Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
A MÚOSZ szerint törvényi előírásokat sért a köztévés Karácsony-interjú!
Érdemi kérdések feltevése helyett a kormányálláspont sulykolásával tölti az időt a riporter –
foglalta össze észrevételeit a köztévének a főpolgármesterrel készült interjújáról a MÚOSZ elnöke.

Hargitai Miklós a Facebook-oldalára szedte össze, mennyi baj is volt az M1 kedd esti interjújával. Mészáros Kata riporteként olyanokra kérdezett rá, hogy Karácsony miért nem ott szállt ki az autóból, ahol az M1 kamerái várták, vagy, hogy a kihirdetett klímavészhelyzet ellenére miért nem szólnak folyamatosan a fővárosban a szirénák, ami

„olyan fokú szereptévesztés, amire nehéz szavakat találni”.

„Amikor a mindannyiunk adójából működő média munkatársa mikrofonvégre kap egy megválasztott politikai vezetőt, akkor nem a kormányt, nem a Fideszt és nem saját magát képviseli, hanem azt a közösséget, amelytől a fizetést kapja. Tehát annak a közösségnek a nevében kérdez, annak a közösségnek a pártatlan és széles körű tájékoztatását próbálja elősegíteni, hiszen ez a dolga, ezért fizetjük” – hívja fel a figyelmet Hargitai.

A műsor, mint kiemeli, emellett különböző törvényi előírásoknak és írott szakmai normáknak sem tett eleget.

Médiatörvény – A médiaszolgáltatóknak kötelesek lennének a jóhiszeműség és a tisztesség követelményének megfelelően eljárni.
Sajtótörvény – Mindenkinek joga van arra, hogy megfelelően tájékoztassák a helyi, az országos és az európai közélet ügyeiről, a magyar nemzet tagjai számára jelentőséggel bíró eseményekről. A médiarendszer egészének feladata a hiteles, gyors, pontos tájékoztatás ezen ügyekről és eseményekről.
Közszolgálati kódex – A médián keresztül egyértelműen meg kell jelennie a közérdek szempontjainak, az interjúban ez kevéssé jelent meg, ahogy a semlegesség alkotmányjogi elve értelmében a különböző világnézetek és értékfelfogások között sem lehet különbséget tenni, azokat egyenrangúnak kell tekinteni.

Mindezeken túl a közszolgálati médiaszolgáltatás céljai – jelesül a kiegyensúlyozott, pontos, alapos, tárgyilagos, sokoldalú, időszerű, megbízható és felelős hírszolgáltatás, sokszínű tájékoztatás – sem teljesültek.

„Mennyiben segítette ez a műsor a főpolgármester működésének tárgyilagos bemutatását? Azon kívül, hogy mit gondol a Fidesz és a kormány Karácsony Gergelyről, mit tudtunk meg ebből a műsorból, illetve az utána következő beszélgetésből? – teszi fel a kérdést a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke, hozzátéve: reméli, hogy a Médiatanács és a Közszolgálati Kuratórium rendkívüli ülését már összehívták, a riporter már csomagol, és a közmédia vezetői is buzgón olvasgatják az álláshirdetéseket.



Forrás: 168 Óra
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Eladó a magyar föld: Több mint 13 ezer földterületet kínál eladásra a minisztérium!
600.000 nyugdíjas a kilátástalanság határán!
Nem könnyítettek Orbánék a devizahitelesek problémáján!
Gyorsítaná a Néppárt a magyar kormány elleni eljárást!
Eladó a magyar föld: Több mint 13 ezer földterületet kínál eladásra a minisztérium!
600.000 nyugdíjas a kilátástalanság határán!
Nem könnyítettek Orbánék a devizahitelesek problémáján!
Lengyel László: Az Orbán-rendszer korrupt önkényuralom!
Felszólították Orbánékat, hogy kezdjék el az érdemi bértárgyalást!
Hatalmas árrobbanás: Egyre drágább az élet Magyarországon!
Kövér László (1989): Most pedig a Soros-alapítvány ösztöndíjából élek!
Bölcsek Tanácsa: Nincs okunk visszafogadni a Fideszt a Néppártba!
Elfogatóparancsot adtak ki, majd az éjszaka le is sittelték Orbán bűnöző haverját!
Most bajba kerülhet az Orbán-kormány: Ultimátumot kaptak a bérek miatt!
Döntött a Nemzeti Sportközpont: kirakják a Dagály fürdőből a gyógyulni vágyó betegeket!
Németh Péter: Orbán játékszerei vagyunk!
Felmérés: A magyarok fele nem hisz a választások tisztaságában!
Legalja: Fideszes lapban mosdatják a kegyetlen bujáki támadás elkövetőjét!
Így higgyél egy fideszesnek: Hazudott Pokorni, mégis elkezdték kivágni a kőriseket Normafán!
Orbán Ráhel volt tanárai is tiltakoznak az új NAT ellen!
A pálinkafőzés is bekerült az általános iskolai tantervbe!
Adatok, merevlemezek tűntek el a pécsi önkormányzati sportcégnél!
Tovább bővült azon NER-kegyeltek köre: Több száz milliót kaptak a szálláshelyfejlesztés címén vagyonuk gyarapításhoz!
Mérhetetlen pusztítás a Tokaji borokból: A kormány szerint sikeres volt a 450 ezer mázsa szőlő megsemmisítése!
A kórházak helyett propagandára költenek Orbánék 150 milliárd Ft-ot!
Bevallották Orbánék: Kamu a nemzeti konzultáció!
Novák Katalin: Annyit szülhessenek a fiatalok, amennyit csak akarnak!
Palkovics László egy győri panellakást adott a Budai Várban lévő ingatlanért cserébe!
Akár 3 évet is kaphat a várandós Demeter Márta!
Embertelen vandálok: Szándékosan mérgezik a fákat Zamárdi egyik parkjában! Gázolajat öntöttek a tövükre!
Újabb remek hír Mészárosnak: A kormány 1,5 milliárddal megemeli a BMW építkezéseire szánt keretet!
Parancsnoki érdemrend keresztet kapott Novák!
Már majdnem összegyűlt Hadházy 2 milliós büntetése!
Így néz ki ma egy kérdés a köztévében! (videó)
Bevallották: A Fidesz pártalapítványa is részt vett Orbán évértékelőjének szervezésében!
Gyurcsány: minden képviselő fordítsa ki a zsebét!
Kormánytámogatással hirdettek meg egy evolúciótagadó rajzpályázatot!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Kiskorút ejtett teherbe a pöstyéni nőgyógyász, de a fiatal fiúkat is zaklatta!
Bakondi: 120 ezer migráns tart Magyarország felé!
Összefog az ellenzék: Közösen támadják meg a házszabály korlátozásait az Alkotmánybíróságon!
Majd 1,9 milliárd forint közpénzből üzemel idén a Puskás Aréna!
Titkolja a Honvédelmi Minisztérium, hogy ki engedélyezte a hadsereg vezetőinek az Orbán-évértékelőn való részvételt!
Egy tender, két győztes: Addig trükköztek, míg Széles Gábor cége is nyert!
Törvénytelenül viseltek egyenruhát a Honvédség vezetői Orbán évértékelőjén!
Máris törvényt alkotna a Fidesz a még meg sem tartott nemzeti konzultáció alapján!
MNB korábbi alelnöke: A miniszterelnök hazudik! Orbán szégyellhetné magát!
Lovagkeresztet kaptak Orbán kedvenc jordán szállodásai!
Évi 40 milliót költ az FKF egy teljesen üres épület őrzésére!
Szijjártó nagy bejelentése: Magyarország tagja az elitklubnak!
Hiába ítélték el jogerősen, még nem vonult börtönbe Orbán Viktor egykori kávépartnere!
Nem fizeti ki a raboknak megítélt pénzt az állam!
Szijjártó: Magyarország harmadik éve tagja az évi 100 milliárd euró fölötti exportra képes elitklubnak!
Másfél milliárd után csurran még 250 millió Mészároséknak a sédi csatornából!
Orbán elengedte a dolgozók és a nyugdíjasok kezét!
Ízekre szedték Orbán értékelőjét!
13 éves kislányát adta el egy kiskunhalasi férfi, 5-15 ezer forintot kért alkalmanként!
Nem akarják a kormánypárti képviselők, hogy tisztán lássunk a fóti gyermekotthon ügyében! (videó)
Orbán megfáradt Bástya elvtársat játszott az évértékelőn!
10 évre titkosították a pedofíliával vádolt nagykövet ügyében elhangzottakat!
Meghétszereződött a parlamenti képviselők vagyona!
47 ezer Ft-ot küldtek Orbánnak!
Döbbenet: Friss jogsival vitte halálba unokáit a nagymama!
TASZ: Mészáros Lőrincnél alig közszereplőbb ma valaki Magyarországon!
“Mészáros Lőrinc Orbán legnagyobb találmánya!”
Orbán Kövért is lekommunistázta! (videó)
9 millió euróért vásárolt fürdőt a magyar állam Szlovéniában!
Csaba László: Az uniós pénzek a versenyképességet nem mozdították meg!
Orbán Viktor: A liberális nem más, mint diplomás kommunista!
Két kislány hat meg Kecskeméten a szörnyű balesetben!
Orbán: Soros 3-szor próbálta meg kifosztani Magyarországot!
Veszélyben az idei nyugdíjprémium!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu