Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Orbán legnagyobb ellenfele lett a Néppárt elnöke, egyértelműen üzenetet küldött a miniszterelnöknek!
Donald Tusk volt lengyel miniszterelnököt, az Európai Tanács leköszönő elnökét választotta meg elnök
ének az Európai Néppárt (EPP) szerda esti tisztújító kongresszusán, Zágrábban. Ő volt az egyetlen jelölt, 491 igen, 37 nem és 12 érvénytelen szavazat mellett választották meg.

Tusk szerdai beszédében harcot hirdetett a populizmus ellen, és neve kimondása nélkül többször is félreérthetetlenül utalt Orbán Viktorra.

Tusk azt mondta, öt év után belefáradt abba, hogy ő legyen Európa első számú bürokratája. „Kész vagyok harcolni, készek Önök is?” - tette fel a kérdést a résztvevőknek.

Tusk szerint a félelem fontos szerepet játszik a politikában, a migrációs válság, valamint az elmúlt évek terrortámadásai miatt az emberek a biztonság érzését keresik. A szavazók szívét ezért könnyen elnyerik azok, akik azt kiabálják, hogy „tegyék az országot újra naggyá és szerezzék vissza az irányítást" - mondta Tusk.

Szerinte semmiképpen nem szabad átengedni a biztonság és a rend ügyét azoknak a populistáknak, manipulátoroknak és autokratáknak, akik elhitetik az emberekkel, hogy a szabadság nem járhat kéz a kézben a biztonsággal, a határok és a területek védelme pedig a liberális demokráciával és a jogállamisággal.

„Az olyan értékeket, mint a polgári szabadságjogok, a jogállamiság és a tisztességes nyilvános viselkedés, nem fogjuk feláldozni a biztonság és a rend oltárán, mert erre nincs szükség” - hangoztatta. Figyelmeztetett: azok, akik ezt nem tudják elfogadni, „de facto ki lesznek zárva a pártcsaládból”.

Egy ponton egyértelműen Orbán Viktorról beszélt.

„Emlékszem, amikor többen heteken keresztül keményen dolgoztak a Törökországból érkező illegális bevándorlók hullámának visszaszorításért. Több száz órás tárgyalások után jutottunk el az Ankarával való megállapodásig, amelynek köszönhetően az érkező migránsok száma több mint 90 százalékkal csökkent. Senkit sem kell emlékeztetnem arra a szerepre, amelyet Angela Merkel játszott ebben a folyamatban. Mégis, másvalaki aratta le a babérokat.

Valaki, aki szintén keményen dolgozott, de csak a saját narratíváján, miközben kerítést épített és plakátokon hirdette a migrációellenes propagandát”
- mondta Tusk.

„Véget kell vetnünk ennek. A politikai harcban az igazság és a tisztesség nem lehet teljesen tehetetlen a hamis hírekkel, a manipulációval és a gyűlölettel szemben. Hinnünk kell önmagunkban és érveink hatalmában. Nem szabad félnünk nyilvánosan elmondani, amit valójában érzünk, mert akkor biztosan hathatunk az érzelmekre és felkelthetjük az emberek figyelmét.”

A Fidesz tagsága az Európai Néppártban egyelőre fel van függesztve.

Forrás: 444
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
TAO pénzből épít egészségügyi központot Tállai Anrdás focicsapata!
Milliárdokat szórnak el: Feltűnően drága, korrupció gyanúját keltő programot indított az Orbán-kormány!
Két közbeszerzési győzelemmel indította a hetet a NER-közeli 4iG Nyrt. 2 milliárd Ft-ért!
15 milliót költött el a fideszes józsefvárosi vezetés autóhasználatra az elmúlt 5 év alatt!
TAO pénzből épít egészségügyi központot Tállai Anrdás focicsapata!
Milliárdokat szórnak el: Feltűnően drága, korrupció gyanúját keltő programot indított az Orbán-kormány!
Két közbeszerzési győzelemmel indította a hetet a NER-közeli 4iG Nyrt. 2 milliárd Ft-ért!
Közösség elleni uszítás miatt jelentették fel Kövér Lászlót!
Ilyen nincs: 11 milliót fizetett az FKF egy 30 oldalas tanulmányért!
"A kormány kíméletlen bosszút tervez a Fideszt leváltó budapestiek ellen!"
Magának adta a legtöbb támogatást a Pénzügyminisztérium!
Túlárazott megbízás: 1,3 milliárd Ft-ot költött ügyvédekre a fideszes pécsi vezetés!
A Honvédkórház nem fogad végtagtörötteket, miközben csúsznak az utak és a járdák!
Nyilvános vitára hívja a Független Diákparlament Rácz Zsófiát, aki 22 évesen törvénymódosítással lesz helyettes államtitkár!
Kásler Miklós ma átadott egy CT-t, ezzel tovább erősödött a szerinte eddig is magas színvonalú betegellátás!
"Orbán alapvető célja a visszalépés az 1944 előtti évekbe!"
Rácz Zsófiának korábban nem tetszett, hogy a jogot úgy formálják, mint a gyurmát, most az ő kedvéért teszik meg!
Így tettek zsebre 2071 milliárdot Mészáros Lőrinc és Szíjj László építőipari cégei!
Kovács Zoltán: A média feladata nem a hatalomkontroll!
Novák Katalin: Amerikában mintaként tekintenek a magyar családtámgatási rendszerre!
Kórházból elbocsátott ápoló: Félelem és rettegés van a magyar kórházakban!
Varga Mihály szerint nem lenne jó, ha az EU felügyelné a pénzmosás elleni küzdelmet!
Szociális dolgozók: Áder Jánosé után a mi fizetésünket is duplázzák meg!
Rétvári: A szegények fizetése nőtt a legjobban!
6,5 millió eurós büntetést kapott Magyarország az Európai Bizottságtól!
Újabb figyelmeztetés Bakonditól: Egyre több irányból jönnek a migránsok!
Felháborodtak a zenészek Mága Zoltán 350 milliós állami támogatásán!
Magyarország 2019: Gumikesztyűt, lázmérőt, vécédeszkát kér karácsonyra a Szent János Kórház!
Üdvrivalgás követte Farkas Flórián lemondását az ORÖ ülésén!
Fidelitas elnöke: A Fidelitas Közép-Európa legerősebb szervezete!
Letartóztatták a Szolnok megyei közgyűlés egyik fideszes tagját, Boldog István jobbkezét!
Bakondi: Kétszer annyi migráns akart bejutni Magyarországra, mint tavaly!
Támadás a Fidesz-ellen! Feltörték a szervert!
Németh Szilárd a migrációról: nagy a veszély, a lakosság fél...
Matolcsy : A magyar gazdaságtörténetben kivételes a gazdaság elmúlt évekbeni felzárkózása!
1 milliárddal támogatja a magyar kormány a diaszpóra magyarságot!
Felszólították Magyarországot, hogy írja alá a nők elleni erőszak elleni egyezményt!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Orbán Magyarországán csak a stadionépítésekre jut pénz, az oktatásra nem!
Szijjártó: 15 milliárd forintos segélyhitelt adunk Kenyának!
Fideszes polgármesterként bukni is érdemes! 10 milliós lelépési díjat követel Láng Zsolt!
Soltész Miklós: A magyar kormány a szeretet és a béke civilizációját építi!
Rendkívüli: Történelmi mélyponton a forint!
Gulyás Gergely: Alagúton jönnek a migránsok!
Így fog összeomlani az Orbán-rendszer!
A keresztény Fidesz nem támogatta a menekült gyerekek védelméről szóló dokumentumot!
Szijjártó bejelentette, hogy Magyarország 2024-ben űrhajóst akar küldeni a világűrbe!
Szigorúan titkos tiszt volt a fideszes miniszter apja?
A csőd szélére vitte Pécset a Fidesz!
4 éven keresztül nyomozott a rendőrség, de nem tudták megállapítani, túlárazás-e 25,6 milliót kérni kétszeri hóeltakarításért!
Üzenet Orbánnak és Kövérnek Strasbourgból: El a kezekkel a magyar ellenzéktől!
Évente 100 milliárd Ft megy el focira, 20 milliárd Ft pedig utánpótlás-nevelésre!
El kell magyarázni a terveket, így még 189 millióval drágul meg a Várnegyed!
Novák örül, hogy olyan országban él, ahol jólét van!
Kásler: Nő a tanárok száma és a fizetésük is!
Zsíros munka: Nettó 19,5 millióért dolgozik a Belügyminisztériumnak a Borkai orgiapartnereként ismert ügyvéd!
Mit képzelnek? Felszólította Orbánt a Honfoglalás 2000 Egyesület, hogy ne adjon pénzt járóbeteg- és szakellátásra!
A veszprémi kórházban már ahhoz sincs elég orvos, hogy normálisan működjön a 12 ágyas intenzív osztály!
Van egy kis baj: Teljesen leállhat a gazdaság növekedése!
Drámaian bezuhant a Forint, Matolcsy pedig tétlenkedik!
Orbánék újra kihúzták a gyufát: ismét hatalmas tüntetés szerveződik Budapesten!
Kövér László elismerte, hogy Orbán Viktor törvényt szegett!
Felmérés: Magyarország a legantiszemitább országok között!
Ördög ügyvédje: A hatóságok a fideszes bűnözőket védik...
Többen bejelentették, hogy kilépnek a Néppártból, ha az visszafogadja a Fideszt!
Megvannak Orbán migránsai, az EU negyedmillió emberről tud!
Egy szekrénybe rejtett ajtót találtak a ferencvárosi polgármesteri hivatalban!
Hivatali vesztegetés bűntette ügyében sem nyomoz a rendőrség Borkai ellen!
Éveken át sikkasztott Kengyel polgármestere, de felfüggesztett börtönbüntetés után is marad a posztján!
Zuhanórepülés: Látványosan esett a Fidesz támogatottsága!
Oldalanként 1 millióért ír tanulmányt az államnak Szijjártó Péter testvére!
Az Orbán-kormány külön pénzügyi keretet tart fenn arra, hogy minisztereket és államtitkárokat utaztasson!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu