Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
7,3 milliós szabadságmegváltással távozik a fideszes polgármester!
Érd közgyűlése a november 5-i alakuló közgyűlésen arról döntött, hogy T. Mészáros András, a korábbi
fideszes polgármester 160 nap ki nem vett szabadságot válthat meg a 2014 és 2019 között időszakból. Így a három havi végkielégítésen túl is több millió forintot kaphat – vette észre a napi.hu.

A városvezetőnek azért lehet ilyen sok szabadsága, mert a közszolgálati tisztségviselőkről szóló törvény szerint „a szabadság kiadására vonatkozó igény a foglalkoztatási jogviszony (polgármester esetében a választási ciklus) fennállása alatt nem évül el”. A főállású polgármestereknek évi 25 nap alapszabadság és 14 nap pótszabadság, összesen 39 nap jár a törvény szerint.

Az érdi önkormányzat tájékoztatása szerint T. Mészáros András annyira kevés szabadságot vett ki az elmúlt 5 évben, hogy még 2019-ben a 2015-ös év terhére mehetett szabadságra.

A politikus

2015-ben kettő,
2016-ban hét,
2017-ben 12,
2018-ban hét,
2019-ben pedig egy
napot vett ki.

Egy megyei jogú város polgármesterének fizetése bruttó 997 200 forint, amely egy napra vetítve 45 848 forint. A 160 nap után bruttó 7 335 724 forint jár, ami nettó 4 878 256 forint.

Emellett minden polgármesternek jár három havi végkielégítés is, így további bruttó 2 991 600, kedvezmények nélkül nettó 1 989 414 forint jár neki.

T. Mészáros András számlájára a végkielégítésnek és a szabadságmegválásnak köszönhetően nettó 6 867 670 forint érkezik.

A fideszes politikus 2006 óta vezette Érdet, október 13-án alulmaradt az ellenzéki összefogás 49,8 százalékot szerző jelöltjével, Csőzik Lászlóval szemben. Az új polgármester a közgyűlési többséget is maga mögött tudhatja. Csőzik László nemrég közölte, hogy az önkormányzat idei költségvetésben szerepel egy kiadás, amit működési célú támogatással akartak korábban betömni, vagyis abban bíztak, hogy az állam majd kifizeti ezt a pénzt. Most 1,2 milliárd a működési hiány.

Forrás: 168 Óra
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Államtitkár: Európa élén vagyunk!
A kormány direkt éjszakára akarja halasztani a kultúra szabadságáról szóló vitát!
72 milliónyi bírságot szabott ki eddig Kövér László!
Csepeli György: A Fidesz teljesen leépült, az 1985 utáni szocializmusra emlékeztet!
Államtitkár: Európa élén vagyunk!
A kormány direkt éjszakára akarja halasztani a kultúra szabadságáról szóló vitát!
72 milliónyi bírságot szabott ki eddig Kövér László!
15 milliót költött el a fideszes józsefvárosi vezetés autóhasználatra az elmúlt 5 év alatt!
TAO pénzből épít egészségügyi központot Tállai Anrdás focicsapata!
Milliárdokat szórnak el: Feltűnően drága, korrupció gyanúját keltő programot indított az Orbán-kormány!
Két közbeszerzési győzelemmel indította a hetet a NER-közeli 4iG Nyrt. 2 milliárd Ft-ért!
Közösség elleni uszítás miatt jelentették fel Kövér Lászlót!
Ilyen nincs: 11 milliót fizetett az FKF egy 30 oldalas tanulmányért!
"A kormány kíméletlen bosszút tervez a Fideszt leváltó budapestiek ellen!"
Magának adta a legtöbb támogatást a Pénzügyminisztérium!
Túlárazott megbízás: 1,3 milliárd Ft-ot költött ügyvédekre a fideszes pécsi vezetés!
A Honvédkórház nem fogad végtagtörötteket, miközben csúsznak az utak és a járdák!
Nyilvános vitára hívja a Független Diákparlament Rácz Zsófiát, aki 22 évesen törvénymódosítással lesz helyettes államtitkár!
Kásler Miklós ma átadott egy CT-t, ezzel tovább erősödött a szerinte eddig is magas színvonalú betegellátás!
"Orbán alapvető célja a visszalépés az 1944 előtti évekbe!"
Rácz Zsófiának korábban nem tetszett, hogy a jogot úgy formálják, mint a gyurmát, most az ő kedvéért teszik meg!
Így tettek zsebre 2071 milliárdot Mészáros Lőrinc és Szíjj László építőipari cégei!
Kovács Zoltán: A média feladata nem a hatalomkontroll!
Novák Katalin: Amerikában mintaként tekintenek a magyar családtámgatási rendszerre!
Kórházból elbocsátott ápoló: Félelem és rettegés van a magyar kórházakban!
Varga Mihály szerint nem lenne jó, ha az EU felügyelné a pénzmosás elleni küzdelmet!
Szociális dolgozók: Áder Jánosé után a mi fizetésünket is duplázzák meg!
Rétvári: A szegények fizetése nőtt a legjobban!
6,5 millió eurós büntetést kapott Magyarország az Európai Bizottságtól!
Újabb figyelmeztetés Bakonditól: Egyre több irányból jönnek a migránsok!
Felháborodtak a zenészek Mága Zoltán 350 milliós állami támogatásán!
Magyarország 2019: Gumikesztyűt, lázmérőt, vécédeszkát kér karácsonyra a Szent János Kórház!
Üdvrivalgás követte Farkas Flórián lemondását az ORÖ ülésén!
Fidelitas elnöke: A Fidelitas Közép-Európa legerősebb szervezete!
Letartóztatták a Szolnok megyei közgyűlés egyik fideszes tagját, Boldog István jobbkezét!
Bakondi: Kétszer annyi migráns akart bejutni Magyarországra, mint tavaly!
Támadás a Fidesz-ellen! Feltörték a szervert!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Hozzászólt a egyik fideszes képviselő posztjához az ápolónő, kirúgták a kórházból!
10 milliárdot költ a kormány arra, hogy magyar űrhajós mehessen a világűrbe!
Elképesztő összeg: Már 791 000 000 000 Ft-ot tolhatott a fociba az Orbán-kormány!
Továbbra sem emeli a kormány a 28 500 forintos öregségi nyugdíjminimumot!
Orbán Magyarországán csak a stadionépítésekre jut pénz, az oktatásra nem!
Szijjártó: 15 milliárd forintos segélyhitelt adunk Kenyának!
Fideszes polgármesterként bukni is érdemes! 10 milliós lelépési díjat követel Láng Zsolt!
Soltész Miklós: A magyar kormány a szeretet és a béke civilizációját építi!
Rendkívüli: Történelmi mélyponton a forint!
Gulyás Gergely: Alagúton jönnek a migránsok!
Így fog összeomlani az Orbán-rendszer!
A keresztény Fidesz nem támogatta a menekült gyerekek védelméről szóló dokumentumot!
Szijjártó bejelentette, hogy Magyarország 2024-ben űrhajóst akar küldeni a világűrbe!
Szigorúan titkos tiszt volt a fideszes miniszter apja?
A csőd szélére vitte Pécset a Fidesz!
4 éven keresztül nyomozott a rendőrség, de nem tudták megállapítani, túlárazás-e 25,6 milliót kérni kétszeri hóeltakarításért!
Üzenet Orbánnak és Kövérnek Strasbourgból: El a kezekkel a magyar ellenzéktől!
Évente 100 milliárd Ft megy el focira, 20 milliárd Ft pedig utánpótlás-nevelésre!
El kell magyarázni a terveket, így még 189 millióval drágul meg a Várnegyed!
Novák örül, hogy olyan országban él, ahol jólét van!
Kásler: Nő a tanárok száma és a fizetésük is!
Zsíros munka: Nettó 19,5 millióért dolgozik a Belügyminisztériumnak a Borkai orgiapartnereként ismert ügyvéd!
Mit képzelnek? Felszólította Orbánt a Honfoglalás 2000 Egyesület, hogy ne adjon pénzt járóbeteg- és szakellátásra!
A veszprémi kórházban már ahhoz sincs elég orvos, hogy normálisan működjön a 12 ágyas intenzív osztály!
Van egy kis baj: Teljesen leállhat a gazdaság növekedése!
Drámaian bezuhant a Forint, Matolcsy pedig tétlenkedik!
Orbánék újra kihúzták a gyufát: ismét hatalmas tüntetés szerveződik Budapesten!
Kövér László elismerte, hogy Orbán Viktor törvényt szegett!
Felmérés: Magyarország a legantiszemitább országok között!
Ördög ügyvédje: A hatóságok a fideszes bűnözőket védik...
Többen bejelentették, hogy kilépnek a Néppártból, ha az visszafogadja a Fideszt!
Megvannak Orbán migránsai, az EU negyedmillió emberről tud!
Egy szekrénybe rejtett ajtót találtak a ferencvárosi polgármesteri hivatalban!
Hivatali vesztegetés bűntette ügyében sem nyomoz a rendőrség Borkai ellen!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu