Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Kósa a menekültek éheztetéséről: A turisták sem kapnak enni a magyar államtól!
„Az a tízmillió turista, aki belép Magyarországra sem kap enni a magyar államtól, ők sincsenek
éheztetve”- mondta a Kósa Lajos az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságában.

Hétfőn leszavazták Szél Bernadett és Szabó Szabolcs független képviselők törvényjavaslatának tárgysorozatba vételét, ami „a tranzitzónában tapasztalt embertelen gyakorlat megszüntetésére” irányult. Mint Szél Bernadett az ülésen kifejtette, tavaly augusztus óta dokumentáltan 17 alkalommal 27 embert éheztettek a magyar hatóságok a tranzitzónákban. A Magyar Helsinki Bizottság minden esetben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, az EJEB pedig minden esetben utasította a magyar államot az eljárás alatt álló külföldiek élelmezésére.

A 24.hu azt írja, az állami álláspont szerint a tranzitzónában tartózkodó menekültek nem fogvatartottak, így nem lehet szó éheztetésről. Másrészt azt hangoztatták, hogy a menekültügyi eljárás alatt állók élelmezésére nem kötelesek a hatóságok.

A bizottság fideszes elnöke, Kósa Lajos szerint „Az a tízmillió turista, aki belép Magyarországra sem kap enni a magyar államtól, ők sincsenek éheztetve.” Kósa hozzátette, hogy amúgy adnak enni mindenkinek, aki eljárás alatt van, és Szerbia felé pedig bárki távozhat.

atv.hu
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
TAO pénzből épít egészségügyi központot Tállai Anrdás focicsapata!
Milliárdokat szórnak el: Feltűnően drága, korrupció gyanúját keltő programot indított az Orbán-kormány!
Két közbeszerzési győzelemmel indította a hetet a NER-közeli 4iG Nyrt. 2 milliárd Ft-ért!
15 milliót költött el a fideszes józsefvárosi vezetés autóhasználatra az elmúlt 5 év alatt!
TAO pénzből épít egészségügyi központot Tállai Anrdás focicsapata!
Milliárdokat szórnak el: Feltűnően drága, korrupció gyanúját keltő programot indított az Orbán-kormány!
Két közbeszerzési győzelemmel indította a hetet a NER-közeli 4iG Nyrt. 2 milliárd Ft-ért!
Közösség elleni uszítás miatt jelentették fel Kövér Lászlót!
Ilyen nincs: 11 milliót fizetett az FKF egy 30 oldalas tanulmányért!
"A kormány kíméletlen bosszút tervez a Fideszt leváltó budapestiek ellen!"
Magának adta a legtöbb támogatást a Pénzügyminisztérium!
Túlárazott megbízás: 1,3 milliárd Ft-ot költött ügyvédekre a fideszes pécsi vezetés!
A Honvédkórház nem fogad végtagtörötteket, miközben csúsznak az utak és a járdák!
Nyilvános vitára hívja a Független Diákparlament Rácz Zsófiát, aki 22 évesen törvénymódosítással lesz helyettes államtitkár!
Kásler Miklós ma átadott egy CT-t, ezzel tovább erősödött a szerinte eddig is magas színvonalú betegellátás!
"Orbán alapvető célja a visszalépés az 1944 előtti évekbe!"
Rácz Zsófiának korábban nem tetszett, hogy a jogot úgy formálják, mint a gyurmát, most az ő kedvéért teszik meg!
Így tettek zsebre 2071 milliárdot Mészáros Lőrinc és Szíjj László építőipari cégei!
Kovács Zoltán: A média feladata nem a hatalomkontroll!
Novák Katalin: Amerikában mintaként tekintenek a magyar családtámgatási rendszerre!
Kórházból elbocsátott ápoló: Félelem és rettegés van a magyar kórházakban!
Varga Mihály szerint nem lenne jó, ha az EU felügyelné a pénzmosás elleni küzdelmet!
Szociális dolgozók: Áder Jánosé után a mi fizetésünket is duplázzák meg!
Rétvári: A szegények fizetése nőtt a legjobban!
6,5 millió eurós büntetést kapott Magyarország az Európai Bizottságtól!
Újabb figyelmeztetés Bakonditól: Egyre több irányból jönnek a migránsok!
Felháborodtak a zenészek Mága Zoltán 350 milliós állami támogatásán!
Magyarország 2019: Gumikesztyűt, lázmérőt, vécédeszkát kér karácsonyra a Szent János Kórház!
Üdvrivalgás követte Farkas Flórián lemondását az ORÖ ülésén!
Fidelitas elnöke: A Fidelitas Közép-Európa legerősebb szervezete!
Letartóztatták a Szolnok megyei közgyűlés egyik fideszes tagját, Boldog István jobbkezét!
Bakondi: Kétszer annyi migráns akart bejutni Magyarországra, mint tavaly!
Támadás a Fidesz-ellen! Feltörték a szervert!
Németh Szilárd a migrációról: nagy a veszély, a lakosság fél...
Matolcsy : A magyar gazdaságtörténetben kivételes a gazdaság elmúlt évekbeni felzárkózása!
1 milliárddal támogatja a magyar kormány a diaszpóra magyarságot!
Felszólították Magyarországot, hogy írja alá a nők elleni erőszak elleni egyezményt!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Orbán Magyarországán csak a stadionépítésekre jut pénz, az oktatásra nem!
Szijjártó: 15 milliárd forintos segélyhitelt adunk Kenyának!
Fideszes polgármesterként bukni is érdemes! 10 milliós lelépési díjat követel Láng Zsolt!
Soltész Miklós: A magyar kormány a szeretet és a béke civilizációját építi!
Rendkívüli: Történelmi mélyponton a forint!
Gulyás Gergely: Alagúton jönnek a migránsok!
Így fog összeomlani az Orbán-rendszer!
A keresztény Fidesz nem támogatta a menekült gyerekek védelméről szóló dokumentumot!
Szijjártó bejelentette, hogy Magyarország 2024-ben űrhajóst akar küldeni a világűrbe!
Szigorúan titkos tiszt volt a fideszes miniszter apja?
A csőd szélére vitte Pécset a Fidesz!
4 éven keresztül nyomozott a rendőrség, de nem tudták megállapítani, túlárazás-e 25,6 milliót kérni kétszeri hóeltakarításért!
Üzenet Orbánnak és Kövérnek Strasbourgból: El a kezekkel a magyar ellenzéktől!
Évente 100 milliárd Ft megy el focira, 20 milliárd Ft pedig utánpótlás-nevelésre!
El kell magyarázni a terveket, így még 189 millióval drágul meg a Várnegyed!
Novák örül, hogy olyan országban él, ahol jólét van!
Kásler: Nő a tanárok száma és a fizetésük is!
Zsíros munka: Nettó 19,5 millióért dolgozik a Belügyminisztériumnak a Borkai orgiapartnereként ismert ügyvéd!
Mit képzelnek? Felszólította Orbánt a Honfoglalás 2000 Egyesület, hogy ne adjon pénzt járóbeteg- és szakellátásra!
A veszprémi kórházban már ahhoz sincs elég orvos, hogy normálisan működjön a 12 ágyas intenzív osztály!
Van egy kis baj: Teljesen leállhat a gazdaság növekedése!
Drámaian bezuhant a Forint, Matolcsy pedig tétlenkedik!
Orbánék újra kihúzták a gyufát: ismét hatalmas tüntetés szerveződik Budapesten!
Kövér László elismerte, hogy Orbán Viktor törvényt szegett!
Felmérés: Magyarország a legantiszemitább országok között!
Ördög ügyvédje: A hatóságok a fideszes bűnözőket védik...
Többen bejelentették, hogy kilépnek a Néppártból, ha az visszafogadja a Fideszt!
Megvannak Orbán migránsai, az EU negyedmillió emberről tud!
Egy szekrénybe rejtett ajtót találtak a ferencvárosi polgármesteri hivatalban!
Hivatali vesztegetés bűntette ügyében sem nyomoz a rendőrség Borkai ellen!
Éveken át sikkasztott Kengyel polgármestere, de felfüggesztett börtönbüntetés után is marad a posztján!
Zuhanórepülés: Látványosan esett a Fidesz támogatottsága!
Oldalanként 1 millióért ír tanulmányt az államnak Szijjártó Péter testvére!
Az Orbán-kormány külön pénzügyi keretet tart fenn arra, hogy minisztereket és államtitkárokat utaztasson!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu