Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Mocskos ku.vapecér, kábítószeres g.ci - Tüntetők várták a győri városházán Borkait!
Áll a botrány a győri városházán, több tucat tüntető próbál behatolni az épületbe a közgyűlés alakul
ó ülésére. A tüntetők között látható Ungár Péter LMP-s képviselő is – írja a 24.hu.

A tüntetők Borkai Zsolt polgármestert akarják látni, aki szerdán jelentette be, hogy péntek délután 4-kor benyújtja a lemondását. A tüntetők szidják a szexbotrányhős polgármestert, repkednek a „mocskos kurvapecér”, „kábítószeres geci” és a hasonló kifejezések.

Bár a tüntetőket végül kizártak az ülésről, az ülésterembe behallatszik a füttyszó és a pfújolás. Behallatszott akkor is, amikor az önkormányzati képviselőket és a polgármestert eskütételre szólították fel.

Az alakuló ülésen Glázer Tímea, Borkai Zsolt ellenzéki ellenfele javasolta, hogy a távozó városvezető helyére kiírt időközi polgármester-választásig egy köztiszteletben állószemélyiség vezesse Győrt, de ez nem történt meg, alpolgármestereket is választottak, így ők kapják az irányítás feladatát.

Eközben az ülésterembe a biztonsági őrök jobbikos Varga-Damm Andreát és Ungár Pétert sem engedték be, pedig mind a ketten felmutatták az országgyűlési képviselői igazolványukat. Varga-Damm Andrea szerint a biztonsági őrök közüzem működését zavarták ő, amiért ő feljelentést fog tenni. Ungár Péter eközben azt kérdezte a biztonságiaktól, hogy melyik cég alkalmazza őket, és kötött-e velük szerződést a győri önkormányzat, de egyik kérdésére sem kapott választ. A városházán megjelentek rendőrök is – derül ki a hvg.hu cikkéből –, a jegyző hívta ki őket, intézkedésre azonban neme kerítettek sort, nem is léptek fel a két politikus érdekében.

Borkai Zsolt megsértődött az egészen, bent az alakuló ülésen legalábbis azt mondta, hogy ő mindent megtett azért, hogy helyrehozza a botránya után a helyzetet, megbánta ami történt, bocsánatot kért és le is mond. Amikor Pollreisz Balázs a városi MSZP elnöke javasolta, hogy a 2018-as horvátországi jachtkirándulásán készült szexvideón is szerepelő Rákosfalvy Zoltán cégeivel bontsák fel a szerződéseket, a polgármester egyszerűen megvonta tőle a szót. Kiakadt Glázer Tímea javaslatán is, hogy el kellene mennie egy drogtesztre, amire érezhető ingerültséggel úgy vágott vissza, hogy kézen fogja a DK-s politikust, és menjenek el mindjárt együtt, aztán leplezetlen ingerültséggel kifakadt, amikor Pollreisz Balázs megpendítette, hogy a botránya után legalább a költségtérítésről le kellene mondania.

Ekkor tett egy megjegyzést, hogy az ellenzék és a kinti tüntetők „kuplerájt” csinálnak a városházából, amire több közgyűlési tag is hangosan nevetni kezdett.

Forrás: 168 Óra
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Kétmillió embert szúrt hátba a kormány Karácsonyon keresztül!
Duplájára emelik Áder János másfél milliós fizetését!
Miközben a Puskás Aréna 35 milliárdról 190 milliárdra drágult, Orbán lányok gyűrűjében vicceskedett! (videó)
Hivatali visszaélés: Az ügyészségnek bizonyítéka volt Simonka ellen, mégsem tartóztatták le!
Kétmillió embert szúrt hátba a kormány Karácsonyon keresztül!
Duplájára emelik Áder János másfél milliós fizetését!
Miközben a Puskás Aréna 35 milliárdról 190 milliárdra drágult, Orbán lányok gyűrűjében vicceskedett! (videó)
Még az utolsó forintokat is lenyúlják: Milliók üthetik a bukott fideszes polgármesterek zsebét!
Hollik lábbal tiporja a szülők és a gyerekek jogait!
Orbán Viktor megfilmesítette, ahogy Nemzeti Sportot olvasva rúg bele egy focilabdába budai erkélyéről!
Félmilliárd Ft-os kifizetetlen számlát hagyott maga után a Fidesz Egerben!
Teljes átvilágítás: 100 milliós szabálytalan szerződést találtak Pécsett, már ki is rúgták az egyik városi cég ügyvezetőjét!
Semjén Zsolt: Már 1,1 millió az újonnan honosított magyar állampolgár!
Felújítottak egy templomot a magyar kormány segítségével Ukrajnában!
Nem kapott bizalmat Várhelyi Brüsszelben!
Megrázó: mélybe zuhant egy magyar kamionos Szlovéniában! (videó)
Megszólalt a kormány a gigantikus brüsszeli büntetésről: Magyarországot semmilyen kár nem éri...
Fizessenek a határon túli fideszesek is!
Budapesten nyit irodát a Türk Tanács, az adófizetők állják a költségeket!
Kormányzati Tájékoztatási Központ: Tovább védi a családokat a kormány!
Megkötik az Orbánék Budapest és a nagyvárosok kezét: Törvénybe foglalják, hogy az iparűzési adót a tömegközlekedésre kell fordítani!
Hatalmas összeget, 104 milliárdnyi osztalékot vágtak zsebre tavaly a NER oligarchái!
Kitiltás a Parlamentből, 12 hónapos fizetésmegvonás - Brutális szigorításokat tervez a Fidesz!
Ál-Népszabadságot terjesztenek Budapest utcáin, az ellenzéket próbálják lejáratni!
Orbánék elfogadták: 500 milliárd Ft-ra büntetik Magyarországot az EU-s támogatásokat övező korrupció miatt!
A sportra költött támogatások 450 %-kal, az oktatásra szántak 30 %-kal nőttek Magyarországon!
Mészáros jobbkezének cége több mint 200 milláért szerelte fel a kecskeméti buszmegállóban a digitális táblát! Csak épp fordítva!
11 millió Ft-ba került Erdogan gondtalan városnézését zavaró autók elszállítása Budapesten!
Itt vannak a számok: Többen halnak meg kórházi fertőzésben, mint autóbalesetben!
Zokogtam. Nem ezért lettem tanár! - Elkeseredett levél egy általános iskolai tanárnőtől!
Czeglédy Csaba pert nyert Újbuda DK-s polgármesterének a Pesti Srácok ellen!
Veszteséges lett a Mátrai Erőmű, úgyhogy Mészáros gyorsan lepasszolja a magyar államnak!
Déri Tibor: A cél az orbáni torzítások felszámolása!
Villámgyorsan kifizette a Pesti Srácok Juhász Péternek az ötmillió forintos sérelemdíjat!
7,3 milliós szabadságmegváltással távozik a fideszes polgármester!
Kanadába is kiküldte Orbán a magyar rezsiutalványokat, most küldik vissza a címzettek!
Kövér: Borkai erkölcsi kisiklása semmi Gyurcsány őszödi beszédéhez képest!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
A plágiumbajnok ex-államfő felszólította Karácsonyt, hogy mondjon igent az Atlétikai VB-re!
Hadházy Ákos: Gyakorlatilag beismerte 2,5 milliárd Ft ellopását a miniszterelnök úr főtanácsadója!
Amerikai jelentés: Irtják a törökök a kurdokat Szíriában!
A bukott fideszes Wintermantel Zsolt a Facebookon szidja utódját, mert kirakta az uniós zászlót a városházára!
Ehhez más vastag bőr kell: A rendőrség és a Fidesz szerint a tüntetők okozták a tegnapi budapesti káoszt!
Nemzetközi sajtó: Orbán simán szembefordul az EU-val, ha diktátor haverjairól van szó!
Erdogan megbénította Budapest közlekedését: Pont az esti csúcsforgalomban ment fel Gül baba türbéjéhez!
Orbán Viktor: magyar-török orvosi misszió nyújt egészségügyi segítséget Kenyának és Ghánának!
Karácsony Gergely: Elfogadhatatlan Budapest megbénítása, ilyen többet nem lesz!
Erdogannét fogadta Gajda Péter kispesti polgármester, az önkormányzat inkább mélyen hallgatott!
6 milliárdért építhet iskolát Mészáros gyerekeinek cége!
Megakadályozta a rendőrség az Erdogan elleni tiltakozást!
A tél még csak most jön, de már tizenöten fagytak halálra!
Hidvéghi Balázs szerint minden rendben van a magyar sajtószabadsággal!
Szemétlerakót csináltak a játszótérből Mezőkövesden az önkormányzati választások után! + Videó!
Így vezeti falnak a magyar gazdaságot Orbán, Varga és Matolcsy!
Ebből még baj lesz: Brüsszel nem nézi tétlenül a csalásokat!
Súlyos biztonsági kockázat, de Szíjjártó mégis bejelentette: a Huaweire bízza a kormány az 5G-t!
Veszített a Belügyminisztérium, ki kell adni, hol jelentettek be tömegesen kettős állampolgárokat a tavalyi választás előtt!
Borkai Zsolt akár 6 millió forintos végkielégítést is kaphat!
Rendkívüli: Lemondott Borkai, bejárta a világsajtót a bejelentés!
Üzenet Borkainak: Tudok a külföldön tárolt korrupciós pénzeidről!
Durva számok: Jelenleg több mint 40 ezer ukrán vendégmunkás dolgozik ma Magyarországon!
Fekete-Győr: A milliárdos gengszter, Polt Péter a rendszerváltás után is 9 évet kap majd...
Nyomozást indított az OLAF a legszegényebb falvak lakóit EU-pénzből megkárosító magyar alapítvány ellen!
Csütörtökön érkezik a tömeggyilkos Erdogan, de már kedden lezárják fél Budapestet!
Súlyos testi sértés gyanúja miatt felfüggesztették Varju László mentelmi jogát, akire öt biztonsági őr vetette rá magát!
Gigantikus mennyiségű hitelt vett fel megint a magyar lakosság!
Csütörtökön nyilvánosság elé kell állnia Borkainak!
Magyarország fekete napja: Újraválasztották Polt Pétert, alkotmánybíró lett Handó Tünde!
Élelmiszeradományokkal terelgethettek választókat a fideszes jelöltek felé Komlón!
Temetőkaput avatott mindenszentekkor a Fidesz képviselője! + Fotók!
461 milliárd Ft-os olajmezőt vett Azerbajdzsánban a Mol!
Hadházy az ellenzéknek: ne állják végig Handó és Polt eskütételét!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu