UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
Ötmilliárdnyi közpénzt toltak Schmidt Mária alapítványába!
Tavaly is több mint ötmilliárdunkat költötte el a Schmidt Mária-féle Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapitvány némi történelmi mázzal leöntött nettó Fidesz- és altright-propagandára.

Tavaly 47,2 millióról 97 millióra nõttek Schmidt Mária fõigazgató juttatásai a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapitványban (KKETTKK) – derül ki a Terror Házát is üzemeltetõ szervezõdés minap leadott beszámolójából. (Amúgy Schmidt Mária az ország egyik leggazdagabb vállalkozója.) Bevételük 5,2 milliárdról 5,4 milliárdra bõvült. A támogatások viszont a 2017-es 4,7 milliárdról 4,6 milliárdra estek. A többi értékesítésekbõl folyt be. Eredményük 185 millióról 161 millióra mérséklõdött. A központi költségvetésbõl a 2017-es 4,6 milliárd után tavaly 4,5 milliárdot kaptak. A tételes, lényegében kizárólag állami támogatások lapunk összegzése szerint tavaly ötmilliárdra rúgtak.

E lista szerint messze leglelkesebb hívük az Emberi Erõforrások Minisztériuma (Emmi), amely hat – amúgy akár éveken átnyúló – jogcímen tavaly számításunk szerint összesen 2,8 milliárdot fizetett. Ez leginkább az I. világháború kitörésének (sic!) száz éves évfordulójára rendezett ünnepségsorozathoz, az 1956-os és a Gulág-emlékévhez, valamint a Kertész Imre Intézet megalapításához kapcsolódó költségek. A második legnagyobb tétel a Visegrádi 4-es (V4) elnökséghez kapcsolódó programokra másfélmilliárdot juttató Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM). A Miniszterelnökség is százmilliókat adományozott – fõképp „mûködtetésre, feladatellátásra”. A többiek ehhez képest feltûnõen szûkkeblûek. A Mol 3,2 milliót adott az általa alapított Petõfi-díj átadójára, a Nemzeti Kulturális Alap, a fõvárosi és terézvárosi önkormányzat holokauszt-emléknaphoz kapcsolódó támogatásai szinte százezresek, az adó 1 százalékából pedig összesen félmillió jött össze.

A közhasznúsági jelentésben részletezik, a milliárdjainkat mire költötték. Az általuk közölt összefoglalók már csak azért is szembeötlõk, mivel önmeghatározásuk szerint a KKETTKK „biztosítja a kulturális javakhoz való hozzáférést és így a közmûvelõdést, továbbá elõsegíti a természeti, társadalmi, mûvészeti, kulturális és tudományos összefüggések kutatását, megértését, nyomon követi azok jelenkori változásait és folytonos mûvelõdésre ösztönöz”.

Kérdés, kit mire ösztönöz például az elsõként bemutatott, tavaly januári program, ahol Schmidt Mária Frank Füredi A célkeresztben: Magyarország címû könyvét bemutatva felvetette: maradhatunk-e keresztények, vagy nekünk is úgy kell gondolkodnunk, mint a nyugat-európai elitnek. Frank Füredi pedig akként foglalta össze Schmidt Mária Nyelv és szabadság címû könyvét, hogy ha a saját nyelvünket is elveszik tõlünk, akkor a szabadságunkat is elveszik. (Talán annak bizonyítékaként, hogy a nyugati hippielit még az alapítvány legbelsõbb köreibe is befészkelte magát, kiadványlistájukról kiderül, hogy a nyelvi önazonosságot hirdetõ kötetet lefordították angolra is.) Az is kérdés, milyen tudományos következtetés vonható le abból, amiként a szocialistáktól a 2010-es Fidesz-gyõzelem után a kormányoldalhoz átigazolt Szili Katalin arról elmélkedik, az MSZP miként juthatott oda, ahova. Az MSZP egykori vezetõ politikusáról, házelnökérõl, köztársaságielnök-jelöltjérõl, Orbán Viktor határon túli autonómiaügyekben közremûködõ megbízottjáról megtudhatjuk: legtöbb vitája azokkal volt, akik nem népben, nemzetben gondolkodtak és mindennek ismerték az árát, ám semminek nem ismerték az értékét. A róla „Mindig a Haza” címmel könyvet író, hasonló pályaívû Galló Béla felteszi a kérdést: hogyan teremthet valaki értéket és lesz meghatározó szereplõje demokratikus közéletünknek, ha politikai pályája még a Magyar Szocialista Munkáspártban indult. Egyik titka a kikezdhetetlen embertisztelet; pályaíve és teljesítménye a demokratikus magyar baloldal egyik sikertörténete - fogalmaz a szerzõ. (Kétségkívül tanulságos.) Emellett állták az amerikai polkorrektség-ellenességet hirdetõ alt-right-mozgalom két kedvence, Steve Bannon, Donald Trump egykori tanácsadója, illetve a homofób meleg, Milo Yiannopoulos elõadását is. A kulturálódni kívánók azt is megtudhatták, hogy Németország „hippiként” viselkedik és „káoszt idéz elõ Európában”, az amúgy szélsõjobboldali AfD pedig „a pártstruktúrát megbontó új szereplõ”.

A V4-eket számos beszélgetésen igyekeztek egymáshoz közel hozni. Erre például kidolgozták az „Egy mindenkiért, mindenki egyért” szlogent. Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója szerint „a V4-es országok a vallási értékek védelméért törnek lándzsát, míg a nyugati elit ezt nem tartja fontosnak; a visegrádi vezetõknek van karakterük, míg a nyugati politikai elit mára elbizonytalanodott” (Néhány hétre rá Robert Fico szlovák miniszterelnök lemondott és mára eltûnt a politikából.) Schmidt Mária szerint a visegrádiak ragaszkodnak a függetlenséghez, a szabadsághoz, míg a birodalomépítésre törekvõ nyugati-európai technokrata, bürokrata vezetõréteg ezt megkérdõjelezi. A Terror Háza Múzeum fõigazgatója rávilágított arra is, hogy a régebbi uniós államoknak hibás a helyzetfelismerése, hiszen a ’70-es, ’80-as éveket idézõ, Kelet-Közép-Európától elválasztott, jó gazdasági növekedést produkáló Nyugat-Európát, vagyis a múltat kívánják visszahozni, míg mi a jövõt képviseljük. (Egy másik beszélgetés cseh, szlovák és lengyel megszólalói ugyanakkor szembeötlõen inkább az együttmûködésre és a fejlõdésre helyezték a hangsúlyt, míg a magyar megszólaló szinte kizárólag sértettségét hangsúlyozta.) A Mol Petõfi-díját Václav Klausnak adományozta. A volt cseh állam- és kormányfõ felszólalásában kemény szavakkal illette az erõltetett multikulturalizmust, vélhetõleg nem olvasva a 40 országban tevékenykedõ Mol munkaerõ-toborzó hirdetéseit.

Az alapítvány kiadványai között helyt kapott Roger Scruton az újbaloldal gondolkodóiról szóló Bolondok, csalók, agitátorok, valamint Gertrude Himmelfarb az 1960-as évek végének ellenkultúráját mára dominánsnak látó és elvetõ Egy nemzet, két kultúra címû dolgozata is. A közalapítvány történelmibb szemléletû kutatásai feltárták az elsõ világháború és a szocializmus mindennapjait. Elõbbi kapcsán ugyanakkor szeretnének a száz éve sulykolt gyõztes-vesztes, áldozat-agresszor-ellentétpárokat meghaladó értelmezési kereteket. A Terror Háza homlokzatának a nyilaskeresztet és a vörös csillagot egyforma veszélyként feltüntetõ üzenetével szemben ugyanakkor a nácizmus, a holokauszt idõszakával látványosan kevésbé foglalkoztak, a magyar társadalom cinkosságának témáját még véletlenül sem érintve. A közalapítványt mindennapi gondok is sújtják. A Terror Házára ráférne egy nagygenerál – például bedöglött a légkezelõ -, de egyelõre nem kapnak rá pénzt.

Forrás: Népszava
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Az Orbán-kormány sunyi módon hagyja kizsákmányolni a dolgozókat
Uniós pénzből épül a fideszes képviselő borászata és panziója a Badacsonyon
Lasszóval is alig tudnak nézőt fogni a sokmilliárdos szilvásváradi lovasarénába
Szinte naponta zaklatták sze.uálisan négy gyermeküket a kerepesi szülők (videó)
Emberi ésszel felfoghatatlan szörnyűségeket kellett átélniük Kerepesen egy család gyermekeinek. A 6, 4, 3 és 2 éves gyerekeket napi szinten sze.uális cselekményekre kényszerítették a sz...
  
Novák Katalin: A vélemény és a szólás szabad
Szerdán megtartották az Európa cenzúrázatlanul című online konferenciát, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök, Aleksandar Vucic szerb elnök és Janez Jansa szlovén miniszterelnök szólalt ...
  
Önkezével vetett véget életének az ellenzék egyik vezető politikusa
Legyen könnyű neki a föld A Hírklikk információi szerint Bogdán László, Cserdi polgármestere önkezüleg oltotta ki saját életét A portál beszámolója szerint: “Hiteles forrásból me...
  
Miért kapott milliárdokat egy német alkatrészgyártó cég a magyar kormánytól?
Összesen 14 cég kapott idén támogatást a kormánytól A legtöbb pénz egy német multi magyar leányvállalatához ment 2020 első félévében összesen több mint 43 milliárd forint támogat...
  
Az éjjel öngyilkos lett Bogdán László, Cserdi polgármestere
A Hírklikk információi szerint ma éjjel elhunyt Bogdán László, Cserdi polgármestere. A portál szerint élete 47 évében önkezével vetett véget életének. Bogdán szegény sorsú roma ...
  
Elkezdődött az önkéntes tartalékosok képzése Várpalotán
Alaki mozdulatokkal, katonai vezényszavakkal, egészségügyi oktatással folytatódik az MH 6 Sipos Gyula Területvédelmi Ezred, 31 Draganits Ferenc Területvédelmi Zászlóalj speciális önként...
  
Orbán fellélegezhet - mégsem Ő lesz a legfőbb témája az EU-csúcsértekezletnek
Úgy tűnik, nem az lesz a legfőbb gondja a júliusi EU-csúcsértekezlet résztvevőinek, hogy a magyar kormányfő parlamenti támogatással akarja megfúrni a pénzfizetés jogállamisági követe...
  
Több millió liter üzemanyagot áraszthat a tengerbe a lángoló amerikai hadihajó
Második napja tombolnak a lángok a San Diegó-i flottatámaszponton kigyulladt amerikai hadihajón, és a tűz a hatóságok szerint környezeti katasztrófával fenyeget, ha a lángok elérik a haj...
  
Mégsem pattan vissza a magyar gazdaság
Közel 10 százalékkal csökkenhetett a GDP a második negyedévben a Pénzügyminisztérium szerint Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán tette közzé, hogy a Pénzügyminisztérium ...
  
Áder már alá is írta az adószigorításról szóló törvényt
Elrendelte a központi költségvetés megalapozásáról szóló törvény kihirdetését Áder János köztársasági elnök hétfőn, írta az MTI Az Országgyűlés július 3-án fogadta el a köz...
  
Politikai hisztériának nevezték a több ezres magyar tüntetést
A tatai Öreg-tó partjára tervezett luxusszálloda beruházója „teljes mértékben értetlenül áll” a beruházás körül kialakult „politikai szándék által vezérelt hisztériához” ...
  
Bonyolult utazási szabályok jönnek
Kedden éjfél után lépnek életbe azok a beutazási korlátozások Magyarországon, amelyeket a kormány rendelt el a koronavírus-járvány második hullámának elkerülésére A megjelent rendel...
  
Betelt a pohár - lemondott a PDSZ elnöke
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének vezetője azonnali hatállyal távozott a kormánykritikus szakszervezet éléről A mai napon, hosszas átgondolás után, bejelentettem lemondásom...
  
Valami történik: Magyar többségi tulajdonba kerülhet a Tesco
A Magyar Nemzet keddi cikke szerint csomagban, de külön-külön is eladná a leánycégeket a multivállalat Hétfőn írtuk meg – a Napihu alapján –, hogy a londoni tőzsde elemzői szerint Ma...
  
Hamarabb indított buszok, lemondott utak - káosz az utazási irodáknál
Az utazni vágyók és a szervezők is keresik a megoldást, hogy kikerüljék a koronavírus külföldi terjedése miatt szerdától érvénybe lépő szigorításokat, de sokan inkább lemondják az...
  
Magyar adományokat szállított Bagdadba a Ferihegyen landolt katonai repülőgép
Magyar cégek adományait szállította Bagdadba az a katonai repülőgép, amely a napokban kétszer is megfordult Budapesten Errefelé eléggé ritka katonai szállítógép érkezett a napokban ké...
  
Villámgyorsan elkezdték a 700 milliárdos Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése
Az építkezés iratait tíz évre titkosították korábban Megkezdődött a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának fejlesztése a kivitelezésre vonatkozó szerződés hatályba l...
  
Gulyás Gergely: megvizsgálják történt-e mulasztás Kaleta ügyben
A minisztert Mesterházy Attila kérdezte a parlamentben „Indokolt megvizsgálni, hogy szerezhettek volna-e korábban tudomást a nemzetbiztonsági szervek Kaleta Gábor magatartásaról, mikor kezd...
  
Franciaországban 2830 milliárd forintot költenek az egészségügyi dolgozók béremelésére
A francia közegészségügy "történelmi pillanataként" jellemezte az új francia kormányfő, Jean Castex a megállapodást, amit hétfőn írt alá a kormány az egészségügyi dolgozókat képv...
  
Aprópénzzel tiszteleg a veszélyhelyzetben helyt álló hősök előtt a kormány
Érmesorozattal emlékezik "a kormány által 2020 március 11én kihirdetett vészhelyzetben helytálló hősök" előtt a Magyar Nemzeti Bank A Magyar Közlöny hétfői számában megjelent rendele...
  
Formálisan megszűnt a Fidesz kétharmada
Nem biztos, hogy mindenkinek feltűnt, de a múlt pénteken motorbaleset áldozatául esett fideszes Koncz Ferenc halálával 133-ról 132-re csökkent a kormánypárti képviselők száma, vagyis pap...
  
A WHO elárulta mire számít járvány ügyben
Több mint nyolcszáz színházba járót szólítottak fel a japán hatóságok, hogy mihamarabb teszteljék magukat Ők valamennyien egy olyan előadás nézői voltak, melynek szereplői között m...
  
Simicskó: adhatunk tanácsot az Európai Unió döntéshozóinak és szabhatunk bizonyos feltételeket is
“Nyugodt szívvel és szerényen mondhatjuk, adhatunk tanácsot az Európai Unió döntéshozóinak és szabhatunk bizonyos feltételeket is” - mondta Simicskó István az EU-büdzsé és az unió...
  
Egy EU-s zászlót lógatott ki autója ablakából, feljelentették
Csigalassúsággal halad, de van új fejlemény azoknak az ügyében, akik a járvány idején részt vettek egy kormányellenes demonstráción, ezért pedig a rendőrség súlyos bírságot szabott ...
  
Maruzsa szerint ismét fel kell készülni a digitális oktatásra
Remélhetőleg hagyományosan, normál munkarendben lehet elkezdeni az új tanévet, de arra is fel kell készülni, hogy esetleg ismét digitális oktatásra kell átállniuk az iskoláknak a koronav...
  
Változás jön a boltokban szerdától
Szerdától a pultból kínált baromfi-, juh- és kecskehús esetében is fel kell tüntetni a származási országot, a csomagolatlan formában árusított zöldségeknél és gyümölcsöknél pedi...
  
Elmaradt bérek és demonstráció - valamit ideje lenne lépnie a kormánynak
Elmaradt bérükért demonstrált az angol érdekeltségű ARJ Ruhagyár Zrt mintegy kétszáz dolgozója hétfőn, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban - írja az MTI A férfi felsőr...
  
Görögország az úti cél? - nem jó ötlet
Több aktív fertőzöttet tartanak nyilván most az országban, mint a járvány során eddig bármikor Szigoríthatják a beutazási szabályokat Görögországba azután, hogy megugrott a koronav...
  
DE MIÉRT? - Kamionban vizsgálják a betegeket Szegeden
Bár Palkovics László már ünnepélyesen átadta az új 21 századi új radiológiai komplexumot Szegeden, mégis van olyan vizsgálat, amelyet a kórház udvarán, kamionokban végeznek Az egyetem...
  
Óriási a vita a családi pótlék megduplázása körül
A Méltó Megélhetés Munkacsoport – amihez több civil szervezet is csatlakozott – az ahanghu-n petíciót indított a családi pótlék megduplázásáért Nyílt levélben fordultak Orbán Vik...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Ötmilliárdnyi közpénzt toltak Schmidt Mária alapítványába!
Tavaly is több mint ötmilliárdunkat költötte el a Schmidt Mária-féle Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapitvány némi történelmi mázzal leöntött nettó Fidesz- és altright-propagandára.

Tavaly 47,2 millióról 97 millióra nõttek Schmidt Mária fõigazgató juttatásai a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapitványban (KKETTKK) – derül ki a Terror Házát is üzemeltetõ szervezõdés minap leadott beszámolójából. (Amúgy Schmidt Mária az ország egyik leggazdagabb vállalkozója.) Bevételük 5,2 milliárdról 5,4 milliárdra bõvült. A támogatások viszont a 2017-es 4,7 milliárdról 4,6 milliárdra estek. A többi értékesítésekbõl folyt be. Eredményük 185 millióról 161 millióra mérséklõdött. A központi költségvetésbõl a 2017-es 4,6 milliárd után tavaly 4,5 milliárdot kaptak. A tételes, lényegében kizárólag állami támogatások lapunk összegzése szerint tavaly ötmilliárdra rúgtak.

E lista szerint messze leglelkesebb hívük az Emberi Erõforrások Minisztériuma (Emmi), amely hat – amúgy akár éveken átnyúló – jogcímen tavaly számításunk szerint összesen 2,8 milliárdot fizetett. Ez leginkább az I. világháború kitörésének (sic!) száz éves évfordulójára rendezett ünnepségsorozathoz, az 1956-os és a Gulág-emlékévhez, valamint a Kertész Imre Intézet megalapításához kapcsolódó költségek. A második legnagyobb tétel a Visegrádi 4-es (V4) elnökséghez kapcsolódó programokra másfélmilliárdot juttató Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM). A Miniszterelnökség is százmilliókat adományozott – fõképp „mûködtetésre, feladatellátásra”. A többiek ehhez képest feltûnõen szûkkeblûek. A Mol 3,2 milliót adott az általa alapított Petõfi-díj átadójára, a Nemzeti Kulturális Alap, a fõvárosi és terézvárosi önkormányzat holokauszt-emléknaphoz kapcsolódó támogatásai szinte százezresek, az adó 1 százalékából pedig összesen félmillió jött össze.

A közhasznúsági jelentésben részletezik, a milliárdjainkat mire költötték. Az általuk közölt összefoglalók már csak azért is szembeötlõk, mivel önmeghatározásuk szerint a KKETTKK „biztosítja a kulturális javakhoz való hozzáférést és így a közmûvelõdést, továbbá elõsegíti a természeti, társadalmi, mûvészeti, kulturális és tudományos összefüggések kutatását, megértését, nyomon követi azok jelenkori változásait és folytonos mûvelõdésre ösztönöz”.

Kérdés, kit mire ösztönöz például az elsõként bemutatott, tavaly januári program, ahol Schmidt Mária Frank Füredi A célkeresztben: Magyarország címû könyvét bemutatva felvetette: maradhatunk-e keresztények, vagy nekünk is úgy kell gondolkodnunk, mint a nyugat-európai elitnek. Frank Füredi pedig akként foglalta össze Schmidt Mária Nyelv és szabadság címû könyvét, hogy ha a saját nyelvünket is elveszik tõlünk, akkor a szabadságunkat is elveszik. (Talán annak bizonyítékaként, hogy a nyugati hippielit még az alapítvány legbelsõbb köreibe is befészkelte magát, kiadványlistájukról kiderül, hogy a nyelvi önazonosságot hirdetõ kötetet lefordították angolra is.) Az is kérdés, milyen tudományos következtetés vonható le abból, amiként a szocialistáktól a 2010-es Fidesz-gyõzelem után a kormányoldalhoz átigazolt Szili Katalin arról elmélkedik, az MSZP miként juthatott oda, ahova. Az MSZP egykori vezetõ politikusáról, házelnökérõl, köztársaságielnök-jelöltjérõl, Orbán Viktor határon túli autonómiaügyekben közremûködõ megbízottjáról megtudhatjuk: legtöbb vitája azokkal volt, akik nem népben, nemzetben gondolkodtak és mindennek ismerték az árát, ám semminek nem ismerték az értékét. A róla „Mindig a Haza” címmel könyvet író, hasonló pályaívû Galló Béla felteszi a kérdést: hogyan teremthet valaki értéket és lesz meghatározó szereplõje demokratikus közéletünknek, ha politikai pályája még a Magyar Szocialista Munkáspártban indult. Egyik titka a kikezdhetetlen embertisztelet; pályaíve és teljesítménye a demokratikus magyar baloldal egyik sikertörténete - fogalmaz a szerzõ. (Kétségkívül tanulságos.) Emellett állták az amerikai polkorrektség-ellenességet hirdetõ alt-right-mozgalom két kedvence, Steve Bannon, Donald Trump egykori tanácsadója, illetve a homofób meleg, Milo Yiannopoulos elõadását is. A kulturálódni kívánók azt is megtudhatták, hogy Németország „hippiként” viselkedik és „káoszt idéz elõ Európában”, az amúgy szélsõjobboldali AfD pedig „a pártstruktúrát megbontó új szereplõ”.

A V4-eket számos beszélgetésen igyekeztek egymáshoz közel hozni. Erre például kidolgozták az „Egy mindenkiért, mindenki egyért” szlogent. Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója szerint „a V4-es országok a vallási értékek védelméért törnek lándzsát, míg a nyugati elit ezt nem tartja fontosnak; a visegrádi vezetõknek van karakterük, míg a nyugati politikai elit mára elbizonytalanodott” (Néhány hétre rá Robert Fico szlovák miniszterelnök lemondott és mára eltûnt a politikából.) Schmidt Mária szerint a visegrádiak ragaszkodnak a függetlenséghez, a szabadsághoz, míg a birodalomépítésre törekvõ nyugati-európai technokrata, bürokrata vezetõréteg ezt megkérdõjelezi. A Terror Háza Múzeum fõigazgatója rávilágított arra is, hogy a régebbi uniós államoknak hibás a helyzetfelismerése, hiszen a ’70-es, ’80-as éveket idézõ, Kelet-Közép-Európától elválasztott, jó gazdasági növekedést produkáló Nyugat-Európát, vagyis a múltat kívánják visszahozni, míg mi a jövõt képviseljük. (Egy másik beszélgetés cseh, szlovák és lengyel megszólalói ugyanakkor szembeötlõen inkább az együttmûködésre és a fejlõdésre helyezték a hangsúlyt, míg a magyar megszólaló szinte kizárólag sértettségét hangsúlyozta.) A Mol Petõfi-díját Václav Klausnak adományozta. A volt cseh állam- és kormányfõ felszólalásában kemény szavakkal illette az erõltetett multikulturalizmust, vélhetõleg nem olvasva a 40 országban tevékenykedõ Mol munkaerõ-toborzó hirdetéseit.

Az alapítvány kiadványai között helyt kapott Roger Scruton az újbaloldal gondolkodóiról szóló Bolondok, csalók, agitátorok, valamint Gertrude Himmelfarb az 1960-as évek végének ellenkultúráját mára dominánsnak látó és elvetõ Egy nemzet, két kultúra címû dolgozata is. A közalapítvány történelmibb szemléletû kutatásai feltárták az elsõ világháború és a szocializmus mindennapjait. Elõbbi kapcsán ugyanakkor szeretnének a száz éve sulykolt gyõztes-vesztes, áldozat-agresszor-ellentétpárokat meghaladó értelmezési kereteket. A Terror Háza homlokzatának a nyilaskeresztet és a vörös csillagot egyforma veszélyként feltüntetõ üzenetével szemben ugyanakkor a nácizmus, a holokauszt idõszakával látványosan kevésbé foglalkoztak, a magyar társadalom cinkosságának témáját még véletlenül sem érintve. A közalapítványt mindennapi gondok is sújtják. A Terror Házára ráférne egy nagygenerál – például bedöglött a légkezelõ -, de egyelõre nem kapnak rá pénzt.

Forrás: Népszava
Az Orbán-kormány sunyi módon hagyja kizsákmányolni a dolgozókat
Uniós pénzből épül a fideszes képviselő borászata és panziója a Badacsonyon
Lasszóval is alig tudnak nézőt fogni a sokmilliárdos szilvásváradi lovasarénába
Padlóra kerültek az önkormányzatok: 200 milliárdos hitelkeretet ígért a kormány, de köddé vált a mentőcsomag
Szinte naponta zaklatták sze.uálisan négy gyermeküket a kerepesi szülők (videó)
Novák Katalin: A vélemény és a szólás szabad
Önkezével vetett véget életének az ellenzék egyik vezető politikusa
Miért kapott milliárdokat egy német alkatrészgyártó cég a magyar kormánytól?
Az éjjel öngyilkos lett Bogdán László, Cserdi polgármestere
Elkezdődött az önkéntes tartalékosok képzése Várpalotán
Orbán fellélegezhet - mégsem Ő lesz a legfőbb témája az EU-csúcsértekezletnek
Több millió liter üzemanyagot áraszthat a tengerbe a lángoló amerikai hadihajó
Mégsem pattan vissza a magyar gazdaság
Áder már alá is írta az adószigorításról szóló törvényt
Politikai hisztériának nevezték a több ezres magyar tüntetést
Bonyolult utazási szabályok jönnek
Betelt a pohár - lemondott a PDSZ elnöke
Valami történik: Magyar többségi tulajdonba kerülhet a Tesco
Hamarabb indított buszok, lemondott utak - káosz az utazási irodáknál
Magyar adományokat szállított Bagdadba a Ferihegyen landolt katonai repülőgép
Villámgyorsan elkezdték a 700 milliárdos Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése
Gulyás Gergely: megvizsgálják történt-e mulasztás Kaleta ügyben
Franciaországban 2830 milliárd forintot költenek az egészségügyi dolgozók béremelésére
Aprópénzzel tiszteleg a veszélyhelyzetben helyt álló hősök előtt a kormány
Formálisan megszűnt a Fidesz kétharmada
A WHO elárulta mire számít járvány ügyben
Simicskó: adhatunk tanácsot az Európai Unió döntéshozóinak és szabhatunk bizonyos feltételeket is
Egy EU-s zászlót lógatott ki autója ablakából, feljelentették
Maruzsa szerint ismét fel kell készülni a digitális oktatásra
Változás jön a boltokban szerdától
Elmaradt bérek és demonstráció - valamit ideje lenne lépnie a kormánynak
Görögország az úti cél? - nem jó ötlet
DE MIÉRT? - Kamionban vizsgálják a betegeket Szegeden
Óriási a vita a családi pótlék megduplázása körül
Novák Katalin leszólta azokat akik nem tűrik el a nyílt vitát
Óriási a felháborodás Kaleta-ügy titkosítása körül
Megkapta a kért 127,6 milliós támogatást a fideszes képviselő
De mit keresett Varga Judit a börtönben? - mutatjuk
Súlyosan fertőzött országokból beengedik az embereket
Lasszóval is alig tudnak nézőt fogni a sokmilliárdos szilvásváradi lovasarénába
Uniós pénzből épül a fideszes képviselő borászata és panziója a Badacsonyon
Határzár: Súlyosan fertőzött országokból engedik be az embereket
Még a fideszesek 70 %-a szerint is több pénz kell a Lánchídra
A mi kis családunk: a kormány gyártat műsort Mészáros Beatrix tévéjére
Mészáros Lőrinc: 10 millió euróból gazdálkodik a Felcsút
Tragédiával végződött egy idős beteg drámája az egyik fővárosi kórházban