Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Magához akarja venni a nagyobbik fiát L. L. Junior!


Mint arról korábban beszámoltunk, halálra gázolták szombaton a Füredi úton L. L. Junio
r hároméves kisfiát.

A gyerekek állítólag édesanyjuk, Csilla egy zuglói rendezvényen voltak aznap és vélhetően hazafelé tartottak, amikor a Vezér utca és a Füredi utca sarkánál Dávid váratlanul kirántotta a kezét édesanyja szorításából és kiszaladt a zebrára, amikor a megosztott átkelőben lévő második jelzőlámpa pirosra váltott. Ekkor az első érkező autó, egy ezüstszínű Opel elütötte a kisfiút. A picit egy órán keresztül próbálták újraéleszteni, de olyan súlyos koponyasérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni az életét.

L.L. Junior már jó ideje nem élt együtt Dávid édesanyjával, 2016-ban pedig újranősült. Korábban közös felügyeleti jogban állapodtak meg a fiúk édesanyjával, azzal, hogy a gyerekek az anyjuknál élnek tovább. Ezt azonban a zenész felmondta a tragédia után.

Ügyfelem úgy döntött, hogy a továbbiakban nem tartja magát ehhez, ideiglenes hatályú elhelyezést kér, szeretné, ha Lacika vele lakna. Attól függetlenül, hogy az édesanyának milyen szerepe vagy büntetőjogi felelőssége van a történtekben, érthető módon pszichésen és mentálisan sincs olyan állapotban, hogy gondját viselje a gyermeknek. A nyomozók vagy a bíróság eldönti, az édesanyának milyen felelőssége volt, de addig megilleti az ártatlanság vélelme. Ügyfelem úgy látja jónak, ha addig is mellette van a fia, és a szükséges jogi lépéseket ennek érdekében megtesszük

– nyilatkozta a Blikknek L.L. Junior jogi képviselője, Mester Csaba.

Kiemelt kép: MTI/Mihádák Zoltán
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Orbán Mussolinit dicsőítő szélsőjobboldali párt meghívására repült Rómába!
8 és fél évet és vagyonelkobzást kaphat Simonka György!
Semjén Zsolt: Szárnyal az ország!
Nyíltan kampányol a józsefvárosi fideszes polgármester mellett a helyi plébános!
Orbán Mussolinit dicsőítő szélsőjobboldali párt meghívására repült Rómába!
8 és fél évet és vagyonelkobzást kaphat Simonka György!
Semjén Zsolt: Szárnyal az ország!
Remélem, utoljára mernek kiállni! - Fenyegetést kaptak a keszthelyiek a Fidesztől!
Kisebb dugót okozva, zenét bömböltetve zavarta meg az ellenzék sajtótájékoztatóját a fideszes kisbusz! (videó)
Friss: Kiderült, hogy a Fidesz szavazók jelentős hányada inkább az ellenzékre voksol!
Ennyire fontos a Fidesznek a gyerekeink jövője: Oda sem tolták a képüket a klímaváltozásról szóló ülésre!
Cseh Katalin: Brüsszelben is hazudik a Fidesz!
A legdrágább magániskolákba íratták a gyerekeiket a fideszesek, miután lerohasztották az állami oktatást!
Meddig gyengül a forint? 334 Ft fölé ment az euró!
Kövér: Magánügy, hogy Orbán Csányiék horvát szigetére ment-e nyaralni!
Elhunyt Terry Black! A müncheni kórházban érte a halál!
Semmi nem látszik még a dél-budai szuperkórházból, de már költik rá a több 100 milliót közpénzből!
A magyar minimálbér éri a legkevesebbet a régióban!
Videón, ahogy idegrohamot kap Tarlós a sajtótájékoztatón!
Keményen beolvasott a Brüsszelben hazudozó Varga Juditnak egy holland képviselőnő!
A Jófogáson árulják a rezsiutalványokat!
Kitálalt a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesülete! Ezzel a trükkel verik át Orbánék a időseket!
Tüntettek a Parlament előtt: Kemény üzenetet kaptak Orbánék!
Mindössze 2 mondatot ért meg a kormány számára a tűzoltók nevetségesen alacsony bére!
Az ukrán nyugdíjasok is megkapják a rezsiutalványt!
Mirkóczki: dokumentumokkal és hangfelvételekkel bizonyítható a Fidesz választási csalása Egerben!
Tarlós megafonnal ordított a tőle pár centire álló Tordai Bence fülébe! + Videó!
Ingatlanbotrány Újpesten: Bagóért eladtak egy telket a havernak, majd átminősítették, hogy dupla annyit érjen!
Hát nem furcsa? A Fidesz-székházat valamiért nem túrta fel a rendőrség adatokat keresve!
Pofátlan módszerrel gyűjti az adatainkat a fideszes polgármester! + Fotók!
Matolcsyt nem zavarja a forint gyengülése, leértékelődése!
Los Angelesben vásárolt 1,8 milliárd forintos luxusvillát a MET volt tulajdonosa! + Videó!
Európai Csaláselleni Hivatal : Azonosítottuk az OLAF éves beszámolójában kiemelt magyar csalási ügyet!
Most épp egy temetőt vertek szét az ukránok kecskeméten!
182 milliárdból épül autópálya Miskolc és Szlovákia közé!
Orbán: A nyugdíjasok továbbra is számíthatnak a magyar kormányra!
Vége a dalnak: Hatalmas szöget vert Orbánék koporsójába az EU és az ellenzék közös erővel!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Segítsen egy megosztással: Pestszentlőrincről tűnt el a 14 éves Beatrix!
Orbáni karrier: Gyanúsítottból lett Magyarország első számú fegyverbeszerzője!
Újabb 3,5 milliárd közpénz arra, hogy reklámozza magát a kormány!
Holttestet találtak egy felborult autó alatt vasárnap délután Csepelen! Egy tűzoltó az áldozat!
Így mulatott a NER a kötcsei bulin! A fideszes értelmiséget próbálták kédezni! + Videó!
Élményparkokkal uralják majd le a Balaton környékét a Fidesz-közeli oligarchák!
Kőkeményen nekiment az MSZP Orbánéknak!
A teljes Fidesz-holdudvar felvonult Kötcsén! + Fotók!
Várpalotai kettős gyilkosság: A kétéves Gergőt kétszer is mellkason szúrta gyilkosa!
Megkérdezték Rogánt a feleségéhez köthető cégekről! Pofátlanabb választ már nem is adhatott volna!
Orbán 15 évesen látott először fürdőszobát!
Újabb 6,6 milliárd Rogán Antalnak!
Megleckéztették Kövért, ellene döntött a strasbourgi bíróság!
Orbán a montenegrói meccsre is osztrák magángéppel mehetett!
Mások szeme láttára végzett önkielégítést egy budapesti taxis az autójában, le is videózták!
Itthon rohadnak az iskolák, de Orbán inkább Kurdisztánban épít egyet 300 millából!
Van önbizalom: Berki szerint Széchenyi és Deák Ferenc után ő maga a 3. legnagyobb magyar!
Rekordot döntöttek: A magyar történelemben még soha senki nem lopott ennyit, mint Orbán és emberei!
Ideje megtudni, kik gazdagodtak meg a szennyvíziszapon...
A parkolóban újraélesztést végző mentők miatt háborgott az egyik lakó! + Videó!
Mégis megépül Balatonszemesen a luxusszálloda és a lakópark! Átírták a törvényt hozzá!
Elmesélte a Fideszből kizárt alpolgármester, hogyan utasították az ellenzék lejáratására!
Kósa Lajos: Aki nem a Fidesz jelöltjeire szavaz, az a háborút választja!
Orbán Viktor Csányi Sándor egy szigorúan őrzött magánszigetén nyaralhatott Horvátországban!
Megtrollkodhatták Németh Szilárd Facebook-oldalát: Rezsi.rofi@fidesz.hu email cím jelent meg!
Majd' 2,5 millióért vesz darabonként csillárokat a Parlament!
Az összes közhivatali dolgozó öltöztetését tervezi kezébe venni az Orbán Ráhel-féle divatügynökség!
Hatalmas hisztit csapott Deutsch Tamás, szerinte az OLAF beavatkozik a magyar választásokba!
Kő-papír-ollót játszó motoros rendőröket videóztak le az M7-esen!
Mészáros Lőrincé és családjáé a legnagyobb családi cégcsoport az országban, egy év alatt ötszörösére nőttek!
Orbánék már aggódnak, hogy 2021-től kevesebb lopnivaló pénz jön majd az EU-ból!
Két nap alatt két pofon Orbánéknak: Újabb fideszes jelölt bukott el Brüsszelben!
Levelet írt LL. Juniornak a Dávidkát halálra gázoló sofőr!
Újabb magyar siker! Köszönjük, Fidesz-szavazók: Magyarország vezet az uniós csalási statisztikákban!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu