Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook Budapest, Magyarország  
2023-06-04. vasárnap
Kemény levél érkezett Magyarországnak címezve - ezután Gulyás Gergely nem akármit kért az EU-tól
Ursula von der Leyen jelentette be , hogy az Európai Bizottság hivatalos értesítést küldött Magyarországnak arról, hogy elindítja az európai uniós források folyósítását a jogállamisághoz kötő úgynevezett feltételességi mechanizmust.

A hírre zárás előtt zuhanni kezdett a budapesti tőzsde és a forint is.

Gulyás Gergely az elsők között reagált a levélre:

Brüsszel hibázik, amikor "ugyanazt a nótát fújja", mint a magyar baloldal, azt ugyanis a magyarok most utasították el nagy többséggel

a Fidesz-KDNP csaknem 2,9 millió szavazatot kapott a vasárnapi országgyűlési választáson, míg a gyermekvédelmi törvénnyel több mint 3,3 millió ember fejezte ki egyetértését. Ez soha nem látott támogatottság mind a kormánypártok, mind a gyermekvédelmi törvény ügye mögött

Éppen ezért a demokrácia alapvető szabályait a bizottságnak is el kell fogadnia

Ezután hozzátette:

nem a most vereséget szenvedett magyar baloldal igényeit kellene teljesítenie a bizottságnak, hanem vissza kellene térni a józan észhez és a párbeszédhez. Erre a magyar kormány mindig nyitott volt

A miniszter zárásként az Eu-t arra kérte:

Brüsszel ne büntesse meg a magyar választókat azért, mert a választáson és a gyermekvédelmi törvény ügyében nem a Brüsszelnek tetsző véleményt fogalmazták meg.
Ezt olvassa mindenki:
Ez is eljött: Honvédelmi tantárgyat (!) vezethetnek be a középiskolákban 
Így tilthatják meg a munkahelyváltást - mutatjuk melyik területen 
"Mindent tudunk rólad!" – Kocsis Máté nagyon durván megfenyegetett egy ellenzéki képviselőt 

Meglepődött külföldi sajtó: Orbán Viktor még hatalmon van?! 
Óriási botrány: lebontanák a Novák Katalin által felavatott szobrot 

Nem akárkit rúgott ki Novák Katalin minden előzmény nélkül 
Új Magyarország: kiderült hova vándorolnak egyre többen itthonról 
Nemzetközi sajtó: Orbán Viktor egy orosz kém, aki másodállásban miniszterelnökként dolgozik 
Áll a bál egy kormányzati propagandavideó miatt: Orbánék hatalmas „baklövést” követtek el 
Lebukott Szentkirályi Alexandra: Ezt csinálja a hétvégén a kormányszóvivő 
Óriási meglepetés: Kiderült, ki az ország leggazdagabb embere 
Szijjártót annyira felheccelték, hogy önmagából kifordulva követelte az EU-s pénzeket 
Az év vicce: elmagyarázták miért lesz nagyon jó a postabezárás a magyaroknak 
A terrorizmus nemzetközi támogatójának nyilvánították az OTP-t 
Az előállított diák kiteregette a szennyest: Súlyos dolgokat mondott az őt rabosító rendőrökről 
Ebből baj lesz: Orbán embere Mészáros Lőrinccel gúnyolódott a Facebookon 
Bajban az Orbán kormány: Váratlan fordulatot vett a Pegasus-kémbotrány 
Parragh botrány: Itt a törvényjavaslat, amely megszüntetné a túlhatalmát 
Lázár János úgy értesült, ő az a fickó, aki tavaly személyesen győzte le Soros Györgyöt 
CNN-Szijjártó botrány: Alaposan felkérdezték a minisztert 
Nyomozást indított a rendőrség a karmelitánál történtek miatt.... 
Nem akárki mondott véleményt a hétszeres rezsiemelésről 

Döntöttek: Elképesztő hatalmat kap Müller Cecília, pillanatokon belül átveheti a... 
Horror az egészségügyben: Éber kómába került Katalin lánya, mégis ők fizethetnek a kórháznak 
Orbán nem akármit üzent a születésnapja alkalmából a magyaroknak 
Így még nem láttuk: bekeményített Novák Katalin, nem akárkit osztott ki 
Mi történt Lagzi Lajcsi cégeivel? - nem akármi történt mielőtt börtönbe vonult 
Áll a bál: Durván kiosztotta az ATV Szabó Tímeát 
Mi történik itt? Nyom nélkül eltűnt az Orbánt születésnapján köszöntő fideszesek bejegyzése 
2023-06-04. vasárnap
  Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook 2018-2023 Minden jog fenntartva ©  
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook

Román tüntetők őrjöngtek Novák Katalin beszéde alatt
Robbant a hír: Orbán váratlanul nyilatkozott
Bravúr: most írják ki a közbeszerzést, de három hónapja kész van amire kiírták...
Ezt olvasd el: "Háborús veszélyhelyzet esetén a hadsereg minden tagja behívható, részükre gyakorlat elrendelhető..."
Ezt nézd meg: Vajna Timi búcsúzóul bődületes összeget akasztott le...
Mire készülnek? Itt van Lázár-terv, ami után ismét óriási változások jöhetnek
Újabb adót vezet be a kormány, már meg is jelent a rendelet
Valami készül? Varga Judit váratlan bejelentést tett - mindenki találgat
Mélyrepülésben Orbán: Már a szavazók fele sem támogatja a Fideszt
Jajjj - Donald Trump szerint ő a Mona Lisa, akit az emberek újra és újra látni akarnak
Váratlan fordulat: Hihetetlen feladatot kapott az Adrián „jachtozgató” Borkai Zsolt
Magyarország 2023: 1 év börtönbüntetést kapott egy tüntető
Megjelent a magyarázat: közeleg Vlagyimir Putyin bukása
Újabb megdöbbentő titkok derülnek ki a hatvanpusztai Orbán-birtokról
Ez kész: Nem hajlandó átadni a hatalmat a polgármesterségtől megfosztott fideszes városvezető
Baj van: Teljesen ledermedtek Orbánék művétől a korrupcióellenes bizottság tagjai
Jönnek a Fideszre szavazásra buzdító „segélyhívók - kérj egyet Te is!
2023-06-04. vasárnap
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2018-2023 Minden jog fenntartva ©