Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Orbán: a Fidesz saját maga dönt sorsáról az Európai Néppártban!
A horvát miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatóján megkérdezték Orbán Viktortól, hogy mi a helyz
et a Fidesz néppárti tagságával, amire az MTI beszámolója szerint azt mondta: a Fidesz saját maga dönt sorsáról az Európai Néppártban, meglátják, merre tart majd a tömörülés az újonnan megválasztott vezetés alatt. "Amennyiben továbbra is a baloldal felé, akkor ez nem a mi utunk. „Amennyiben viszont visszatér kereszténydemokrata gyökereihez, talán az EPP-ben folytatjuk. Hozzáfűzte, hogy egyelőre várnak, értékelniük kell a helyzetet, és csak utána dönteni. Ez két-három hónapig is eltarthat szerinte.

Az Európai Néppárt még márciusban függesztette fel a Fidesz tagságát, ezért a fideszesek nem is vehetnek részt a Néppárt tanácskozásain, és nem jelölhetnek politikusokat a pártcsalád vezetői közé, ahogyan nem lesznek szavazati jogaik sem a Néppárt tanácskozásain.

Nemrég pedig Donald Tusk volt lengyel miniszterelnököt, az Európai Tanács leköszönő elnökét választották a Néppárt elnökének, aki azonnal megüzente, hogy nem szabad átengedni a biztonság és a rend ügyét azoknak a populistáknak, manipulátoroknak és autokratáknak, akik elhitetik az emberekkel, hogy a szabadság nem járhat kéz a kézben a biztonsággal, a határok és a területek védelme pedig a liberális demokráciával és a jogállamisággal. Tusk egyébként azt ígérte, hogy január végéig le szeretné zárni a Fidesz tagságáról szóló kérdést.

Forrás: 444
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
TAO pénzből épít egészségügyi központot Tállai Anrdás focicsapata!
Milliárdokat szórnak el: Feltűnően drága, korrupció gyanúját keltő programot indított az Orbán-kormány!
Két közbeszerzési győzelemmel indította a hetet a NER-közeli 4iG Nyrt. 2 milliárd Ft-ért!
15 milliót költött el a fideszes józsefvárosi vezetés autóhasználatra az elmúlt 5 év alatt!
TAO pénzből épít egészségügyi központot Tállai Anrdás focicsapata!
Milliárdokat szórnak el: Feltűnően drága, korrupció gyanúját keltő programot indított az Orbán-kormány!
Két közbeszerzési győzelemmel indította a hetet a NER-közeli 4iG Nyrt. 2 milliárd Ft-ért!
Közösség elleni uszítás miatt jelentették fel Kövér Lászlót!
Ilyen nincs: 11 milliót fizetett az FKF egy 30 oldalas tanulmányért!
"A kormány kíméletlen bosszút tervez a Fideszt leváltó budapestiek ellen!"
Magának adta a legtöbb támogatást a Pénzügyminisztérium!
Túlárazott megbízás: 1,3 milliárd Ft-ot költött ügyvédekre a fideszes pécsi vezetés!
A Honvédkórház nem fogad végtagtörötteket, miközben csúsznak az utak és a járdák!
Nyilvános vitára hívja a Független Diákparlament Rácz Zsófiát, aki 22 évesen törvénymódosítással lesz helyettes államtitkár!
Kásler Miklós ma átadott egy CT-t, ezzel tovább erősödött a szerinte eddig is magas színvonalú betegellátás!
"Orbán alapvető célja a visszalépés az 1944 előtti évekbe!"
Rácz Zsófiának korábban nem tetszett, hogy a jogot úgy formálják, mint a gyurmát, most az ő kedvéért teszik meg!
Így tettek zsebre 2071 milliárdot Mészáros Lőrinc és Szíjj László építőipari cégei!
Kovács Zoltán: A média feladata nem a hatalomkontroll!
Novák Katalin: Amerikában mintaként tekintenek a magyar családtámgatási rendszerre!
Kórházból elbocsátott ápoló: Félelem és rettegés van a magyar kórházakban!
Varga Mihály szerint nem lenne jó, ha az EU felügyelné a pénzmosás elleni küzdelmet!
Szociális dolgozók: Áder Jánosé után a mi fizetésünket is duplázzák meg!
Rétvári: A szegények fizetése nőtt a legjobban!
6,5 millió eurós büntetést kapott Magyarország az Európai Bizottságtól!
Újabb figyelmeztetés Bakonditól: Egyre több irányból jönnek a migránsok!
Felháborodtak a zenészek Mága Zoltán 350 milliós állami támogatásán!
Magyarország 2019: Gumikesztyűt, lázmérőt, vécédeszkát kér karácsonyra a Szent János Kórház!
Üdvrivalgás követte Farkas Flórián lemondását az ORÖ ülésén!
Fidelitas elnöke: A Fidelitas Közép-Európa legerősebb szervezete!
Letartóztatták a Szolnok megyei közgyűlés egyik fideszes tagját, Boldog István jobbkezét!
Bakondi: Kétszer annyi migráns akart bejutni Magyarországra, mint tavaly!
Támadás a Fidesz-ellen! Feltörték a szervert!
Németh Szilárd a migrációról: nagy a veszély, a lakosság fél...
Matolcsy : A magyar gazdaságtörténetben kivételes a gazdaság elmúlt évekbeni felzárkózása!
1 milliárddal támogatja a magyar kormány a diaszpóra magyarságot!
Felszólították Magyarországot, hogy írja alá a nők elleni erőszak elleni egyezményt!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Szijjártó: 15 milliárd forintos segélyhitelt adunk Kenyának!
Fideszes polgármesterként bukni is érdemes! 10 milliós lelépési díjat követel Láng Zsolt!
Soltész Miklós: A magyar kormány a szeretet és a béke civilizációját építi!
Rendkívüli: Történelmi mélyponton a forint!
Gulyás Gergely: Alagúton jönnek a migránsok!
Így fog összeomlani az Orbán-rendszer!
A keresztény Fidesz nem támogatta a menekült gyerekek védelméről szóló dokumentumot!
Szijjártó bejelentette, hogy Magyarország 2024-ben űrhajóst akar küldeni a világűrbe!
Szigorúan titkos tiszt volt a fideszes miniszter apja?
A csőd szélére vitte Pécset a Fidesz!
4 éven keresztül nyomozott a rendőrség, de nem tudták megállapítani, túlárazás-e 25,6 milliót kérni kétszeri hóeltakarításért!
Üzenet Orbánnak és Kövérnek Strasbourgból: El a kezekkel a magyar ellenzéktől!
Évente 100 milliárd Ft megy el focira, 20 milliárd Ft pedig utánpótlás-nevelésre!
El kell magyarázni a terveket, így még 189 millióval drágul meg a Várnegyed!
Novák örül, hogy olyan országban él, ahol jólét van!
Kásler: Nő a tanárok száma és a fizetésük is!
Zsíros munka: Nettó 19,5 millióért dolgozik a Belügyminisztériumnak a Borkai orgiapartnereként ismert ügyvéd!
Mit képzelnek? Felszólította Orbánt a Honfoglalás 2000 Egyesület, hogy ne adjon pénzt járóbeteg- és szakellátásra!
A veszprémi kórházban már ahhoz sincs elég orvos, hogy normálisan működjön a 12 ágyas intenzív osztály!
Van egy kis baj: Teljesen leállhat a gazdaság növekedése!
Drámaian bezuhant a Forint, Matolcsy pedig tétlenkedik!
Orbánék újra kihúzták a gyufát: ismét hatalmas tüntetés szerveződik Budapesten!
Kövér László elismerte, hogy Orbán Viktor törvényt szegett!
Felmérés: Magyarország a legantiszemitább országok között!
Ördög ügyvédje: A hatóságok a fideszes bűnözőket védik...
Többen bejelentették, hogy kilépnek a Néppártból, ha az visszafogadja a Fideszt!
Megvannak Orbán migránsai, az EU negyedmillió emberről tud!
Egy szekrénybe rejtett ajtót találtak a ferencvárosi polgármesteri hivatalban!
Hivatali vesztegetés bűntette ügyében sem nyomoz a rendőrség Borkai ellen!
Éveken át sikkasztott Kengyel polgármestere, de felfüggesztett börtönbüntetés után is marad a posztján!
Zuhanórepülés: Látványosan esett a Fidesz támogatottsága!
Oldalanként 1 millióért ír tanulmányt az államnak Szijjártó Péter testvére!
Az Orbán-kormány külön pénzügyi keretet tart fenn arra, hogy minisztereket és államtitkárokat utaztasson!
Pert vesztett a magyar kormány: Milliókat kell fizetnie!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu