Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Jogsértően hagyta jóvá a versenyhatóság a kormánypárti sajtóbirodalom összeolvadását!
A Fővárosi Törvényszék határozata szerint jogsértően hagyta jóvá a versenyhatóság a kormánypárti saj
tóbirodalom összeolvadását, amivel 476 médiatermék került a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) tulajdonába. A KESMA-hoz tartozik többek között a komplett megyei lappiac, a Hír TV, az Origo.hu kiadóvállalata, a Magyar Nemzet, az Opus Press, a Bors, a Nemzeti Sport, a Lokál, a Figyelő, a Ripost is.

Bár a médiaalapítvány 2018-as létrehozásakor a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az összefonódás jogszerűségének vizsgálatára, de a kormány egy héttel később, december 5-én rendeletet adott ki, ami nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette az üzletet, kizárva ezzel a versenyjogi vizsgálatot. A rendelet indoklásában mindössze annyi szerepel, hogy „közérdekből” döntött így a kormány. Másnap a GVH saját hatáskörének hiányára hivatkozva lezárta az eljárást, és zöld utat adott a KESMA tulajdonszerzésének.

A bíróságon a TASZ képviselte a Szabad Pécset, ami pert indított, mivel jelentős hátrányba került a helyi hirdetési piacon a KESMA-val szemben. Keresetükben azt kérték a bíróságtól, hogy semmisítse meg a GVH döntését, és kötelezze a hivatalt a versenyfelügyeleti eljárás lefolytatására.

A versenyjogi vizsgálat során a GVH azt ellenőrzi, hogy a cégek összeolvadása veszélyezteti-e a szabad piaci versenyt, egy nagy konglomerátum létrejötte jár-e versenytorzító hatással. Márpedig a Mérték Médiaelemző Műhely számítása szerint a KESMA kezében összpontosul a hír- és közéleti médiapiac árbevételének 40 százaléka (a közmédiát nem számítva). A TASZ azzal érvelt, hogy a médiapiacon kialakuló koncentráció pedig nem csak a szabad versenyt, de a szabad tájékoztatást és információszerzést, a sajtószabadságot is aláássa. Ráadásul a KESMA esetében a versenyjogi és a médiapiaci vizsgálat is elmaradt.

A GVH hatósági bizonyítványt adott ki, amivel igazolta, hogy a KESMA tulajdonszerzése nem veszélyezteti a szabad piaci versenyt és jóváhagyta az összefonódást.

A bíróság most kimondta, hogy a GVH ezt jogsértő módon tette, ugyanis semmilyen érdemi vizsgálatot nem folytatott. Mindössze saját hatáskörének hiányát állapította meg, és még az összefonódást nemzetstratégiai jelentőségűvé nyilvánító kormányrendeletet sem említette, ehelyett egy olyan jogszabályi rendelkezésekre hivatkozva szüntette meg az eljárását, amelyet nem lehet erre az ügyre alkalmazni. Arra is felhívta a figyelmet a törvényszék, hogy ha a GVH azzal érvel, hogy nincs hatásköre eljárni, akkor hatósági bizonyítvány kiadására sem jogosult.

Így a Fővárosi Törvényszék a döntésével megsemmisítette az egyik jogi feltételét annak, hogy a KESMA tulajdonszerzését bíróságon bejegyezhessék.

Így a Fővárosi Törvényszék a döntésével megsemmisítette az egyik jogi feltételét annak, hogy a KESMA tulajdonszerzését bíróságon bejegyezhessék.Ahhoz ugyanis, hogy a KESMA a számára „felajánlott” lapkiadó és médiaszolgáltató cégek tulajdonosává válhasson, szükség volt a GVH által kiállított hatósági bizonyítványra. Ugyanez a bizonyítvány tette lehetővé azt is, hogy a KESMA 2019 szeptemberében jelentős összevonást hajtson végre – 11 cégét olvasztotta be a szintén tulajdonában lévő Mediaworks Zrt-be. A hatósági bizonyítvány bíróság általi megsemmisítése azt jelenti, hogy ezen ügyletek végrehajtásának jogszerűsége is kérdéses.

A döntés ellen nem lehet fellebbezni. A GVH-nak két lehetősége van: felülvizsgálati kérelemmel fordul a Kúriához, vagy eleget tesz a törvényszék döntésének. Ha a Kúriához fordul, azzal néhány hónapig még elodázhatja a döntést.

Forrás: 444
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Egy tender, két győztes: Addig trükköztek, míg Széles Gábor cége is nyert!
Törvénytelenül viseltek egyenruhát a Honvédség vezetői Orbán évértékelőjén!
Máris törvényt alkotna a Fidesz a még meg sem tartott nemzeti konzultáció alapján!
Titkolja a Honvédelmi Minisztérium, hogy ki engedélyezte a hadsereg vezetőinek az Orbán-évértékelőn való részvételt!
Egy tender, két győztes: Addig trükköztek, míg Széles Gábor cége is nyert!
Törvénytelenül viseltek egyenruhát a Honvédség vezetői Orbán évértékelőjén!
Máris törvényt alkotna a Fidesz a még meg sem tartott nemzeti konzultáció alapján!
MNB korábbi alelnöke: A miniszterelnök hazudik! Orbán szégyellhetné magát!
Lovagkeresztet kaptak Orbán kedvenc jordán szállodásai!
Évi 40 milliót költ az FKF egy teljesen üres épület őrzésére!
Szijjártó nagy bejelentése: Magyarország tagja az elitklubnak!
Hiába ítélték el jogerősen, még nem vonult börtönbe Orbán Viktor egykori kávépartnere!
Nem fizeti ki a raboknak megítélt pénzt az állam!
Szijjártó: Magyarország harmadik éve tagja az évi 100 milliárd euró fölötti exportra képes elitklubnak!
Másfél milliárd után csurran még 250 millió Mészároséknak a sédi csatornából!
Orbán elengedte a dolgozók és a nyugdíjasok kezét!
Ízekre szedték Orbán értékelőjét!
13 éves kislányát adta el egy kiskunhalasi férfi, 5-15 ezer forintot kért alkalmanként!
Nem akarják a kormánypárti képviselők, hogy tisztán lássunk a fóti gyermekotthon ügyében! (videó)
Orbán megfáradt Bástya elvtársat játszott az évértékelőn!
10 évre titkosították a pedofíliával vádolt nagykövet ügyében elhangzottakat!
Meghétszereződött a parlamenti képviselők vagyona!
47 ezer Ft-ot küldtek Orbánnak!
Döbbenet: Friss jogsival vitte halálba unokáit a nagymama!
TASZ: Mészáros Lőrincnél alig közszereplőbb ma valaki Magyarországon!
“Mészáros Lőrinc Orbán legnagyobb találmánya!”
Orbán Kövért is lekommunistázta! (videó)
9 millió euróért vásárolt fürdőt a magyar állam Szlovéniában!
Csaba László: Az uniós pénzek a versenyképességet nem mozdították meg!
Orbán Viktor: A liberális nem más, mint diplomás kommunista!
Két kislány hat meg Kecskeméten a szörnyű balesetben!
Orbán: Soros 3-szor próbálta meg kifosztani Magyarországot!
Veszélyben az idei nyugdíjprémium!
“A kormány inkább palira akarja venni az adófizetőket”
Három milliárdért újul meg a szabadkígyósi kastély! Vajon ki nyit majd benne szállodát?
Így tartották el Magyarországról az Orbánhoz szökött Gruevszki médiumait!
Borzalmas baleset a Váci úton: Az utastérig szétvágta a kocsit a villanyoszlop! (fotók)

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Hatalmasat drágult az élet januárban!
Orbán Balázs: A kormány odafigyel a választópolgárok véleményére!
Rafinált trükkel bérel lakást a Várban fillérekért Szijjártó Péter dúsgazdag barátja!
Novák: Kiemelkedő a világban a magyar családtámogatás!
Megerőszakolhatta a 4 éves kislányát, szabadon engedték a ceglédi apát!
Perrel fenyeget Mészáros Lőrinc!
84 millió Ft-ba került a semmire nem jó rezsiutalványok elpostázása a külföldön élő nyugdíjasoknak!
6 milliárd Ft helyett 7,6 milliárdunkba fog kerülni a mélygarázs a Városligetben!
Szijjártó: Magyarország beszáll a ruandai csirketenyésztésbe!
Orbán: Jönni fognak a migánsok!
Magyarország kormánya: A forint gyengülése már nem érinti a magyarokat!
Sokkoló fotók: Darabokra tépte a terepjárót a vonat Nagykanizsánál!
Újabb milliárdokat emészt el a propaganda: Újabb nemzeti konzultációt jelentett be Orbán!
Székelyföldön költene pénzt patkolókovácsok képzésére a kormány!
Tudatos forintgyengítés: A magyar emberek vagyonát, jövedelmét tudatosan inflálják el!
Gyász: elhunyt Wichmann Tamás, a magyar kenuslegenda!
Újabb uniós eljárások várhatnak az Orbán-kormányra!
Ped.fil-ügy: Szíjjártót védi a Külügyminisztérium!
A magyarok elszegényednek, rekordmagas az ÁFA és az árak is tovább emelkednek!
Varga Judit: A jogállamiság folyamatos tiszteletben tartása a kormány egyik legfőbb teljesítménye!
Kormányzati terv: tudatformáló tábor fiataloknak!
Bakondi: Terroristák is lehetnek a migránsok között!
Már a 2. egyházi gimnázium írtja ki a fákat a Gellért-hegy oldalában!
Szijjártó: a kormány 425 millió Ft-tal támogatja a koreai Soulbrain tatabányai beruházását!
Amit az egészségügyben extraprofitnak nevez a kormány, azért ők le sem hajolnak!
“ Rosszat csináltam, de gyere be, minden rendben lesz” - ez volt a tatabányai családirtó utolsó mondata feleségéhez!
Szörnyű baleset a Kőbányai úton: Az úttestre lökte a fiatalt a villamos, majd halálra gázolta egy kamion!
Saját kerületétől kapott budavári lakást a bukott fideszes polgármester, egy fiatal egyetemista elől happolta el!
Gyurcsány: elszámolok a vagyonommal, ha Orbán megmutatja, hogy miből futja a luxuskiadásaira!
Nem a migrációtól félnek a magyarok, hanem a rémes egészségügytől!
A hatóság megtévesztésével épített nyaralót a siófoki fideszes képviselő!
Orbán ellen tüntettek Berlinben!
Nacsa Lőrinc: Nem fake news egy eseményt egy máshol és máskor készült fotóval illusztrálni!
Kiirtottak egy védett ligeterdőt a Tiszánál, a WWF szerint engedély nélkül!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu