az új izraeli miniszterelnöknek, Naftali Bennettnek küldött hétfőn - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan,...
  
Selmeczi Gabriella percek: nemzeti összefogás, megfelelő kormányzati intézkedések, bal oldali pánikkeltés,
Selmeczi Gabriella napirend előtti felszólalásában köszönetet mondva az egészségügyi dolgozók munkájáért hangsúlyozta: a koronavírus-járvány harmadik hullámának legyőzéséhez nemz...
  
Szijjártó figyelmeztet! - még komolyabban kell foglalkozni a migráció kérdésével
A NATO-erők kivonulása Afganisztánból komoly aggodalmakat vet fel, a térség ugyanis újra az illegális migrációs folyamatok forrása lehet, a migráció kérdésével tehát még komolyabban ...
  
Mi történik itthon? - 35 évre magánkézbe adnák a magyarországi gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetését
Hétfő reggel az Európai Unió közbeszerzési értesítőjében megjelent felhívás szerint csaknem 2000 kilométer gyorsforgalmi útszakaszt adnának koncesszióba. „A gyorsforgalmi úthálóz...
  
Orbán háborúja: Visszatesszük a magyar hadsereget a térképre
„Az előttünk álló évtized a járványok és a tömeges migráció korszaka lesz. Fel kell készíteni a tagállamokat és a NATO-t is arra, hogy ezekre a kihívásokra választ tudjon adni”, ...
  
Az Orbán terv: Európa legalacsonyabb minimálbére várható Magyarországon
Az Európai Unióban a második legalacsonyabb a minimálbér itthon, de a bolgárok egyre jobban zárkóznak fel idén is.
Az idei, mindösszesen 4 százalékos minimálbér-emel...
  
Mekkora biznisz: kiderült hány milliárd forintért gyártották le a védettségi kártyákat
Azt nem tudni, hogy az összegből hány igazolvány készül el. A védettségi igazolványok legyártásával foglalkozó Nemzeti Infokommunikációs Zrt. (NISZ) idén márciusban bízta meg az ANY...
  
Kettészakadt ország: Megtámadták az ellenzék standját Egerben
Egy héttel a pisztollyal hőzöngő provokátor akciója után, most videón, ahogy a Momentum tagjait érte támadás Egerben - számolt be róla Facebookon Jánosi Zoltán, Heves megye 1. választ...
  
Felborult egy vasúti csille Gödöllőn, egy kisgyerek beszorult alá - kiderült mi történhetett
A tiltás ellenére másztak fel a szerelvényre. Tegnap délután a Gödöllői Kisvasút lezárt, üzemi területén két gyerek a tiltás ellenére felmászott egy szabályosan kiékelt va...
  
Megdöbbentő: Magyarország átveszi a NATO legnagyobb szárazföldi műveletét
Magyarország olyan jelentős szerepet vállal a NATO működésében, amilyenre ezidáig nem került sor – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, fél napp...
  
Durván erősödnek a magyar-kínai gazdasági kapcsolatok - kiderült mi áll a háttérben
Az elmúlt hetekben nagyon sokakban felmerült a kérdés, hogy miért éri meg a magyar kormánynak beáldozni a magyar egyetemistáknak tervezett Diákváros projektet, hogy a helyén kínai hitelb...
  
Átadás: Az ország felelősséget érez a határokon túl élő magyarokért - megújult hotel és mellette egy sportkomplexum
Az elmúlt százegy év Magyarország számára történelme legnehezebb korszaka volt, ebben a százegy évben szembesülnie kellett azzal, hogy az ország területének kétharmadát, a magyar lakos...
  
Fidesz vádak: A baloldal megmutatta, amikor hatalmon volt, hogy csak sanyargatni tudja a nyugdíjasokat
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség reagálása Dobrev Klára nyilatkozatára Gyurcsányné beszél a nyugdíjasok védelméről, de amikor lehetőségük lett volna tenni az idősekért, akkor ...
  
Újabb lélegeztetőgépeket adományoz el Szijjártó - elképesztő részletek
Magyarország olyan jelentős szerepet vállal a NATO működésében, amilyenre ez idáig nem került sor – jelentette ki Szijjártó Péter vasárnap, fél nappal az észak-atlanti szerződés tag...
  
Baj van: durván elhúzódhat most a hagyatéki ügyintézés
Több fővárosi kerületben is belassult a folyamat, és nem csak a járvány miatt. A pandémia miatt több fővárosi kerületben is lelassult a hagyatéki ügyintézés, egyes esetekben 8-9 hó...
  
Szijjártó bejelentése: a magyar katonai jelenlétet Koszovóban 500 főre növeli Magyarország
Magyarország olyan jelentős szerepet vállal a NATO működésében, amilyenre ezidáig nem került sor - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, fél nappal...
  
Kiderült miről tárgyalt Orbán és Erdogan: kétoldalú katonai és védelmi ipari együttműködés
Orbán Viktor miniszterelnök Recep Tajjip Erdogan török államfővel tárgyalt Brüsszelben, a NATO hétfői csúcstalálkozójának előestéjén - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a minis...
  
Elképesztő adatokat közöltek - állítólag többszörösére emelkedett az elfogott illegális migránsok és embercsempészek száma
Tavalyhoz képest többszörösére emelkedett a magyar határokon elfogott illegális migránsok és embercsempészek száma - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális...
  
Kezdődik: óriási amerikai segítséget kap az ukrán hadsereg
Százötven millió dolláros segélycsomagot állított össze a Pentagon az ukrán hadsereg számára – jelentették be Washingtonban néhány nappal az előtt, hogy Joe Biden amerikai és Vlagyi...
  
Hivatalos: A magyar minimálbér az egyik legalacsonyabb az EU-ban
Mi is megírtuk, hogy Orbán Viktor szerdán igyekezett megszólítani és elnyerni a legkevesebbet keresők szimpátiáját, ezért a miniszterelnök belengette a 200 ezer forintos minimálbért, ami...
  
A nemzetközi sajtó is arról cikkez, hogy Orbán Erdogannal töltötte az estét
Orbán Viktor a török államfővel tárgyalt a brüsszeli NATO-csúcs előtt. Hogy miről egyeztettek, egyelőre nem tudni, csak "a Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott" képek jelentek m...
  
Rengetegen kiakadtak Deutsch Tamás szavain: a náci karlendítéshez hasonlította a letérdelést
Reagált a Facebookon a magyar válogatott Írország elleni mérkőzésén történtekre Deutsch Tamás. A politikus posztjában a náci karlendítéshez hasonló gesztusként jellemezte a térdelés...
  
Baj van a Balatonon: ettől rettegnek a lakosok
Egy siófoki csoportban került megosztásra az a bejegyzés, amely aztán nagy lavinát indított el az állatvilág miatt aggódó lakosok körében. Elcsendesedett a Sió partja - erről írt ő...
  
Hollik szerint az ellenzék egyszer már bizonyította, hogy a politikájuk tönkreteszi Magyarországot
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a 99 Mozgalom programja, amelyet Karácsony Gergely főpolgármester ismertetett szombaton, semmi újdonságot nem tartalmaz a korábban bemutatott balolda...
  
Fideszes vezetésű kerületnek adott útépítési támogatást a kormány
Kizárólag kormánypárti vezetésű kerületeknek adott útfelújítási támogatást a kormány, derül ki a Magyar Közlöny keddi számából. A "koronavírus-világjárvány nemzetgazd...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
HOME - 2021-06-15  Budapest,  Magyarország  
FüggetlenNemzet
Orbán bajban? - Az EP nem szeretné, hogy uniós pénzből finanszírozza a Fidesz a választási kampányt

Csütörtökön szavaznak az EP-képviselők arról, bepereljék-e az Európai Bizottságot azért, mert nem alkalmazza az uniós támogatások megvonásával fenyegető jogállamisági mechanizmust.

„Nem akarjuk, hogy egy korrupt autokrata uniós támogatást kapjon a választási kampányához”

– indokolta a Daniel Freund német zöldpárti EP-képviselő, miért perli be az Európai Parlament az Európai Bizottságot az uniós intézmény strasbourgi plenáris ülésének vitáján.

Az EP legnagyobb frakciói pénteken egyeztek meg arról, hogy márciusban megfogalmazott fenyegetésüket beváltva valóban az Európai Unió Bírósága elé viszik a Bizottságot, mivel az nem alkalmazza az uniós források megvonásával fenyegető jogállamisági mechanizmusról szóló rendeletet. (Az ügy hátterében álló politikai alkuról és jogi vitáról a Jogálom című sorozatunk 3. részében írtunk részletesen.)

A vita elején Johannes Hahn, uniós költségvetésért felelős biztos még tett egy utolsó kísérletet arra, hogy meggyőzze a képviselőket, hogy ne szavazzák meg a jogi eljárást kezdeményező állásfoglalást, azt ígérve, hogy a Bizottság június közepéig be fogja mutatni a rendelet alkalmazásáról szóló ajánlásait.

A felszólálásokból azonban úgy tűnt, hogy a nagy pártok döntése megingathatatlan: csakis az állásfoglalást a múlt heti tárgyalások kezdetén ellenző Európai Néppárt képviselői mutattak némi engedékenységet a saját pártcsaládjukhoz tartozó, Ursula von der Leyen-vezette intézmény ellen. Petri Sarvamaa kereszténydemokrata finn képviselő reményét fejezte ki, hogy hamarosan tárgyalhatják az útmutatásokat, ám azt is hozzátette, hogy az alkalmazás feltételeit taglaló dokumentumnál is fontosabb, hogy az első ügyeket olyan jól készítse elő a Bizottság, hogy akkor is megállják a helyüket, mikor az érintett országok a Bíróság előtt támadják meg – ami szinten biztosan be fog következni.

Von der Leyennek döntenie kell, az EP és a jogállam, vagy Orbán és a lengyel kormány pártjára áll-e

– jelentette ki az Európa Megújul frakció képviseletében felszólaló német Moritz Körner, aki azt is leszögezte, hogy a képviselőcsoportja nem hajlandó a Bizottság iránymutatásait cselekvésnek tekinteni: számukra csak az elfogadható, ha a Bizottság előterjeszti az első ügyet arról, hogyan veszélyezteti a jogállamiság megsértése az EU pénzügyi érdekeit.

A cikk elején idézett Freund felszólalásában arra is rámutatott, hogy összesen 24 vitát tartottak az EP plenárisain 2010 óta, de „az nem állította meg Orbánt abban, hogy Magyarországot korrupt autokráciává tegye”. A német politikus szerint mindehhez az Európai Unió anyagi fedezetet nyújt támogatások formájában, hiszen „Orbán családja és barátai továbbra is lopják a pénzünket”. A helyzet pedig különösen sürgető, mivel hamarosan választások lesznek Magyarországon.

Cseh Katalin momentumos képviselő is hasonló érvelést használt, mikor felemlegette: „Orbán vejének cégei továbbra is vagyonokat tesznek zsebre uniós támogatásokból, miközben az OLAF nyomozása már kimutatta, hogy visszaélt az uniós pénzekkel”, vagy hogy

Orbán gyerekkori legjobb barátja ma Magyarország leggazdagabb üzletembere, aki épp most szereltetett be egy 800 kilós széfet az új luxusvillájába, hiszen lehet, hogy ő is várja a helyreállítási alap pénzeit.

A politikus leszögezte, hogy éppen ezért hozták létre a jogállamsági mechanizmust, amelyet azonnal alkalmaznia kell a Bizottságnak, és Von der Leyen csak azért engedheti meg magának ezt a késlekedést, mert ő nem közvetlen választások útján került a pozíciójába.

A vitán az állásfoglalást nem támogató pártcsaládok képviselői is szót kaptak. A Fidesszel látványosan jó kapcsolatot ápoló Olasz Testvérek politikusa, Nicola Procaccini például azzal érvelt, hogy a balra húzó pártok összefogtak a jobboldali kormányok ellen, és – talán célzásként arra, hogy a Fidesz néppárti kilépése után új politikai formáció születhet – arra is kitért, hogy az EP-ben a politikai egyensúly felborulhat.

A fideszes Kósa Ádám arról beszélt, hogy az EP baloldali többségének a célja az, hogy

megbüntesse azokat, akik nemet mondanak az illegális bevándorlásra, a nemzeti szuverenitás elvételére és a genderőrületre, az EP pedig társjogalkotóból politikai rendőrségé válik ezáltal.

Az EP-képviselők csütörtökön szavaznak az állásfoglalásról, amely az EU Bírósága elé viszi a Bizottságot, mert nem alkalmazza a jogállamisági mechanizmust.

Kövér: a választáson azt kell majd mérlegelniük az embereknek, hogy az elmúlt ciklusban mit kaptak

Orbán szerint a kínaiak sohasem mondják meg nekünk, hogy miként kellene viselkednünk

Kövéré a hatalom: Velem különösen ne vitatkozzon... ennek is lesz következménye
Sokan kerültek bajba: 76 ezer ember tajszáma vált érvénytelenné
Orbán szerint a magyar családok számára a katonai kapacitás, a bevethető katonai erő mindig szükséges lesz

Orbán: Az előttünk álló évtized a járványok és a tömeges migráció korszaka lesz
Az Orbán levél részletei: Izrael és Magyarország szoros együttműködése az elmúlt években megszilárdult...
Selmeczi Gabriella percek: nemzeti összefogás, megfelelő kormányzati intézkedések, bal oldali pánikkeltés,

Szijjártó figyelmeztet! - még komolyabban kell foglalkozni a migráció kérdésével
Mi történik itthon? - 35 évre magánkézbe adnák a magyarországi gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetését
Orbán háborúja: Visszatesszük a magyar hadsereget a térképre

Orbán háborúja: Visszatesszük a magyar hadsereget a térképre
Az Orbán terv: Európa legalacsonyabb minimálbére várható Magyarországon
Mekkora biznisz: kiderült hány milliárd forintért gyártották le a védettségi kártyákat

Kettészakadt ország: Megtámadták az ellenzék standját Egerben
Felborult egy vasúti csille Gödöllőn, egy kisgyerek beszorult alá - kiderült mi történhetett
Megdöbbentő: Magyarország átveszi a NATO legnagyobb szárazföldi műveletét

Durván erősödnek a magyar-kínai gazdasági kapcsolatok - kiderült mi áll a háttérben
Átadás: Az ország felelősséget érez a határokon túl élő magyarokért - megújult hotel és mellette egy sportkomplexum
Fidesz vádak: A baloldal megmutatta, amikor hatalmon volt, hogy csak sanyargatni tudja a nyugdíjasokat

Újabb lélegeztetőgépeket adományoz el Szijjártó - elképesztő részletek
Baj van: durván elhúzódhat most a hagyatéki ügyintézés
Szijjártó bejelentése: a magyar katonai jelenlétet Koszovóban 500 főre növeli Magyarország

Kiderült miről tárgyalt Orbán és Erdogan: kétoldalú katonai és védelmi ipari együttműködés
Elképesztő adatokat közöltek - állítólag többszörösére emelkedett az elfogott illegális migránsok és embercsempészek száma
Kezdődik: óriási amerikai segítséget kap az ukrán hadsereg

Hivatalos: A magyar minimálbér az egyik legalacsonyabb az EU-ban
A nemzetközi sajtó is arról cikkez, hogy Orbán Erdogannal töltötte az estét
Rengetegen kiakadtak Deutsch Tamás szavain: a náci karlendítéshez hasonlította a letérdelést

Baj van a Balatonon: ettől rettegnek a lakosok
Hollik szerint az ellenzék egyszer már bizonyította, hogy a politikájuk tönkreteszi Magyarországot
Fideszes vezetésű kerületnek adott útépítési támogatást a kormány

Íme a 25 milliárd forintos per részletei amit elbukott Magyarország - Elutasították a fellebbezését
A Fidelitas szerint Gyurcsány aki minden idők legrosszabb, legkorruptabb kormányzását vitte végig 2010 előtt
Ha ez igaz, akkor olyan béremelési program jön amire még nem volt példa - fontos a dolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülése

Kocsis Máté nekiment Gyurcsányéknak: milliárdosként élték meg a luxust a lopott budai villájukban
Baj lehet - Június 15-től már újra felmondhatnak az egészségügyi dolgozók és a rendőrök
Orbán aggódik: rajtunk nevet a világ

Kövér fél attól, hogy az ellenzék tönkre teszi mindazt, amit egy évtized alatt elért Magyarország
Orbán: Ha vendég vagy egy országban, értsd meg a kultúráját, és ne provokáld a házigazdát
Bakondi, M1: Nő a migrációs nyomás Európában

Fotó gyerekekkel, zenészekkel - most a bulibáróval fotózkodott Szijjártó Péter
Németh Szilárd hazafias beszéde: a választójoggal élő közösség megbízott bennünket, hogy megvédjük ezt a hazát
Németh Szilárd személyesen vett részt: Bevezetés az űreszközök üzemeltetésébe