Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Bomlás: Senki sem meri figyelmeztetni Orbánt a hibáira! Lázonganak a vidéki Fideszesek!
A vidéki fideszesek úgy érzik, nem kaptak kellő segítséget a pártközponttól az önkormányzati választ
ások előtt, nem vették komolyan a helyiektől érkező figyelmeztetéseket. Sajtóhírek szerint Orbán Viktort senki sem meri figyelmeztetni a hibáira. A Magyar Nemzet híre szerint Orbán Viktor szerdán beszél a Fidesz-KDNP kétnapos, kihelyezett frakcióülésén Balatonalmádiban.

- Amikor kirobbant a Borkai-botrány, összeültünk, s megbeszéltük, hogy lépni kellene valamit, nehogy ránk is boruljon a szarból, de Pestről az a válasz jött, nem kell foglalkozni vele, ez a győriek ügye, nekünk nem árthat semmit. Erre tessék, vasárnap egy olyan választókerületben veszítettem simán, melyet korábban kétszer meggyőző fölénnyel hoztam - idézett a Népszava egy vesztes dunántúli fideszes képviselőt.

- Budapestről folyamatosan azzal jöttek, hogy az ellenzéki összefogást nem úgy kell számolni, hogy összeadjuk a benne szereplők támogatottságát, mert a felmérések szerint a jobbikosok nagy része nem fog a bakoldaliakra szavazni, hanem otthon marad - magyarázta egy fideszes politikus, aki az elmúlt öt évben egy dunántúli város frakcióvezetőjeként ült a testületben, ahová most be sem jutott. - A Facebook-bejegyzések alapján viszont mi nem ezt tapasztaltuk, és a kampányban is látszott, sokkal jobban érdeklődnek az emberek a választás iránt, mint korábban.

- Elpuhultunk. Elkényelmesedtünk. Elgőgösödtünk. Mondjam még? - így summázta egy jobboldali értelmiségi Egerben pártja és polgármestere vereségét. A kampányt közelebbről figyelő férfi szerint senki nem jelezte, hogy nagy a baj, de ha leültek volna gondolkodni egy kicsit, akkor maguktól is kitalálhatták volna: kevés lesz ugyanaz a mozgósítás, mint öt évvel ezelőtt, hisz a túloldalon nem szétaprózott, hanem összefogott ellenzék állt, ütőképes aktivistacsapattal.

A Népszava fideszes forrásokból úgy értesült, hogy régóta nincs senki a pártban, aki szólni merne Orbán Viktornak, ha olyan lépésre készül, aminek negatívak lehetnek a következményei. Legfeljebb utólag van egy-két "kibeszélő show", ahol egy-két "bátrabb" politikus, képviselő megfogalmazhat kritikát, persze itt sem a pártelnök felé, hanem más bűnbakot találva. Most éppen a kormányközei közvélemény-kutatóké lett ez a szerep. Ilyen "kibeszélő show" lehet a jövő heti parlamenti szezonkezdet előtt a Fidesz kihelyezett frakcióülése.

Forrás: Napi.hu
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
9,3 millióért vett egy falikárpitot az MNB alapítványa Matolcsy várába!
Kósa a menekültek éheztetéséről: A turisták sem kapnak enni a magyar államtól!
Marco Rossi: Magyarországon képességbeli hiányok vannak!
Fájt a Fidesznek a vereség, már a választási szabályok átírásán gondolkodnak!
9,3 millióért vett egy falikárpitot az MNB alapítványa Matolcsy várába!
Kósa a menekültek éheztetéséről: A turisták sem kapnak enni a magyar államtól!
Marco Rossi: Magyarországon képességbeli hiányok vannak!
Baranyi megvonná az FTC 70 milliós támogatását, a pénzzel a szegény ferencvárosi gyerekek sportolását segítené!
Tarsoly Csabát első fokon elítélték, 11,2 milliárd forintot kell fizetnie a volt Quaestor-vezérnek!
Tiszatenyő új polgármestere 250 milliós adóssággal vette át a falut fideszes hivatali elődjétől!
Leszavazta a Fidesz az izomsorvadásban szenvedő gyerekek megsegítését!
Matolcsy: Kivételes gazdasági eredményeket értünk el, kivételes országban élünk!
Kamu volt a visszavonulás, Orbánék most mégis korlátozzák a bíróságok függetlenségét!
Törvénymódosítás: Emeljék duplájára a családi pótlékot, ne csak Áder fizetését!
Bicskanyitogató választ adott Orbán arra, mikor felszólították rá, hogy ő és a haverjai fizessék ki az uniós gigabüntetést!
Munkáspárt: A stadion jó, szép és szükséges és jó a népnek!
Orbán olyan lett, mint egy tanyasi földesúr!
Elbukta alelnöki posztját a Néppártban a Fidesz!
Nálunk kórházakat zárnának be, Székelyföldön meg óvodákat nyit az Orbán-kormány!
Hivatali visszaélés: Az ügyészségnek bizonyítéka volt Simonka ellen, mégsem tartóztatták le!
Kétmillió embert szúrt hátba a kormány Karácsonyon keresztül!
Duplájára emelik Áder János másfél milliós fizetését!
Miközben a Puskás Aréna 35 milliárdról 190 milliárdra drágult, Orbán lányok gyűrűjében vicceskedett! (videó)
Még az utolsó forintokat is lenyúlják: Milliók üthetik a bukott fideszes polgármesterek zsebét!
Hollik lábbal tiporja a szülők és a gyerekek jogait!
Orbán Viktor megfilmesítette, ahogy Nemzeti Sportot olvasva rúg bele egy focilabdába budai erkélyéről!
Félmilliárd Ft-os kifizetetlen számlát hagyott maga után a Fidesz Egerben!
Teljes átvilágítás: 100 milliós szabálytalan szerződést találtak Pécsett, már ki is rúgták az egyik városi cég ügyvezetőjét!
Semjén Zsolt: Már 1,1 millió az újonnan honosított magyar állampolgár!
Felújítottak egy templomot a magyar kormány segítségével Ukrajnában!
Nem kapott bizalmat Várhelyi Brüsszelben!
Megrázó: mélybe zuhant egy magyar kamionos Szlovéniában! (videó)
Megszólalt a kormány a gigantikus brüsszeli büntetésről: Magyarországot semmilyen kár nem éri...
Fizessenek a határon túli fideszesek is!
Budapesten nyit irodát a Türk Tanács, az adófizetők állják a költségeket!
Kormányzati Tájékoztatási Központ: Tovább védi a családokat a kormány!
Megkötik az Orbánék Budapest és a nagyvárosok kezét: Törvénybe foglalják, hogy az iparűzési adót a tömegközlekedésre kell fordítani!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Mészáros jobbkezének cége több mint 200 milláért szerelte fel a kecskeméti buszmegállóban a digitális táblát! Csak épp fordítva!
11 millió Ft-ba került Erdogan gondtalan városnézését zavaró autók elszállítása Budapesten!
Itt vannak a számok: Többen halnak meg kórházi fertőzésben, mint autóbalesetben!
Zokogtam. Nem ezért lettem tanár! - Elkeseredett levél egy általános iskolai tanárnőtől!
Czeglédy Csaba pert nyert Újbuda DK-s polgármesterének a Pesti Srácok ellen!
Veszteséges lett a Mátrai Erőmű, úgyhogy Mészáros gyorsan lepasszolja a magyar államnak!
Déri Tibor: A cél az orbáni torzítások felszámolása!
Villámgyorsan kifizette a Pesti Srácok Juhász Péternek az ötmillió forintos sérelemdíjat!
7,3 milliós szabadságmegváltással távozik a fideszes polgármester!
Kanadába is kiküldte Orbán a magyar rezsiutalványokat, most küldik vissza a címzettek!
Kövér: Borkai erkölcsi kisiklása semmi Gyurcsány őszödi beszédéhez képest!
Végrehajtás indul a Pesti Srácok kiadója ellen!
Az államtitkár szerint egy posztkommunista, balliberális behatás alatt álló szerveződés nyert Jászberényben!
Kína, Banglades, Törökország – Egyelőre nagyon nem magyar Mészáros nemzeti sportruházata, a 2Rule!
Csodálatos képmontázzsal vágott vissza Vágó István a Gyurcsány söre miatt hisztériázó Fidesznek! + Fotó!
Elvett Orbán 1,8 milliárdot az iskolák felújításától, és átcsoportosította sportfejlesztésekre!
A plágiumbajnok ex-államfő felszólította Karácsonyt, hogy mondjon igent az Atlétikai VB-re!
Hadházy Ákos: Gyakorlatilag beismerte 2,5 milliárd Ft ellopását a miniszterelnök úr főtanácsadója!
Amerikai jelentés: Irtják a törökök a kurdokat Szíriában!
A bukott fideszes Wintermantel Zsolt a Facebookon szidja utódját, mert kirakta az uniós zászlót a városházára!
Ehhez más vastag bőr kell: A rendőrség és a Fidesz szerint a tüntetők okozták a tegnapi budapesti káoszt!
Nemzetközi sajtó: Orbán simán szembefordul az EU-val, ha diktátor haverjairól van szó!
Erdogan megbénította Budapest közlekedését: Pont az esti csúcsforgalomban ment fel Gül baba türbéjéhez!
Orbán Viktor: magyar-török orvosi misszió nyújt egészségügyi segítséget Kenyának és Ghánának!
Karácsony Gergely: Elfogadhatatlan Budapest megbénítása, ilyen többet nem lesz!
Erdogannét fogadta Gajda Péter kispesti polgármester, az önkormányzat inkább mélyen hallgatott!
6 milliárdért építhet iskolát Mészáros gyerekeinek cége!
Mocskos ku.vapecér, kábítószeres g.ci - Tüntetők várták a győri városházán Borkait!
Megakadályozta a rendőrség az Erdogan elleni tiltakozást!
A tél még csak most jön, de már tizenöten fagytak halálra!
Hidvéghi Balázs szerint minden rendben van a magyar sajtószabadsággal!
Szemétlerakót csináltak a játszótérből Mezőkövesden az önkormányzati választások után! + Videó!
Így vezeti falnak a magyar gazdaságot Orbán, Varga és Matolcsy!
Ebből még baj lesz: Brüsszel nem nézi tétlenül a csalásokat!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu