Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Már a 2. egyházi gimnázium írtja ki a fákat a Gellért-hegy oldalában!
Számos fát kivágtak a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium hátsó kertjében, hogy felépíthessenek egy
4,5 milliárdos sportcsarnokot. A Gellért-hegy oldalában, néhány száz méterrel odébb korábban egy másik egyházi gimnázium tarolta le az udvarát az új tornaterem miatt.

A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium a főváros XI. kerületében, a Gellért-hegy lábánál fekszik. Az egyházi épület a Villányi úton a Feneketlen-tó közvetlen közelében, a Móricz Zsigmond körtérről néhány perc sétára található.

A sportcsarnok építésére az iskola egyházi fenntartója, a Ciszterci Rend Zirc-Pilis-Pásztó-Szentgotthárd Egyesített Apátsága még tavaly írt ki közbeszerzést, közel nettó 3 milliárd forintra becsülve a beruházás értékét. Az összegből a tervek szerint nem csak a sportkomplexum épül fel, hanem a gimnázium műemlék épületében is végeznek átalakításokat. Az építkezésbe az állam is besegít, ugyanis a kormány egy határozatban a 2017-2019-es időszakra több mint nettó 4,8 milliárd forintos támogatást adott az apátságnak, és az összegből nettó 813 millió forintot kifejezetten a gimnázium bővítésére biztosítottak.

A közbeszerzést a kecskeméti Horváth Építőmester Zrt. és a bicskei székhelyű Possibuild Építőipari és Szolgáltató Kft. konzorciuma nyerte el.

A nyertes páros az eredetileg becsült összegnél 1,5 milliárd forinttal drágábban, nettó 4,5 milliárdért vállalta el a kivitelezést.

A Possibuild tulajdonosa Pálffy Balázs, aki Felcsút szomszédságából, Bicskéről származik. A vállalkozó 2015-ben egészen fiatalon, mindössze 28 évesen, bölcsészdiplomával a zsebében lett vezérigazgató az akkor még Szíjj László érdekeltségébe tartozó Körösaszfalt Zrt.-nél, és annak egyik leányvállalata, a Magyar Építő Zrt. igazgatóságában is helyet kapott. A két cég olyan közpénzes tendereket nyert, mint például a Szépművészeti Múzeum 8 milliárdos felújítása, és a kaposvári színház 7 milliárdos renoválása.

Pálffyt sokáig Mészáros Lőrinc egyik lányának leendő férjeként emlegették, és ennek tulajdonították villámgyors karrierjét. 2017-ben azonban megszűnt a vezérigazgatói megbízatása a Körösaszfalt élén, és a Magyar Építő Zrt. igazgatóságából is kikerült, ezzel párhuzamosan pedig – bár korábban soha nem tette – cáfolni kezdte a sajtónak Mészáros Lőrinc lányához fűződő kapcsolatát. 2016-ban bejegyzett saját cége, a Possibuild forgalma az elmúlt években 124 és 314 millió forint között mozgott, adózott eredménye pedig az első két gyengébb esztendő után 2018-ban már elérte a 41,6 millió forintot.

“A Szent Imre Gimnázium diákjai gyakran lépcsőfutással edzik testüket”

A Gellért-hegy oldalában, néhány száz méterrel odébb korábban egy másik egyházi iskola, a Szent Margit Gimnázium tarolta le az udvarát az új tornaterem miatt. A helyi lapban 2018 elején az építkező egyházi gimnáziumok igazgatóival beszélgettek, akik elmondták, hogy ezeket a nagy múltú iskolákat nem ekkora létszámra tervezték. A szűkös tornatermek miatt előfordul, hogy egy-egy osztály nem jut tornateremhez, a Szent Imre Gimnáziumban így „minden nap lépcsőzős testnevelés órát is kellett tartanunk” – mesélte az igazgató.

Az iskola honlapja szerint az épületben jelenleg is működik egy tornaterem, amit korábban az étkezőből alakítottak ki, emiatt pedig alkalmatlan a feladata ellátására.

Az építkezés kedvéért módosított Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatban olvasható az is, hogy az egyhektáros telken télen az egyik szabadtéri pályát fóliasátorral fedik le – ez olyan, mint ami télen a teniszpályákat borítja. Emellett a térképen látszik egy zöld tetős épület is, ami egy nyáron oldalról nyitott, télen teljesen zárt műfüves focipályát takar.

A 3500 négyzetméteres csarnok jócskán orvosolja a helyhiányt, a 900 fős iskola ugyanis egy 1441 fős sportkomplexummal lesz gazdagabb. A négyszintes épületben helyet kap kosár- és kézipálya is, az épület előtt pedig megmarad a mostani szabadtéri pálya egy része is. Néhány extra is lesz az épületben, mint például négy darab, elektromos vezérléssel felhúzható kosárlabdaállvány, és két-két elektromos felhúzható térelválasztó is.

A látványtervek szerint az épületet az udvar hátsó részén helyezték el, így az utcafronton nem zavarja a gimnázium műemlék épületének látványát. „A műemlékesek kérésére az épület a Villányi úttól távolabb, a telek hátsó részébe került” – mondta az egyik építész. A sportcsarnokot így a Gellért-hegy oldalába vájják be. Mivel az épület csak részben épül olyan területre, ahol eleve sportpálya volt, ezért számos útban lévő fát ki kellett vágni.

Az építkezés főként a fenti utcák látképét változtatja meg: az ott lakók mostantól a fák helyett „egy szürke kockát” láthatnak az ablakukból. Egyikük szerint 10-20 fát vághattak ki.

Ha megnézzük a térképen a korábbi faállományt, látjuk, hogy valóban nagyobb területen vágtak ki fákat. A kerületi építési szabályzat módosításában az olvasható, hogy a zöldfelület előírt nagysága 32 százalékról 25 százalékra csökken.

Megkérdeztük az iskolát, hogy pontosan hány fát vágtak ki, de nem kaptunk választ.

Zsilák Szilvia

Forrás: Átlátszó
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Egy tender, két győztes: Addig trükköztek, míg Széles Gábor cége is nyert!
Törvénytelenül viseltek egyenruhát a Honvédség vezetői Orbán évértékelőjén!
Máris törvényt alkotna a Fidesz a még meg sem tartott nemzeti konzultáció alapján!
Titkolja a Honvédelmi Minisztérium, hogy ki engedélyezte a hadsereg vezetőinek az Orbán-évértékelőn való részvételt!
Egy tender, két győztes: Addig trükköztek, míg Széles Gábor cége is nyert!
Törvénytelenül viseltek egyenruhát a Honvédség vezetői Orbán évértékelőjén!
Máris törvényt alkotna a Fidesz a még meg sem tartott nemzeti konzultáció alapján!
MNB korábbi alelnöke: A miniszterelnök hazudik! Orbán szégyellhetné magát!
Lovagkeresztet kaptak Orbán kedvenc jordán szállodásai!
Évi 40 milliót költ az FKF egy teljesen üres épület őrzésére!
Szijjártó nagy bejelentése: Magyarország tagja az elitklubnak!
Hiába ítélték el jogerősen, még nem vonult börtönbe Orbán Viktor egykori kávépartnere!
Nem fizeti ki a raboknak megítélt pénzt az állam!
Szijjártó: Magyarország harmadik éve tagja az évi 100 milliárd euró fölötti exportra képes elitklubnak!
Másfél milliárd után csurran még 250 millió Mészároséknak a sédi csatornából!
Orbán elengedte a dolgozók és a nyugdíjasok kezét!
Ízekre szedték Orbán értékelőjét!
13 éves kislányát adta el egy kiskunhalasi férfi, 5-15 ezer forintot kért alkalmanként!
Nem akarják a kormánypárti képviselők, hogy tisztán lássunk a fóti gyermekotthon ügyében! (videó)
Orbán megfáradt Bástya elvtársat játszott az évértékelőn!
10 évre titkosították a pedofíliával vádolt nagykövet ügyében elhangzottakat!
Meghétszereződött a parlamenti képviselők vagyona!
47 ezer Ft-ot küldtek Orbánnak!
Döbbenet: Friss jogsival vitte halálba unokáit a nagymama!
TASZ: Mészáros Lőrincnél alig közszereplőbb ma valaki Magyarországon!
“Mészáros Lőrinc Orbán legnagyobb találmánya!”
Orbán Kövért is lekommunistázta! (videó)
9 millió euróért vásárolt fürdőt a magyar állam Szlovéniában!
Csaba László: Az uniós pénzek a versenyképességet nem mozdították meg!
Orbán Viktor: A liberális nem más, mint diplomás kommunista!
Két kislány hat meg Kecskeméten a szörnyű balesetben!
Orbán: Soros 3-szor próbálta meg kifosztani Magyarországot!
Veszélyben az idei nyugdíjprémium!
“A kormány inkább palira akarja venni az adófizetőket”
Három milliárdért újul meg a szabadkígyósi kastély! Vajon ki nyit majd benne szállodát?
Így tartották el Magyarországról az Orbánhoz szökött Gruevszki médiumait!
Borzalmas baleset a Váci úton: Az utastérig szétvágta a kocsit a villanyoszlop! (fotók)

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Hatalmasat drágult az élet januárban!
Orbán Balázs: A kormány odafigyel a választópolgárok véleményére!
Rafinált trükkel bérel lakást a Várban fillérekért Szijjártó Péter dúsgazdag barátja!
Novák: Kiemelkedő a világban a magyar családtámogatás!
Megerőszakolhatta a 4 éves kislányát, szabadon engedték a ceglédi apát!
Perrel fenyeget Mészáros Lőrinc!
84 millió Ft-ba került a semmire nem jó rezsiutalványok elpostázása a külföldön élő nyugdíjasoknak!
6 milliárd Ft helyett 7,6 milliárdunkba fog kerülni a mélygarázs a Városligetben!
Szijjártó: Magyarország beszáll a ruandai csirketenyésztésbe!
Orbán: Jönni fognak a migánsok!
Magyarország kormánya: A forint gyengülése már nem érinti a magyarokat!
Sokkoló fotók: Darabokra tépte a terepjárót a vonat Nagykanizsánál!
Újabb milliárdokat emészt el a propaganda: Újabb nemzeti konzultációt jelentett be Orbán!
Székelyföldön költene pénzt patkolókovácsok képzésére a kormány!
Tudatos forintgyengítés: A magyar emberek vagyonát, jövedelmét tudatosan inflálják el!
Gyász: elhunyt Wichmann Tamás, a magyar kenuslegenda!
Újabb uniós eljárások várhatnak az Orbán-kormányra!
Ped.fil-ügy: Szíjjártót védi a Külügyminisztérium!
A magyarok elszegényednek, rekordmagas az ÁFA és az árak is tovább emelkednek!
Varga Judit: A jogállamiság folyamatos tiszteletben tartása a kormány egyik legfőbb teljesítménye!
Kormányzati terv: tudatformáló tábor fiataloknak!
Bakondi: Terroristák is lehetnek a migránsok között!
Szijjártó: a kormány 425 millió Ft-tal támogatja a koreai Soulbrain tatabányai beruházását!
Amit az egészségügyben extraprofitnak nevez a kormány, azért ők le sem hajolnak!
“ Rosszat csináltam, de gyere be, minden rendben lesz” - ez volt a tatabányai családirtó utolsó mondata feleségéhez!
Szörnyű baleset a Kőbányai úton: Az úttestre lökte a fiatalt a villamos, majd halálra gázolta egy kamion!
Saját kerületétől kapott budavári lakást a bukott fideszes polgármester, egy fiatal egyetemista elől happolta el!
Gyurcsány: elszámolok a vagyonommal, ha Orbán megmutatja, hogy miből futja a luxuskiadásaira!
Nem a migrációtól félnek a magyarok, hanem a rémes egészségügytől!
A hatóság megtévesztésével épített nyaralót a siófoki fideszes képviselő!
Orbán ellen tüntettek Berlinben!
Nacsa Lőrinc: Nem fake news egy eseményt egy máshol és máskor készült fotóval illusztrálni!
Kiirtottak egy védett ligeterdőt a Tiszánál, a WWF szerint engedély nélkül!
“Ha a Fidesz kétes eredetű pénzeket keres, inkább Orbán zsebében turkáljon!”

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu