Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Orbán a Brexitről: Az Európai Unión kívül is van élet!
A britek kilépése és az, hogy ma mindenki életben van Nagy-Britanniában, azt mutatja, hogy az Eu
rópai Unión kívül is van élet.

ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak a Kohézió Barátai csoport kormányfői szintű ülését követően, szombaton a portugáliai Beja városában az MTI tudósítása szerint.

Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy tervezi-e bejelenteni a Fidesz kilépését az Európai Néppártból, nemmel felelt, hozzátéve: nem tervez semmilyen bejelentést.

Ezenkívül még arról beszélt a magyar kormányfő, hogy még messze vannak egymástól az álláspontok az Európai Unió következő többéves költségvetését illetően. Kiemelte: az elmúlt években az európai gazdaságpolitikát Brüsszelben „elrontották”, és ennek hamarosan látni fogjuk a nyilvánvaló következményeit.

Közölte: bár Magyarország megtette, a legtöbb ország nem csökkentette az adókat, nem támogatta a versenyt és olyan védelmi intézkedéseket vezetett be, amelyek rosszak voltak a gazdaságnak. Összességében az európai gazdaság versenyképessége „világméretekben csökkent, és ennek meg kell fizetni az árát” – hangsúlyozta. Emlékeztetett: éppen most ér véget az előző hétéves költségvetés, „most egy újat kell megalkotni”, és most arról beszéltek, hogyan kell ezt megtenni, hogy az az európai gazdaság növekedéséhez, gyarapodásához, így az emberek jólétéhez vezessen.

A viták elején vagyunk, nagyon messze vannak még az álláspontok – fogalmazott. Úgy látja, elsősorban abban kell egyetértenie a tagállamoknak, hogy az EU versenyképességének visszaszerzése a legfontosabb. Ehhez pedig olyan költségvetésre van szükség, amely a lehető legnagyobb rugalmasságot biztosítja a tagállamoknak, továbbá ösztönözni kell azokat az országokat, amelyek készen állnak az adók csökkentésére – közölte.

A Kohézió barátai csoport 2005-ben jött létre lengyel kezdeményezésre, hogy képviselje a kedvezményezett tagországok érdekeit a nettó befizető országokkal szemben, ráirányítsa a figyelmet a kohéziós politika aktuális kérdéseire, összehangolja az álláspontokat és rendezze a vitákat. A csoport tagjai először 2012-ben üléseztek.

Forrás: 24.hu
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Eladó a magyar föld: Több mint 13 ezer földterületet kínál eladásra a minisztérium!
600.000 nyugdíjas a kilátástalanság határán!
Nem könnyítettek Orbánék a devizahitelesek problémáján!
Gyorsítaná a Néppárt a magyar kormány elleni eljárást!
Eladó a magyar föld: Több mint 13 ezer földterületet kínál eladásra a minisztérium!
600.000 nyugdíjas a kilátástalanság határán!
Nem könnyítettek Orbánék a devizahitelesek problémáján!
Lengyel László: Az Orbán-rendszer korrupt önkényuralom!
Felszólították Orbánékat, hogy kezdjék el az érdemi bértárgyalást!
Hatalmas árrobbanás: Egyre drágább az élet Magyarországon!
Kövér László (1989): Most pedig a Soros-alapítvány ösztöndíjából élek!
Bölcsek Tanácsa: Nincs okunk visszafogadni a Fideszt a Néppártba!
Elfogatóparancsot adtak ki, majd az éjszaka le is sittelték Orbán bűnöző haverját!
Most bajba kerülhet az Orbán-kormány: Ultimátumot kaptak a bérek miatt!
Döntött a Nemzeti Sportközpont: kirakják a Dagály fürdőből a gyógyulni vágyó betegeket!
Németh Péter: Orbán játékszerei vagyunk!
Felmérés: A magyarok fele nem hisz a választások tisztaságában!
Legalja: Fideszes lapban mosdatják a kegyetlen bujáki támadás elkövetőjét!
Így higgyél egy fideszesnek: Hazudott Pokorni, mégis elkezdték kivágni a kőriseket Normafán!
Orbán Ráhel volt tanárai is tiltakoznak az új NAT ellen!
A pálinkafőzés is bekerült az általános iskolai tantervbe!
Adatok, merevlemezek tűntek el a pécsi önkormányzati sportcégnél!
Tovább bővült azon NER-kegyeltek köre: Több száz milliót kaptak a szálláshelyfejlesztés címén vagyonuk gyarapításhoz!
Mérhetetlen pusztítás a Tokaji borokból: A kormány szerint sikeres volt a 450 ezer mázsa szőlő megsemmisítése!
A kórházak helyett propagandára költenek Orbánék 150 milliárd Ft-ot!
Bevallották Orbánék: Kamu a nemzeti konzultáció!
Novák Katalin: Annyit szülhessenek a fiatalok, amennyit csak akarnak!
Palkovics László egy győri panellakást adott a Budai Várban lévő ingatlanért cserébe!
Akár 3 évet is kaphat a várandós Demeter Márta!
Embertelen vandálok: Szándékosan mérgezik a fákat Zamárdi egyik parkjában! Gázolajat öntöttek a tövükre!
Újabb remek hír Mészárosnak: A kormány 1,5 milliárddal megemeli a BMW építkezéseire szánt keretet!
Parancsnoki érdemrend keresztet kapott Novák!
Már majdnem összegyűlt Hadházy 2 milliós büntetése!
Így néz ki ma egy kérdés a köztévében! (videó)
Bevallották: A Fidesz pártalapítványa is részt vett Orbán évértékelőjének szervezésében!
Gyurcsány: minden képviselő fordítsa ki a zsebét!
Kormánytámogatással hirdettek meg egy evolúciótagadó rajzpályázatot!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Kiskorút ejtett teherbe a pöstyéni nőgyógyász, de a fiatal fiúkat is zaklatta!
Bakondi: 120 ezer migráns tart Magyarország felé!
Összefog az ellenzék: Közösen támadják meg a házszabály korlátozásait az Alkotmánybíróságon!
Majd 1,9 milliárd forint közpénzből üzemel idén a Puskás Aréna!
Titkolja a Honvédelmi Minisztérium, hogy ki engedélyezte a hadsereg vezetőinek az Orbán-évértékelőn való részvételt!
Egy tender, két győztes: Addig trükköztek, míg Széles Gábor cége is nyert!
Törvénytelenül viseltek egyenruhát a Honvédség vezetői Orbán évértékelőjén!
Máris törvényt alkotna a Fidesz a még meg sem tartott nemzeti konzultáció alapján!
MNB korábbi alelnöke: A miniszterelnök hazudik! Orbán szégyellhetné magát!
Lovagkeresztet kaptak Orbán kedvenc jordán szállodásai!
Évi 40 milliót költ az FKF egy teljesen üres épület őrzésére!
Szijjártó nagy bejelentése: Magyarország tagja az elitklubnak!
Hiába ítélték el jogerősen, még nem vonult börtönbe Orbán Viktor egykori kávépartnere!
Nem fizeti ki a raboknak megítélt pénzt az állam!
Szijjártó: Magyarország harmadik éve tagja az évi 100 milliárd euró fölötti exportra képes elitklubnak!
Másfél milliárd után csurran még 250 millió Mészároséknak a sédi csatornából!
Orbán elengedte a dolgozók és a nyugdíjasok kezét!
Ízekre szedték Orbán értékelőjét!
13 éves kislányát adta el egy kiskunhalasi férfi, 5-15 ezer forintot kért alkalmanként!
Nem akarják a kormánypárti képviselők, hogy tisztán lássunk a fóti gyermekotthon ügyében! (videó)
Orbán megfáradt Bástya elvtársat játszott az évértékelőn!
10 évre titkosították a pedofíliával vádolt nagykövet ügyében elhangzottakat!
Meghétszereződött a parlamenti képviselők vagyona!
47 ezer Ft-ot küldtek Orbánnak!
Döbbenet: Friss jogsival vitte halálba unokáit a nagymama!
TASZ: Mészáros Lőrincnél alig közszereplőbb ma valaki Magyarországon!
“Mészáros Lőrinc Orbán legnagyobb találmánya!”
Orbán Kövért is lekommunistázta! (videó)
9 millió euróért vásárolt fürdőt a magyar állam Szlovéniában!
Csaba László: Az uniós pénzek a versenyképességet nem mozdították meg!
Orbán Viktor: A liberális nem más, mint diplomás kommunista!
Két kislány hat meg Kecskeméten a szörnyű balesetben!
Orbán: Soros 3-szor próbálta meg kifosztani Magyarországot!
Veszélyben az idei nyugdíjprémium!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu