Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Beismerte a fideszes tanár, hogy elsikkasztotta a diákok pénzét!
Szurovecz Illés bűnügy január 16., csütörtök 7:43 1665

2017-ben még valótlannak nevezte
a hvg.hu róla megjelent cikkét, decemberben mégis bűnösnek mondta magát a bíróságon Király András Győző, amiért az V. kerületi Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium tanáraként elsikkasztott hárommillió forintot az iskola alapítványi pénzéből. Ezt a pénzt a szülők, egykori diákok és más támogatók adták össze táborozásra, kirándulásra és jutalmakra.

A pedagógust csak „fideszes tanár úrként” emlegették az iskolában, mert a tanítás mellett a Fidesz-KDNP delegáltja volt a kerületi önkormányzat Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottságában. A hvg.hu iskolai forrásai szerint ezért próbálták először eltussolni az ügyet, még a tantestület tagjaival is aláírattak egy titoktartási nyilatkozatot, nehogy kitutódjon az ügy.

A rendőrség 2017-ben indított eljárást, amit ősszel meg is szüntettek, mondván, nem ellopta, csak hazavitte a pénzt. Később aztán mégis folytatták az eljárást, így jutottunk el a decemberi bírósági tárgyalásig, ahol 300 ezer forintos pénzbüntetésre ítélték „nagyobb értékre, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztásért”, írja a hvg.hu.

A lap szerint a bíró a tanár „személyi körülményeire” tekintettel vette alapul a minimumhoz közeli büntetést, és a részletfizetést is megengedték, így hat hónapra elosztva, 50 ezer forintonként törleszthet.

A 2017-es hír megjelenése után a tanár szabadságra ment, majd egy másik iskolában helyezkedett el, de az iskolákat fenntartó Klebelsberg Központ máig titkolja, hol dolgozik. Az iskolai alapítvány egyik kuratóriumi tagja azt mondta a hvg.hu-nak, hogy a sikkasztás máig hatással van az iskolájuk életére, „hosszú távon hat a bizalomvesztés”.

Ráadásul szerinte Király hiába fizetett vissza hárommillió forintot, máig adós nagyjából 440 ezer forinttal, A tanár nem válaszolt a hvg.hu kérdéseire.

Forrás: 444
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Egy tender, két győztes: Addig trükköztek, míg Széles Gábor cége is nyert!
Törvénytelenül viseltek egyenruhát a Honvédség vezetői Orbán évértékelőjén!
Máris törvényt alkotna a Fidesz a még meg sem tartott nemzeti konzultáció alapján!
Titkolja a Honvédelmi Minisztérium, hogy ki engedélyezte a hadsereg vezetőinek az Orbán-évértékelőn való részvételt!
Egy tender, két győztes: Addig trükköztek, míg Széles Gábor cége is nyert!
Törvénytelenül viseltek egyenruhát a Honvédség vezetői Orbán évértékelőjén!
Máris törvényt alkotna a Fidesz a még meg sem tartott nemzeti konzultáció alapján!
MNB korábbi alelnöke: A miniszterelnök hazudik! Orbán szégyellhetné magát!
Lovagkeresztet kaptak Orbán kedvenc jordán szállodásai!
Évi 40 milliót költ az FKF egy teljesen üres épület őrzésére!
Szijjártó nagy bejelentése: Magyarország tagja az elitklubnak!
Hiába ítélték el jogerősen, még nem vonult börtönbe Orbán Viktor egykori kávépartnere!
Nem fizeti ki a raboknak megítélt pénzt az állam!
Szijjártó: Magyarország harmadik éve tagja az évi 100 milliárd euró fölötti exportra képes elitklubnak!
Másfél milliárd után csurran még 250 millió Mészároséknak a sédi csatornából!
Orbán elengedte a dolgozók és a nyugdíjasok kezét!
Ízekre szedték Orbán értékelőjét!
13 éves kislányát adta el egy kiskunhalasi férfi, 5-15 ezer forintot kért alkalmanként!
Nem akarják a kormánypárti képviselők, hogy tisztán lássunk a fóti gyermekotthon ügyében! (videó)
Orbán megfáradt Bástya elvtársat játszott az évértékelőn!
10 évre titkosították a pedofíliával vádolt nagykövet ügyében elhangzottakat!
Meghétszereződött a parlamenti képviselők vagyona!
47 ezer Ft-ot küldtek Orbánnak!
Döbbenet: Friss jogsival vitte halálba unokáit a nagymama!
TASZ: Mészáros Lőrincnél alig közszereplőbb ma valaki Magyarországon!
“Mészáros Lőrinc Orbán legnagyobb találmánya!”
Orbán Kövért is lekommunistázta! (videó)
9 millió euróért vásárolt fürdőt a magyar állam Szlovéniában!
Csaba László: Az uniós pénzek a versenyképességet nem mozdították meg!
Orbán Viktor: A liberális nem más, mint diplomás kommunista!
Két kislány hat meg Kecskeméten a szörnyű balesetben!
Orbán: Soros 3-szor próbálta meg kifosztani Magyarországot!
Veszélyben az idei nyugdíjprémium!
“A kormány inkább palira akarja venni az adófizetőket”
Három milliárdért újul meg a szabadkígyósi kastély! Vajon ki nyit majd benne szállodát?
Így tartották el Magyarországról az Orbánhoz szökött Gruevszki médiumait!
Borzalmas baleset a Váci úton: Az utastérig szétvágta a kocsit a villanyoszlop! (fotók)

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Hatalmasat drágult az élet januárban!
Orbán Balázs: A kormány odafigyel a választópolgárok véleményére!
Rafinált trükkel bérel lakást a Várban fillérekért Szijjártó Péter dúsgazdag barátja!
Novák: Kiemelkedő a világban a magyar családtámogatás!
Megerőszakolhatta a 4 éves kislányát, szabadon engedték a ceglédi apát!
Perrel fenyeget Mészáros Lőrinc!
84 millió Ft-ba került a semmire nem jó rezsiutalványok elpostázása a külföldön élő nyugdíjasoknak!
6 milliárd Ft helyett 7,6 milliárdunkba fog kerülni a mélygarázs a Városligetben!
Szijjártó: Magyarország beszáll a ruandai csirketenyésztésbe!
Orbán: Jönni fognak a migánsok!
Magyarország kormánya: A forint gyengülése már nem érinti a magyarokat!
Sokkoló fotók: Darabokra tépte a terepjárót a vonat Nagykanizsánál!
Újabb milliárdokat emészt el a propaganda: Újabb nemzeti konzultációt jelentett be Orbán!
Székelyföldön költene pénzt patkolókovácsok képzésére a kormány!
Tudatos forintgyengítés: A magyar emberek vagyonát, jövedelmét tudatosan inflálják el!
Gyász: elhunyt Wichmann Tamás, a magyar kenuslegenda!
Újabb uniós eljárások várhatnak az Orbán-kormányra!
Ped.fil-ügy: Szíjjártót védi a Külügyminisztérium!
A magyarok elszegényednek, rekordmagas az ÁFA és az árak is tovább emelkednek!
Varga Judit: A jogállamiság folyamatos tiszteletben tartása a kormány egyik legfőbb teljesítménye!
Kormányzati terv: tudatformáló tábor fiataloknak!
Bakondi: Terroristák is lehetnek a migránsok között!
Már a 2. egyházi gimnázium írtja ki a fákat a Gellért-hegy oldalában!
Szijjártó: a kormány 425 millió Ft-tal támogatja a koreai Soulbrain tatabányai beruházását!
Amit az egészségügyben extraprofitnak nevez a kormány, azért ők le sem hajolnak!
“ Rosszat csináltam, de gyere be, minden rendben lesz” - ez volt a tatabányai családirtó utolsó mondata feleségéhez!
Szörnyű baleset a Kőbányai úton: Az úttestre lökte a fiatalt a villamos, majd halálra gázolta egy kamion!
Saját kerületétől kapott budavári lakást a bukott fideszes polgármester, egy fiatal egyetemista elől happolta el!
Gyurcsány: elszámolok a vagyonommal, ha Orbán megmutatja, hogy miből futja a luxuskiadásaira!
Nem a migrációtól félnek a magyarok, hanem a rémes egészségügytől!
A hatóság megtévesztésével épített nyaralót a siófoki fideszes képviselő!
Orbán ellen tüntettek Berlinben!
Nacsa Lőrinc: Nem fake news egy eseményt egy máshol és máskor készült fotóval illusztrálni!
Kiirtottak egy védett ligeterdőt a Tiszánál, a WWF szerint engedély nélkül!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu