UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
Nem sül le a bõr: Újra megterveztetik az 1 milliárdért már megtervezett kecskeméti pályaudvart!
Elõször 2011-ben, 2013-ban végül 2016-ban is szóba került Kecskeméten a közös vasúti-buszpályaudvar, aminek a tervei 2015-re el is készültek. A város 2011-ben 300 milliót költött az intermodális pályaudvar tervezésére, most viszont a NIF írt ki pályázatot újabb tervezési munkára. Azt írták az Átlátszónak, a korábbi terveket már tavaly felülvizsgálták.

Kecskeméten három buszpályaudvar van, az egyik épp a vasútállomás mellett. Évek óta téma az alföldi városban, hogy a közösségi közlekedést egyetlen, úgynevezett intermodális csomópont bonyolítsa, így könnyebb átszállást biztosítva a busszal és vasúttal utazónak.

Kecskeméten ezen felbuzdulva 2010-ben közbeszerzést írtak ki “Kecskemét város intermodális pályaudvar és kapcsolódó közösségi közlekedési fejlesztések” címmel. A tanulmányt 2012-ben publikálták, ma is elérhetõ. Erre akkor 300 millió költött az önkormányzat.

Az összefoglaló szerint közvetlen gyalogos tengely alakult volna ki a Belváros és a Hunyadiváros között, az intermodális központhoz kapcsolódóan helyi és távolsági buszpályaudvar jön létre. Ezen túl 3 helyszínen P+R parkoló épült volna: az 52. sz. fõút városi szakaszán, az Irinyi utcában a Széchenyiváros és a Nagykörút között , illetve a tervezett intermodális csomópontban, biztonságos kerékpártárolás lehetõségével.

A tervbõl nem lett semmi, a baon.hu 2016-os cikke szerint a tervezés valójában ennél is többe, több mint 1 milliárd forintba került. Akkor azt írták, a közösségi közlekedés fejlesztése és az intermodális csomópont tervezése, engedélyezése projektre elõször elnyert 1,45 milliárd forintot a város, majd ezt a kormány egyszer megemelte 250 millióval, majd további 382 millióval.

A 2,1 milliárd forintból 1,2 milliárd volt a tervezés, ez nem pusztán az ICS tervezési költsége, hanem magába foglalja például az új helyi buszközlekedés hálózati struktúrájának megtervezését is. Majd az Orbán-kormány Modern Városok Programjára hivatkozva az egész ment a fiókba.

Eddig: idén júliusban immár a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztõ Zrt. írt ki közbeszerzést, “Kecskemét Megyei Jogú Város intermodális csomópont fejlesztése projekt kapcsán elõkészítési és tervezési feladatok ellátásra”.

Az összeg nélküli projekt szerint a Széchenyi téri buszállomás megszûnik, a Noszlopy Gáspár parkban található helyi és helyközi buszpályaudvart elbontják, azt új helyszínen, a vasútállomás épületéhez közelebb alakítanák ki. Emellett egy új kiegészítõ utasforgalmi épületet is építenek. De olyan elem is szerepel, amit meglehetõsen hasonló a 2010-ben megálmodotthoz, vagyis “150 méter hosszú vasút feletti kerékpáros és gyalogos közúti felüljáró a Hunyadiváros gyalogos- és kerékpáros-kapcsolatát biztosítja majd.”

2015-ben az epiteszforum.hu írta meg, hogy “már csak az intermodális csomópont megépítése maradt hátra, ennek tervei elkészültek. A terveket a Kecskemét Közlekedésfejlesztési Konzorcium és alvállalkozói készítették, tagjai: UTIBER Közúti Beruházó Kft., UNITEF ’83 Mûszaki Tervezõ és Fejlesztõ Zrt., és a Középülettervezõ Zrt.”

Kérdés, hogy ha már eddig több mint 1 milliárd forint ment el az intermodális pályaudvar tervezésére, akkor az elkészült anyagot használják-e valamire?

A NIF azt közölte, a tanulmányt 2018. októberben aktualizálták. A NIF Zrt. a projekt elõkészítési és tervezési feladatainak ellátására írt ki közbeszerzési eljárást 2019 júniusában. Ennek feladata az engedélyes- és kiviteli tervek, valamint az ehhez kapcsolódó dokumentációk elkészítése lesz, a megvalósíthatósági tanulmányban meghatározott mûszaki tartalom alapján.

Segesvári Csaba

Forrás: Átlátszó
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Tragikus balesetben elhunyt a fideszes képviselő
Nézőpont: Még mindig toronymagasan a Fidesz népszerűsége
Koronavírus – újra szigoríthatnak az óvintézkedéseken Magyarországon
Nyomasztóan üres a többszörös áron felhúzott felhúzott betonstadion
„Rekord számú nevezővel és nagyszámú nézőközönség előtt rendezhettük meg a fedeles fogathajtó bajnokság döntőjét a Lipicai Lovasközpont arénájában” - írta a Facebookon az Á...
  
Operatív törzs: új rendszert vezettek be, ez dönti el ki léphet be hazánkba és ki nem
Mint ahogyan arról a Blikk is beszámolt a mai napon öt fővel emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, újabb halálos áldozatot pedig nem kövelet a vírus Az elmúlt napok...
  
Hivatalos: szigorításokat jelentett be Gulyás Gergely

Budapestre költözik egy család az USA-ból mert itt jobban kezelik a járványt
Szerintük az amerikai vezetés nem veszi komolyan a járványt Bostonból Budapestre költözik egy kétgyerekes család, mert úgy érzik, az USA-ban nem kezelik jól a járvány helyzetet A magyar-...
  
Kocsis Máté nyíltan beszélt arról mi a véleménye Kaleta ügyről
A pedofil bűncselekményeknél nincs bocsánat, nem lehet megértés - mondta Kocsis Máté Kaleta Gábor ügye rávilágított arra, hogy a jelenlegi szabályozás nem mindig megfelelő, illetve el...
  
Az Emmi gyártat műsort Mészáros Beatrix tévéjére
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2020 májusában 9,6 millió forintért szerződött A mi kis családunk című dokureality filmsorozat elkészítésére – írja a hvghu a tárca által nyilv...
  
A legmagasabb szintű kormánydelegáció ült a másodosztályú focimeccsen Orbán árnyékában
Ilyen elhívatott nézőkre van szüksége a magyar futballnak Mert minden bizonnyal sokunknak eszébe jutott, hogy de jó lenne elmenni szombat délelőtt 11-kor a Vasas-Csákvár felkészülési mec...
  
Közösen üzentek a gyerekvédő szervezetek a kormánynak
A Kaleta-ügy miatti felháborodás lépéskényszerbe hozta a kormányt, Orbán Viktor ígérete szerint „az őszi törvényalkotás egyik legfontosabb kérdése a gyermekvédelem lesz”, Gulyás ...
  
Mészáros: nincsenek anyagi gondjaim, dolgozunk, ahogy az erőnkből telik - interjú
Micsoda meglepetés érhette ma Orbán Viktort, amikor megpillantotta kedvenc lapját A Nemzeti Sportnak ugyanis sikerült „exkluzív interjút” készítenie Mészáros Lőrinccel A Nemzeti Sport ...
  
Orbánék rendkívüli ülést hívtak össze mert az EU jogállamisághoz köthet 750 milliárd eurót
Az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülést tart a jövő héten, amelyen a képviselők feltételeket szabva járulhatnak hozzá ahhoz, hogy az Európai Unió hitelt vegyen fel a koronavírus-j...
  
Orbán harcias üzenetet tett közzé: Ne mondja meg a nyugat a keletnek, hogyan éljünk
A használhatatlan politikai korrektség és tabuk nélkül, teljességgel cenzúrázatlanul Ezzel harangozta be Balog Zoltán azt a webkonferenciát, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök, Janez Jan...
  
Itt tartunk: Varga Mihálynak kell könyörögni, hogy ne legyen a Balaton-part végig fizetős
Több ezren csatlakoztak a korábbi petíciójukhoz, most Varga Mihálytól és a Magyar Turisztikai Ügynökségtől (MTÜ) kéri az Összefogás a Balatonért Egyesület, hogy ne szorítsák ki a Ba...
  
Meghalt a férfi, akit megvertek egy maszkviselési vita miatt
Halottnak nyilvánították a francia buszsofőrt, akit július 5-én annyira megvert egy fiatalokból álló társaság, hogy a kórházban agyhalottnak nyilvánították Az 58 éves Philippe Monguil...
  
A kormány még mindig pénzzel tömi a német autóipari cégeket
Bár 2003 óta létezik az egyedi kormánydöntéssel megítélt támogatások (EKD) rendszere, igazán a 2010-es évek közepén pörgött fel a cégeknek munkahelyekért cserébe juttatott ingyen p...
  
Szijjártó és a 225 millióból felújított apátsági múzeum esete
A miniszter 225 millió forintból, pályázati támogatásból megújított apátsági múzeum átadóünnepségén beszélt erről Csak azok a nemzetek lehetnek sikeresek, amelyeknek erős nemzeti i...
  
Megmutatjuk ki áll a fideszes csodajachtokat birtokló máltai cég mögött
Az új uniós szabályoknak köszönhetően nyilvánosságra kellett hozni a máltai offshore cégek valódi tulajdonosait, így derült ki, hogy a kormányközeli üzletemberek és fideszes politikus...
  
Orbán Viktor jövő heti bejelentéseit találgatja mindenki
Orbán Viktor a hétvégén áttanulmányozza a szakértők által készített javaslatcsomagot és a jövő héten jelenthet be újabb intézkedéseket a koronavírus-járvány elleni védekezéshez ...
  
Kiderült ki a tulajdonosa a Mészárost is furikázó hírhedt adriai jachtoknak
Magyarország negyedik leggazdagabb embere az L&L Charter Ltd valódi tulaja 2018 nyarán egy magánrepülőgép és egy luxusjacht híre járta be a magyar sajtót, a két exkluzív járművel a magy...
  
Gyöngyös: 89 ukrán vendégmunkás van járványügyi megfigyelés alatt
A két hétig tartó kötelező házi karantén idején folyamatosan ellenőrzik a vendégmunkások egészségügyi állapotát, a rendőrség pedig kontrollálja, hogy betartják-e a járványügyi s...
  
Angola köszönetett mondott Szijjártónak: angolai diákok számára biztosít ösztöndíjat a magyar kormány
Magyarország és Angola között hosszú múltra visszatekintő együttműködés van, amelynek további fejlesztése mindkét ország érdeke - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külü...
  
Na végre: Csepel díszpolgára lett Tarlós István
A Csepeli Lelkészi Kört megalapító Hantos Jenő munkáját is így ismerték el Díszpolgárrá választották Tarlós Istvánt, Budapest korábbi főpolgármesterét, valamint Hantos Jenő nyugal...
  
Már a polgármester is tüntetett Siófokon - óriási a botrány
A siófoki meteorológiai állomást féltve tartottak közös sajtótájékoztatót politikusok és civilek pénteken a Balaton-parti városban, írja az MTI A közös fellépés oka, hogy építés...
  
Gulyás: Ahol Magyarországon fertőzési góc alakult ki, oda külföldi hozta be a vírust
Járványügyi készültség van Magyarországon Az első csatát megnyertük, de amíg nincs vakcina, a fertőzés velünk marad, fenn kell tartani a készültséget Ahol Magyarországon fertőzési ...
  
Óriási fogás: Huszonhárom migránst tartóztattak fel a rendőrök
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba huszonhárom migráns Csongrád-Csanád megyében Az egyenruhások feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket A Sze...
  
Botrány: nem elérhetők a nyugdíjak az egyik banknál (frissített: elhárították a hibát)
Technikai problémák miatt gond volt a 2020 július 10-én esedékes nyugdíjak jóváírásával a Takarékbankban - írta a 24hu A pénzintézet azt közölte, hogy a technikai problémát rövid i...
  
Orbán is elbúcsúzott a hirtelen meghalt országgyűlési képviselőtől
Péntek délelőtt közlekedési balesetben életét veszítette Koncz Ferenc országgyűlési képviselő - írja a Borsod 24 A lap szerint Koncz motorozás közben nekiütközött Legyesbénye polg...
  
Botrány a Kaleta-ügy titkosítása körül
Demeter Márta LMP-s politikus arra kéri a parlament külügyi bizottságának fideszes elnökét, Németh Zsoltot, hogy oldja fel a titkosítást a gyermekpornográfia miatt elítélt volt limai nag...
  
Négy év körüli kislány zuhant ki egy második emeleti ablakból Kőszegen
Életveszélyesen megsérült egy négy év körüli kislány, aki péntek reggel kizuhant egy kőszegi ház második emeleti ablakából – írta a Vaolhu A portál értesülése szerint a baleset a...
  
Tragikus balesetben elhunyt a fideszes képviselő
Pénteken reggel egy tragikus balesetben életét vesztette Koncz Ferenc, a Fidesz országgyűlési képviselője – közölte a hírt a párt, kiemelve: képviselőtársukat a Fidesz-frakció saját...
  
Burkolt reklám miatt 900 ezer forintos bírságot kapott a Tények
Burkolt reklám miatt 900 ezer forintos bírságot szabott ki a TV2 szolgáltatójára a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa - közölte a testület kommunikációs ...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Nem sül le a bõr: Újra megterveztetik az 1 milliárdért már megtervezett kecskeméti pályaudvart!
Elõször 2011-ben, 2013-ban végül 2016-ban is szóba került Kecskeméten a közös vasúti-buszpályaudvar, aminek a tervei 2015-re el is készültek. A város 2011-ben 300 milliót költött az intermodális pályaudvar tervezésére, most viszont a NIF írt ki pályázatot újabb tervezési munkára. Azt írták az Átlátszónak, a korábbi terveket már tavaly felülvizsgálták.

Kecskeméten három buszpályaudvar van, az egyik épp a vasútállomás mellett. Évek óta téma az alföldi városban, hogy a közösségi közlekedést egyetlen, úgynevezett intermodális csomópont bonyolítsa, így könnyebb átszállást biztosítva a busszal és vasúttal utazónak.

Kecskeméten ezen felbuzdulva 2010-ben közbeszerzést írtak ki “Kecskemét város intermodális pályaudvar és kapcsolódó közösségi közlekedési fejlesztések” címmel. A tanulmányt 2012-ben publikálták, ma is elérhetõ. Erre akkor 300 millió költött az önkormányzat.

Az összefoglaló szerint közvetlen gyalogos tengely alakult volna ki a Belváros és a Hunyadiváros között, az intermodális központhoz kapcsolódóan helyi és távolsági buszpályaudvar jön létre. Ezen túl 3 helyszínen P+R parkoló épült volna: az 52. sz. fõút városi szakaszán, az Irinyi utcában a Széchenyiváros és a Nagykörút között , illetve a tervezett intermodális csomópontban, biztonságos kerékpártárolás lehetõségével.

A tervbõl nem lett semmi, a baon.hu 2016-os cikke szerint a tervezés valójában ennél is többe, több mint 1 milliárd forintba került. Akkor azt írták, a közösségi közlekedés fejlesztése és az intermodális csomópont tervezése, engedélyezése projektre elõször elnyert 1,45 milliárd forintot a város, majd ezt a kormány egyszer megemelte 250 millióval, majd további 382 millióval.

A 2,1 milliárd forintból 1,2 milliárd volt a tervezés, ez nem pusztán az ICS tervezési költsége, hanem magába foglalja például az új helyi buszközlekedés hálózati struktúrájának megtervezését is. Majd az Orbán-kormány Modern Városok Programjára hivatkozva az egész ment a fiókba.

Eddig: idén júliusban immár a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztõ Zrt. írt ki közbeszerzést, “Kecskemét Megyei Jogú Város intermodális csomópont fejlesztése projekt kapcsán elõkészítési és tervezési feladatok ellátásra”.

Az összeg nélküli projekt szerint a Széchenyi téri buszállomás megszûnik, a Noszlopy Gáspár parkban található helyi és helyközi buszpályaudvart elbontják, azt új helyszínen, a vasútállomás épületéhez közelebb alakítanák ki. Emellett egy új kiegészítõ utasforgalmi épületet is építenek. De olyan elem is szerepel, amit meglehetõsen hasonló a 2010-ben megálmodotthoz, vagyis “150 méter hosszú vasút feletti kerékpáros és gyalogos közúti felüljáró a Hunyadiváros gyalogos- és kerékpáros-kapcsolatát biztosítja majd.”

2015-ben az epiteszforum.hu írta meg, hogy “már csak az intermodális csomópont megépítése maradt hátra, ennek tervei elkészültek. A terveket a Kecskemét Közlekedésfejlesztési Konzorcium és alvállalkozói készítették, tagjai: UTIBER Közúti Beruházó Kft., UNITEF ’83 Mûszaki Tervezõ és Fejlesztõ Zrt., és a Középülettervezõ Zrt.”

Kérdés, hogy ha már eddig több mint 1 milliárd forint ment el az intermodális pályaudvar tervezésére, akkor az elkészült anyagot használják-e valamire?

A NIF azt közölte, a tanulmányt 2018. októberben aktualizálták. A NIF Zrt. a projekt elõkészítési és tervezési feladatainak ellátására írt ki közbeszerzési eljárást 2019 júniusában. Ennek feladata az engedélyes- és kiviteli tervek, valamint az ehhez kapcsolódó dokumentációk elkészítése lesz, a megvalósíthatósági tanulmányban meghatározott mûszaki tartalom alapján.

Segesvári Csaba

Forrás: Átlátszó
Tragikus balesetben elhunyt a fideszes képviselő
Nézőpont: Még mindig toronymagasan a Fidesz népszerűsége
Koronavírus – újra szigoríthatnak az óvintézkedéseken Magyarországon
Kitalálod mennyibe került a rántott hús rizzsel a Balatonon?
Nyomasztóan üres a többszörös áron felhúzott felhúzott betonstadion
Operatív törzs: új rendszert vezettek be, ez dönti el ki léphet be hazánkba és ki nem
Hivatalos: szigorításokat jelentett be Gulyás Gergely
Budapestre költözik egy család az USA-ból mert itt jobban kezelik a járványt
Kocsis Máté nyíltan beszélt arról mi a véleménye Kaleta ügyről
Az Emmi gyártat műsort Mészáros Beatrix tévéjére
A legmagasabb szintű kormánydelegáció ült a másodosztályú focimeccsen Orbán árnyékában
Közösen üzentek a gyerekvédő szervezetek a kormánynak
Mészáros: nincsenek anyagi gondjaim, dolgozunk, ahogy az erőnkből telik - interjú
Orbánék rendkívüli ülést hívtak össze mert az EU jogállamisághoz köthet 750 milliárd eurót
Orbán harcias üzenetet tett közzé: Ne mondja meg a nyugat a keletnek, hogyan éljünk
Itt tartunk: Varga Mihálynak kell könyörögni, hogy ne legyen a Balaton-part végig fizetős
Meghalt a férfi, akit megvertek egy maszkviselési vita miatt
A kormány még mindig pénzzel tömi a német autóipari cégeket
Szijjártó és a 225 millióból felújított apátsági múzeum esete
Megmutatjuk ki áll a fideszes csodajachtokat birtokló máltai cég mögött
Orbán Viktor jövő heti bejelentéseit találgatja mindenki
Kiderült ki a tulajdonosa a Mészárost is furikázó hírhedt adriai jachtoknak
Gyöngyös: 89 ukrán vendégmunkás van járványügyi megfigyelés alatt
Angola köszönetett mondott Szijjártónak: angolai diákok számára biztosít ösztöndíjat a magyar kormány
Na végre: Csepel díszpolgára lett Tarlós István
Már a polgármester is tüntetett Siófokon - óriási a botrány
Gulyás: Ahol Magyarországon fertőzési góc alakult ki, oda külföldi hozta be a vírust
Óriási fogás: Huszonhárom migránst tartóztattak fel a rendőrök
Botrány: nem elérhetők a nyugdíjak az egyik banknál (frissített: elhárították a hibát)
Orbán is elbúcsúzott a hirtelen meghalt országgyűlési képviselőtől
Botrány a Kaleta-ügy titkosítása körül
Négy év körüli kislány zuhant ki egy második emeleti ablakból Kőszegen
Tragikus balesetben elhunyt a fideszes képviselő
Burkolt reklám miatt 900 ezer forintos bírságot kapott a Tények
Zöldek politikusa az EP ülésén: az Orbán Viktor-féle maffiaállamban az sem lehetetlen, hogy gázszerelőből valaki milliárdossá váljon
Budakeszi: Egy édesanyát és 2 éves kislányát gázolták el
Hivatalos: Elfogadták a javaslatot, amely megelőzné az uniós pénzek ellopását
32 milliárdnál tart a Néprajzi Múzeum építése a Városligetben
A rendőrök állítják, 703 km/h-s gyorshajtáson kaptak egy Ford Focust
Ha meglátod mi Mészáros Lőrinc következő nagy dobása...
Orbán aggódik a magyarokért: Több Balaton, kevesebb Adria
Koronavírus – újra szigoríthatnak az óvintézkedéseken Magyarországon
Hivatalos: A rendőrség előtt az önkormányzati lakást bérbeadók ügye
Szerbia népe bizonyította 1 nap alatt - azért a víz az úr
Nézőpont: Még mindig toronymagasan a Fidesz népszerűsége
900 milliós bírságot kapott az Alza.hu, mert akciósnak mutatott termékeket, amiket valójában le sem áraztak