Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Megdöbbentő: Ki volt kapcsolva a Viking Sigyn közelségriasztója a baleset idején?
Úgy tudjuk, a Viking Sigyn szállodahajó radarján némák voltak a vészjelzők, ugyanis kikapcsolták őke
t. Emellett a hajóhidat is leeresztették.

Dr. Sógor Zsolt, a Hableányt üzemeltető cég ügyvédje megkapta azokat az iratokat, amelyek az elsődleges szakvéleményeket tartalmazzák. Köztük van az is, amelyik az egyik legkomolyabb bizonyíték lesz a büntetőperben.

– A Viking 46 fős személyzetét és 184 utast hallgattak ki tanúként a tragédia után. Köztük azt az amerikai házaspárt is, akik videón örökítették meg a Viking fedélzetének orrából az ütközést. Ezt a felvételt adta át a hatóság szakértői vizsgálatra. Az eredmény szerint a videón nem látható, hogy a Viking az ütközést megelőzően lassítana, azaz nem vett tudomást a Hableány jelenlétéről. A szakértő kimondja, hogy a felvétel alapján a Viking vezetőjének látnia kellett a sétahajót, amikor az még előtte volt – árulta el a Blikknek az ügyvéd, aki azt sem érti, hogy a Viking radarjához tartozó közelriasztás jelzőhangja miért volt kikapcsolva. Ez a vészjelző nem volt élesítve, pedig a sötétben, esőben, a különösen nagy hajóforgalomban indokolt lett volna a használata. A vészjelző, ahogyan egy kormányos matróz jelenléte is, talán megelőzhette volna a tömegszerencsétlenséget.

Független hajózási szakember szerint ez a hangjelzés hívja fel a figyelmet, ha a radar érzékeli, hogy valami túl közel kerül a hajótesthez, ha éppen a vezető nem figyel.

– A radarberendezés nagy teljesítményű mikrohullámokat bocsát ki, amelyek a különböző anyagú tárgyakról másként verődnek vissza, így különböztethető meg egy uszadékfától a hidak kőpillére és a hajótestek jele a radaron. A kikapcsolt vészjelzőre egy magyarázat elképzelhető: a forgalmas szakaszon legalább 15-20 másik hajó közlekedett, így folyamatos volt a felesleges jelzés, ami zavarhatott, ezért inkább kikapcsolták a jelzőhangot – gyanítja a szakember.

Jelenleg nem tisztázott az oka, de a műszaki szemlén kiderült az is, hogy a Viking mozgatható kapitányi hídját egy méterrel alacsonyabbra engedték a maximális magasságnál, amit az áradó Duna vízállása sem indokolt. – A hajóhíd nem a legmagasabb pont, kényelmesen átfért volna a folyó hídjai alatt. Egy méter magasság rengeteget számít a beláthatóságnál, ám ezzel együtt is nagyon nagy a hasonló szállodahajók holttere – magyarázza a szakember.

Forrás: Blikk
A Független Nemzet véleménye:

Ezt már szinte csak okoskodás...

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Rogán 30 milliárdért szerveztet rendezvényt az Antenna Hungáriával, aminek nagyon nem ez a feladata!
Egy idős férfi holttestét találták meg Vác határában!
Ádert ezúttal sem érdekelte a tiltakozás, megalkuvás nélkül kiállt a kormányakarat mellett!
Kövér nem tartatja be a törvényt Orbánnal, inkább átíratja!
Rogán 30 milliárdért szerveztet rendezvényt az Antenna Hungáriával, aminek nagyon nem ez a feladata!
Egy idős férfi holttestét találták meg Vác határában!
Ádert ezúttal sem érdekelte a tiltakozás, megalkuvás nélkül kiállt a kormányakarat mellett!
Orbán: Magyarországon nincs éhező gyermek!
Parasztvakítás: Orbán eljátszotta a nép egyszerű gyermekét, miközben a családja és a barátai szénné keresik magukat!
Megverték a verekedés helyszínére kiérkező mentőst a XX. kerületben!
82 milliárdért vásárol autót a magyar állam!
12 milliárdért meghosszabbítják Bicskéig a felcsúti kisvasutat, sőt, Orbánék újabb vonalakat újítanának fel!
Kétszáz civil szervezet tiltakozik a fideszes jelölt ellen!
70 százalékos a nyugdíjemelés Romániában!
Botrányos hangfelvétel: Arról tart fejtágítást a karcagi rendőrkapitány, hogy kit nem szabad megbüntetni!
Még csak fél éves, de máris kapott félmilliárd Ft állami hitelt Kósa Lajos testvérének a cége!
Százával verték le a fecskefészkeket egy szolnoki önkormányzati beruházás helyszínén!
Magyarország 2019: Brutális élelmiszerár-növekedés! Luxuscikk a kenyér és a krumpli!
Itt a vége: Áder aláírta az MTA-t kinyíró törvényt! + Videó!
Mészáros Lőrinc-közeli cég fogja ellenőrizni a választási informatikai rendszer tisztaságát!
Így verik be a szöget Orbánék a hazai szőlőtermelés koporsójába! + Videó!
Csapat ugyan nincs, de 1 milliárdos röplabdacsarnok épül Veresegyházon!
Napi 23 órán át tartották egy koporsóba zárva a fiatal lányt, annyira engedték ki, hogy megerőszakolják!
Elszólták magukat: Hatalmas megszorításra készülnek Orbánék!
Elfogyott az Unesco türelme Magyarországgal szemben! Veszélyben Budapest!
Védett állatok élőhelyén épít fociakadémiát Mészáros!
Tinik erőszakoltak meg egy fiatal lányt, majd úgy mentek iskolába mintha mi se történt volna!
További 2 milliárd a mi pénzünkből Németh Szilárd birkózó alapítványának!
Dobrev Klára az Európai Parlament alelnöke lett!
Csak egy kérdés: Vajon Orbán miért nem vette észre 2015-ben, hogy 100.000 menekült tart Magyarország felé?
Döbbenet: Fegyvert rántott és kirabolt két pénzintézetet a tévébemondó Pest megyében!
Jogerős: Terry Black hazudott Vona Gáborról!
Gábor György: 131 gazember! Ők szavazták meg az Akadémia szétverését!
Orbán ijedtében azt is beismerte, hogy nem magukat függesztették fel a Néppártban!
Segíts egy megosztással megtalálni az elkövetőt! Szándékosan felgyújtott egy autót Egerben! + Videó!
Botrány: Fidesz-közeli cégnek játsszák át féláron Újpest egyik legértékesebb ingatlanát!
Világhírű történész: Magyarországon már nincs demokrácia, meg kell állítani Orbán Viktort...

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Csekély 400 millával gazdagodott az Orbán család!
Gulyás a klímavédelemről: Semmi nem sürget bennünket!
Meghalt az érsebész, összeomlott a fővárosi ellátás!
Még a fiai hamvait sem vihette magával a kilakoltatott asszony! + Videó!
Míg Orbánék zsebébe a milliárdok, addig a magyar kórházakba a víz folyik be!
Mészáros Lőrinc testvére is hasít: Egymás után nyeri a megbízásokat a Magyar Közúttól!
Vajon ezért tervezi másfél millió magyar, hogy lelép ebből az országból?
Hónapok óta arról álmodott, hogy egyszer bent ég valahol - Megszólalt a MOM Sport tetején meghalt kislány anyja!
Semjén Zsolt: Pszichiátriai ápolásra szorul az, aki kétségbe meri vonni a kormány családpolitikáját...
Káslernek még több pénz kell! Kevesli az évi 800 milliót, amit kapott!
Így megy ez Orbánisztánban: A fideszes főügyész kitüntette a fideszes főbírót!
Tragédia a MOM Sportközpontban: Egy 8 éves gyerek halt meg!
Négycsillagos wellness-szállodában dorbézoltatta hűséges médiacsicskáit a kormány!
Tüntetés Csehországban: “Nem akarunk Orbán-féle nacionalizmust Csehországban...”
Odacsapott Lendvai Ildikó Orbán Viktor vejének!
Fecskendővel spricceltek ondót egy lányra a 4-6-os villamoson!
OLAF: 1,6 milliárdot lopott Farkas Flórián a hátrányos helyzetű romák megsegítése helyett!
Nőt ütött meg a fideszes, de valahogy nem halad a nyomozás! + Videó!
Már csak a Fidesz fizetős helyei maradnak! Az utolsó szabadstrandot is bezárják Keszthelyen!
Holttestet találtak Csepelen! Ő is a dunai hajóbaleset áldozata lehet!
Rangos külföldi lap Orbánról: Tragédia Európa szívében!
Egy vagyonba fog nekünk kerülni: Saját kikötőt létesít a magyar állam Triesztben!
Friss: Durván meghamisította a számokat az Orbán-kormány!
Hableány-tragédia: Hátborzongató részletekről vallottak a Viking utasai!
Egy vagyont fizet az állami tévé Rogán Cecíliáék szépségversenyéért!
Durva: Még a nyáron összeomolhat a budapesti baleseti ellátás!
Fenn a várban a gyógyszer végleg elgurult… – Koncz Zsuzsa új klipjében szólt be Orbánnak! + Videó!
Szívszorító: Elsírta magát a 80 éves borsodi néni, titokban újították fel a rozoga házát! + Videó!
Fideszes javaslat: Begyűjtenék Orbánék a fesztiválozók személyes adatait!
Hableány-tragédia: Így falaz Ráhelnek és Rogánnak Orbán!
Így hazudozik Palkovics egy kiszivárgott hangfelvételen!
Botrány: Saját kiskorú diákját ejtette teherbe a hittantanár!
Korrupció: Sorra buknak meg a politikusok a környékünkön!
A Fradi 17 milliárdnyi közpénzt kapott tavaly!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu