UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
Ezt látnod kell - Bekerült Pataky Attila a tankönyvbe 
Az államosított tankönyvpiacon az Oktatási Hivatal előbb elkészítette, majd saját maga elbíráltatta, végül elfogadta a tankönyveket. A felkért szakértőknek néhány nap alatt kellett részletes bírálatot írniuk sok száz oldalról: talán nem meglepő, hogy minden könyvet rendkívül pozitívnak találtak. A Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesülete (TANOSZ) szerint az összeférhetetlenség tankönyvi esetéről van szó.

Néhány nap alatt bírálták el tavaly az állami kiadású tankönyveket azok a szakértők, akiket az Oktatási Hivatal (OH) kért fel a saját tankönyvei értékelésére, hogy már szeptemberben bevezethessék a rohammunkában átdolgozott könyveket. Nem állami tankönyvkiadóknál az értékelésre két hónap is simán el szokott menni. Most azért volt szükség a szokatlan sietségre, mert a kormányzati oktatáspolitika által 2020 tavaszán átíratott nemzeti alaptantervet (NAT) már szeptembertől be akarták vezetni, ehhez pedig a tankönyveket is néhány hét alatt kellett átdolgozni.

Bár a gyors munka több hibalehetőséget rejtett magában, az Oktatási Hivatal által felkért szakértők a legtöbb tankönyvben meglepő módon alig találtak hibát, és mindegyiket gond nélkül átengedték. Ennek azonban nem feltétlenül a könyvek minősége volt az egyedüli oka. A nem állami tankönyvkiadók szakmai szervezete, a TANOSZ idén is kikérte közérdekű adatigényléssel az OH-tól a tankönyv-akkreditáció adatait. Ezek alapján szervezeti összeférhetetlenségről beszélnek, szerintük egyáltalán nincsenek meg a független elbírálás feltételei, és azt is bizonyítottnak vélik, hogy érdemi szakértői bírálatra nem is volt idő.

Az átdolgozott tankönyveknek az idei tanévre készen kellett állniuk, emiatt a tananyagfejlesztés olyan tempóra kényszerült, ami a kísérleti tankönyvek néhány évvel ezelőtti születését idézte meg. Akkor, az addig sokszereplős tankönyvpiac államosításának szelében néhány hónap alatt hozták létre az új, először kísérletinek, majd új generációsnak nevezett tankönyvcsaládot, és mivel rendes szakmai ellenőrzésre nem volt idő, ezeket a gyakorlatban próbálták ki – sok szülő és pedagógus pedig úgy érezte, ezzel kísérleti nyúlnak használják a gyerekeket.

Azóta volt egy-két intézményi átalakítás, az iskolák helyett már a klikes tankerületek rendelhetik meg a tankönyveket, és a közismereti tárgyakból csak két tankönyvcsaládból választhatnak – az „A” és „B” menüből, de mindkettőt ugyanaz az állami Oktatási Hivatal fejleszti.

És ugyanaz az Oktatási Hivatal értékelteti, hogy szakmailag, pedagógiailag megfelelnek-e a könyvek, majd szintén ők akkreditálják a könyveket, ami a tényleges használatba vételhez elengedhetetlen. A Tanosz mint a tankönyvkiadók államtól függetlenül működő szakmai szervezete szerint azonban ez a felállás nem feltétlenül segíti a független értékelést, és nem igazán jelent semmiféle minőségi garanciát.

„A NAT 2020-hoz készült 1-5-9. osztályos állami tankönyvek esetén fordult elő először, hogy a könyveket ugyanaz az állami intézmény minősítette tankönyvvé, amely azokat elkészítette. Vagyis az Oktatási Hivatal egyik (fejlesztési) részlege a könyveket az Oktatási Hivatal (akkreditációs) részlegéhez nyújtotta be jóváhagyásra, és az – talán nem meglepő módon – a tankönyveket minden esetben feltétel nélkül pozitívan is bírálta el”

– áll a TANOSZ friss elemzésében. Ehhez a tankönyvek jóváhagyásának 900 oldalnyi dokumentumát kérték ki az OH-tól, és mint írják, az adatok szerint a felkért szakértők többsége a szakmában megszokottól eltérően néhány nap alatt végzett az akkreditációval: voltak, akik 3-4, mások 5-6 nap alatt készültek el akár több tankönyv egyenként több száz oldalas anyagának bírálatával. A TANOSZ vezetése arra következtet, hogy „a legtöbb szakértőnek informálisan tudtára adhatták, hogy mikorra illik/kell leadniuk az elvárt végeredményű értékelést” – annak azonban nem látják garanciáját, hogy ennyi idő alatt igényesen el lehet végezni a bírálatot.

Azt is gyanúsnak látják, hogy majdnem mindegyik tankönyv értékelése 95-100 százalék közé esett, és a gyors munka után a bírálók szinte mindig azt írták, hogy a tankönyvben nincsenek helyesírási hibák. Részletesebb hibajegyzéket csak a kilencedikes történelem tankönyv szakértője írt, de nála épp az a fura, hogy miközben más kiadók tankönyvei csak akkor kapnak engedélyt, ha ténylegesen bemutatták a hibák javítását, ebben az esetben úgy is feltétel nélküli jóváhagyásra javasolta a könyvet, hogy 20 tartalmi és 50 technikai jellegű hibát tárt fel benne.

Ez az ominózus történelemtankönyv egyébként szélesebb körben is szakmai vitát generált, leginkább azért, mert az őstörténettel foglalkozó részben olyan elméletek (hun-magyar folytonosság, kettős honfoglalás) mellett teszi le a garast, melyek a szakmában kisebbségi véleménynek számítanak, és a történészek többsége elutasítja őket.

A történelemtankönyvek esetében elég szemléletes volt, hogy az Oktatási Hivatalban sajátosan értelmezik a választás szabadságát és a független bírálatot: a két párhuzamos állami tankönyv egyikének a szerzője a másiknak társszerzője volt; aki az utóbbit írta, az előbbit lektorálta – a tananyagfejlesztők tehát ugyanabból a csapatból kerülnek ki. A TANOSZ szerint nem csak ebben az esetben merül fel az összeférhetetlenség kérdése: az 5. osztályos Etika tankönyv tudományos-szakmai lektora például maga az OH elnöke volt – a gyakorlatban tehát az OH fejlesztő osztálya kérelemmel fordult az OH elnökéhez, hogy a beadott tankönyvet az OH akkreditációs osztálya bírálja el – akik ezt meg is tették, miközben a könyv lektora maga az intézmény vezetője volt.

Az etikatankönyvek tartalmilag is érdekesek. Az új, hatodikos etikakönyvnek köszönhető az a kulturális áttörés, hogy Pataky Attila bekerült a tananyagba: a neves lírikus-gondolkodó örökbecsű sorai:

„Ünnep oly szép, a gyertya, ha ég, a szeretet asztalánál ott ülünk mindannyian…”

Ugyanebből a tankönyvből a világ keletkezéséről pedig két vélekedéssel ismerkedhetnek meg a tanulók: „Arról, hogy hogyan keletkezett a világ, és benne az emberek otthona, a Föld, alapvetően két vélekedés fogalmazódik meg. Az egyik szerint az emberiség a fizika belső törvényszerűségeinek eredményeként jött létre, a másik szerint az embert egy természetfeletti, isteni akarat teremtette.” A magyar nyelvről azt lehet megtudni, hogy „több szempontból is nagyon különleges. Egyedisége miatt más nyelvhez nem hasonlítható”.

A TANOSZ elemzése szerint az átdolgozott tankönyveknél az érdemi elbírálás és az objektivitás körülményei erősen megkérdőjelezhetőek, és ez nem nyújt garanciát a tankönyvi minőségre. Álláspontjuk szerint ebben a tankönyvakkreditációs és a bírálati folyamat is felelős:

Kétségünk ne legyen: olyan, a Hivatal számára sokat próbált szakértőket kellett találni, akiknél eléggé biztosak lehettek abban, hogy „helyből” (például a hibajavítások kikényszerítése nélkül) jóváhagyásra ajánlják

- írják.

Forrás: telex
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Háború: Karácsony Gergely lealacsonyozta és lekövérezte Orbánt
Újraindulnak a tervezett műtétek - kell hozzá védettségi igazolvány, vagy negatív PCR-teszt
Volner János: Szabó Tímea és Jakab Péter a sudri bunkó, gennyes gyűlölködő szerepkörét erősíti
Újra feltűntek a fekete megfigyelő autók - a lakosság elkezdte fotózni a gyanúsan sétálgató , autózgató embereket
Dr. Czeglédy Csaba posztja: Bár legfrissebb információim szerint a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat az üzembentartója a PRT-076 rendszámú sötétkék színű Mazda 3 típusú gépkocsinak, ...
  
Kiderült mit csinált Szijjártó Svájcban - 14 milliárd forintos beruházás
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 14 milliárd forint összértékben 220 új munkahelyet létrehozó magyarországi beruházási megállapodásokat kötött kedden Svájcban. Er...
  
Az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár szerint a magyar modell működik, a migráció megállítható
A magyar modell működik, a migráció megállítható, mérsékelhető helybe vitt segítségnyújtással - jelentette ki az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program ...
  
Választási nagyágyú jön: valóban forog a titokzatos Gyurcsány-film az őszödi beszéd utáni eseményekről?
Elindult a forgatása annak a filmnek, amely Gyurcsány Ferenc az őszödi beszéd néven elhíresült szónoklatáról, annak utóéletéről és így közvetlenül a 2006 őszén kirobbant utcai ese...
  
Külföld: Orbán akkora hatalom birtokában irányítja az országot, ami páratlan Európában
Nemzetközi sajtószemle, 2021. április 5. Neue Zürcher Zeitung Orbán Viktor akkora hatalom birtokában irányítja az országot, ami páratlan Európában. A kétharmadon felül...
  
Hárommilliárd forintot kapott Tiborcz István cége a nehéz helyzetbe került cégeknek szánt állami hitelből
Hárommilliárd forint kedvezményes hitelt vehetett fel a Magyar Nemzeti Bank NHP Hajrá néven meghirdetett programjában Orbán Viktor miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak a cége a BDPST Z...
  
Össztűz zúdult a magyar trafikos párra akik Dubajban pihenték ki a járvány fáradalmait
Hadházy nem kímélte a dubaiban lazító trafiktulajdonosokat, az Ő posztját közöljük változtatás nélkül: Ismerjen meg egy trafikos házaspárt, V.-né L. Alexandrát és V. urat. A trafik...
  
Eldőlt: 100 millió eurós Vajdasági fejlesztéseket támogat a magyar kormány
Egy sor magyar beruházás valósulhat meg Szerbiában, főként a Vajdaságban a közeljövőben, mondta Pásztor István a Szabadkai Magyar Rádió műsorában.A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ)...
  
Rengetegen kiakadtak ettől: Tizenhárom törvényt ír át a kormány egyetlen salátatörvénnyel
Tizenhárom törvényt ír át a kormány egyetlen salátatörvénnyel. Az „egyes vagyongazdálkodási tárgyú rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodást és nemzeti pénzügyi szolgá...
  
Hitelmoratórium: Orbán azt ígérte, nem jelent majd több terhet, ehhez képest durva meglepetések jöttek az adósoknak
Egymillió forintnyi hitelből tíz hónapnyi moratórium után akár 2,3 millió forint is lehet a tartozás, ez 140 százalékos kamatnak tűnik. A szakértő elmagyarázza, hogy mi ennek az oka, é...
  
Óriási botrány: pár nap alatt 50 hamis igazolás szúrtak ki a rendőrök
Április elején 5 nap alatt 50 hamis igazolás szúrtak ki a rendőrök. Egyre több hamis koronavírus-teszteredményt találnak az osztrák rendőrök a határátkelőkön – írja az Autószekto...
  
Beledöglünk a nyomorba! – Durva nyílt levelet írt Orbánnak egy közmunkás
A balra magyar tette közzé az alábbi levelet melyet egy közmunkás írt Orbán Viktornak címezve:Tisztelt Magyar Miniszterelnök!Tudom, hogy érdekes, mondhatnám furcsa üdvözlés, csak viszono...
  
Nem akármit állít egy szlovák politikus Orbánról és Magyarországról
A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke, Andrej Danko egy Facebook-videóban azt állította, hogy a magyar kormány megszerezte az orosz Szputnyik V nevű vakcina Szlovákiának nem kellő dózisait, ...
  
Több ezer vendéget várnak a hétfőn kezdődő budapesti úszó Eb-re
A koronavírus-járvány kezdete óta nem volt olyan nagyszabású sportesemény Európában, mint amilyen a magyarországi Európa-bajnokság lesz. Hétfőn kezdődik a budapesti úszó Európa-baj...
  
A Fidesz szerint a bal oldal több ezer orvost és ápolót tett utcára és üldözött el az országból
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség reagálása az ellenzéki pártok közös nyilatkozatáraAnnyira álságos, amit a baloldal művel. Az a Gyurcsány és az a baloldal beszél az egészségügy...
  
Bayer nem fogta vissza magát: A lónak a fa*s*zát fogja végrehajtani Hadházy
Bayer Zsolt még mindig nem fizette ki a bíróságon megítélt 300 ezer forintos sérelemdíjat Hadházy Ákosnak, ezért az ellenzéki képviselő végrehajtást indított.A Kúria szeptemberben mo...
  
360 milliós támogatást a magyar államtól egy 3 ezer forintos tőkével rendelkező vajdasági cég
A magyar állam mellett egy Mészáros Lőrinc közeli cég finanszírozza azt az óbecsei vállalkozást, amely a tervek szerint négycsillagos szállodát épít a 23 ezer fős községben. A nyerte...
  
Havonta 15 milliós fizetés - közzétették az edzői fizetéseket - csak erős idegzetűeknek
Székesfehérvár — Szabics Imrének (40) komoly oka volt rá, hogy lemondjon az Európa-bajnoki szereplésről... Másodedzőként segítette az osztrák válogatottat, de néhány hete úgy dönt...
  
Hivatalos: az EU legkorruptabb országa lettünk - elképesztő jelentés
Eddig legalább Bulgária korruptabb volt nálunk, most azonban velük és Romániával hármas holtversenyben az EU legkorruptabb országa lettünk a Transparency International korrupcióérzékelés...
  
Szijjártó: most biztosan nagyon sokan szégyellik magukat a baloldali ellenzék soraiban...
A magyar ellenzék álláspontja végleg megbukott a kínai vakcináról, a világ legjobb szakemberei mondták ki, hogy a Sinopharm-oltóanyag hatásos és biztonságos - nyilatkozta a külgazdasági...
  
Quaestor-büntetőper: a járvány is lassítja a hat éve tartó ügyet
A héten több tárgyalási napon folytatódott a Tarsoly Csaba és társai folyó büntetőper, amit áprilisban a koronavírus-járvány harmadik hulláma miatt napoltak el. A vádlottak különöse...
  
Tessék abbahagyni az antitest méregetését, mert nem mérvadó – mondta Szlávik János
Tessék abbahagyni az antitest méregetését, mert nem mérvadó – mondta Szlávik János és hozzátette: az oltások jók és védenek, így nem az antitestek alapján kell nézni az eredményt ...
  
Hozzájárulásuk nélkül is ellenőrizhetik az egészségügyi dolgozókat
A Belügyminisztérium szerint erre a rendőrségről szóló törvény idén január 1-jétől hatályos módosítása ad lehetőséget. Hozzájárulások nélkül is megbízhatósági vizsgálat a...
  
A gazdaság újraindításában nagy szerepet kaphat a templomfelújítási program
A templomfelújítási támogatásokból jut azoknak is, akik már hozzáláttak, de azoknak is, akik most kezdik a templomok szépítését – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi ...
  
További fürdők nyitnak meg, de nem lesz elég a védettségi igazolvány
Ütemezett nyitás kezdődik a budapesti fürdőkben, első lépcsőben például már megnyitott a Széchenyi, a Gellért, a Rudas, a Lukács, a Paskál és a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő máj...
  
Volner János: Szabó Tímea és Jakab Péter a sudri bunkó, gennyes gyűlölködő szerepkörét erősíti
Az Európai Unió (EU) egészségügyi biztosa, Sztella Kiriakídisz korrupciós botrányba keveredett vélhetően a koronavírus elleni vakcinabeszerzés ügyében, és erről hallgat a baloldali saj...
  
Iszzák Orbán szavait Portugáliában - saját szociális modellünk van a teljes foglalkoztatottságra összpontosítunk
Magyarországnak saját szociális modellje van, a teljes foglalkoztatottságra összpontosít, amelyhez már így is nagyon közel áll - mondta a miniszterelnök a portugáliai Portóban érkezésko...
  
Orbán szerint a rendszerünk jól működik sőt készen állunk másokkal is megosztani a tapasztalatinkat
Magyarországnak saját szociális modellje van, a teljes foglalkoztatottságra összpontosít, amelyhez már így is nagyon közel áll – mondta a miniszterelnök a portugáliai Portóban érkezés...
  
Betámadták Ujhelyi Istvánt: „A gyerekeiteket is mind ki kéne nyírni”
Kálmán Olga fenyegetője nem először talált meg politikust. Kiderült, korábban Ujhelyi Istvánnak, az MSZP EP-képviselőjének írta, hogy kiirtaná a gyermekeit is. A baloldali politikusok...
  
Végrehajtók lepték el a lúgos orvos családi házát
Végrehajtók érkeztek a lúgos orvosként elhíresült B. Krisztián családi házához. A Telex információi szerint péntek reggel két bírósági végrehajtó jelent meg a lúgos orvos csalá...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
HOME - 2021-05-08  Budapest,  Magyarország  
FüggetlenNemzet
Ezt látnod kell - Bekerült Pataky Attila a tankönyvbe
Az államosított tankönyvpiacon az Oktatási Hivatal előbb elkészítette, majd saját maga elbíráltatta, végül elfogadta a tankönyveket. A felkért szakértőknek néhány nap alatt kellett részletes bírálatot írniuk sok száz oldalról: talán nem meglepő, hogy minden könyvet rendkívül pozitívnak találtak. A Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesülete (TANOSZ) szerint az összeférhetetlenség tankönyvi esetéről van szó.

Néhány nap alatt bírálták el tavaly az állami kiadású tankönyveket azok a szakértők, akiket az Oktatási Hivatal (OH) kért fel a saját tankönyvei értékelésére, hogy már szeptemberben bevezethessék a rohammunkában átdolgozott könyveket. Nem állami tankönyvkiadóknál az értékelésre két hónap is simán el szokott menni. Most azért volt szükség a szokatlan sietségre, mert a kormányzati oktatáspolitika által 2020 tavaszán átíratott nemzeti alaptantervet (NAT) már szeptembertől be akarták vezetni, ehhez pedig a tankönyveket is néhány hét alatt kellett átdolgozni.

Bár a gyors munka több hibalehetőséget rejtett magában, az Oktatási Hivatal által felkért szakértők a legtöbb tankönyvben meglepő módon alig találtak hibát, és mindegyiket gond nélkül átengedték. Ennek azonban nem feltétlenül a könyvek minősége volt az egyedüli oka. A nem állami tankönyvkiadók szakmai szervezete, a TANOSZ idén is kikérte közérdekű adatigényléssel az OH-tól a tankönyv-akkreditáció adatait. Ezek alapján szervezeti összeférhetetlenségről beszélnek, szerintük egyáltalán nincsenek meg a független elbírálás feltételei, és azt is bizonyítottnak vélik, hogy érdemi szakértői bírálatra nem is volt idő.

Az átdolgozott tankönyveknek az idei tanévre készen kellett állniuk, emiatt a tananyagfejlesztés olyan tempóra kényszerült, ami a kísérleti tankönyvek néhány évvel ezelőtti születését idézte meg. Akkor, az addig sokszereplős tankönyvpiac államosításának szelében néhány hónap alatt hozták létre az új, először kísérletinek, majd új generációsnak nevezett tankönyvcsaládot, és mivel rendes szakmai ellenőrzésre nem volt idő, ezeket a gyakorlatban próbálták ki – sok szülő és pedagógus pedig úgy érezte, ezzel kísérleti nyúlnak használják a gyerekeket.

Azóta volt egy-két intézményi átalakítás, az iskolák helyett már a klikes tankerületek rendelhetik meg a tankönyveket, és a közismereti tárgyakból csak két tankönyvcsaládból választhatnak – az „A” és „B” menüből, de mindkettőt ugyanaz az állami Oktatási Hivatal fejleszti.

És ugyanaz az Oktatási Hivatal értékelteti, hogy szakmailag, pedagógiailag megfelelnek-e a könyvek, majd szintén ők akkreditálják a könyveket, ami a tényleges használatba vételhez elengedhetetlen. A Tanosz mint a tankönyvkiadók államtól függetlenül működő szakmai szervezete szerint azonban ez a felállás nem feltétlenül segíti a független értékelést, és nem igazán jelent semmiféle minőségi garanciát.

„A NAT 2020-hoz készült 1-5-9. osztályos állami tankönyvek esetén fordult elő először, hogy a könyveket ugyanaz az állami intézmény minősítette tankönyvvé, amely azokat elkészítette. Vagyis az Oktatási Hivatal egyik (fejlesztési) részlege a könyveket az Oktatási Hivatal (akkreditációs) részlegéhez nyújtotta be jóváhagyásra, és az – talán nem meglepő módon – a tankönyveket minden esetben feltétel nélkül pozitívan is bírálta el”

– áll a TANOSZ friss elemzésében. Ehhez a tankönyvek jóváhagyásának 900 oldalnyi dokumentumát kérték ki az OH-tól, és mint írják, az adatok szerint a felkért szakértők többsége a szakmában megszokottól eltérően néhány nap alatt végzett az akkreditációval: voltak, akik 3-4, mások 5-6 nap alatt készültek el akár több tankönyv egyenként több száz oldalas anyagának bírálatával. A TANOSZ vezetése arra következtet, hogy „a legtöbb szakértőnek informálisan tudtára adhatták, hogy mikorra illik/kell leadniuk az elvárt végeredményű értékelést” – annak azonban nem látják garanciáját, hogy ennyi idő alatt igényesen el lehet végezni a bírálatot.

Azt is gyanúsnak látják, hogy majdnem mindegyik tankönyv értékelése 95-100 százalék közé esett, és a gyors munka után a bírálók szinte mindig azt írták, hogy a tankönyvben nincsenek helyesírási hibák. Részletesebb hibajegyzéket csak a kilencedikes történelem tankönyv szakértője írt, de nála épp az a fura, hogy miközben más kiadók tankönyvei csak akkor kapnak engedélyt, ha ténylegesen bemutatták a hibák javítását, ebben az esetben úgy is feltétel nélküli jóváhagyásra javasolta a könyvet, hogy 20 tartalmi és 50 technikai jellegű hibát tárt fel benne.

Ez az ominózus történelemtankönyv egyébként szélesebb körben is szakmai vitát generált, leginkább azért, mert az őstörténettel foglalkozó részben olyan elméletek (hun-magyar folytonosság, kettős honfoglalás) mellett teszi le a garast, melyek a szakmában kisebbségi véleménynek számítanak, és a történészek többsége elutasítja őket.

A történelemtankönyvek esetében elég szemléletes volt, hogy az Oktatási Hivatalban sajátosan értelmezik a választás szabadságát és a független bírálatot: a két párhuzamos állami tankönyv egyikének a szerzője a másiknak társszerzője volt; aki az utóbbit írta, az előbbit lektorálta – a tananyagfejlesztők tehát ugyanabból a csapatból kerülnek ki. A TANOSZ szerint nem csak ebben az esetben merül fel az összeférhetetlenség kérdése: az 5. osztályos Etika tankönyv tudományos-szakmai lektora például maga az OH elnöke volt – a gyakorlatban tehát az OH fejlesztő osztálya kérelemmel fordult az OH elnökéhez, hogy a beadott tankönyvet az OH akkreditációs osztálya bírálja el – akik ezt meg is tették, miközben a könyv lektora maga az intézmény vezetője volt.

Az etikatankönyvek tartalmilag is érdekesek. Az új, hatodikos etikakönyvnek köszönhető az a kulturális áttörés, hogy Pataky Attila bekerült a tananyagba: a neves lírikus-gondolkodó örökbecsű sorai:

„Ünnep oly szép, a gyertya, ha ég, a szeretet asztalánál ott ülünk mindannyian…”

Ugyanebből a tankönyvből a világ keletkezéséről pedig két vélekedéssel ismerkedhetnek meg a tanulók: „Arról, hogy hogyan keletkezett a világ, és benne az emberek otthona, a Föld, alapvetően két vélekedés fogalmazódik meg. Az egyik szerint az emberiség a fizika belső törvényszerűségeinek eredményeként jött létre, a másik szerint az embert egy természetfeletti, isteni akarat teremtette.” A magyar nyelvről azt lehet megtudni, hogy „több szempontból is nagyon különleges. Egyedisége miatt más nyelvhez nem hasonlítható”.

A TANOSZ elemzése szerint az átdolgozott tankönyveknél az érdemi elbírálás és az objektivitás körülményei erősen megkérdőjelezhetőek, és ez nem nyújt garanciát a tankönyvi minőségre. Álláspontjuk szerint ebben a tankönyvakkreditációs és a bírálati folyamat is felelős:

Kétségünk ne legyen: olyan, a Hivatal számára sokat próbált szakértőket kellett találni, akiknél eléggé biztosak lehettek abban, hogy „helyből” (például a hibajavítások kikényszerítése nélkül) jóváhagyásra ajánlják

- írják.

Forrás: telex
Háború: Karácsony Gergely lealacsonyozta és lekövérezte Orbánt
15 éve volt a híres Orbán-Gyurcsány vita - Orbán részt vett rajta, majd másnap csúnyán elbukta a választásokat
Újra feltűntek a fekete megfigyelő autók - a lakosság elkezdte fotózni a gyanúsan sétálgató , autózgató embereket
Kiderült mit csinált Szijjártó Svájcban - 14 milliárd forintos beruházás
Az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár szerint a magyar modell működik, a migráció megállítható
Választási nagyágyú jön: valóban forog a titokzatos Gyurcsány-film az őszödi beszéd utáni eseményekről?
Külföld: Orbán akkora hatalom birtokában irányítja az országot, ami páratlan Európában
Hárommilliárd forintot kapott Tiborcz István cége a nehéz helyzetbe került cégeknek szánt állami hitelből
Össztűz zúdult a magyar trafikos párra akik Dubajban pihenték ki a járvány fáradalmait
Eldőlt: 100 millió eurós Vajdasági fejlesztéseket támogat a magyar kormány
Rengetegen kiakadtak ettől: Tizenhárom törvényt ír át a kormány egyetlen salátatörvénnyel
Hitelmoratórium: Orbán azt ígérte, nem jelent majd több terhet, ehhez képest durva meglepetések jöttek az adósoknak
Óriási botrány: pár nap alatt 50 hamis igazolás szúrtak ki a rendőrök
Beledöglünk a nyomorba! – Durva nyílt levelet írt Orbánnak egy közmunkás
Nem akármit állít egy szlovák politikus Orbánról és Magyarországról
Több ezer vendéget várnak a hétfőn kezdődő budapesti úszó Eb-re
A Fidesz szerint a bal oldal több ezer orvost és ápolót tett utcára és üldözött el az országból
Bayer nem fogta vissza magát: A lónak a fa*s*zát fogja végrehajtani Hadházy
360 milliós támogatást a magyar államtól egy 3 ezer forintos tőkével rendelkező vajdasági cég
Havonta 15 milliós fizetés - közzétették az edzői fizetéseket - csak erős idegzetűeknek
Hivatalos: az EU legkorruptabb országa lettünk - elképesztő jelentés
Szijjártó: most biztosan nagyon sokan szégyellik magukat a baloldali ellenzék soraiban...
Quaestor-büntetőper: a járvány is lassítja a hat éve tartó ügyet
Tessék abbahagyni az antitest méregetését, mert nem mérvadó – mondta Szlávik János
Hozzájárulásuk nélkül is ellenőrizhetik az egészségügyi dolgozókat
A gazdaság újraindításában nagy szerepet kaphat a templomfelújítási program
További fürdők nyitnak meg, de nem lesz elég a védettségi igazolvány
Volner János: Szabó Tímea és Jakab Péter a sudri bunkó, gennyes gyűlölködő szerepkörét erősíti
Iszzák Orbán szavait Portugáliában - saját szociális modellünk van a teljes foglalkoztatottságra összpontosítunk
Orbán szerint a rendszerünk jól működik sőt készen állunk másokkal is megosztani a tapasztalatinkat
Betámadták Ujhelyi Istvánt: „A gyerekeiteket is mind ki kéne nyírni”
Végrehajtók lepték el a lúgos orvos családi házát
Nem akárhonnan jelentkezett be Orbán Viktor - Európa biztonsága a tét
Maruzsa a 16-18 éveseknek: No vakcina, no party!
Hitelmoratórium? - van valami amit jó ha tudsz
1,6 milliárdos támogatással készül a huszáros kalandfilm
Újraindulnak a tervezett műtétek - kell hozzá védettségi igazolvány, vagy negatív PCR-teszt
17 évesen bejelentkezett a fiataloknak félretett Pfizerre, aztán kapott egy értesítést, hogy jött kínai vakcina
Nem kell hozzájáruló nyilatkozat ahhoz, hogy az egészségügyi dolgozókat megbízhatósági vizsgálat alá vonják
Megszületett a kormányhatározat: 10 milliárd forintot kap a református egyház
2019-ben is államtitkári juttatást kapott, de a jelek szerint feladata másfél éve megszűnt
Novák szerint Magyarország a járvány idején is meg tudta tartani a munkahelyeket, újakat is tudott teremteni
Varga Judit szerint a magyar modell a munka megbecsülésére épít
109 millió forintos európai uniós támogatásból ez az útnak csúfolt magyar valami