Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Menekülnek a pályáról a magyar tanárok, a legrosszabbul keresők között vannak Európában!
Egy kezdő tanár egyetemi diplomával is csak bruttó 200 ezret kap Magyarországon. Liechtensteinben 2
millió 400 ezer forint jár az ugyanilyen végzettségű pedagógusoknak.

Rossz kezdő fizetés után alacsony bérnövekedés – finoman szólva sem fest túl rózsás képet a magyar tanárok fizetéséről és megbecsüléséről az Európai Bizottság friss jelentése. A bizottság Eurydice hálózata a pedagógusok pénteki világnapja alkalmából tette közzé áttekintését a tanárok és az iskolaigazgatók juttatásairól, ez alapján pedig igazán nincs mire büszkének lennünk.

A jelentés megállapítja, hogy a vizsgált 2017/2018-as tanévben a legtöbb európai országban emelkedett a tanárok fizetése, ám ez a legtöbb esetben – így Magyarországon is – csak az inflációkövető indexálásnak köszönhető.

Mindössze hét országban (Bulgáriában, Csehországban, Észtországban, Hollandiában, Litvániában, Romániában és Szlovákiában) váltották ki a fizetések emelkedését szakpolitikai reformok. Több helyen, így Dániában, Máltán, Svédországban és Izlandon a szakszervezetek nyomásának volt köszönhető, hogy több pénzt vihettek haza a pedagógusok.

A jelentés szerint Magyarországon egy kezdő óvodapedagógus vagy tanító éves bruttó fizetése 6875 euró (2 millió 286 ezer forint). Ez egy hónapra lebontva bruttó 190 ezer forint, azaz amit a fiatalok hazavihetnek, az Budapesten egy albérlet kifizetésére sem elég. Nem járnak sokkal jobban az egyetemi/főiskolai végzettségű tanárok sem,

az ő kezdő bruttó bérük éves szinten 7639 euró (két és félmillió forint).

Ezzel a lista aljára kerültünk, a legrosszabbul Bulgáriában és Albániában fizetik a tanárokat, de nem túl jó a helyzetük Lettországban, Lengyelországban, Romániában, Szlovákiában és Szerbiában sem.

Ha a visegrádi négyeket nézzünk, csak a lengyeleknél rosszabb a helyzet, ott egy kezdő tanár évente bruttó 7065 eurót kap, míg ugyanez az összes Szlovákiában 8280 euró, Csehországban viszont jelentősen több: 11 838.

Ez viszont aprópénz a listavezetőkhöz képest: néhány nyugat-európai országban olyan sokat keresnek már a kezdő tanárok is, hogy szinte összehasonlítani sem érdemes a magyarok helyzetével. Ha a legmagasabb végzettségű, egyetemi diplomával rendelkező pedagógusokat nézzük, a karrierjük kezdetén a legjobban Liechtensteinben keresnek, ott évente bruttó 86 235 euró a juttatásuk, 15 év után viszont már 119 ezer euróra növekszik az összeg.

Kifejezetten megéri még tanárnak menni Luxemburgban, Norvégiában és Svájcban.

A magyar adatokat vizsgálva az is szembetűnő, hogy mennyi időt kell a pályán tölteni ahhoz, hogy a legmagasabb fizetési kategóriába kerüljenek a tanárok. Nálunk ezt 42 év után érik el a pedagógusok, ami persze nem jelenti azt, a nyugdíj közelében felveti őket a pénz.

Egy 42 éve a pályán lévő magyar tanár éves bruttó fizetése 14 514 euró, azaz 4 millió 800 ezer forint.

Egy összegben ez talán soknak tűnik, de egy hónapra lebontva mindössze bruttó 400 ezer forintot jelent.

Ráadásul a környező országokban ezt a kategóriát sokkal hamarabb elérik a pedagógusok: a visegrádi országokban elég „mindössze” 32 évet dolgozni ahhoz, hogy valaki a bértábla tetejére kerüljön. Az átlag az európai országokban 20 év, tehát a magyarhoz képest kevesebb, mint a fele időt kell hozzá tanítani.

Fontos adat az is, hogy a vizsgált országok közül Magyarországon feltűnően nagy a különbség az iskolaigazgatók és a tanárok fizetése között. Egy iskola vezetője minimum bruttó 12 ezer eurót (4 millió forintot) kap, azaz majdnem dupláját egy kezdő tanár fizetésének.

Az adatok ismeretében nem csoda, hogy nálunk hatalmas a tanárhiány, és egyre több a nyugdíjkorhatárhoz közelítő pedagógus. A táblázatokból jól látszik az is, hogy a kezdő tanárokból meglepően sok van, rengeteg viszont a pályaelhagyó, így szinte nagyítóval kell keresni az olyan pedagógusokat, akik 10-15 éve vannak a pályán.

Forrás: HVG
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Egymás után támadják a kormánypártiak az önkormányzati választások eredményeit!
Megbüntette az Alkotmánybíróság Borkai Zsoltot!
Az éjszaka leple alatt egy felpakolt teherautó indult az I.kerületi önkormányzattól a bukott fideszes polgi házáig! (videó)
Karácsony Gergely felfüggeszti a Fővárosi Önkormányzat összes kilakoltatási eljárását!
Egymás után támadják a kormánypártiak az önkormányzati választások eredményeit!
Megbüntette az Alkotmánybíróság Borkai Zsoltot!
Az éjszaka leple alatt egy felpakolt teherautó indult az I.kerületi önkormányzattól a bukott fideszes polgi házáig! (videó)
Németh Szilárd olyanért küldené Bangónét orvoshoz, amit a Fidesz is csinál!
Lebénulhat Budapest: Hatalmas tüntetés készülődik Erdogan ellen!
Elkezdte húzni a hatalomátadás idejét a Fidesz! Korrupciós bizonyítékokat akarnak eltüntetni?
Drónról locsolhattak savat a XII. kerület fáira! Ki állhat a háttérben?
Megvédjük a keresztény kultúrát? Török iskolát engedélyezett a kormányhivatal Budapesten!
Feketeöves keresztényüldözők Orbán barátai a Türk Tanácsban!
Borkai vagyonnyilatkozata alapján nehezen érthető a luxuséletmódja, nyilvánosságra hozták az iratot!
Korábban az önkormányzatra mutogatott, most már szívesen fizetne többet is Palkovics László!
Orbánék adakoznak: Lezsák népfőiskolája 24 milliárd, a sarutlan kármelita rend 2,4 milliárd Ft közpénzt kap!
Kocsis Máté elszólta magát: nem önszántából léphetett ki Borkai a Fideszből!
Újabb menekültválság kirobbantását reméli Orbán Erdogantól?
Megtámadták a választási eredményt az I. és a VIII. kerületben is!
Tarlós bőrdzsekiben, Karácsony bringával érkezett az átadás-átvételre!
Magyarországon visszatér az igazi, többségi demokrácia – írja Schmidt Mária a New York Times-ban!
Győrben megkezdték a szavazatok újraszámlálását!
Orbán Balatonalmádiban: Nyugalom, van még időnk 2022-ig!
Megdöbbentő videót készített az RTL KLub arról, hogy hogyan szavaztak az ukránok a Fideszre!
Mi történt? Nem lesz Orbán-beszéd október 23-án!
Kövér lemondásra utasította Borkait, de Orbán beintett!
Félnek? Kettős kordon mögé bújva védi magát a Fidesz a frakcióülésen Balatonalmádiban!
Borkai Zsolt: Az én gyerekeimnek ötször annyit kell teljesíteniük, mint másoknak!
Hatalmas mennyiségű krumpli landolt az utcán Óbudán a választások után!
600 millióért vesznek Audikat és VW-kat Matolcsyék!
Újabb tüntetés lesz Borkai ellen!
Élőben adta a Facebookon, ahogy élelmiszert oszt a választások előtt, ő lett a polgármester! + Videó!
A Matolcsy-fiúk barátja 2 milliárdért népszerűsíthet MNB-s programokat!
Aláírást gyűjtenek Győrben, hogy lemondassák Borkai Zsoltot!
Bomlás: Senki sem meri figyelmeztetni Orbánt a hibáira! Lázonganak a vidéki Fideszesek!
Tüntetők várják Budapesten Erdogan török elnököt!
Lopott novella jelent meg a fideszes médiában!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Kérjük ossza meg, hátha felismeri valaki: Rendőrnek öltözött férfi kényszerített sz.xre egy nőt Kőbányán!
Borkai kilép a Fideszből, de nem mond le! + Videó!
Kéri László: Esélyt kapott az ellenzék a kormány megbuktatásra!
Szijjártó Péter: A szíriai offenzíva magyar nemzeti érdek!
Baranyi Krisztina: Felelniük kell mindazoknak, akik az elmúlt 9 évben több milliárdot elloptak!
Budavár új polgármestere azt ígéri, hogy felülvizsgálják a várbeli lakásbérleti szerződéseket is!
Reviczky Gábor aggódik, mi lesz a lakásával most, hogy megbukott a fideszes polgármester!
Erdogan személyesen köszönte meg Orbánnak, hogy kiállt a véres török offenzíva mellett!
Egymásnak estek a fideszesek a bukás után!
Kósa szerint a Budapesten élő külföldiek miatt nyert Karácsony Gergely!
Borkai kilép a Fideszből!
Percek alatt több mint tízmilliárdot bukott Mészáros a választások után!
Eljött az idő, hogy bemutassuk a legkeményebb videót a Borkai-botrányról!
A bűnöző Nikola Gruevszki is szavazhat az V. kerületben, felvették a névjegyzékbe!
Kitört a pánik a Fideszben! Válságtanácsot hívtak össze!
Zúgott a Mocskos Fidesz Győrben: Hatalmas rendőri készültség volt a városházánál, a Borkai-ellenes tüntetésen! + Videó!
Rogán Antal az “Ördög ügyvédje” következő célpontja!
Már a horvát parlament is a Fideszes Borkai-botránytól hangos! + Videó!
Szavazni ment Orbán, megkérdezték a lopott pénzből disznóként dőzsölő Borkairól! + Videó!
200.000 Ft-os Louis Vuitton sálban ment szavazni a miniszteri biztos! + Fotók!
Közpénz, K*rvák, Kokain - Kidekorálták a Fidesz XI. kerületi irodáját! + Fotók!
Költségvetési csalással vádolják a Fidesz csömöri polgármesterjelöltjét!
Borkai biztos bukása: Győri királyfiból erkölcsi és politikai koldus
Óriási luxusbirtok van Borkai felesége nevén
Nemzetközi sajtó: A magyarok még edzőpartnernek sem voltak jók
Több mint 50 TEK-es védi Szijjártót - óriási a költség
Fél áron utazhatnak a MÁV utasai a Rogán Cecília rendezvényére
9 milliós Jaguart használ a másodosztályú kézilabdacsapat edzője
Ukrán vendégmunkások is jöhetnek a 240 millió Ft-ból létesült hajdúböszörményi munkásszállóba!
Kinek a kontójára küldözgeti Orbán a leveleit?
Mi szabadok vagyunk, Önök csak szabadlábon! - Egy üzenet Novák Katalinnak!
Borkai egy évben nagyjából 1 milliárd forintot lop ki a városból, és visz ki külföldre...
Orbán Gödöllőn: Akkor tudok pénzt és fejlesztést adni... (videó)
Kiss-Rigó László: Európa súlyos beteg, Magyarország ad terápiás kezelést!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu