Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook Budapest, Magyarország  
2023-09-27. szerda
Újabb részletek a nemrég elhunyt magyar képviselővel kapcsolatban - az örökösének kell tisztáznia a nevét
Iregszemcse - Tavaly decemberben meghalt Farkas János, az az önkormányzati képviselő, akit a saját polgármestere rágalmazott meg. Egy róla megjelentetett lejárató cikkel kezdődött minden.

Az általa elindított rágalmazási pert örökösei vihetik tovább, a csatornázási pénzekkel való visszaélés gyanúja miatt folyó nyomozásba pedig az új képviselő-testületi tag, Nagy Rudolf száll be, aki egyébként emlékdíjat is létrehozott Farkas János tiszteletére

Érdekes dolgok történtek a tolnai megyei településen.

Farkas János volt iregszemcsei képviselő-testületi tagnak köszönhetően kiderült, hogy az előző polgármester a vízdíjszámláról jutalmazta meg magát vagy, hogy visszásságok lehetnek a községben történt csatornázási beruházásnál, de Ő derítette ki azt is, hogy a helyi általános iskola felújításakor kimaradt az étkező. A gyerekek pedig – mint ahogy maga készített fotót róla –, az esőben baktattak az önkormányzat étkezdéje felé a forgalmas 65-ös út mentén.- számol be róla a blikk.hu.

Farkas János, amolyan lelkiismerete volt a Tolna megyei községnek, folyamatosan ágált a visszaélés gyanús ügyek ellen, és tudta, hogy ezzel nem mindenki tetszését vívta ki ezért is voltak, akik kellemetlennek érezték Jani bácsi közpénzek utáni kutakodását.

Korábban a blikk.hu-nak saját maga is említette, hogy kap hideget-meleget de hozzátette, hogy bármit gondolnak is róla, ő nem lesz bólogató János.

A sorsdöntő pillanat akkor volt, amikor

az egyik önkormányzati hírlevélben egy hamis állításokat tartalmazó lejárató cikk jelent meg róla, ami miatt a helyiek közül többen elfordultak tőle.

Farkas ezt nem tűrte tovább, feljelentést tett, mely során kiderült, hogy a lejárató cikk mögött Tóth Szabolcs polgármester áll. A blikk kereste az ügyben, azonban nem sikerült elérniük.

Mivel Farkas János tavaly decemberben meghalt, az általa elindított rágalmazási pert örökösei vihetik tovább.
Ezt olvassa mindenki:
Megint rólunk beszél Európa: a magyarok több mint 82%-a az EU leghátrányosabb régiójában él 
Nyilvános a Völner dokumentum: Majdnem behúzták Paks II-t is.. elképesztő információk 
A folyószámlákra és a lakástakarékokra is vonatkozik a kormány új extraadója 
Ez kész: Nem hajlandó átadni a hatalmat a polgármesterségtől megfosztott fideszes városvezető 
Valami történik: hirtelen lemondott Mészáros Lőrinc lánya 
Szijjártó nem viccel: Békéscsabáról Budapestre helikopterrel - ha meglátod mennyibe került ez az egyetlen út az adófizetőknek... 
Ha igaz, amit az Al Jazeera pánarab hírcsatorna tett közzé, akkor az elmúlt 11 év fideszes dolgai mind eltörpülnek az ügy mellett. 
Ennyi volt - visszavonták a magyar gigaprojekttől a pénzt, üres a kassza 
Ez is eljött: Két magyar is bekerült a világ leggazdagabb emberei közé - a világ csak csodálkozik 
Megszólalt az adócsalással vádolt polgármester: Amikor karácsonykor a hat négyzetméteres cellában gondolkodtam... 
Jól tartjuk képviselőinket - van aki több milliót tankol el egy hónap alatt, itt a hivatalos lista 
Előkerült mit mondott Orbán 2007-ben: Elég volt abból, hogy mindent elvesznek, amiért az emberek megdolgoztak és mindent eladnak, ami az emberek közös vagyona. 
Külföldi elemzők olyan jóslatot tettek közzé Magyarországról amitől tátva marad a száj - 2027-re 
Jakab Péter botrány: Azért hagytam ott a Jobbikot, mert összejátszottak a Fidesszel 
Orbán-terv: Az állam helyett a gyerekeknek kell gondoskodni a nyugdíjasokról 
Az év korrupciós botránya: Egészen a miniszterelnökig mindenkitől begyűjtöttük a kormányban a jóváhagyást 
Botrány: Mészáros Lőrinc is benne van a környezetromboló kínai akkumulátorbizniszben 
Novák Katalin átadta a 400 milliós beruházást majd gyorsan bezárták 
Egy nő véletlenül lehányta Tóth Gabit egy céges bulin 
Kapaszkodj meg: 2,3 milliárd forintot látsz a képen... 
Nagyon durvát lépett Deutsch Tamás majd közölte: Mostantól végképp nem lenne Gyurcsányék helyében 
Nemzetköz botrány: elképesztő mit üzent Schmidt Mária az Oxford professzorának 
Kiderült miért nevezte éhes disznónak Orbánt a román miniszterelnök 
Kiderült mit csinált Szijjártó Svájcban - 14 milliárd forintos beruházás 
Botrány: A tanú szerint kukás zsákban 600 millió forintot vitt a fideszes politikusnak - bírósági részletek 
Szijjártó: támadást indítottak Magyarország ellen, mert irigylik a sikereinket 
Kemény nyilvános levél a magyar rendőröknek - mai napig abban a tudatban vannak hogy a Magyar népet szolgálják 
Ebbe belebukhat egy miniszter? - az egész ország az Orbán birtokról beszél 
Váratlan Orbán fordulat: Magyarország mégis csatlakozik az Európai Ügyészséghez? 
Még találkozni sem akar Kövér Lászlóval a külföldi kollégája - itt tart Magyarország 
Színre lép Orbán testvére - lőfegyver kereskedelemmel foglalkozó cég vezetését vette át 
Olyan akkumulátor gyár érkezik az eddigieken kívül amitől eláll mindenki szava - Az idei év legnagyobb beruházása 
2023-09-27. szerda
  Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook 2018-2023 Minden jog fenntartva ©  
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook

Egy büdös fillért ne kapjanak a kormánytól – Lázár teljesen kiakadt
Darabokra szedték Szijjártó keresetét - a felesége cége milliárdos árbevételt ért el
Heti Hetes botrány, borított a producer: Egy velejéig romlott hazug disznó
Bíróság lett a dologból - Nagyon durva aminek Novák Katalint nevezték
A világ közvéleményét, így a magyart is jobban izgathatja, hogy továbbgyűrúzhet-e a háború
Orbán botrány: Végelszámolás alatt van a cég, ami milliárdokat kaszált a kormány lélegeztetőgép-beszerzésén
Ilyet még nem hallottunk: Rettenetes véleménnyel vannak Orbánról a ...
Orbán bukása? - Pert vesztett Magyarország Strasbourgban a választási rendszer miatt
A Spanyolok csak néznek: elképesztő amit megszerzett odakint Tiborcz érdekeltsége, sőt további...
Szégyen: Közérdekű adatot igényeltek a Fudanról, csupa kitakart információt kaptak
Elképesztő látvány: óriási helyreigazítást tett közzé a kormánylap - valótlanul híreszteltük...
Volt lengyel külügyminiszter Deutschnak: Tényleg emlékeztetni akar minket arra, hogy Magyarország melyik oldalon harcolt a 2. világháborúban?
Nem akármilyen körítéssel érkezett meg Szijjártó Veszprémbe - sofőr, testőrök beszédes képsorok
Indulnak a nagy gépek: olyan történik Felcsúton amire senki nem számított
A Fidesz egyik alapítója szerint Orbán már a saját hazugságaiba is belezavarodó, ön- és közveszélyes elme
Hannibal Lecterként ábrázolta Orbánt a német köztévé, Kovács Zoltán vérig sértődött
Szlovákiában mindenkit visznek, aki közpénzt herdált - Büszke a szlovák rendőrség
2023-09-27. szerda
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2018-2023 Minden jog fenntartva ©