Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Szakjogász: A kormány börtönné akarja változtatni az iskolákat!
Miközben sok szakértő a NAT-tal van elfoglalva, szinte észrevétlen marad, amit Maruzsa Zoltán köznev
elésért felelős államtitkár és Horváth László, fideszes parlamenti képviselő jelentettek be Gyöngyöspatán. Az MTI tudósítása szerint az államtitkár azt mondta: a zavartalan munkavégzés körülményeinek biztosításával meg kell védeni a munkájukat ellátó pedagógusokat. Maruzsa Zoltán a gyöngyöspatai gyerekeknek jogerősen megítélt kártérítés ügye kapcsán kifejtette: az oktatási intézményekben előforduló, pedagógusokkal szembeni erőszakos esetek egyre gyakoribbak. „Ennek visszaszorítása érdekében a kormány az érintett és erre igényt tartó oktatási intézményekben iskolarendészet felállítását és biztonsági kamerarendszer kiépítését tervezi” – tette hozzá.

A kormány hetek óta szítja a rasszista gyűlöletet a helyi romák ellen. A múlt héten Orbán Viktor miniszterelnök még erre is rátett egy lapáttal: szokásos rádióinterjújában arról beszélt, hogy „az elmúlt években áldatlan állapotok jöttek létre” Gyöngyöspatán. Kifejtette: „sok család nem küldte be a gyerekét az iskolába, valakinek 500 óra hiányzása van, akit beküldtek, az nem tartotta be a házirendet. Itt hol szülők, hol gyerekek fenyegették meg a tanárokat, időnként fizikai tettlegességre is sor került”. Nyilvánvaló volt ezek után, hogy valami készül.

Szüdi János jogász dermesztőnek nevezi a kormány iskolai rendészeti terveit.

– Ilyen még a szocializmusban sem volt – mondta lapunknak. Emlékeztetett arra, hogy Pintér Sándor belügyminiszter már 2012-ben elővezette az iskolarendőrségre vonatkozó terveit, de ezekből végül semmi nem lett. - Maruzsa Zoltán most zéró toleranciát hirdetett az iskolai erőszak ellen, azt mondta, be kell kamerázni az intézményeket. Ilyen körülmények között fognak a pedagógusok tanítani. Ne higgyék azt, hogy azt tanítanak majd, amit akarnak. Megvan már az ürügy is a teljes kontrollra. Ehhez képest a szocializmus iskolája maga volt a szabadság – fogalmazott Szüdi, aki szerint a gyöngyöspatai ügyet ürügyként használva átalakítják a teljes iskolarendszert, börtönné változtatják az intézményeket. Az iskolai feszültségekre, esetleges agresszióra nem pedagógiai vagy módszertani válaszokat keresnek, hanem rendőrökkel fenyegetik a gyerekeket. De arról szót sem ejtenek, hogy a gyerekeket is éri erőszak, mégpedig több, mint amennyi a tanárokat. Két éve a NAT-on rágódunk és nem vesszük észre, hogy megszüntették a rugalmas beiskolázást, korlátozzák a magánoktatást, s mindenkinek kötelező hatévesen iskolába járni – tette hozzá.

Forrás: 168 Óra
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Egy tender, két győztes: Addig trükköztek, míg Széles Gábor cége is nyert!
Törvénytelenül viseltek egyenruhát a Honvédség vezetői Orbán évértékelőjén!
Máris törvényt alkotna a Fidesz a még meg sem tartott nemzeti konzultáció alapján!
Titkolja a Honvédelmi Minisztérium, hogy ki engedélyezte a hadsereg vezetőinek az Orbán-évértékelőn való részvételt!
Egy tender, két győztes: Addig trükköztek, míg Széles Gábor cége is nyert!
Törvénytelenül viseltek egyenruhát a Honvédség vezetői Orbán évértékelőjén!
Máris törvényt alkotna a Fidesz a még meg sem tartott nemzeti konzultáció alapján!
MNB korábbi alelnöke: A miniszterelnök hazudik! Orbán szégyellhetné magát!
Lovagkeresztet kaptak Orbán kedvenc jordán szállodásai!
Évi 40 milliót költ az FKF egy teljesen üres épület őrzésére!
Szijjártó nagy bejelentése: Magyarország tagja az elitklubnak!
Hiába ítélték el jogerősen, még nem vonult börtönbe Orbán Viktor egykori kávépartnere!
Nem fizeti ki a raboknak megítélt pénzt az állam!
Szijjártó: Magyarország harmadik éve tagja az évi 100 milliárd euró fölötti exportra képes elitklubnak!
Másfél milliárd után csurran még 250 millió Mészároséknak a sédi csatornából!
Orbán elengedte a dolgozók és a nyugdíjasok kezét!
Ízekre szedték Orbán értékelőjét!
13 éves kislányát adta el egy kiskunhalasi férfi, 5-15 ezer forintot kért alkalmanként!
Nem akarják a kormánypárti képviselők, hogy tisztán lássunk a fóti gyermekotthon ügyében! (videó)
Orbán megfáradt Bástya elvtársat játszott az évértékelőn!
10 évre titkosították a pedofíliával vádolt nagykövet ügyében elhangzottakat!
Meghétszereződött a parlamenti képviselők vagyona!
47 ezer Ft-ot küldtek Orbánnak!
Döbbenet: Friss jogsival vitte halálba unokáit a nagymama!
TASZ: Mészáros Lőrincnél alig közszereplőbb ma valaki Magyarországon!
“Mészáros Lőrinc Orbán legnagyobb találmánya!”
Orbán Kövért is lekommunistázta! (videó)
9 millió euróért vásárolt fürdőt a magyar állam Szlovéniában!
Csaba László: Az uniós pénzek a versenyképességet nem mozdították meg!
Orbán Viktor: A liberális nem más, mint diplomás kommunista!
Két kislány hat meg Kecskeméten a szörnyű balesetben!
Orbán: Soros 3-szor próbálta meg kifosztani Magyarországot!
Veszélyben az idei nyugdíjprémium!
“A kormány inkább palira akarja venni az adófizetőket”
Három milliárdért újul meg a szabadkígyósi kastély! Vajon ki nyit majd benne szállodát?
Így tartották el Magyarországról az Orbánhoz szökött Gruevszki médiumait!
Borzalmas baleset a Váci úton: Az utastérig szétvágta a kocsit a villanyoszlop! (fotók)

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Hatalmasat drágult az élet januárban!
Orbán Balázs: A kormány odafigyel a választópolgárok véleményére!
Rafinált trükkel bérel lakást a Várban fillérekért Szijjártó Péter dúsgazdag barátja!
Novák: Kiemelkedő a világban a magyar családtámogatás!
Megerőszakolhatta a 4 éves kislányát, szabadon engedték a ceglédi apát!
Perrel fenyeget Mészáros Lőrinc!
84 millió Ft-ba került a semmire nem jó rezsiutalványok elpostázása a külföldön élő nyugdíjasoknak!
6 milliárd Ft helyett 7,6 milliárdunkba fog kerülni a mélygarázs a Városligetben!
Szijjártó: Magyarország beszáll a ruandai csirketenyésztésbe!
Orbán: Jönni fognak a migánsok!
Magyarország kormánya: A forint gyengülése már nem érinti a magyarokat!
Sokkoló fotók: Darabokra tépte a terepjárót a vonat Nagykanizsánál!
Újabb milliárdokat emészt el a propaganda: Újabb nemzeti konzultációt jelentett be Orbán!
Székelyföldön költene pénzt patkolókovácsok képzésére a kormány!
Tudatos forintgyengítés: A magyar emberek vagyonát, jövedelmét tudatosan inflálják el!
Gyász: elhunyt Wichmann Tamás, a magyar kenuslegenda!
Újabb uniós eljárások várhatnak az Orbán-kormányra!
Ped.fil-ügy: Szíjjártót védi a Külügyminisztérium!
A magyarok elszegényednek, rekordmagas az ÁFA és az árak is tovább emelkednek!
Varga Judit: A jogállamiság folyamatos tiszteletben tartása a kormány egyik legfőbb teljesítménye!
Kormányzati terv: tudatformáló tábor fiataloknak!
Bakondi: Terroristák is lehetnek a migránsok között!
Már a 2. egyházi gimnázium írtja ki a fákat a Gellért-hegy oldalában!
Szijjártó: a kormány 425 millió Ft-tal támogatja a koreai Soulbrain tatabányai beruházását!
Amit az egészségügyben extraprofitnak nevez a kormány, azért ők le sem hajolnak!
“ Rosszat csináltam, de gyere be, minden rendben lesz” - ez volt a tatabányai családirtó utolsó mondata feleségéhez!
Szörnyű baleset a Kőbányai úton: Az úttestre lökte a fiatalt a villamos, majd halálra gázolta egy kamion!
Saját kerületétől kapott budavári lakást a bukott fideszes polgármester, egy fiatal egyetemista elől happolta el!
Gyurcsány: elszámolok a vagyonommal, ha Orbán megmutatja, hogy miből futja a luxuskiadásaira!
Nem a migrációtól félnek a magyarok, hanem a rémes egészségügytől!
A hatóság megtévesztésével épített nyaralót a siófoki fideszes képviselő!
Orbán ellen tüntettek Berlinben!
Nacsa Lőrinc: Nem fake news egy eseményt egy máshol és máskor készült fotóval illusztrálni!
Kiirtottak egy védett ligeterdőt a Tiszánál, a WWF szerint engedély nélkül!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu