Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Luxusingatlanként árulják az uniós pénzből felújított hajóállomást Szentendrén! + Fotók!
2015 óta tart a a logisztikával és nemzetközi fuvarozással foglalkozó MAFRACHT Kft. - MAHARTLOG GROU
P szentendrei, régebben a MAHART tulajdonában álló hajóállomása körüli huzavona. Ebben az évben tűnt föl ugyanis a helyi lakosoknak, hogy valami épül a régi létesítmény körül, de megfelelő tájékoztatás hiányában fogalmuk sem volt, mi történik a területtel.

A Társaság az Élhető Szentendréért (TESZ) volt önkormányzati képviselője, Kubatovics Áron az üggyel kapcsolatban levelet írt a város jegyzőjének, melyben a lakosság tájékoztatásának hiányát kifogásolta. Az akkori információk szerint a területre "többek között egy, a nagy, dunai hajók kikötését is lehetővé tévő új központ" építése vette kezdetét.

Valószínűleg a képviselői érdeklődés hatására a MAFRACHT által végzett építkezésről később bővebb tájékoztatást kaptak a helyiek. A Szentendrei Körkép cikkében az alábbi közlemény olvasható:

A Czóbel sétány mentén az egykori hajóállomás régi épületét a MAFRACHT Nemzetközi Hajózási, Szállítmányozási Kft. ebben az évben új köntösbe öltözteti. A barna mezős beruházásban készülő, legkorszerűbb energetikai és környezetvédelmi normáknak megfelelő épület, szolgáltató házként fog üzemelni, melyben alapvetően adminisztratív munka fog zajlani. Az irodai tevékenység mellett az épületben szolgálati lakás funkció is kialakításra kerül a hajózó személyzet részére.

A Társaság tevékenysége kapcsán az épület üzemszerű használata során a környék közúti forgalma jelentős mértékben nem fog változni. Az autók tárolására 4 db felszíni parkoló hely kerül kialakításra A beruházás kapcsán az épület közvetlen környezetében a park és a Duna part helyreállításra és rendezésre kerül. Reméljük, hogy ezzel a beruházással Társaságunk is hozzá tud járulni a szebb Duna part kialakításához, mely Szentendre értékét növeli. Az építkezés során igyekszünk minél kisebb környezeti terhelést okozni. A kivitelezés idejére megértésüket és türelmüket előre is köszönjük.

Az építési munkálatok várható befejezése: 2015. június 30.

Kérdéseikkel forduljanak csapatunkhoz bizalommal az mahartlog@mahartlog.hu e‐mail címen vagy a +36‐1‐429‐5019 telefonszámon.

Kapcsolattartó személy: Hlatky Réka.

A cég a megújult hajóállomást és a rendbe rakott környéket ábrázoló látványterveket is nyilvánosságra hozott a projekttel kapcsolatban, és úgy tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben lesz a Czóbel sétányon.

2016 augusztusában továbbra is arról szóltak az információk, hogy az épület hamarosan működőképes lesz, a környékét teljes mértékben rendbe teszik, parkosítják. A komplexum funkciójáról a cég ügyvezetője Kubatovics Áronnak a következőt árulta el:

"Várhatóan amerikai turistákat hoznak majd hajóval, illetve turistahajó kiszolgáló személyzeti oktató központ lesz az épület."

Aztán jött a feketeleves

A TESZ értesülései szerint azonban nem várt fordulatot vett az ügy:

ugyanis nemrég kiderült, hogy az európai uniós forrásokból is megújult komplexum 2017 vége óta már nem a MAFRACHT tulajdonában van, hanem teljes mértékben magánkézbe került...

Az új tulajdonos Green River Hajóállomás Kft. jelenleg épp 3 millió euróért (nagyjából 1 milliárd forint) árulja az értékes ingatlant, amelynek környékét - mint azt Fülöp Zsolt, a TESZ polgármesterjelöltje kiderítette - továbbra is a MAFRACHT Kft. bérli a szentendrei önkormányzattól.

A komplexum paramétereiért érdemes átböngészni az egykori hajóállomást "minimál házkén" aposztrofáló hirdetést. Külön tanulságos elolvasni a közpénzből is kipofozott, immár luxusingatlanként árult épülethez kerekített marketingszöveget, a sorok olvasása után valószínűleg nincs az a NER-oligarcha, akinek ne indulna be azonnal a nyálelválasztása:

Csend, nyugalom, intimitás, luxus amelyek jellemzik

Szentendrén, közvetlenül a Duna partján, ősfás, ligetes, be nem látható területen a folyam festői öblében fekvő ingatlant. Közvetlen szomszédságában tájvédelmi okok miatt teljes építési tilalom alatt álló csendes őspark található.

Az Ybl díjas tervezőnek alapvető koncepciója volt, hogy a panoráma természeti adottságokat ötvözze, egy építészetileg következetesen minimalista, ultra modern luxus lakóházzal, úgy, hogy a kettő együttes harmóniában maradjon, megtartsa kapcsolatát a környezettel, kiemelten a Dunára, valamint a kizárólagos használatú, saját tulajdonban lévő magánkikötővel...

A belsőépítész alárendelte a forma, anyag és színvilágot a minimalista rendek, továbbá emelve a látvány és minőség összhangját és egyben kiemelve a teljes és elvehetetlen kilátást a Dunára. A helyiségek belső rendje, alaprajza ezen elveknek megfelelően készült el.

Az ingatlanhoz tartozik a kizárólagos használatú "kivett területként" nyilvántartott kikötő, melyhez egy 20 méter hosszúságú (120nm) ponton, illetve, egy bejáróhíd tartozik. A kikötő a Dunán közlekedő legnagyobb jachtok fogadására alkalmas és kiszolgálhatja a saját és vendég jachtok igényeit is.

Itt a hirdetés képernyőfotója, ha netán közben véletlenül lekerülne az oldalról:



A hirdetéshez csatolt felvételekből egyébként kiváló képet kaphat az egyszeri földi haladó arról, mire is ment el ki tudja mennyi pénz az uniós forrásokból:



Fülöp Zsolt kérdéseire egyébként dr. Gerendás Gábor jegyző írásban válaszolt, ebből többek között kiderül, hogy

az önkormányzatnak a leghalványabb fogalma sem volt a tulajdonosváltásról;
a volt hajóállomás területének bérleti díja mindössze az infláció mértékével (2,8 százalék) emelkedett;
az előzetes tervekkel ellentétben külön parkoló nem létesült a területen; illetve
az önkormányzat hivatalosan arról sem tud, hogy az új tulaj árulja az ingatlant.

Forrás: Alfahír
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Egymás után támadják a kormánypártiak az önkormányzati választások eredményeit!
Megbüntette az Alkotmánybíróság Borkai Zsoltot!
Az éjszaka leple alatt egy felpakolt teherautó indult az I.kerületi önkormányzattól a bukott fideszes polgi házáig! (videó)
Karácsony Gergely felfüggeszti a Fővárosi Önkormányzat összes kilakoltatási eljárását!
Egymás után támadják a kormánypártiak az önkormányzati választások eredményeit!
Megbüntette az Alkotmánybíróság Borkai Zsoltot!
Az éjszaka leple alatt egy felpakolt teherautó indult az I.kerületi önkormányzattól a bukott fideszes polgi házáig! (videó)
Németh Szilárd olyanért küldené Bangónét orvoshoz, amit a Fidesz is csinál!
Lebénulhat Budapest: Hatalmas tüntetés készülődik Erdogan ellen!
Elkezdte húzni a hatalomátadás idejét a Fidesz! Korrupciós bizonyítékokat akarnak eltüntetni?
Drónról locsolhattak savat a XII. kerület fáira! Ki állhat a háttérben?
Megvédjük a keresztény kultúrát? Török iskolát engedélyezett a kormányhivatal Budapesten!
Feketeöves keresztényüldözők Orbán barátai a Türk Tanácsban!
Borkai vagyonnyilatkozata alapján nehezen érthető a luxuséletmódja, nyilvánosságra hozták az iratot!
Korábban az önkormányzatra mutogatott, most már szívesen fizetne többet is Palkovics László!
Orbánék adakoznak: Lezsák népfőiskolája 24 milliárd, a sarutlan kármelita rend 2,4 milliárd Ft közpénzt kap!
Kocsis Máté elszólta magát: nem önszántából léphetett ki Borkai a Fideszből!
Újabb menekültválság kirobbantását reméli Orbán Erdogantól?
Megtámadták a választási eredményt az I. és a VIII. kerületben is!
Tarlós bőrdzsekiben, Karácsony bringával érkezett az átadás-átvételre!
Magyarországon visszatér az igazi, többségi demokrácia – írja Schmidt Mária a New York Times-ban!
Győrben megkezdték a szavazatok újraszámlálását!
Orbán Balatonalmádiban: Nyugalom, van még időnk 2022-ig!
Megdöbbentő videót készített az RTL KLub arról, hogy hogyan szavaztak az ukránok a Fideszre!
Mi történt? Nem lesz Orbán-beszéd október 23-án!
Kövér lemondásra utasította Borkait, de Orbán beintett!
Félnek? Kettős kordon mögé bújva védi magát a Fidesz a frakcióülésen Balatonalmádiban!
Borkai Zsolt: Az én gyerekeimnek ötször annyit kell teljesíteniük, mint másoknak!
Hatalmas mennyiségű krumpli landolt az utcán Óbudán a választások után!
600 millióért vesznek Audikat és VW-kat Matolcsyék!
Újabb tüntetés lesz Borkai ellen!
Élőben adta a Facebookon, ahogy élelmiszert oszt a választások előtt, ő lett a polgármester! + Videó!
A Matolcsy-fiúk barátja 2 milliárdért népszerűsíthet MNB-s programokat!
Aláírást gyűjtenek Győrben, hogy lemondassák Borkai Zsoltot!
Bomlás: Senki sem meri figyelmeztetni Orbánt a hibáira! Lázonganak a vidéki Fideszesek!
Tüntetők várják Budapesten Erdogan török elnököt!
Lopott novella jelent meg a fideszes médiában!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Kérjük ossza meg, hátha felismeri valaki: Rendőrnek öltözött férfi kényszerített sz.xre egy nőt Kőbányán!
Borkai kilép a Fideszből, de nem mond le! + Videó!
Kéri László: Esélyt kapott az ellenzék a kormány megbuktatásra!
Szijjártó Péter: A szíriai offenzíva magyar nemzeti érdek!
Baranyi Krisztina: Felelniük kell mindazoknak, akik az elmúlt 9 évben több milliárdot elloptak!
Budavár új polgármestere azt ígéri, hogy felülvizsgálják a várbeli lakásbérleti szerződéseket is!
Reviczky Gábor aggódik, mi lesz a lakásával most, hogy megbukott a fideszes polgármester!
Erdogan személyesen köszönte meg Orbánnak, hogy kiállt a véres török offenzíva mellett!
Egymásnak estek a fideszesek a bukás után!
Kósa szerint a Budapesten élő külföldiek miatt nyert Karácsony Gergely!
Borkai kilép a Fideszből!
Percek alatt több mint tízmilliárdot bukott Mészáros a választások után!
Eljött az idő, hogy bemutassuk a legkeményebb videót a Borkai-botrányról!
A bűnöző Nikola Gruevszki is szavazhat az V. kerületben, felvették a névjegyzékbe!
Kitört a pánik a Fideszben! Válságtanácsot hívtak össze!
Zúgott a Mocskos Fidesz Győrben: Hatalmas rendőri készültség volt a városházánál, a Borkai-ellenes tüntetésen! + Videó!
Rogán Antal az “Ördög ügyvédje” következő célpontja!
Már a horvát parlament is a Fideszes Borkai-botránytól hangos! + Videó!
Szavazni ment Orbán, megkérdezték a lopott pénzből disznóként dőzsölő Borkairól! + Videó!
200.000 Ft-os Louis Vuitton sálban ment szavazni a miniszteri biztos! + Fotók!
Közpénz, K*rvák, Kokain - Kidekorálták a Fidesz XI. kerületi irodáját! + Fotók!
Költségvetési csalással vádolják a Fidesz csömöri polgármesterjelöltjét!
Borkai biztos bukása: Győri királyfiból erkölcsi és politikai koldus
Óriási luxusbirtok van Borkai felesége nevén
Nemzetközi sajtó: A magyarok még edzőpartnernek sem voltak jók
Több mint 50 TEK-es védi Szijjártót - óriási a költség
Fél áron utazhatnak a MÁV utasai a Rogán Cecília rendezvényére
9 milliós Jaguart használ a másodosztályú kézilabdacsapat edzője
Ukrán vendégmunkások is jöhetnek a 240 millió Ft-ból létesült hajdúböszörményi munkásszállóba!
Kinek a kontójára küldözgeti Orbán a leveleit?
Mi szabadok vagyunk, Önök csak szabadlábon! - Egy üzenet Novák Katalinnak!
Borkai egy évben nagyjából 1 milliárd forintot lop ki a városból, és visz ki külföldre...
Orbán Gödöllőn: Akkor tudok pénzt és fejlesztést adni... (videó)
Kiss-Rigó László: Európa súlyos beteg, Magyarország ad terápiás kezelést!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu