Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Egy alapítványon keresztül támogatja az Edda amerikai turnéját az állam!
A magyar adófizetők pénzéből nem kevesebb mint 24 millió forintot fordítanak arra – egy kanada
i alapítványon keresztül –, hogy az Edda három koncertet is adjon az Egyesült Államokban. Az „összetartozás éve” jegyében a magyarságtudat erősítése a cél.

– A Bethlen Gábor Alap elkülönített állami pénzalap, amelynek célja a Magyar Kormány nemzetpolitikai stratégiájához kapcsolódó célok megvalósulásának elősegítése. Kiemelt feladata a külhoni magyarság szülőföldjén történő egyéni és közösségi boldogulásának, anyagi, szellemi gyarapodásának elősegítése és kultúrájának megőrzése érdekében támogatások nyújtása – ezzel a nyakatekert szöveggel mutatkozik be saját honlapján a határon túli magyarok támogatására létrehozott kormányzati szervezet.

Egy, a honlap leghátsó bugyraiba ledugott táblázatból (kilencven-egynéhány fokkal elforgatva, hogy nehezebb legyen elolvasni) kiderül az is: az Edda amerikai turnéja is annyira segíti a külhoni magyarság szülőföldön maradását, hogy 24 millió adóforintot szánnak erre.

Pontosabban fogalmazva az Eddát már mi nyomoztuk ki: a 2/2020 számú bizottsági határozat nyolcadik sorában az Extra Hungariam Alapítvány nevét találjuk, amely 24 millió forintos „nemzetpolitikai célú támogatást” kap arra, hogy „Egy ez a tábor” címmel koncertturnét szervezzenek.

Az már a kanadai alapítvány honlapjáról derül ki, hogy a pénzből „az év buliját szervezik” az „összetartozás év” jegyében, Egy Ez a Tábor! mottóval a magyarországi Edda együttes számára. Pataky Attila és bandája március 28-án a floridai Daytona Beachen, április negyedikén Los Angelesben, másnap pedig San Franciscóban fog fellépni. A honlapon egyébként arról is olvashatunk eléggé széteső karakterekkel, hogy „a 2014 óta működő Extra Hungariam Foundation önkéntesek által szervezett alapítvány, melynek célja a magyar kulturális rendezvények pénzügyi támogatása.”

Azt már nem tették hozza, hogy a magyar adófizetők pénzéből támogatják a kulturális rendezvényeket, amelyek most éppen egy Edda-koncert formájában erősítik a magyarságtudatot. A koncertekre egyébként 35-45 amerikai dollárért árulják a jegyeket (11-14 ezer forint).

Csütörtökön azt is megírtuk: Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások minisztere saját támogatási keretéből nyolcmillió forint közpénzt ítélt meg a P. Management Szolgáltató Kft.-nek az Edda márciusi, Papp László Arénában tartandó koncertjének megvalósítására.

Egy tavalyi Bors cikkből az is kiderül: tavaly márciusban már volt Amerikában az Edda. Akkor a Kanadai Magyarok Országos Szövetségének a meghívására léptek fel Clevelandben, Torontóban, Vancouverben és Calgaryban. Érdekes, hogy a Kanadai Magyarok Országos Szövetségének és az Extra Hungariam Alapítványnak ugyanaz a vezetője, Vaski Gábor, aki a videó elején felkonferálja az együttest a torontói koncerten. Úgy tudjuk, arra a koncertsorozatra is hasonló összegű támogatást kaptak a BGA-tól, hogy aztán a végén átadjanak kétmillió forintot a kárpátaljai magyarok megsegítésére. Most is ezt ígérik, a plakáton ugyanis az áll, az amerikai turné bevételének egy részét a kárpátaljai magyarság támogatására fordítják.

Találtunk egy Facebook-videót is Torontóból Pataky Attilával – az énekes, akiben talán nem csak a reggeli tea volt a interjú idején, karmatengerről, fényről, szeretetről és Orbán Viktor nagyszerűségéről is beszélt, és most már azt is tudjuk, hogy ez a nap nagyjából nyolcmillió forintjába került a magyar adófizetőknek.

Itt álljunk meg egy pillanatra: Kanada a világ második legélhetőbb országa, ahol a minimális órabér 15 kanadai dollár (közel 3500 forint), és egy építkezéseken dolgozó munkás éves átlagfizetése 52 181 dollár, vagyis havi egymillió forint. Jó kérdés, a kanadai magyar ki tudta volna-e fizetni egy Edda-koncert valós jegyárát? Ehelyett kitalálták ezt a rendkívül nyakatekert megoldást: a bajban lévő magyarok támogatására létrehozott alapból adunk 24 millió adófizetői forintot a gazdag kanadai magyaroknak, hogy Edda-koncertet lássanak, és ennek köszönhetően jut a kárpátaljai magyaroknak is kétmillió forintnyi adomány. Nem volna egyszerűbb a 24 milliót egyből odaadni a tényleg bajban lévő Kárpátaljának?

Egyébként lesz más is az amerikai földrészen: ugyanazon BGA bizottsági döntés értelmében a Kanadai Magyar Kulturális Tanács 48 millió forintot kapott egy táncprodukció létrehozására a nemzeti összetartozás éve alkalmából.

Hogy a 48 millió forintból mi készülhet, arra egy január végén megjelent interjúban találunk választ. A Kanadai Magyar Kulturális Tanács elnöknője, Szenthe Anna ebben arról beszél: „egy olyan produkcióra készülünk, ami az első magyar templom létrehozásától kezdve, Trianonon és a magyar történelem nagy sorsfordulóin át egészen a máig mutatja be a kanadai magyarok történetét néptáncban. A különleges előadáson minden kanadai néptánc csoport két vezető táncosa, és mellettük a jövőt szimbolizálva gyerekek lépnek fel. A háttér pedig vetített lesz, mert a mobil színpaddal, reprezentálva a kanadai magyar közösség összetartozását, négy kanadai nagyváros mellett Magyarországra is szeretnénk eljutni, miközben a Niagara Fallsnál, Kanada legnagyobb magyar házánál, az Árpád Háznál egy összetartozás bált is szervezünk.” Az interjúban egyébként több tévedés is van: a legnagyobb kanadai magyar ház nem a Niagaránál, hanem Torontóban van, és a Niagara Falls-i központot nem Árpád Háznak, hanem Árpád Parknak hívják. Egy piaci alapon működő, bárki számára bérelhető rendezvényhelyszín.

Forrás: MagyarHang
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Egy tender, két győztes: Addig trükköztek, míg Széles Gábor cége is nyert!
Törvénytelenül viseltek egyenruhát a Honvédség vezetői Orbán évértékelőjén!
Máris törvényt alkotna a Fidesz a még meg sem tartott nemzeti konzultáció alapján!
Titkolja a Honvédelmi Minisztérium, hogy ki engedélyezte a hadsereg vezetőinek az Orbán-évértékelőn való részvételt!
Egy tender, két győztes: Addig trükköztek, míg Széles Gábor cége is nyert!
Törvénytelenül viseltek egyenruhát a Honvédség vezetői Orbán évértékelőjén!
Máris törvényt alkotna a Fidesz a még meg sem tartott nemzeti konzultáció alapján!
MNB korábbi alelnöke: A miniszterelnök hazudik! Orbán szégyellhetné magát!
Lovagkeresztet kaptak Orbán kedvenc jordán szállodásai!
Évi 40 milliót költ az FKF egy teljesen üres épület őrzésére!
Szijjártó nagy bejelentése: Magyarország tagja az elitklubnak!
Hiába ítélték el jogerősen, még nem vonult börtönbe Orbán Viktor egykori kávépartnere!
Nem fizeti ki a raboknak megítélt pénzt az állam!
Szijjártó: Magyarország harmadik éve tagja az évi 100 milliárd euró fölötti exportra képes elitklubnak!
Másfél milliárd után csurran még 250 millió Mészároséknak a sédi csatornából!
Orbán elengedte a dolgozók és a nyugdíjasok kezét!
Ízekre szedték Orbán értékelőjét!
13 éves kislányát adta el egy kiskunhalasi férfi, 5-15 ezer forintot kért alkalmanként!
Nem akarják a kormánypárti képviselők, hogy tisztán lássunk a fóti gyermekotthon ügyében! (videó)
Orbán megfáradt Bástya elvtársat játszott az évértékelőn!
10 évre titkosították a pedofíliával vádolt nagykövet ügyében elhangzottakat!
Meghétszereződött a parlamenti képviselők vagyona!
47 ezer Ft-ot küldtek Orbánnak!
Döbbenet: Friss jogsival vitte halálba unokáit a nagymama!
TASZ: Mészáros Lőrincnél alig közszereplőbb ma valaki Magyarországon!
“Mészáros Lőrinc Orbán legnagyobb találmánya!”
Orbán Kövért is lekommunistázta! (videó)
9 millió euróért vásárolt fürdőt a magyar állam Szlovéniában!
Csaba László: Az uniós pénzek a versenyképességet nem mozdították meg!
Orbán Viktor: A liberális nem más, mint diplomás kommunista!
Két kislány hat meg Kecskeméten a szörnyű balesetben!
Orbán: Soros 3-szor próbálta meg kifosztani Magyarországot!
Veszélyben az idei nyugdíjprémium!
“A kormány inkább palira akarja venni az adófizetőket”
Három milliárdért újul meg a szabadkígyósi kastély! Vajon ki nyit majd benne szállodát?
Így tartották el Magyarországról az Orbánhoz szökött Gruevszki médiumait!
Borzalmas baleset a Váci úton: Az utastérig szétvágta a kocsit a villanyoszlop! (fotók)

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Hatalmasat drágult az élet januárban!
Orbán Balázs: A kormány odafigyel a választópolgárok véleményére!
Rafinált trükkel bérel lakást a Várban fillérekért Szijjártó Péter dúsgazdag barátja!
Novák: Kiemelkedő a világban a magyar családtámogatás!
Megerőszakolhatta a 4 éves kislányát, szabadon engedték a ceglédi apát!
Perrel fenyeget Mészáros Lőrinc!
84 millió Ft-ba került a semmire nem jó rezsiutalványok elpostázása a külföldön élő nyugdíjasoknak!
6 milliárd Ft helyett 7,6 milliárdunkba fog kerülni a mélygarázs a Városligetben!
Szijjártó: Magyarország beszáll a ruandai csirketenyésztésbe!
Orbán: Jönni fognak a migánsok!
Magyarország kormánya: A forint gyengülése már nem érinti a magyarokat!
Sokkoló fotók: Darabokra tépte a terepjárót a vonat Nagykanizsánál!
Újabb milliárdokat emészt el a propaganda: Újabb nemzeti konzultációt jelentett be Orbán!
Székelyföldön költene pénzt patkolókovácsok képzésére a kormány!
Tudatos forintgyengítés: A magyar emberek vagyonát, jövedelmét tudatosan inflálják el!
Gyász: elhunyt Wichmann Tamás, a magyar kenuslegenda!
Újabb uniós eljárások várhatnak az Orbán-kormányra!
Ped.fil-ügy: Szíjjártót védi a Külügyminisztérium!
A magyarok elszegényednek, rekordmagas az ÁFA és az árak is tovább emelkednek!
Varga Judit: A jogállamiság folyamatos tiszteletben tartása a kormány egyik legfőbb teljesítménye!
Kormányzati terv: tudatformáló tábor fiataloknak!
Bakondi: Terroristák is lehetnek a migránsok között!
Már a 2. egyházi gimnázium írtja ki a fákat a Gellért-hegy oldalában!
Szijjártó: a kormány 425 millió Ft-tal támogatja a koreai Soulbrain tatabányai beruházását!
Amit az egészségügyben extraprofitnak nevez a kormány, azért ők le sem hajolnak!
“ Rosszat csináltam, de gyere be, minden rendben lesz” - ez volt a tatabányai családirtó utolsó mondata feleségéhez!
Szörnyű baleset a Kőbányai úton: Az úttestre lökte a fiatalt a villamos, majd halálra gázolta egy kamion!
Saját kerületétől kapott budavári lakást a bukott fideszes polgármester, egy fiatal egyetemista elől happolta el!
Gyurcsány: elszámolok a vagyonommal, ha Orbán megmutatja, hogy miből futja a luxuskiadásaira!
Nem a migrációtól félnek a magyarok, hanem a rémes egészségügytől!
A hatóság megtévesztésével épített nyaralót a siófoki fideszes képviselő!
Orbán ellen tüntettek Berlinben!
Nacsa Lőrinc: Nem fake news egy eseményt egy máshol és máskor készült fotóval illusztrálni!
Kiirtottak egy védett ligeterdőt a Tiszánál, a WWF szerint engedély nélkül!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu