Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Valaki megint kaszálni fog! 62 millióból mérné fel a Miniszterelnökség a munkaerőpiacot Paks II miatt!
Paks II. nagy biznisz és még éppen csak az elején járunk. A beruházással kapcsolatos hírek mögött vi
szont már akaratlanul is Mészáros Lőrinceket lát az ember.

Egyelőre még csupán ott tartunk, hogy egy az mfor által kiszúrt uniós hirdetményből kiderült, hogy a Miniszterelnökség közbeszerzési eljárást indított, hogy felmérjék a Paks II. beruházáshoz szükséges munkaerő mennyiségét.

A nyertes vállalkozó feladata nettó 62,05 millió forintért az lenne, hogy egy olyan tanulmányt készítsen, amely felméri a rendelkezésre álló hazai és külföldi szabad szakképzett munkaerő mennyiségét, illetve azokat a nagyobb hazai és külföldi beruházásokat, amelyek elszívó hatást jelenthetnek. Emellett a tanulmánynak vizsgálnia kell majd az európai atomerőmű-építésben alkalmazott munkaerő közvetítési és toborzási gyakorlatokat, valamint kifejteni egy foglalkoztatási társaság létrehozásának jogi, üzleti feltételeit, megvizsgálva a cég és a projektért felelős tárca nélküli miniszter viszonyát és definiálni a feltételrendszert is.

A kiírásban felmerül a Paks II. Nemzeti Munkaerő Közvetítő létrehozásának gondolata, amennyiben nem találnának toborzással, atom- enerigaiparban tapasztalattal rendelkező külsős foglalkoztatási társaságot.

A tanulmánynak 336 ezer karakteres korlátot szabtak, ami körülbelül 60 oldalt jelent, azaz egy-egy oldalért egymillió forintot fizet majd a tárca.

Ismerve az Orbán-kormány hirtelen hozott döntéseit nem meglepő, hogy Paks II-be is komolyabb előzetes felmérések nélkül vágtak bele. A kivitelezés közeledtével azonban elkerülhetetlen a helyi munkaerő felmérése, bármennyire is próbálnak az oroszokra hagyatkozni.

Előzetes hírek szerint a beruházás csúcsidőszakában alkalmazni kívánt nyolcezer munkavállaló nagyrésze azonban biztosan Oroszországból érkezik. Számukra már meg is kezdődött a munkásszállók kialakítása Kalocsán a Foktői úti egykori szovjet laktanyában. A városban a helyiek értetlensége mellett a Roszatom kérésére az „Orosz Honfitársak” nevű szervezet közreműködésével már egy orosz kulturális központ létesítése is folyamatban van.

Forrás: Alfahír
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Szorul a hurok: több vádlott is Simonkáék ellen vallott!
Három éve kilőtt egy őzbakot, de nem fizette ki a szexbotrányba belebukott Borkai Zsolt!
Novák Katalin: Weber ne leckéztessen bennünket demokráciából azért, mert van véleményünk!
Íme a dokumentum: Így véreztetheti ki az Orbán-kormány Budapestet!
Szorul a hurok: több vádlott is Simonkáék ellen vallott!
Három éve kilőtt egy őzbakot, de nem fizette ki a szexbotrányba belebukott Borkai Zsolt!
Novák Katalin: Weber ne leckéztessen bennünket demokráciából azért, mert van véleményünk!
Megszavazta Magyarország elmarasztalását az EP!
Luxusbörtönbe vonult a korrupcióért elítélt fideszes képviselő: Napozással és pingpongozással üthet el néhány évet Mengyi Roland!
Uniós biztos: Indokolt a 7-es cikkely szerinti eljárás folytatása a magyar kormánnyal szemben...
Több milliárd Ft értékben rendelt a kormány közvélemény-kutatásokat közpénzből!
Szijjártó: Támogatjuk azt is, hogy a Maldív-szigetek uniós vízummentességet kapjon!
A gazdagokat támogatja Orbánék legújabb adókedvezménye!
Kis pótmunka: Milliárdos drágulás a Liget Projekt egyik ingatlanánál!
Orbán jogvégzett emberként azért tudhatná, hogy mit beszél!
Soltész Miklós: A kormánynak hála nő a termékenység!
Népszavazást kezdeményeznek a nyugdíjasok nyugdíj ügyben!
Pompásan sikerült Dr Máriás festménye Schmidt Szűz Máriáról és a kisded Ungár Péterről!
ínyencségek a vádiratból: 20 millióval akarták megvesztegetni a NAV-ot Simonkáék!
Varga Judit: A migránsok miatt nem ratifikálják a nők védelmét szolgáló Isztambuli Egyezményt!
Iványi Gábor: Tévedés, hogy Orbán Viktor bármit megtehet ellenem!
Szél Bernadett: Itt a bizonyíték, hogy a kormány sunyi módon üríti ki a fóti gyermekotthont!
Izzadva tagadja a főváros kivéreztetésének tervét a kormány!
Új főigazgatója lesz az OSZK-nak, Demeter újra miniszteri biztos, épül a Magyar Nyelv Háza!
Tiborcz Istvántól Mészáros Lőrinc üzlettársához került a visegrádi Üveghegy!
Szijjártó: Magyarország utolsóból első lett a gazdasági növekedésben!
Nekiment Orbánnak Budpest miatt Dobrev Klára!
Nagy a baj: Teljesen elnéptelenedik a magyar egészségügy!
Kivéreztetné Budapestet az Orbán-kormány, a főváros bukhatja az uniós forrásokat!
Kiderült, mi épül ezer négyzetméteren Orbánék hatvanpusztai majorjában!
Közlemény: A határon túli magyarok idén is számíthat a kormány kiemelt támogatására
Orbán kormány sikerei: 3 év alatt 10 ezer családot lakoltattak ki Magyarországon!
Mészáros öccse milliárdos kisvasútbizniszen gazdagodik!
Így megy ez: A rászorulók rovására élvezi a luxust Mészáros és Tiborcz!
Győzött az ellenzék Orosházán!
Magyarország 2020: Január 5-ig 74-en fagytak halálra az országban!
Jobbik: Orbán vagy felébred, vagy a nép fogja felébreszteni!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Pécsre érkezett a kiállítás, amelyből kiderül, hogy '89-ben Orbán zavarta ki az országból az oroszokat!
Honvédelmi Minisztérium: Egyre több menekült jön a vízen!
Mészáros rekordot dönt: Soha nem épült egy kilométer magyar vasút ennyire drágán!
Palkovics szerint javult a magyar egyetemek nemzetközi presztízse, a rangsorolás szerint minden egyetemünk rontott!
Botrány: Gátlástalan kampányt folytat a Fidesz Győrben!
Orbán: A következő években sem lesz tényező az egészségügy!
Bukás: Leváltották Pálffy Istvánt a dublini nagykövetség éléről!
Büntetőfeljelentést tesznek Orbán ellen hivatali visszaélés miatt!
Beperelte a TASZ a Miniszterelnökséget, mert soha nem lehet tudni, kit engednek be a Kormányinfókra!
Gyalogoshíd lesz a Lánchídból? Nincs pénz a felújításra!
Borkai-ügy: Több 100 millió Ft-nyi készpénzt foglaltak le!
Alaposan kiosztották Orbánt a Kormányinfó miatt: Ébredjen fel végre, miniszterelnök úr!
Orbán: Ellenzékből nyerni nem olyan nagy cucc...
Kiürítették az ózdi uszodát, privát fürdőzést tartott a jobbikos polgármester a város uszodájában!
Rendőr vitt tűzifát az idős házaspár fűtetlen lakásába Veszprémben!
Kivéreztetik a budapesti hulladékgazdálkodást? Szemétbe fojthatják a fővárost!
8 éven keresztül havi 2 milliós munkadíjat fizetett ki egyetlen ügyvédnek Újbuda fideszes önkormányzata!
„Orbánnak és Babišnak rácsok mögött a helye”
Emelkedik a honatyák bére: Kövér László házelnök fizetése közel 3 millió lesz havonta!
Felmondott az összes postás Battonyán!
Szijjártó: Minden magyar általános iskolás évente egyszer menjen el cirkuszba vagy színházba!
Infarktusos beteghez riasztották, de előbb kampányvideót készített magáról a győri fideszes polgármesterjelölt!
Béremelés helyett indulnak a leépítések a magyar gyárakban!
Rétvári Bence: Törölje műsorkínálatából a Netflix a Jézust homoszexuálisként ábrázoló filmet!
Valakinek nagyon kellhetett néhány százmillió: Elköltünk 267 milliót kastélykommunikációra!
Polt megint nagyon nyomoz: eddig egyetlen egy embert hallgattak ki Simonka ügyében!
Durvul a fideszes belharc, Deutsch visszaszólt Navracsicsnak!
Bakondi: A kormány növeli a határon szolgálatot teljesítő katonák létszámát!
Végrehajtást indított a NAV Matolcsy György fiának cégével szemben!
Kossuth Rádió új igazgatója: Halmozza az antiszemita botrányokat, álhírekkel posztolja tele a Facebookot!
Milliókért kutatta ki a fideszes politikus cége, hogy az emberek pihenni járnak a parkokba!
Új állami besúgóhálózat körvonalazódik!
9,4 milliárdól indult, már 13,4 milliárdnál jár a szegedi püspöki stadion költségvetése!
Németh Szilárd: nem kell hazahozni a magyar katonákat Irakból!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu