Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Czeglédy Csaba pert nyert Újbuda DK-s polgármesterének a Pesti Srácok ellen!
Ez gyors volt!

Alig néhány napos hír, hogy a baloldali sikerügyvédet, Dr. Czeglédy Csab
át kérte fel két DK-s vezetésű önkormányzat a jogi képviseletének ellátására, és máris megvan az első eredmény.

A Demokratikus Koalíció kedden lapunknak is eljuttatott közleményben jelezte, hogy Dr. László Imre, Újbuda polgármestere Czeglédy Csaba jogi képviseletével

helyreigazítási pert nyert a pestisracok.hu ellen.

Mint írják:

“A pestisracok.hu nevű kormányközeli bulvárportál még a választási kampányban valótlanul állította Dr. László Imréről, hogy egy korábbi kolléganőjével erőszakoskodott.

Akik ismerik László Imrét, már akkor is tudták, hogy mindez ocsmány hazugság.

Most azonban első fokon a Fővárosi Törvényszék is kimondta, hogy a pestisracok.hu nem mondott igazat, és helyreigazításra kötelezte a portált.

Reméljük, a másokat folyamatosan légből kapott történetekkel és kitalációkkal vádló honlap most az egyszer még a végrehajtók kiérkezése előtt hajlandó nyilvánosságra hozni azt, hogy hazudott, és megkövetni Dr. László Imrét.

Újbuda polgármesterét a törvényszéken az a dr. Czeglédy Csaba képviselte, aki a közeljövőben – érzésünk szerint – perek százait fogja még megnyerni az orbánista propagandagyárosok ellen”

– zárul a DK közleménye.

Forrás: Nyugati Fény
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Államtitkár: Európa élén vagyunk!
A kormány direkt éjszakára akarja halasztani a kultúra szabadságáról szóló vitát!
72 milliónyi bírságot szabott ki eddig Kövér László!
Csepeli György: A Fidesz teljesen leépült, az 1985 utáni szocializmusra emlékeztet!
Államtitkár: Európa élén vagyunk!
A kormány direkt éjszakára akarja halasztani a kultúra szabadságáról szóló vitát!
72 milliónyi bírságot szabott ki eddig Kövér László!
15 milliót költött el a fideszes józsefvárosi vezetés autóhasználatra az elmúlt 5 év alatt!
TAO pénzből épít egészségügyi központot Tállai Anrdás focicsapata!
Milliárdokat szórnak el: Feltűnően drága, korrupció gyanúját keltő programot indított az Orbán-kormány!
Két közbeszerzési győzelemmel indította a hetet a NER-közeli 4iG Nyrt. 2 milliárd Ft-ért!
Közösség elleni uszítás miatt jelentették fel Kövér Lászlót!
Ilyen nincs: 11 milliót fizetett az FKF egy 30 oldalas tanulmányért!
"A kormány kíméletlen bosszút tervez a Fideszt leváltó budapestiek ellen!"
Magának adta a legtöbb támogatást a Pénzügyminisztérium!
Túlárazott megbízás: 1,3 milliárd Ft-ot költött ügyvédekre a fideszes pécsi vezetés!
A Honvédkórház nem fogad végtagtörötteket, miközben csúsznak az utak és a járdák!
Nyilvános vitára hívja a Független Diákparlament Rácz Zsófiát, aki 22 évesen törvénymódosítással lesz helyettes államtitkár!
Kásler Miklós ma átadott egy CT-t, ezzel tovább erősödött a szerinte eddig is magas színvonalú betegellátás!
"Orbán alapvető célja a visszalépés az 1944 előtti évekbe!"
Rácz Zsófiának korábban nem tetszett, hogy a jogot úgy formálják, mint a gyurmát, most az ő kedvéért teszik meg!
Így tettek zsebre 2071 milliárdot Mészáros Lőrinc és Szíjj László építőipari cégei!
Kovács Zoltán: A média feladata nem a hatalomkontroll!
Novák Katalin: Amerikában mintaként tekintenek a magyar családtámgatási rendszerre!
Kórházból elbocsátott ápoló: Félelem és rettegés van a magyar kórházakban!
Varga Mihály szerint nem lenne jó, ha az EU felügyelné a pénzmosás elleni küzdelmet!
Szociális dolgozók: Áder Jánosé után a mi fizetésünket is duplázzák meg!
Rétvári: A szegények fizetése nőtt a legjobban!
6,5 millió eurós büntetést kapott Magyarország az Európai Bizottságtól!
Újabb figyelmeztetés Bakonditól: Egyre több irányból jönnek a migránsok!
Felháborodtak a zenészek Mága Zoltán 350 milliós állami támogatásán!
Magyarország 2019: Gumikesztyűt, lázmérőt, vécédeszkát kér karácsonyra a Szent János Kórház!
Üdvrivalgás követte Farkas Flórián lemondását az ORÖ ülésén!
Fidelitas elnöke: A Fidelitas Közép-Európa legerősebb szervezete!
Letartóztatták a Szolnok megyei közgyűlés egyik fideszes tagját, Boldog István jobbkezét!
Bakondi: Kétszer annyi migráns akart bejutni Magyarországra, mint tavaly!
Támadás a Fidesz-ellen! Feltörték a szervert!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Hozzászólt a egyik fideszes képviselő posztjához az ápolónő, kirúgták a kórházból!
10 milliárdot költ a kormány arra, hogy magyar űrhajós mehessen a világűrbe!
Elképesztő összeg: Már 791 000 000 000 Ft-ot tolhatott a fociba az Orbán-kormány!
Továbbra sem emeli a kormány a 28 500 forintos öregségi nyugdíjminimumot!
Orbán Magyarországán csak a stadionépítésekre jut pénz, az oktatásra nem!
Szijjártó: 15 milliárd forintos segélyhitelt adunk Kenyának!
Fideszes polgármesterként bukni is érdemes! 10 milliós lelépési díjat követel Láng Zsolt!
Soltész Miklós: A magyar kormány a szeretet és a béke civilizációját építi!
Rendkívüli: Történelmi mélyponton a forint!
Gulyás Gergely: Alagúton jönnek a migránsok!
Így fog összeomlani az Orbán-rendszer!
A keresztény Fidesz nem támogatta a menekült gyerekek védelméről szóló dokumentumot!
Szijjártó bejelentette, hogy Magyarország 2024-ben űrhajóst akar küldeni a világűrbe!
Szigorúan titkos tiszt volt a fideszes miniszter apja?
A csőd szélére vitte Pécset a Fidesz!
4 éven keresztül nyomozott a rendőrség, de nem tudták megállapítani, túlárazás-e 25,6 milliót kérni kétszeri hóeltakarításért!
Üzenet Orbánnak és Kövérnek Strasbourgból: El a kezekkel a magyar ellenzéktől!
Évente 100 milliárd Ft megy el focira, 20 milliárd Ft pedig utánpótlás-nevelésre!
El kell magyarázni a terveket, így még 189 millióval drágul meg a Várnegyed!
Novák örül, hogy olyan országban él, ahol jólét van!
Kásler: Nő a tanárok száma és a fizetésük is!
Zsíros munka: Nettó 19,5 millióért dolgozik a Belügyminisztériumnak a Borkai orgiapartnereként ismert ügyvéd!
Mit képzelnek? Felszólította Orbánt a Honfoglalás 2000 Egyesület, hogy ne adjon pénzt járóbeteg- és szakellátásra!
A veszprémi kórházban már ahhoz sincs elég orvos, hogy normálisan működjön a 12 ágyas intenzív osztály!
Van egy kis baj: Teljesen leállhat a gazdaság növekedése!
Drámaian bezuhant a Forint, Matolcsy pedig tétlenkedik!
Orbánék újra kihúzták a gyufát: ismét hatalmas tüntetés szerveződik Budapesten!
Kövér László elismerte, hogy Orbán Viktor törvényt szegett!
Felmérés: Magyarország a legantiszemitább országok között!
Ördög ügyvédje: A hatóságok a fideszes bűnözőket védik...
Többen bejelentették, hogy kilépnek a Néppártból, ha az visszafogadja a Fideszt!
Megvannak Orbán migránsai, az EU negyedmillió emberről tud!
Egy szekrénybe rejtett ajtót találtak a ferencvárosi polgármesteri hivatalban!
Hivatali vesztegetés bűntette ügyében sem nyomoz a rendőrség Borkai ellen!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu