Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
2 milliárdért kap egy indokolatlan autópályalehajtót Mészáros Lőrinc palackozóüzeme!
Látszólag semmi értelme a beruházásnak, aminek kizárólag a Vivienvíz örülhet.

Gyakori d
ugók jelzik az M1-es autópálya Tatabánya és Bicske közti szakaszán, hogy Szárligetnél új csomópont épül, írja a G7.hu. Ám a térségben csak kisebb falvak vannak, ráadásul 5 kilométerrel arrébb már van is egy kiépített pihenőhely, így látszólag teljesen értelmetlen a beruházás. Az építkezést továbbá Szárliget tavalyi településfejlesztési koncepciója sem említi, helyette viszont megállapítja: nélküle is kiváló a közlekedés.

Ám az új csomópont mellett ott van a főként kormányzati megrendelőknek szállító, Mészáros-féle Vivienvíz palackozója. Elvileg ott áll még az M1 ipari park is, de annak üzemeltetője 2014-ben felszámolás alá került, tavaly pedig már meg is szűnt. Az ipari park tehát nem jelent forgalmat - marad a Vivienvíz.

Ennél a pontnál érdemes lehet megjegyezni: az 5 kilométerre lévő óbaroki kamionpihenő is Mészáros Lőrincé, 1,1 milliárd forintból építette a felcsúti vállalkozó, majd Palkovics László innovációs miniszter azzal a mélyenszántó eszmefuttatással adta át: ha mennek a kamionok, megy a gazdaság is.

A szárligeti munkát a Duna Aszfalt Kft., a magyar útépítési közbeszerzések sztárja, illetve a Reaszfalt Kft. nyerte el nettó 2 milliárd forintért, de ebben a tervezési munkák és az engedélyek beszerzésének költségei is benne vannak. A tavalyi ötletből egyébként szélsebesen lett építkezés, míg az M1 össze többi fejlesztését várhatóan csak 2021-ben indítják.

Fotó: G7

Forrás: Népszava
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Hatalmas mennyiségű krumpli landolt az utcán Óbudán a választások után!
600 millióért vesznek Audikat és VW-kat Matolcsyék!
Újabb tüntetés lesz Borkai ellen!
Borkai Zsolt: Az én gyerekeimnek ötször annyit kell teljesíteniük, mint másoknak!
Hatalmas mennyiségű krumpli landolt az utcán Óbudán a választások után!
600 millióért vesznek Audikat és VW-kat Matolcsyék!
Újabb tüntetés lesz Borkai ellen!
Élőben adta a Facebookon, ahogy élelmiszert oszt a választások előtt, ő lett a polgármester! + Videó!
A Matolcsy-fiúk barátja 2 milliárdért népszerűsíthet MNB-s programokat!
Aláírást gyűjtenek Győrben, hogy lemondassák Borkai Zsoltot!
Bomlás: Senki sem meri figyelmeztetni Orbánt a hibáira! Lázonganak a vidéki Fideszesek!
Tüntetők várják Budapesten Erdogan török elnököt!
Lopott novella jelent meg a fideszes médiában!
Nem aggódik az MNB: Matolcsy jegybankja padlógázzal hasít a válság felé!
Most már 100%, hogy jönnek a migránsok - Bevándorlóktól rettegnek a budapesti matrónák az ellenzék győzelme után! + Videó!
Repülhet budavári ingatlanából Bayer Zsolt!
Közel négymillió forint végkielégítést kap Tarlós István!
Pörögnek a kilakoltatások: A harmadik negyedévében közel 1100 alkalommal került rá sor!
Kérjük ossza meg, hátha felismeri valaki: Rendőrnek öltözött férfi kényszerített sz.xre egy nőt Kőbányán!
Borkai kilép a Fideszből, de nem mond le! + Videó!
Kéri László: Esélyt kapott az ellenzék a kormány megbuktatásra!
Szijjártó Péter: A szíriai offenzíva magyar nemzeti érdek!
Baranyi Krisztina: Felelniük kell mindazoknak, akik az elmúlt 9 évben több milliárdot elloptak!
Budavár új polgármestere azt ígéri, hogy felülvizsgálják a várbeli lakásbérleti szerződéseket is!
Reviczky Gábor aggódik, mi lesz a lakásával most, hogy megbukott a fideszes polgármester!
Erdogan személyesen köszönte meg Orbánnak, hogy kiállt a véres török offenzíva mellett!
Egymásnak estek a fideszesek a bukás után!
Kósa szerint a Budapesten élő külföldiek miatt nyert Karácsony Gergely!
Borkai kilép a Fideszből!
Percek alatt több mint tízmilliárdot bukott Mészáros a választások után!
Eljött az idő, hogy bemutassuk a legkeményebb videót a Borkai-botrányról!
A bűnöző Nikola Gruevszki is szavazhat az V. kerületben, felvették a névjegyzékbe!
Kitört a pánik a Fideszben! Válságtanácsot hívtak össze!
Zúgott a Mocskos Fidesz Győrben: Hatalmas rendőri készültség volt a városházánál, a Borkai-ellenes tüntetésen! + Videó!
Rogán Antal az “Ördög ügyvédje” következő célpontja!
Már a horvát parlament is a Fideszes Borkai-botránytól hangos! + Videó!
Szavazni ment Orbán, megkérdezték a lopott pénzből disznóként dőzsölő Borkairól! + Videó!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Nemzetközi sajtó: A magyarok még edzőpartnernek sem voltak jók
Több mint 50 TEK-es védi Szijjártót - óriási a költség
Fél áron utazhatnak a MÁV utasai a Rogán Cecília rendezvényére
9 milliós Jaguart használ a másodosztályú kézilabdacsapat edzője
Ukrán vendégmunkások is jöhetnek a 240 millió Ft-ból létesült hajdúböszörményi munkásszállóba!
Kinek a kontójára küldözgeti Orbán a leveleit?
Mi szabadok vagyunk, Önök csak szabadlábon! - Egy üzenet Novák Katalinnak!
Borkai egy évben nagyjából 1 milliárd forintot lop ki a városból, és visz ki külföldre...
Orbán Gödöllőn: Akkor tudok pénzt és fejlesztést adni... (videó)
Kiss-Rigó László: Európa súlyos beteg, Magyarország ad terápiás kezelést!
Alkotmánybíróság: Nyugodtan hazudhat a Fidesz!
Borkai felesége és a 6 milliárd forint közpénzes támogatás esete nagyító alatt
Ausztria felkapta a Borkai ügyet! - nemzetközi a botrány!
Európai Bizottság: vizsgálatot követelnek a Borkai ügyben!
Offshore-háló: Átláthatatlan szálak a Borkai üggyel!
Tüntetés lesz Győrben szombaton Borkai és a maffiakormányzás ellen!
El akarják hallgattatni a pedagógusokat, hogy ne beszéljenek a nyomorúságos bérükről!
Orbán Ráhel tarol: üzleti köre öltözteti a közhivatalok dolgozóit a tervek szerint
Mi a f@*szt tudunk itt csinálni? - Kiszivárgott a fideszesek őszödi beszéde
Pár ezer forintért tanít Orbán Ráhel a Corvinus Egyetemen!
Borkai Petra a királynő: harmadszorra is ő lett a legszebb
Sértik a választás tisztaságát: Le kell szedni az összes fideszes plakátot Érden!
Jól van ez így? Ömlik a fekália a Dunába!
Novák Katalin Borkairól: Nem kell kizárni a Fideszből!
“Fideszes politikusok tucatjával követnek el bűncselekményeket”
Duplájára nőtt a Nyíregyházán épülő Atlétikai Centrum kivitelezésének ára!
Magyar Falu Program nyertesei: Településenként kevesebb, mint 15 millió Ft-tal szúrják ki a szemüket!
250 milliót vettek ki Borkaiék orgiája előtt a barátok cégéből!
Strasbourgi bíróság: A magyar állam nem zárhatja ki az újságírókat a menekülttáborokból!
Készüljön! Orbán újabb levélben kér mindenkit, hogy szavazzon a kokainos, luxusjachtos Fideszre!
Megdöbbentő videó: Székkel együtt lökték a falhoz a diákok a budapesti középiskola tanárát!
Bírói függetlenség Európában: Hazánk az utolsók között végzett!
Borkai-botrány: Ez a véleménye az utca emberének a fideszes polgármesterről! + Videó!
Ezután Mészáros cégéhez folyik be több mint 760 ezer villanyszámla utáni pénz egy része is!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu