UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
2,6 milliós jutalmat kaptak Rogán államtitkárai! 
Jól járt a legtöbb államtitkár az évvégi jutalomosztáskor, derül ki a Blikk vonatkozó összeállításából. De nem egyformán jártak jól.

A messze legtöbb pénzt, fejenként 2,6 millió forintot Rogán Antal 3 munkatársa kapta a Miniszterelnöki Kabinetirodánál

Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár, akinek a legszakmaibb húzása talán az volt, amikor az EU szabályait tudatosan megszedve élõ twitter-közvetítést adott Magyarország hetes cikkely szerinti meghallgatásának zárt ülésérõl.
Nagy János programirodát vezetõ államtitkár, aki bizonyos értelemben az egyik legnagyobb hatalmú kormánytag, hiszen õ osztja be Orbán Viktor idejét, akihez rajta keresztül lehet bejutni.
és Dömötör Csaba miniszterhelyettes.

A 2,6 millió úgy jött ki nekik, hogy kaptak egyrészt egyhavi fizetést "motivációs elismerés" címén és még egyet jutalom címén.

Rogán, a legtöbb minisztertársához hasonlóan saját magának nem adott pluszpénzt. Nem úgy, mint Kásler Miklós. Az EMMI-ben ugyanis õ ugyanúgy megkapta az egymilliós jutalmat, mint az államtitkárai. (Ebbõl 350 ezret Széchenyi Pihenõkártyára, míg 650-et bankszámlára utaltak.)

A Miniszterelnöki Kormányirodán Fónagy János és Juhász Edit kapott 2-2 milliós jutalmat.

Az Igazságügyi Minisztériumban a négy államtitkárból hárman kaptak 1 millió 944 ezres jutalmat, ami a miniszter egyhavi illetményének felel meg. A Pénzügyminisztériumban viszont csak egy államtitkár, Banai Péter Benõ kapott pénzt, szintén ennyit.

Az innovációs miniszter fejenként 1,3 millióval kínálta meg az államtitkárait, akiknek kollégái az Agrárminisztériumban 1,15 milliót vihettek haza, ebbõl 300 ezret SZÉP-kártyán.

a Blikk három minisztériumban nem találta nyomát jutalmazásnak, ezek

a Miniszterelnöki Kabinetiroda
a Belügy
és a Külügy

A bulvárlap megjegyzi, hogy míg a rendvédelmi dolgozók fejenként bruttó félmilliós évvégi jutalmat kaptak, szemben a mentõsök 37 ezer forintjával.

Forrás: 444
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Valami történt: újabb Fideszes polgármester mondott le
Orbán: Készüljünk föl rá, hogy nagy számban fognak érkezni keresztények Nyugat-Európából!
Pataky Attilát hazaengedték a kórházból, mutatjuk a részleteket
Durva: 52 ezer álláskereső tűnt el a piacról három hónap alatt
A tavaszi rekordhoz képest meredeken csökkent az elmúlt két hónapban a regisztrált álláskeresők száma a legfrissebb adatok szerint Így a júniusi csúcshoz képest már 52 ezer álláskeres...
  
Telekom: Példátlan mértékű hackertámadás érte Magyarországot
Orosz, kínai és vietnami hackerek próbáltak túlterheléses támadást intézni a hazai pénzügyi intézetek ellen, de Magyar Telekom hálózatát is megpróbálták leterhelni Csütörtökön ko...
  
Szijjártó még ezer lélegeztetőgép beszerzését jelentette be
A külügyminiszter a gyártó cég váci üzemében arról beszélt, hogy a legyártott gépekből 900 darab szállításra kész, 100 darabot még tesztelnek Napokon belül a magyar egészségügy r...
  
Kaliforniai erdőtüzek: Több mint 1200 ember halhatott meg
A Stanford kutatói arra figyelmeztettek, hogy a pusztító erdőtüzek következtében sokkal több ember életét okozhatta a tűz, mint ahogy a hivatalos adatok nyilvántartják Rendkívül súlyo...
  
Ezt kérte Orbán Viktor Novák Katalintól
A Magyar Nemzetnek adott nagyinterjúban az az új tárca nélküli miniszter elmondta: addig lesz iskola, amíg biztonságosan fenntartható a helyzet Miniszterként azon dolgozik majd, hogy a járv...
  
Nagyon durván nekimentek Pataky Attilának a kommentelők
Magyarország — A gyógyulással nem érnek véget a koronavírust túlélők megpróbáltatásai Ha szervezetük legyőzte a kórt, akkor még szembe kell nézniük ismerősök és ismeretlenek har...
  
Tragédia: szerelméhez igyekezett a férfi akit halálra gázolt a villamos
Szerelméhez sietett László, amikor az esti órákban életét vesztette az Ajtósi Dürer sornál található villamosmegállóban, elcsapta egy villamos Sokkoló baleset történt néhány nappal ...
  
Orbán: A kórházi kapacitásokat rendszeresen áttekintjük
Orbán Viktor az operatív törzzsel tárgyalt szombat reggel A magyar miniszterelnök a hivatalos Facebook-oldalán tett közzé egy képet, amelyen azt látni, amint ökölpacsival köszön Mint az ...
  
Orbán: egyelőre biztonságos mennyiségű tartalékkal rendelkezünk
Orbán Viktor az operatív törzzsel tárgyalt szombat reggel A magyar miniszterelnök a hivatalos Facebook-oldalán tett közzé egy képet, amelyen azt látni, amint ökölpacsival köszön Mint az ...
  
Müller: fokozatosan nő az elvégzett tesztelések száma, Magyarország kezdettől fogva a WHO ajánlásait követi
Pénteken is online sajtótájékoztatót tartott az operatív törzs, amin ismét kevés érdemi információ hangzott el az aktuális járványhelyzettel kapcsolatban Müller Cecília országos tisz...
  
Varga Mihály: Az elmúlt 10 év arra elég volt, hogy fölkészítse a magyar gazdaságot egy újabb válságra
5-6 évet léptünk vissza adósságcsökkentésben, de a költségvetési stimulusra szükség van, hogy a kormány megpróbálja megmenteni ezt az évet és meg lehessen őrizni munkahelyeket, kapac...
  
Kásler lépett: miniszteri biztost adott a sportakadémiáknak
Orbán Viktor tavaly novemberben döntött úgy, hogy állami sportakadémiákat hoz létre Ideje volt hogy miniszteri biztost is kapjon az „elit” utánpótlásképzés Megtörtént, Kásler Mikl...
  
Németh Sándor: A választók elvárják a magukat konzervatívnak beállító politikusoktól, hogy a magánéletükben is erkölcsi normák érvényesüljenek
Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze szerint a közelmúltban mindkét politikai oldalt érintették súlyos erkölcstelenségek, de „a jobboldal nagyobb árat fizetett emiatt” A ...
  
Orbánt kritizálták nyiltan: lesöpörte az emberiség legégetőbb problémáját
„Abszurditásig emelt klímacélok – Orbán Viktor politikai évadnyitó esszéjében ennyivel söpörte le az emberiség legégetőbb problémáját”, írja a Greenpeace A hétfőn megjelent Or...
  
Újabb elbocsátások kezdődnek - mutatjuk hol
A vállalatnál alkalmazott munkavállalók tíz százalékát, mintegy 100 dolgozóját készül elbocsájtani a fővárosi fürdőket fenntartó Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt (BGYH) - je...
  
Orbán Viktornak nincs terve arra az esetre, ha Trump elvesztené az elnökválasztást
Orbán Viktor a Reutersnek azt mondta, biztos benne, hogy Donald Trump nyeri meg az amerikai elnökválasztást novemberben, legalábbis másfajta végeredményre nem készített tervet „Az egyetlen...
  
Durva: Mészáros saját magának adta el a biztosítóját
A Mészáros Lőrinchez tartozó Opus Global Nyrt eladja a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt (CIG) alaptőkéjének 24,85 százalékát megtestesítő részesedését a Mészáros Lőrinc tulajdoná...
  
Óriási feliratot feszítettek ki aktivisták a Szabadság-hídon
Két környezetvédő szervezet, a Fridays For Future Budapest és az Extinction Rebellion Magyarország pénteki közös eseményén az aktivisták az “A klímaválságra nincs vakcina” felirato...
  
Magyar botrány: bekérték a sztrájkban résztvevők név szerinti listáját
Pénteken sem született megegyezés a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) sztrájkoló dolgozói és a kuratórium között Az SZFE közleménye szerint ezúttal a kuratórium ügyvédje ne...
  
Orbán: Néha úgy érzem Brüsszelben, hogy még mindig szabadságharcos vagyok
„Simply blah, blah, blah” - mondta a magyar miniszterelnök a Reutersnek azokról a vádakról, melyek szerint Magyarországon gondok vannak a jogállamisággal Orbán Viktor szerint ha valaki az...
  
Simply blah, blah, blah - mondta a magyar miniszterelnök a Reutersnek
„Simply blah, blah, blah” - mondta a magyar miniszterelnök a Reutersnek azokról a vádakról, melyek szerint Magyarországon gondok vannak a jogállamisággal Orbán Viktor szerint ha valaki az...
  
Orbán turné: beugrott a Szent László Kórházba, hogy ellenőrizze minden rendben van-e
A miniszterelnök Pintér Sándor belügyminiszterrel közösen tett villámlátogatást a kórházban Egy kamera is elkísérte őket Van benn ügyeletes főorvos, vagy valami főnök? – indított ...
  
Hivatalos: Magyarországon erősödött a korrupció elleni fellépés - állítják az Állami szervek
Állami szervek adtak ki közös nyilatkozatot arról, hogy milyen jól felléptek a korrupció ellen az elmúlt években A Belügyminisztérium, az Állami Számvevőszék, a Kúria, a Legfőbb Ügy...
  
Kerékpárost gázolt egy taxis Budapesten
Baleset történt Budapest V kerületében, a Nádor utca és Garibaldi utca találkozásánál egy taxi és egy kerékpár ütközött össze – adta hírül a Balesetinfo Facebook-csoport A kerékp...
  
Hadházy Ákos: Egy szemtanú szerint Szijjártó Péter ebédelni is helikopterrel ment
A független országgyűlési képviselő Facebook-oldalán osztotta meg, hogy egy szemtanú szerint Szijjártó Péter mégsem Őcsényben landolt a rendőrségi helikopterrel, hanem a szekszárdi Bo...
  
Megérkezett Mészáros Lőrinc, és nyereségessé is vált a klub
Tavaly áprilisban vette meg a klubot az ország leggazdagabb emberének cége Csányi Sándor fiától Felfutott az alcsútdobozi golfklub, mióta megérkezett a Mészáros család: a Mészáros Lőr...
  
7,3 millió forintot is hazavihet egy másodosztályú focista Magyarországon
A Vasas és a Debrecen kiemelkedően sokat tud fizetni, de nagy pénzeket lehet keresni a középcsapatoknál is Nem Dzsudzsák lesz az NB II legjobban fizetett focistája A Blikknek is feltűnt, hogy...
  
Elszabadult a pokol: rendőrökre lőttek a tüntetők Amerikában
Nem csitulnak a hónapok óta tartó zavargások az Egyesült Államokban, sőt, újabb lökést kaptak az eredetileg a rendszerszintű rasszizmus ellen irányuló zavargások A gyakorlatilag a rasszi...
  
2,5 milliárd forintot kap Tihany
Igen nagy összeget, 2,5 milliárd forintot kapott Tihany a Magyar Turisztikai Ügynökségtől különböző turisztikai tervei megvalósítására, írja a 24hu A támogatás ténye az önkormányza...
  
Egy szemtanú szerint ebédelni ment helikopterrel Szijjártó Péter
Hadházy Ákos független parlamenti képviselőnek tűnt fel néhány hete, hogy Szijjártó Péter a nyáron rendőrségi helikopterrel utazott egy tolnai programjára, ahol pályázati támogatást...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
FüggetlenNemzet
2,6 milliós jutalmat kaptak Rogán államtitkárai!
Jól járt a legtöbb államtitkár az évvégi jutalomosztáskor, derül ki a Blikk vonatkozó összeállításából. De nem egyformán jártak jól.

A messze legtöbb pénzt, fejenként 2,6 millió forintot Rogán Antal 3 munkatársa kapta a Miniszterelnöki Kabinetirodánál

Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár, akinek a legszakmaibb húzása talán az volt, amikor az EU szabályait tudatosan megszedve élõ twitter-közvetítést adott Magyarország hetes cikkely szerinti meghallgatásának zárt ülésérõl.
Nagy János programirodát vezetõ államtitkár, aki bizonyos értelemben az egyik legnagyobb hatalmú kormánytag, hiszen õ osztja be Orbán Viktor idejét, akihez rajta keresztül lehet bejutni.
és Dömötör Csaba miniszterhelyettes.

A 2,6 millió úgy jött ki nekik, hogy kaptak egyrészt egyhavi fizetést "motivációs elismerés" címén és még egyet jutalom címén.

Rogán, a legtöbb minisztertársához hasonlóan saját magának nem adott pluszpénzt. Nem úgy, mint Kásler Miklós. Az EMMI-ben ugyanis õ ugyanúgy megkapta az egymilliós jutalmat, mint az államtitkárai. (Ebbõl 350 ezret Széchenyi Pihenõkártyára, míg 650-et bankszámlára utaltak.)

A Miniszterelnöki Kormányirodán Fónagy János és Juhász Edit kapott 2-2 milliós jutalmat.

Az Igazságügyi Minisztériumban a négy államtitkárból hárman kaptak 1 millió 944 ezres jutalmat, ami a miniszter egyhavi illetményének felel meg. A Pénzügyminisztériumban viszont csak egy államtitkár, Banai Péter Benõ kapott pénzt, szintén ennyit.

Az innovációs miniszter fejenként 1,3 millióval kínálta meg az államtitkárait, akiknek kollégái az Agrárminisztériumban 1,15 milliót vihettek haza, ebbõl 300 ezret SZÉP-kártyán.

a Blikk három minisztériumban nem találta nyomát jutalmazásnak, ezek

a Miniszterelnöki Kabinetiroda
a Belügy
és a Külügy

A bulvárlap megjegyzi, hogy míg a rendvédelmi dolgozók fejenként bruttó félmilliós évvégi jutalmat kaptak, szemben a mentõsök 37 ezer forintjával.

Forrás: 444
Valami történt: újabb Fideszes polgármester mondott le
Orbán: Készüljünk föl rá, hogy nagy számban fognak érkezni keresztények Nyugat-Európából!
Pataky Attilát hazaengedték a kórházból, mutatjuk a részleteket
Százmilliókat szakértenek maguknak össze a kormánymédia kedvenc elemzői
Durva: 52 ezer álláskereső tűnt el a piacról három hónap alatt
Telekom: Példátlan mértékű hackertámadás érte Magyarországot
Szijjártó még ezer lélegeztetőgép beszerzését jelentette be
Kaliforniai erdőtüzek: Több mint 1200 ember halhatott meg
Ezt kérte Orbán Viktor Novák Katalintól
Nagyon durván nekimentek Pataky Attilának a kommentelők
Tragédia: szerelméhez igyekezett a férfi akit halálra gázolt a villamos
Orbán: A kórházi kapacitásokat rendszeresen áttekintjük
Orbán: egyelőre biztonságos mennyiségű tartalékkal rendelkezünk
Müller: fokozatosan nő az elvégzett tesztelések száma, Magyarország kezdettől fogva a WHO ajánlásait követi
Varga Mihály: Az elmúlt 10 év arra elég volt, hogy fölkészítse a magyar gazdaságot egy újabb válságra
Kásler lépett: miniszteri biztost adott a sportakadémiáknak
Németh Sándor: A választók elvárják a magukat konzervatívnak beállító politikusoktól, hogy a magánéletükben is erkölcsi normák érvényesüljenek
Orbánt kritizálták nyiltan: lesöpörte az emberiség legégetőbb problémáját
Újabb elbocsátások kezdődnek - mutatjuk hol
Orbán Viktornak nincs terve arra az esetre, ha Trump elvesztené az elnökválasztást
Durva: Mészáros saját magának adta el a biztosítóját
Óriási feliratot feszítettek ki aktivisták a Szabadság-hídon
Magyar botrány: bekérték a sztrájkban résztvevők név szerinti listáját
Orbán: Néha úgy érzem Brüsszelben, hogy még mindig szabadságharcos vagyok
Simply blah, blah, blah - mondta a magyar miniszterelnök a Reutersnek
Orbán turné: beugrott a Szent László Kórházba, hogy ellenőrizze minden rendben van-e
Hivatalos: Magyarországon erősödött a korrupció elleni fellépés - állítják az Állami szervek
Kerékpárost gázolt egy taxis Budapesten
Hadházy Ákos: Egy szemtanú szerint Szijjártó Péter ebédelni is helikopterrel ment
Megérkezett Mészáros Lőrinc, és nyereségessé is vált a klub
7,3 millió forintot is hazavihet egy másodosztályú focista Magyarországon
Elszabadult a pokol: rendőrökre lőttek a tüntetők Amerikában
2,5 milliárd forintot kap Tihany
Egy szemtanú szerint ebédelni ment helikopterrel Szijjártó Péter
Pataky Attila: Talán majd odaát megértem, kik és miért szabadították ránk...
Elképesztő: Csúcsgázsikat osztogatnak az NB II-ben - Dzsudzsák Balázs havi 3,65 millió
Európa lépett: egyre többet tagadják meg Lukasenka elnökségét
Rengeteg családnak törlesztenie kell januártól
Nagyító alatt az Orbán által vizionált korlátlan kórházi kapacitások
Kiderült, hogy mennyiért, és hány darab tesztet vásárolt a magyar kormány
Blikk: Milliókat is lehet keresni a másodosztályban
Három év alatt 380 internáló tábort építettek - durvul a helyzet
Valami történt: újabb Fideszes polgármester mondott le
3200 milliárddal többet költ a kormány idén a költségvetéshez képest
Közel egy hónapot kell várni két tesztre
Levetetik a maszkot egy pécsi bankban az ügyfelekről
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum