Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Rekorddrága tanuszodára ad pénzt az Orbán-kormány!
Nem indult lendületesen, aztán meg is akadt a kormány tanuszodaépítő programja. Ez lenne az a fejles
ztés, aminek a lényege, hogy minden járásban legyen tanuszoda, ne kelljen messzire utaztatni a gyerekeket az úszásoktatáshoz. Orbán Viktor 2013 végén, pár hónappal a 2014-es választás előtt jelentette be a programot, 2015-re ígérték meg az első körben felépítendő létesítményeket. Mostanra már a második körben is be kellett volna indítani az új uszodákban az oktatást, de az 51 létesítményből mindössze 20-at adtak át. Ezalatt számos stadion felépült Magyarországon.

Az első körben a közbeszerzési pályázatokban még 300 millió körüli összegekre saccolták a tanuszodák építési költségét, van, ahol erre még 24-150 millió plusz költség jött rá, miközben alapos megcsúsztak a határidőkkel. A második körben a kisvárdai tanuszoda már már eleve 520 millióról indult, de úgy néz ki, hogy már ez is kevés. A pannonhalmi tanuszodára például 700 millió forint is kevés volt, Mészáros Lőrinc cége, az Euro Generál Építő és Szolgáltató Kft. nettó 851,39 millió forintos ajánlattal nyert.

És most kiderült, hogy még ennél is lehet drágább egy tanuszoda. Egy most megjelent kormányhatározat szerint a várpalotai uszoda építési költségének maximumát felvitték 1,2 milliárd forintra. Eredetileg ennek a költségét is 700 millióra lőtték be, de ennél magasabb ajánlatok érkeztek a közbeszerzési pályázatra. A Laterex 881 millió forintos, a VEMÉV-SZER Építő - és Szerelőipari Kft. 942 milliós ajánlatot adott be. Azt a pályázati kiírás a túl drága ajánlatok miatt érvénytelenítették. Most kiírhatják újra, akár már új jelentkezőkkel.

Egyébként a korábbi pályázatra jelentkező két cég nyerte el, de ott közös ajánlattal a veszprémi uszoda építési munkálatait. Az nem tanuszoda, hanem nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas létesítmény, a költségei is magasabb, az eredetileg tervezett 4 milliárd helyett 10 milliárdért épül. A győztes cégek bevonják alvállalkozóként a veszprémi munkába Mészáros Lőrinc cégét, a ZÁÉV-et is.

Forrás: 444
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Eladó a magyar föld: Több mint 13 ezer földterületet kínál eladásra a minisztérium!
600.000 nyugdíjas a kilátástalanság határán!
Nem könnyítettek Orbánék a devizahitelesek problémáján!
Gyorsítaná a Néppárt a magyar kormány elleni eljárást!
Eladó a magyar föld: Több mint 13 ezer földterületet kínál eladásra a minisztérium!
600.000 nyugdíjas a kilátástalanság határán!
Nem könnyítettek Orbánék a devizahitelesek problémáján!
Lengyel László: Az Orbán-rendszer korrupt önkényuralom!
Felszólították Orbánékat, hogy kezdjék el az érdemi bértárgyalást!
Hatalmas árrobbanás: Egyre drágább az élet Magyarországon!
Kövér László (1989): Most pedig a Soros-alapítvány ösztöndíjából élek!
Bölcsek Tanácsa: Nincs okunk visszafogadni a Fideszt a Néppártba!
Elfogatóparancsot adtak ki, majd az éjszaka le is sittelték Orbán bűnöző haverját!
Most bajba kerülhet az Orbán-kormány: Ultimátumot kaptak a bérek miatt!
Döntött a Nemzeti Sportközpont: kirakják a Dagály fürdőből a gyógyulni vágyó betegeket!
Németh Péter: Orbán játékszerei vagyunk!
Felmérés: A magyarok fele nem hisz a választások tisztaságában!
Legalja: Fideszes lapban mosdatják a kegyetlen bujáki támadás elkövetőjét!
Így higgyél egy fideszesnek: Hazudott Pokorni, mégis elkezdték kivágni a kőriseket Normafán!
Orbán Ráhel volt tanárai is tiltakoznak az új NAT ellen!
A pálinkafőzés is bekerült az általános iskolai tantervbe!
Adatok, merevlemezek tűntek el a pécsi önkormányzati sportcégnél!
Tovább bővült azon NER-kegyeltek köre: Több száz milliót kaptak a szálláshelyfejlesztés címén vagyonuk gyarapításhoz!
Mérhetetlen pusztítás a Tokaji borokból: A kormány szerint sikeres volt a 450 ezer mázsa szőlő megsemmisítése!
A kórházak helyett propagandára költenek Orbánék 150 milliárd Ft-ot!
Bevallották Orbánék: Kamu a nemzeti konzultáció!
Novák Katalin: Annyit szülhessenek a fiatalok, amennyit csak akarnak!
Palkovics László egy győri panellakást adott a Budai Várban lévő ingatlanért cserébe!
Akár 3 évet is kaphat a várandós Demeter Márta!
Embertelen vandálok: Szándékosan mérgezik a fákat Zamárdi egyik parkjában! Gázolajat öntöttek a tövükre!
Újabb remek hír Mészárosnak: A kormány 1,5 milliárddal megemeli a BMW építkezéseire szánt keretet!
Parancsnoki érdemrend keresztet kapott Novák!
Már majdnem összegyűlt Hadházy 2 milliós büntetése!
Így néz ki ma egy kérdés a köztévében! (videó)
Bevallották: A Fidesz pártalapítványa is részt vett Orbán évértékelőjének szervezésében!
Gyurcsány: minden képviselő fordítsa ki a zsebét!
Kormánytámogatással hirdettek meg egy evolúciótagadó rajzpályázatot!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Kiskorút ejtett teherbe a pöstyéni nőgyógyász, de a fiatal fiúkat is zaklatta!
Bakondi: 120 ezer migráns tart Magyarország felé!
Összefog az ellenzék: Közösen támadják meg a házszabály korlátozásait az Alkotmánybíróságon!
Majd 1,9 milliárd forint közpénzből üzemel idén a Puskás Aréna!
Titkolja a Honvédelmi Minisztérium, hogy ki engedélyezte a hadsereg vezetőinek az Orbán-évértékelőn való részvételt!
Egy tender, két győztes: Addig trükköztek, míg Széles Gábor cége is nyert!
Törvénytelenül viseltek egyenruhát a Honvédség vezetői Orbán évértékelőjén!
Máris törvényt alkotna a Fidesz a még meg sem tartott nemzeti konzultáció alapján!
MNB korábbi alelnöke: A miniszterelnök hazudik! Orbán szégyellhetné magát!
Lovagkeresztet kaptak Orbán kedvenc jordán szállodásai!
Évi 40 milliót költ az FKF egy teljesen üres épület őrzésére!
Szijjártó nagy bejelentése: Magyarország tagja az elitklubnak!
Hiába ítélték el jogerősen, még nem vonult börtönbe Orbán Viktor egykori kávépartnere!
Nem fizeti ki a raboknak megítélt pénzt az állam!
Szijjártó: Magyarország harmadik éve tagja az évi 100 milliárd euró fölötti exportra képes elitklubnak!
Másfél milliárd után csurran még 250 millió Mészároséknak a sédi csatornából!
Orbán elengedte a dolgozók és a nyugdíjasok kezét!
Ízekre szedték Orbán értékelőjét!
13 éves kislányát adta el egy kiskunhalasi férfi, 5-15 ezer forintot kért alkalmanként!
Nem akarják a kormánypárti képviselők, hogy tisztán lássunk a fóti gyermekotthon ügyében! (videó)
Orbán megfáradt Bástya elvtársat játszott az évértékelőn!
10 évre titkosították a pedofíliával vádolt nagykövet ügyében elhangzottakat!
Meghétszereződött a parlamenti képviselők vagyona!
47 ezer Ft-ot küldtek Orbánnak!
Döbbenet: Friss jogsival vitte halálba unokáit a nagymama!
TASZ: Mészáros Lőrincnél alig közszereplőbb ma valaki Magyarországon!
“Mészáros Lőrinc Orbán legnagyobb találmánya!”
Orbán Kövért is lekommunistázta! (videó)
9 millió euróért vásárolt fürdőt a magyar állam Szlovéniában!
Csaba László: Az uniós pénzek a versenyképességet nem mozdították meg!
Orbán Viktor: A liberális nem más, mint diplomás kommunista!
Két kislány hat meg Kecskeméten a szörnyű balesetben!
Orbán: Soros 3-szor próbálta meg kifosztani Magyarországot!
Veszélyben az idei nyugdíjprémium!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu