Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Több mint 1000 dolgozó hiányzik a MÁV-nál!


Többféle módon próbálják vonzóvá tenni az állásokat, de a szakember szerint leginkább
béremelésre lenne szükség.

Éppen vasárnap reggel írtuk meg, hogy szeptemben 22-ig estétől reggelig bezárják a belföldi pénztárakat a Nyugati pályaudvaron, így akár 20 perces sorban állásra is számíthat, aki a jegyautomatákból akarja megvenni a jegyét. A Közlekedő Tömeg szerint azért, mert egyszerűen nincsen elég pénztáros.

A Menedzsment Fórum szerint a hiány ennél még átfogóbb képet mutat.

"A MÁV-csoport a 2017., 2018. és 2019. évben is több mint 38 ezer munkavállalót foglalkoztatott, illetve foglalkoztat. A létszámhiány átlagosan mintegy 2,5 százalék" - válaszolta Fónagy János, államtitkár az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó írásban feltett kérdésére a létszámadatokat, illetve hiányt illetően.

A lap szerint ezek az adatok arra utalnak, hogy a MÁV-csoport körülbelül 970 dolgozót bármikor tudna alkalmazni, elsősorban a fizikai munkakörökben. Fónagy szerint a létszámhiány főleg a felsővezeték szerelői, elegyrendezői és forgalmi szolgálattevői munkaköröket érinti.

A MÁV a létszámhiányt toborzással, pályakezdő diplomás programmal igyekszik enyhíteni, míg a váltókezelő, járműszerelő és forgalmi szolgálattevői munkaköröknél képzéseket is indítanak.

Cél persze a bérek emelése is, hogy vonzóak legyenek az állások, illetve megtartsák a meglévő munkaerőt. A 2017-es három évre szóló bérmegállapodás azt jelentette, hogy átlagosan 30 százalékkal fejlesztik a béreket: ez azt jelenti, hogy van, akinek a béremelése nem érte el a 30 százalékot, míg másoké akár ennek kétszerese is lehetett, teszi hozzá a lap. A munkaadói terhek csökkenésével felszabaduló bértömeget Fónagy állítása szerint 2019 augusztusában a közszolgáltatásban dolgozók (például az elegyrendezők) bérezésére fordították.

A lapnak megszólaló Zlati Róbert, a Vasutasok Szakszervezetének alelnöke szerint a MÁV-nál elérhető béreket tovább kellene fejleszteni. A pótlékokkal együtt például egy jegykezelő most bruttó 270 ezret keres, amihez hozzájön a jegyeladások és büntetések után jutalék. A forgalmi szolgálattevők fizetése viszont csupán a béremelkedéssel éri el egyáltalán a bruttó 200 ezer forintot. Zlati szerint fontos lenne, hogy az alkalmazottak legalább bruttó 270-300 ezer forintot kereshessenek.

A HVG emellett megírta, hogy a létszámhiány csupán a MÁV problémáinak egyik oldala. A magyar vasút ugyanis szintén hiányt szenved nemcsak a korszerű új járművekben, de a hatvanas-hetvenes években Dunakeszin gyártott – és az ezredforduló után részben felújított –, hagyományos MÁV-kék vagonokból sincs elég hadra fogható darabja.
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Kisebb dugót okozva, zenét bömböltetve zavarta meg az ellenzék sajtótájékoztatóját a fideszes kisbusz! (videó)
Friss: Kiderült, hogy a Fidesz szavazók jelentős hányada inkább az ellenzékre voksol!
Ennyire fontos a Fidesznek a gyerekeink jövője: Oda sem tolták a képüket a klímaváltozásról szóló ülésre!
Remélem, utoljára mernek kiállni! - Fenyegetést kaptak a keszthelyiek a Fidesztől!
Kisebb dugót okozva, zenét bömböltetve zavarta meg az ellenzék sajtótájékoztatóját a fideszes kisbusz! (videó)
Friss: Kiderült, hogy a Fidesz szavazók jelentős hányada inkább az ellenzékre voksol!
Ennyire fontos a Fidesznek a gyerekeink jövője: Oda sem tolták a képüket a klímaváltozásról szóló ülésre!
Cseh Katalin: Brüsszelben is hazudik a Fidesz!
A legdrágább magániskolákba íratták a gyerekeiket a fideszesek, miután lerohasztották az állami oktatást!
Meddig gyengül a forint? 334 Ft fölé ment az euró!
Kövér: Magánügy, hogy Orbán Csányiék horvát szigetére ment-e nyaralni!
Elhunyt Terry Black! A müncheni kórházban érte a halál!
Semmi nem látszik még a dél-budai szuperkórházból, de már költik rá a több 100 milliót közpénzből!
A magyar minimálbér éri a legkevesebbet a régióban!
Videón, ahogy idegrohamot kap Tarlós a sajtótájékoztatón!
Keményen beolvasott a Brüsszelben hazudozó Varga Juditnak egy holland képviselőnő!
A Jófogáson árulják a rezsiutalványokat!
Kitálalt a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesülete! Ezzel a trükkel verik át Orbánék a időseket!
Tüntettek a Parlament előtt: Kemény üzenetet kaptak Orbánék!
Mindössze 2 mondatot ért meg a kormány számára a tűzoltók nevetségesen alacsony bére!
Az ukrán nyugdíjasok is megkapják a rezsiutalványt!
Mirkóczki: dokumentumokkal és hangfelvételekkel bizonyítható a Fidesz választási csalása Egerben!
Tarlós megafonnal ordított a tőle pár centire álló Tordai Bence fülébe! + Videó!
Ingatlanbotrány Újpesten: Bagóért eladtak egy telket a havernak, majd átminősítették, hogy dupla annyit érjen!
Hát nem furcsa? A Fidesz-székházat valamiért nem túrta fel a rendőrség adatokat keresve!
Pofátlan módszerrel gyűjti az adatainkat a fideszes polgármester! + Fotók!
Matolcsyt nem zavarja a forint gyengülése, leértékelődése!
Los Angelesben vásárolt 1,8 milliárd forintos luxusvillát a MET volt tulajdonosa! + Videó!
Európai Csaláselleni Hivatal : Azonosítottuk az OLAF éves beszámolójában kiemelt magyar csalási ügyet!
Most épp egy temetőt vertek szét az ukránok kecskeméten!
182 milliárdból épül autópálya Miskolc és Szlovákia közé!
Orbán: A nyugdíjasok továbbra is számíthatnak a magyar kormányra!
Vége a dalnak: Hatalmas szöget vert Orbánék koporsójába az EU és az ellenzék közös erővel!
Magyarellenes szlovák politikussal nézte Orbán a magyar-szlovák meccset!
A cégvezetéstől 5 évre eltiltott személyt indít polgármesternek a Fidesz Gyöngyösön!
MÁV-káosz: Melléksínre húzták ki a teli vonatot, veszélyeztetett terhes és kisgyermekes anyák is gyalogolhattak vissza!
Belülről bomlik: Kitört a háború a Fidesz két legbefolyásosabb gazdasági embere között

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Így mulatott a NER a kötcsei bulin! A fideszes értelmiséget próbálták kédezni! + Videó!
Élményparkokkal uralják majd le a Balaton környékét a Fidesz-közeli oligarchák!
Kőkeményen nekiment az MSZP Orbánéknak!
A teljes Fidesz-holdudvar felvonult Kötcsén! + Fotók!
Várpalotai kettős gyilkosság: A kétéves Gergőt kétszer is mellkason szúrta gyilkosa!
Megkérdezték Rogánt a feleségéhez köthető cégekről! Pofátlanabb választ már nem is adhatott volna!
Orbán 15 évesen látott először fürdőszobát!
Újabb 6,6 milliárd Rogán Antalnak!
Megleckéztették Kövért, ellene döntött a strasbourgi bíróság!
Orbán a montenegrói meccsre is osztrák magángéppel mehetett!
Mások szeme láttára végzett önkielégítést egy budapesti taxis az autójában, le is videózták!
Itthon rohadnak az iskolák, de Orbán inkább Kurdisztánban épít egyet 300 millából!
Van önbizalom: Berki szerint Széchenyi és Deák Ferenc után ő maga a 3. legnagyobb magyar!
Rekordot döntöttek: A magyar történelemben még soha senki nem lopott ennyit, mint Orbán és emberei!
Ideje megtudni, kik gazdagodtak meg a szennyvíziszapon...
A parkolóban újraélesztést végző mentők miatt háborgott az egyik lakó! + Videó!
Mégis megépül Balatonszemesen a luxusszálloda és a lakópark! Átírták a törvényt hozzá!
Elmesélte a Fideszből kizárt alpolgármester, hogyan utasították az ellenzék lejáratására!
Kósa Lajos: Aki nem a Fidesz jelöltjeire szavaz, az a háborút választja!
Orbán Viktor Csányi Sándor egy szigorúan őrzött magánszigetén nyaralhatott Horvátországban!
Megtrollkodhatták Németh Szilárd Facebook-oldalát: Rezsi.rofi@fidesz.hu email cím jelent meg!
Majd' 2,5 millióért vesz darabonként csillárokat a Parlament!
Az összes közhivatali dolgozó öltöztetését tervezi kezébe venni az Orbán Ráhel-féle divatügynökség!
Hatalmas hisztit csapott Deutsch Tamás, szerinte az OLAF beavatkozik a magyar választásokba!
Kő-papír-ollót játszó motoros rendőröket videóztak le az M7-esen!
Mészáros Lőrincé és családjáé a legnagyobb családi cégcsoport az országban, egy év alatt ötszörösére nőttek!
Orbánék már aggódnak, hogy 2021-től kevesebb lopnivaló pénz jön majd az EU-ból!
Két nap alatt két pofon Orbánéknak: Újabb fideszes jelölt bukott el Brüsszelben!
Levelet írt LL. Juniornak a Dávidkát halálra gázoló sofőr!
Újabb magyar siker! Köszönjük, Fidesz-szavazók: Magyarország vezet az uniós csalási statisztikákban!
Népharag: Saját Facebookján alázzák szénné Matolcsynét!
Ursula von der Leyen megerősítette: Kezdeményezi az európai minimálbér bevezetését!
Köznevelési törvény: Mostantól kizárólag a kormány döntheti el, hogy ki lehet iskolaigazgató!
Magához akarja venni a nagyobbik fiát L. L. Junior!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu