Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Izzadva tagadja a főváros kivéreztetésének tervét a kormány!
Ilyen döntés nem született – üzeni az innovációs minisztérium, de érdemben nem cáfolják a Néps
zava értesüléseit. Palkovics László pedig letagadott egy nyilvánvalóan létező dokumentumot.

Fake news-nak tartja lapunk azon értesülését Fürjes Balázs államtitkár hogy a kormány megvonná az uniós forrásokat a fővárostól a 2021-2027-es finanszírozási időszakban. Mint hétfőn beszámoltunk róla, az innovációs tárca olyan térképes prezentációt és terveket mutatott be Brüsszelben, amelyeken Budapest nem szerepel fejlesztési területként.

Fürjes Népszava az MTI-nek azt mondta: ilyen kormányzati előterjesztés nincs, ilyen döntés nem született.

Szintén a döntés hiányára hivatkozva tagadja lapunk értesüléseit az innovációs és technológiai minisztérium is, mondván, még nincs is megállapodás az unió 2021-2027 közötti büdzséjéről. Palkovics László innovációs miniszter pedig az ATV műsorában pedig egyszerűen letagadta, hogy bármit is bemutattak volna Brüsszelben – ugyanakkor némileg önmagának ellentmondva azt fejtegette, hogy a Népszava hibát követ el, mert olyan dokumentumokra hivatkozik, melyek nem a kormány hivatalos anyagai.

Cikkünkben ugyanis szó sem volt, végleges kormányzati döntésekről vagy akár előterjesztésekről: értesülésünk szerint az innovációs tárca egy prezentációt mutatott be Brüsszelben a várható uniós források lehetséges felhasználási módjáról és helyeiről, az anyagban pedig egyetlen helyen szerepelt a Budapest szó, ott is csak jelzésértékkel.

A főváros mellőzését jelzi, hogy a tárca két térképet készített, amelyek megmutatják, hova szánják a pénzt. Az egyiken szinte kizárólag leszakadó térségek vannak, a másik célterületi térképen pedig olyan turisztikai régiókat jelöltek meg, mint a Balaton, a Duna-kanyar, a Fertő-tó vidéke, a Felső-Tisza és Tokaj, illetve a Hortobágy és Debrecen. (Itt érdemes felidézni: gőzerővel zajlik a kormány- és Orbán-közeli érdekeltségek, a Mészáros Lőrinc birodalmához tartozó cégek területfoglalása például a Balatonnál és Tokaj környékén)

Fürjes Balázs szerint éppen a kormány Budapest melletti elkötelezettségét mutatja, hogy uniós forrásból finanszíroznák a HÉV-hálózat több százmilliárd forintos felújítását, a HÉV-járműpark cseréjét, és legalább 80 milliárdból a soroksári Duna-ág rekultivációját. Tegyük hozzá, a Brüsszelben bemutatott térképen ezek a beruházási tervek nem szerepeltek – ha pedig nincs még elfogadott uniós büdzsé, ahogy ezt Fürjesék is hangsúlyozzák, nincs értelme a terveket emlegetni.

Álságos és károsnak nevezi a Népszava által bemutatott kormányzati tervet Karácsony Gergely: a főpolgármester szerint semmilyen előzetes egyeztetés nem történt a Brüsszelben bemutatott tervekről.

"„... a kormány illetékes minisztere rezignált arccal letagadja az anyag létezését, pedig az itt van éppen az asztalomon. Letagadja azt is, hogy ezt bemutatták Brüsszelben. Pedig az ominózus napon speciel én is Brüsszelben tárgyaltam, a repülőgépen ott ült előttem Palkovics László miniszter.”"



- írta Facebook-bejegyzésében Karácsony, aki ígérete szerint felveszi a kapcsolatot a tárcavezetővel, hogy tisztázzák a történteket.

Cikkünk megjelenése után Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője jelezte: hétfőn Ursula von der Leyen-hez, az Európai Bizottság elnökéhez fordult, hogy megakadályozza Orbán Budapesttel és az ellenzéki vezetésű nagyvárosokkal szemben „cinikus bosszúpolitikáját”; a DK célja Dobrev szerint az, hogy az uniós fejlesztési pénzeket ne a kormány, hanem közvetlenül az EU ossza el az önkormányzatok között.

Forrás: Népszava
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Eladó a magyar föld: Több mint 13 ezer földterületet kínál eladásra a minisztérium!
600.000 nyugdíjas a kilátástalanság határán!
Nem könnyítettek Orbánék a devizahitelesek problémáján!
Gyorsítaná a Néppárt a magyar kormány elleni eljárást!
Eladó a magyar föld: Több mint 13 ezer földterületet kínál eladásra a minisztérium!
600.000 nyugdíjas a kilátástalanság határán!
Nem könnyítettek Orbánék a devizahitelesek problémáján!
Lengyel László: Az Orbán-rendszer korrupt önkényuralom!
Felszólították Orbánékat, hogy kezdjék el az érdemi bértárgyalást!
Hatalmas árrobbanás: Egyre drágább az élet Magyarországon!
Kövér László (1989): Most pedig a Soros-alapítvány ösztöndíjából élek!
Bölcsek Tanácsa: Nincs okunk visszafogadni a Fideszt a Néppártba!
Elfogatóparancsot adtak ki, majd az éjszaka le is sittelték Orbán bűnöző haverját!
Most bajba kerülhet az Orbán-kormány: Ultimátumot kaptak a bérek miatt!
Döntött a Nemzeti Sportközpont: kirakják a Dagály fürdőből a gyógyulni vágyó betegeket!
Németh Péter: Orbán játékszerei vagyunk!
Felmérés: A magyarok fele nem hisz a választások tisztaságában!
Legalja: Fideszes lapban mosdatják a kegyetlen bujáki támadás elkövetőjét!
Így higgyél egy fideszesnek: Hazudott Pokorni, mégis elkezdték kivágni a kőriseket Normafán!
Orbán Ráhel volt tanárai is tiltakoznak az új NAT ellen!
A pálinkafőzés is bekerült az általános iskolai tantervbe!
Adatok, merevlemezek tűntek el a pécsi önkormányzati sportcégnél!
Tovább bővült azon NER-kegyeltek köre: Több száz milliót kaptak a szálláshelyfejlesztés címén vagyonuk gyarapításhoz!
Mérhetetlen pusztítás a Tokaji borokból: A kormány szerint sikeres volt a 450 ezer mázsa szőlő megsemmisítése!
A kórházak helyett propagandára költenek Orbánék 150 milliárd Ft-ot!
Bevallották Orbánék: Kamu a nemzeti konzultáció!
Novák Katalin: Annyit szülhessenek a fiatalok, amennyit csak akarnak!
Palkovics László egy győri panellakást adott a Budai Várban lévő ingatlanért cserébe!
Akár 3 évet is kaphat a várandós Demeter Márta!
Embertelen vandálok: Szándékosan mérgezik a fákat Zamárdi egyik parkjában! Gázolajat öntöttek a tövükre!
Újabb remek hír Mészárosnak: A kormány 1,5 milliárddal megemeli a BMW építkezéseire szánt keretet!
Parancsnoki érdemrend keresztet kapott Novák!
Már majdnem összegyűlt Hadházy 2 milliós büntetése!
Így néz ki ma egy kérdés a köztévében! (videó)
Bevallották: A Fidesz pártalapítványa is részt vett Orbán évértékelőjének szervezésében!
Gyurcsány: minden képviselő fordítsa ki a zsebét!
Kormánytámogatással hirdettek meg egy evolúciótagadó rajzpályázatot!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Kiskorút ejtett teherbe a pöstyéni nőgyógyász, de a fiatal fiúkat is zaklatta!
Bakondi: 120 ezer migráns tart Magyarország felé!
Összefog az ellenzék: Közösen támadják meg a házszabály korlátozásait az Alkotmánybíróságon!
Majd 1,9 milliárd forint közpénzből üzemel idén a Puskás Aréna!
Titkolja a Honvédelmi Minisztérium, hogy ki engedélyezte a hadsereg vezetőinek az Orbán-évértékelőn való részvételt!
Egy tender, két győztes: Addig trükköztek, míg Széles Gábor cége is nyert!
Törvénytelenül viseltek egyenruhát a Honvédség vezetői Orbán évértékelőjén!
Máris törvényt alkotna a Fidesz a még meg sem tartott nemzeti konzultáció alapján!
MNB korábbi alelnöke: A miniszterelnök hazudik! Orbán szégyellhetné magát!
Lovagkeresztet kaptak Orbán kedvenc jordán szállodásai!
Évi 40 milliót költ az FKF egy teljesen üres épület őrzésére!
Szijjártó nagy bejelentése: Magyarország tagja az elitklubnak!
Hiába ítélték el jogerősen, még nem vonult börtönbe Orbán Viktor egykori kávépartnere!
Nem fizeti ki a raboknak megítélt pénzt az állam!
Szijjártó: Magyarország harmadik éve tagja az évi 100 milliárd euró fölötti exportra képes elitklubnak!
Másfél milliárd után csurran még 250 millió Mészároséknak a sédi csatornából!
Orbán elengedte a dolgozók és a nyugdíjasok kezét!
Ízekre szedték Orbán értékelőjét!
13 éves kislányát adta el egy kiskunhalasi férfi, 5-15 ezer forintot kért alkalmanként!
Nem akarják a kormánypárti képviselők, hogy tisztán lássunk a fóti gyermekotthon ügyében! (videó)
Orbán megfáradt Bástya elvtársat játszott az évértékelőn!
10 évre titkosították a pedofíliával vádolt nagykövet ügyében elhangzottakat!
Meghétszereződött a parlamenti képviselők vagyona!
47 ezer Ft-ot küldtek Orbánnak!
Döbbenet: Friss jogsival vitte halálba unokáit a nagymama!
TASZ: Mészáros Lőrincnél alig közszereplőbb ma valaki Magyarországon!
“Mészáros Lőrinc Orbán legnagyobb találmánya!”
Orbán Kövért is lekommunistázta! (videó)
9 millió euróért vásárolt fürdőt a magyar állam Szlovéniában!
Csaba László: Az uniós pénzek a versenyképességet nem mozdították meg!
Orbán Viktor: A liberális nem más, mint diplomás kommunista!
Két kislány hat meg Kecskeméten a szörnyű balesetben!
Orbán: Soros 3-szor próbálta meg kifosztani Magyarországot!
Veszélyben az idei nyugdíjprémium!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu