Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Rétvári: tovább nőttek a nyugdíjak!
Tovább nőttek a nyugdíjak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára cs
ütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Rétvári Bence közölte, hogy a 2020-as költségvetésben 2,8 százalékos inflációval számoltak, ezért januártól ennyivel magasabb ellátást kapnak az idősek. Jelezte, hogy novemberben nyugdíjkorrekcióra is sor került. Mivel az infláció tavaly 0,7 százalékkal magasabb lett a tervezettnél, ezért ekkora kiegészítésben részesültek az érintettek, egy összegben az egész évre. A korrekció beépül a nyugdíjakba, így tavaly januárhoz képest 3,5 százalékkal magasabbak az ellátások. Az államtitkár jelezte, hogy a nyugdíjnövekmény havonta átlagosan csaknem 4500 forint. A nyugdíjak értékének megőrzését továbbra is törvény garantálja, tehát ha idén 2,8 százaléknál magasabb lenne az infláció, a különbözetet ismét megkapják az idősek egyösszegű utólagos nyugdíj-kompenzáció formájában - hangsúlyozta Rétvári Bence. Megjegyezte: március végéig a nyugdíjasok még be tudják váltani a 9 ezer forintos rezsiutalványaikat. Az idei költségvetés számol az emelt nyugdíjak fedezetével: 136 milliárd forinttal magasabb összeget tartalmaz nyugdíjkiadásokra, mint a tavalyi. Az elmúlt években, 2016 óta 273 milliárd jutott az idősek kiegészítő juttatásaira: Erzsébet-utalványra, nyugdíjprémiumra, rezsiutalványra - közölte az államtitkár. Ez is szerepet játszik abban, hogy Magyarországon az Európai Unióban a hetedik legalacsonyabb azoknak a nyugdíjasoknak az aránya, akik kitettek a szegénység, a társadalmi kirekesztődés kockázatának - fűzte hozzá. Rétvári Bence azt mondta: a kormánynak 2010 óta kiemelten fontos, hogy minden módon kifejezze megbecsülését az idősek iránt, nem csupán szimbolikusan, de anyagi eszközökkel is. Azt tűzték ki célul, hogy a nyugdíjak megőrizzék az értéküket, kövessék az inflációt. Ezt nemcsak megtartani tudták, hanem túl is teljesítették, mivel az ellátások vásárlóértéke már több mint 10 százalékkal magasabb, mint néhány éve, ráadásul további juttatásokat szintén biztosítottak - jelentette ki az államtitkár.
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Jogsértően hagyta jóvá a versenyhatóság a kormánypárti sajtóbirodalom összeolvadását!
Felhívás: A Debreceni Egyetem félezer hallgatója lehet érintett a koronavírusban!
Kásler szerint minden magyar kórház felkészült az új koronavírusos betegek fogadására!
Nem fogadta el a Térey-ösztöndíjat, másnap visszavonta a külügyminisztérium a részvételét az Irodalom Éjszakáján!
Jogsértően hagyta jóvá a versenyhatóság a kormánypárti sajtóbirodalom összeolvadását!
Felhívás: A Debreceni Egyetem félezer hallgatója lehet érintett a koronavírusban!
Kásler szerint minden magyar kórház felkészült az új koronavírusos betegek fogadására!
Támadás a magyar tradíciók ellen: Megsemmisíti a Tokaji borokat az állami borászat! (videó)
Kabinetiroda: Orbán magánrepülős útjaira a Külügyminisztérium vette a jegyeket!
Átverték a rendőröket: kisebb béremelés, több költség!
Budapesten akar találkozni Polt Péterrrel az OLAF igazgatója!
Nem lépnek a forint védelmében Matolcsyék!
Szijjártó minisztériuma milliárdokat fizet a haveroknak!
Varga Judit: Magyarországnak keresztény klímastratégiája van!
Államtitkár: 9 év alatt 87 %-kal nőttek a nettó keresetek!
Uniós pénzből indul útfelújítás a Fidesz kedvenc találkahelyén!
Hűtlen kezelésért elítélt fideszes háttérember vette meg a Hollóházi Porcelángyárat!
Hazudott Orbán volt tanácsadója, azzal kapcsolatban hogy nem kereste a versenyhivatal az egészségügyi kartell miatt!
Nem vicc: Mészáros Lőrincnek több pénze van, mint Venezuelának!
2,6 milliós jutalmat kaptak Rogán államtitkárai!
Adóparadicsommá tették az országot, a cégek helyett a lakosság fizeti a sok adót!
Bakondi: Ha enyhül az idő, nőni fog a migránsok száma!
„Az Orbán-kormány imádja az építkezéseket, mert abból lehet a legtöbbet lopni..."
Hamarabb bevezeti az eurót az EU legszegényebb állama, mint Magyarország!
Úgy tűnik, hogy Győrben csak fideszes nyerhet!
Kezdődhet az újabb gyűlöletkampány: Megtalálta az új ellenségeket Orbán!
Korrupció Magyarországon: Szép lassan magánvagyonná alakul át az adófizetők pénze!
KSH: Egyre kevesebb gyerek születik hazánkban!
Bajban a Fidesz: Csökken a táboruk a felmérés szerint!
15-ször több uniós pénz jutott Knézy haknijára, mint a rászorulóknak Makón!
Szép csöndben szabadult meg két pénzgyárától a fideszes politikus!
Kásler indoklás nélkül kirúgta a Szent Margit kórház igazgatóját!
Kiderítettük, hova és mennyiért repült Áder és Pintér a "nem kormánygépekkel"!
Borkai a rendőrségen árulta el, hogy a Fidesz vezetése már egy évvel korábban tudott a szexvideóról!
Újra Habony Árpád irányítja a Fidesz és a kormány propagandáját!
Feljegyezték az RTL Klub munkatársainak a nevét, hogy még véletlenül se engedjék be őket a Puskás Akadémia szurkolói találkozójára!
4,8 milliárdért irthatják a szúnyogokat a NER kedvenc cégei!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Bakondi György: alagúton, létrán, vízen jönnek a migránsok Magyarországra!
100 évvel ezelőtt viszonyok vannak a vasúti közlekedésben!
Itt az új mélypont, sosem volt ilyen gyenge a forint!
Engedély nélkül használta a kék villogót járművein a volt fideszes polgármester jóbarátja!
A MÚOSZ szerint törvényi előírásokat sért a köztévés Karácsony-interjú!
Magyarország és Indonézia 500 millió dolláros közös befektetési alapot hoz létre!
Nagy Imréhez hasonlította magát Simonka!
Karácsonyt végre meghívták a közmédia Híradójába, és az elmúlt évek legabszurdabb interjúját hozták össze!
Megosztásért feljelentés? Facebookozó mezőkövesdieket jelentett fel a fideszes önkormányzat!
Megbírságolták a Mátrai Erőművet a Bene-patak szennyezése miatt, de Mészáros Lőrinc cégét nem!
A kormány mindent rendben talált a Bujákon brutálisan összevert nő ügyében!
Nem ad több pénzt a Lánchíd felújítására a kormány!
Kiverte a biztosítékot Deutsch Tamás facebookra posztolt képe! (fotó)
Orbánisztán: Nem volt elég orvos a Jahn Ferenc Kórházban, inkább üresen hagyták a kórtermeket!
Nem mert elmenni a vitára a győri fideszes polgármesterjelölt! Menekül a nyilvánosság elől!
A nyugdíjasokat sulytotta leginkább az infláció!
Most már tudjuk! Így foszt ki egyetlen család egy egész országot!
Megbukott a nagy budapesti metrócsalás!
A kisgömböc étvágya csillapíthatatlan: Mészáros Lőrinc köréhez került a Rádió 1 és a Best FM!
A felerősödött migrációs nyomás miatt rendkívüli értekezletet tartott a belügyminiszter!
Magyar Helsinki Bizottság: Fordult a célkereszt a miniszterelnöknél!
Futballtámogatás másként: Több mint 150 millióba került három budapesti futballmeccs biztosítása!
Szintet lépett az Orbán-kormány a magyarországi jogállam lebontásában!
Új cégalapítással és felvásárlással kezdi a 2020-as évet a felcsúti milliárdos!
A nagyvállalatok adótitkait védi az Orbán-kormány!
Orbán maga adott kártérítést a raboknak, most meg eljátssza, hogy ez nem helyes!
Februártól összeomolhat a budapesti szemétszállítás, ha Orbán nem tartja magát a megállapodáshoz!
Elegük lett! Nem akarnak többé hitelezni a nyugdíjasok az Orbán-kormánynak!
Újabb verziót közölt a kormányhivatal arról, hogy mi épül Orbánék hatvanpusztai birtokán!
Bakondi: hőkamerával, drónnal és radarral is védik a határt!
Nem azért adózunk hogy a fociba menjen a közpénz!
Az átlagkereset 10-szeresét viheti haza egy átlagos magyar focista!
Beismerte a fideszes tanár, hogy elsikkasztotta a diákok pénzét!
Magyar Helsinki Bizottság: Ahol a jogerős ítéleteket egy politikus utasítására semmibe lehet venni, ott nem a törvény uralkodik...

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu