Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Mi történt? Nem lesz Orbán-beszéd október 23-án!
Nincs nyoma a miniszterelnöki beszédnek az október 23-i hivatalos, állami ünnepségek programjában -
vette észre a 444.hu.

Nem ez az első alkalom, hogy Orbán Viktor kihagyja az október 23-ai beszédet, korábban külföldi kötelezettségekre hivatkozva maradtak el a beszédei, de az elmúlt két évben például volt miniszterelnöki felszólalás, mindkétszer a Terror Háza előtt.

A kormány honlapján közzétett program szerint október 22-án, kedden az 1956-os Műegyetemi emlékműnél tartanak koszorúzást. Beszédet mond Boross Péter volt miniszterelnök.

Innen átvonulnak az ünneplők a műegyetem K épületébe, ahol 15 órakor kezdődik a rendezvény. Itt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Józsa János, a BME rektora mond beszédet.

Délután fél 5-kor megtartják a hagyományos fáklyás emlékmenetet a Műegyetem - Szent Gellért tér - Szent Gellért rakpart - Várkert rakpart - Casino - Ybl Miklós tér - Clark Ádám tér - Fő utca - Jégverem utca - Bem rakpart - Bem tér útvonalon.

A fél 6-kor kezdődő Bem téri ünnepségen Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára mond beszédet.

Este 6 órától az Ismerős Arcok zenekar ad koncertet, amely alatt és azt követően fényfestés lesz látható a környező épületeken.

Október 23-án, szerdán reggel 9-kor az ünnepélyes zászlófelvonással kezdődnek a programok a Kossuth Lajos téren.

10 órától egész nap ingyenesen megtekinthető lesz a Szent Korona az Országházban. Emellett egész nap családi programokkal várják az ünneplőket a Kossuth téren. Lesz gyerekfoglalkoztató, nosztalgiavillamosok kiállítással, Csepel teherautók, rikkancsok korabeli ruhákban, mászófalak, valamint '56 gasztronómiájával is megismerkedhetnek az érdeklődők.

Este 7 órakor a Millenárison megtartják a már hagyományos Szabadságkoncertet. Fellép a Honey Beast, Szabó Balázs bandája, valamint Ferenczi György és az Első Pesti Rackák. A koncerten - regisztrációt követően - ingyenes a részvétel.

Mindemellett október 23-án ingyenesen lesz látogatható a Terror Háza Múzeum is. Gyertyát lehet gyújtani a Hősök falánál, és a Rákoskeresztúri új köztemetőben, a 301-es parcellánál is egész napos protokollmentes megemlékezés lesz - olvasható a programban.

Forrás: 168 Óra
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Orbán olyan lett, mint egy tanyasi földesúr!
Elbukta alelnöki posztját a Néppártban a Fidesz!
Nálunk kórházakat zárnának be, Székelyföldön meg óvodákat nyit az Orbán-kormány!
Munkáspárt: A stadion jó, szép és szükséges és jó a népnek!
Orbán olyan lett, mint egy tanyasi földesúr!
Elbukta alelnöki posztját a Néppártban a Fidesz!
Nálunk kórházakat zárnának be, Székelyföldön meg óvodákat nyit az Orbán-kormány!
Hivatali visszaélés: Az ügyészségnek bizonyítéka volt Simonka ellen, mégsem tartóztatták le!
Kétmillió embert szúrt hátba a kormány Karácsonyon keresztül!
Duplájára emelik Áder János másfél milliós fizetését!
Miközben a Puskás Aréna 35 milliárdról 190 milliárdra drágult, Orbán lányok gyűrűjében vicceskedett! (videó)
Még az utolsó forintokat is lenyúlják: Milliók üthetik a bukott fideszes polgármesterek zsebét!
Hollik lábbal tiporja a szülők és a gyerekek jogait!
Orbán Viktor megfilmesítette, ahogy Nemzeti Sportot olvasva rúg bele egy focilabdába budai erkélyéről!
Félmilliárd Ft-os kifizetetlen számlát hagyott maga után a Fidesz Egerben!
Teljes átvilágítás: 100 milliós szabálytalan szerződést találtak Pécsett, már ki is rúgták az egyik városi cég ügyvezetőjét!
Semjén Zsolt: Már 1,1 millió az újonnan honosított magyar állampolgár!
Felújítottak egy templomot a magyar kormány segítségével Ukrajnában!
Nem kapott bizalmat Várhelyi Brüsszelben!
Megrázó: mélybe zuhant egy magyar kamionos Szlovéniában! (videó)
Megszólalt a kormány a gigantikus brüsszeli büntetésről: Magyarországot semmilyen kár nem éri...
Fizessenek a határon túli fideszesek is!
Budapesten nyit irodát a Türk Tanács, az adófizetők állják a költségeket!
Kormányzati Tájékoztatási Központ: Tovább védi a családokat a kormány!
Megkötik az Orbánék Budapest és a nagyvárosok kezét: Törvénybe foglalják, hogy az iparűzési adót a tömegközlekedésre kell fordítani!
Hatalmas összeget, 104 milliárdnyi osztalékot vágtak zsebre tavaly a NER oligarchái!
Kitiltás a Parlamentből, 12 hónapos fizetésmegvonás - Brutális szigorításokat tervez a Fidesz!
Ál-Népszabadságot terjesztenek Budapest utcáin, az ellenzéket próbálják lejáratni!
Orbánék elfogadták: 500 milliárd Ft-ra büntetik Magyarországot az EU-s támogatásokat övező korrupció miatt!
A sportra költött támogatások 450 %-kal, az oktatásra szántak 30 %-kal nőttek Magyarországon!
Mészáros jobbkezének cége több mint 200 milláért szerelte fel a kecskeméti buszmegállóban a digitális táblát! Csak épp fordítva!
11 millió Ft-ba került Erdogan gondtalan városnézését zavaró autók elszállítása Budapesten!
Itt vannak a számok: Többen halnak meg kórházi fertőzésben, mint autóbalesetben!
Zokogtam. Nem ezért lettem tanár! - Elkeseredett levél egy általános iskolai tanárnőtől!
Czeglédy Csaba pert nyert Újbuda DK-s polgármesterének a Pesti Srácok ellen!
Veszteséges lett a Mátrai Erőmű, úgyhogy Mészáros gyorsan lepasszolja a magyar államnak!
Déri Tibor: A cél az orbáni torzítások felszámolása!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Az államtitkár szerint egy posztkommunista, balliberális behatás alatt álló szerveződés nyert Jászberényben!
Kína, Banglades, Törökország – Egyelőre nagyon nem magyar Mészáros nemzeti sportruházata, a 2Rule!
Csodálatos képmontázzsal vágott vissza Vágó István a Gyurcsány söre miatt hisztériázó Fidesznek! + Fotó!
Elvett Orbán 1,8 milliárdot az iskolák felújításától, és átcsoportosította sportfejlesztésekre!
A plágiumbajnok ex-államfő felszólította Karácsonyt, hogy mondjon igent az Atlétikai VB-re!
Hadházy Ákos: Gyakorlatilag beismerte 2,5 milliárd Ft ellopását a miniszterelnök úr főtanácsadója!
Amerikai jelentés: Irtják a törökök a kurdokat Szíriában!
A bukott fideszes Wintermantel Zsolt a Facebookon szidja utódját, mert kirakta az uniós zászlót a városházára!
Ehhez más vastag bőr kell: A rendőrség és a Fidesz szerint a tüntetők okozták a tegnapi budapesti káoszt!
Nemzetközi sajtó: Orbán simán szembefordul az EU-val, ha diktátor haverjairól van szó!
Erdogan megbénította Budapest közlekedését: Pont az esti csúcsforgalomban ment fel Gül baba türbéjéhez!
Orbán Viktor: magyar-török orvosi misszió nyújt egészségügyi segítséget Kenyának és Ghánának!
Karácsony Gergely: Elfogadhatatlan Budapest megbénítása, ilyen többet nem lesz!
Erdogannét fogadta Gajda Péter kispesti polgármester, az önkormányzat inkább mélyen hallgatott!
6 milliárdért építhet iskolát Mészáros gyerekeinek cége!
Mocskos ku.vapecér, kábítószeres g.ci - Tüntetők várták a győri városházán Borkait!
Megakadályozta a rendőrség az Erdogan elleni tiltakozást!
A tél még csak most jön, de már tizenöten fagytak halálra!
Hidvéghi Balázs szerint minden rendben van a magyar sajtószabadsággal!
Szemétlerakót csináltak a játszótérből Mezőkövesden az önkormányzati választások után! + Videó!
Így vezeti falnak a magyar gazdaságot Orbán, Varga és Matolcsy!
Ebből még baj lesz: Brüsszel nem nézi tétlenül a csalásokat!
Súlyos biztonsági kockázat, de Szíjjártó mégis bejelentette: a Huaweire bízza a kormány az 5G-t!
Veszített a Belügyminisztérium, ki kell adni, hol jelentettek be tömegesen kettős állampolgárokat a tavalyi választás előtt!
Borkai Zsolt akár 6 millió forintos végkielégítést is kaphat!
Rendkívüli: Lemondott Borkai, bejárta a világsajtót a bejelentés!
Üzenet Borkainak: Tudok a külföldön tárolt korrupciós pénzeidről!
Durva számok: Jelenleg több mint 40 ezer ukrán vendégmunkás dolgozik ma Magyarországon!
Fekete-Győr: A milliárdos gengszter, Polt Péter a rendszerváltás után is 9 évet kap majd...
Nyomozást indított az OLAF a legszegényebb falvak lakóit EU-pénzből megkárosító magyar alapítvány ellen!
Csütörtökön érkezik a tömeggyilkos Erdogan, de már kedden lezárják fél Budapestet!
Súlyos testi sértés gyanúja miatt felfüggesztették Varju László mentelmi jogát, akire öt biztonsági őr vetette rá magát!
Gigantikus mennyiségű hitelt vett fel megint a magyar lakosság!
Csütörtökön nyilvánosság elé kell állnia Borkainak!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu