Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Szlovéniában vásárol wellness-központot a magyar kormány!
Az Orbán-kormány turisztikai komplexumot venne Szlovéniában, a beszerzést bonyolító állami cég már e
lutalt egy komoly előleget, a közel 3 milliárd forintos vételár pedig ott pihen a számláján. A vállalat rokoncége – amelynek születésénél Mengyi "Voldemort" Roland bábáskodott – hozta létre a Gül Baba türbéjét évi százmilliókért üzemeltető alapítványt Orbán török barátjának, Adnan Polatnak.

144,4 millió forintot utalt át közjegyzői letétbe a Comitatus-Energia nevű állami zrt. egy külföldi ingatlanvásárlással kapcsolatban – derül ki a cég 2018-as beszámolójából. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) a hvg.hu-val azt közölte, hogy a Comitatus-Energia illetékes a szlovéniai Terme Lendava üdülőközpont folyamatban lévő megvásárlásában, vagyis hacsak a vállalat nem bonyolít egyszerre több külföldi ingatlanvásárlást, akkor ez a pénz a Terme Lendavára ment el.

Az Átlátszó.hu írta meg szlovén sajtóértesülések alapján, hogy a magyar állam egy Comitatus nevű befektetési alapon vagy alapítványon keresztül a Terme Lendava megvásárlására készül. A Terme Lendava magában foglalja a 120 szobás, ötmedencés, háromcsillagos Hotel Lipát, továbbá kempinget, apartmanfalut és egy fejlesztési telket. Az adásvételi eljárás folyamatban van – közölte a Terme Lendava tulajdonosa, a Sava Turizem a hvg.hu-val, de a tranzakció „véglegesítéséig” nem árulnak el több részletet. A Comitatus nem válaszolt kérdéseinkre.

Közben Varga Mihály pénzügyminiszter a következőket mondta a Figyelőnek, amikor arról kérdezték, a 325 forintos euróárfolyam mellett mit tanácsol, mikor vegyenek eurót a nyaralni induló magyarok:

Izgalmas egy külföldi kirándulás, de egyáltalán nem baj, ha honfitársaink itthon töltik a szabadságukat, itthon pihennek és költenek. Annyi szép és érdekes látnivaló van Magyarországon.

Mondjuk a kormány tagjai azért nem feltétlenül ragaszkodnak a belföldi kikapcsolódáshoz.

A szlovén sajtó ugyan befektetési alapról és alapítványról írt, de Comitatus néven nincsen se ilyen, se olyan. Az állam tulajdonában van viszont a Comitatus-Energia Zrt., illetve a Comitatus Üzletviteli és Tanácsadó Kft. Az Átlátszó arra a következtetésre jutott, hogy a kormány a Comitatus Kft.-n keresztül akarja megvenni a Terme Lendavát, mint kiderült, valójában a Comitatus-Energián keresztül – a két cég között egyébként sok kapcsolat van, erre még visszatérünk.

A Comitatus-Energia 2018 végéig az MNV felügyelete alá tartozott, akkor került át a Külgazdasági és Külügyminisztérium, egész pontosan annak parlamenti államtitkára alá, ami szintén arra utal, hogy ez a cég intézi a szlovéniai bevásárlást.

A szlovén sajtóhírek szerint a Sava Turizem 9 millió eurót kérne a Terme Lendaváért, vagyis jelenlegi árfolyamon 2,9 milliárd forintot. És mit ad isten, a Comitatus-Energiának épp van 2,9 milliárdja, ebből 2,8 milliárd bankszámlán. Az MNV 2018-ban (még mint a tulajdonosi jogok gyakorlója) 500 millió forintos tőkeemelést hajtott végre a cégben. A pénz nagyobb részét, 2,5 milliárdot pedig még 2016-ban tett bele az MNV, szintén tőkeemeléssel, a hivatalos indoklás szerint „eszközvásárlás” fedezetéül. A vállalat egyébként hosszú évek óta tetszhalott állapotban van, nullánál nagyobb árbevétele utoljára 2014-ben volt, akkor is csak 75 ezer forint.

A Comitatus-Energia eredetileg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat cége volt, 2012-ben, az önkormányzatok funkcióelvonással egybekötött adósságkonszolidációjakor került állami tulajdonba. Ez az első kapcsolódási pont a Comitatus Kft.-vel, ami szintén a borsodi önkormányzat 2012-től államosított cége. A Comitatus-Energia vezérigazgatója 2014 óta Fodor Attila, aki 2016 végéig a Comitatus Kft. ügyvezetője is volt. Az államosítás előtt a kft. az önkormányzat vagyonkezelő cégeként működött, a gépészmérnök végzettségű Fodor Attila kinevezése után egy 2011-es interjúban „feltétlenül” szükségesnek tartotta kiemelni Mengyi Roland (Fidesz) közgyűlési elnök segítségét. Arról a Mengyi „Voldemort” Rolandról van szó, akit 2019 februárjában első fokon három év börtönre ítéltek bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás kísérlete és befolyással üzérkedés miatt.

A két Comitatus között ma is van valamiféle kapcsolat, a Comitatus-Energia 2019. április 29-ei dátummal töröltette régi elektronikus elérhetőségét, és újat jegyeztetett be: comitkft@yahoo.com. Ez a Comitatus Kft. bejegyzett elérhetősége is.

A Comitatus Kft. egyébként az elmúlt két évet éppúgy hibernációban töltötte nulla árbevétellel, mint druszája. Ez persze nem jelenti, hogy ne lett volna fontos feladata, 2017-ben a Comitatus hozta létre a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítványt, így mind a mai napig az alapítói jogok birtokosa. Az állam, pontosabban Szijjártó Péter Külgazdasági és Külügyminisztériuma az alapítványra bízta a türbe működtetését és üzemeltetését – utóbbi feladatra épp folyamatban van az alapítvány közbeszerzése.

Az alapítvány képviseletére jogosult személy és kuratóriumának elnöke az Orbán Viktor miniszterelnökkel és Erdogan török elnökkel is kiváló viszonyt ápoló Adnan Polat török oligarcha. A kuratórium tagjai még:

Suat Gökhan Karakus (Polat magyarországi intézője),
Rahói Zsuzsanna (Orbán tanácsadója),
Szalai István (aki régen igazgatója volt a Szijjártó Péter külügyminiszter körüli emberekkel feltöltött Magyar Nemzeti Kereskedőháznak, és a LinkedIn-profilja szerint „ügyvezetője” is az alapítványnak),
Bán-Czifra Gabriella (Szijjártó Péter volt kabinetfőnöke).

A kormány 2017-ben 714 millió forintot adott az alapítványnak, 2019-re 695 millió van betervezve, a 2020-as központi költségvetésben pedig 650 millió.

Az Orbán család pár éve már nyíltan jó kapcsolatot ápol Polattal és körével, legutóbb Görögországban szurkoltak együtt a Vidinek, de Polat páholyból nézte végig a miniszterelnök eskütételét is. A Magyar Narancs fotósa 2016 tavaszán egy Széchenyi téri teraszon több alkalommal lefotózta egymás társaságában (eltérő konfigurációkban) Tiborcz Istvánt, Orbán Ráhelt, Adnan Polatot, Suat Karakust és Abu Namoust, a néhai Gaith Pharaon ügyvédjét. A kapcsolat túl van a barátságon, Tiborcz ingatlanos cégcsoportja, a BDPST és Polat érdekeltségei már 2015-ben és 2016-ban összekapcsolódtak a József Nádor téri volt Postabank-székház és a Városliget fasori Rátkai Klub felvásárlásakor.

Forrás: HVG
A Független Nemzet véleménye:

Inkább a Fidesz veszi saját magának...

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Mészáros Lőrinc testvére is hasít: Egymás után nyeri a megbízásokat a Magyar Közúttól!
Vajon ezért tervezi másfél millió magyar, hogy lelép ebből az országból?
Hónapok óta arról álmodott, hogy egyszer bent ég valahol - Megszólalt a MOM Sport tetején meghalt kislány anyja!
Míg Orbánék zsebébe a milliárdok, addig a magyar kórházakba a víz folyik be!
Mészáros Lőrinc testvére is hasít: Egymás után nyeri a megbízásokat a Magyar Közúttól!
Vajon ezért tervezi másfél millió magyar, hogy lelép ebből az országból?
Hónapok óta arról álmodott, hogy egyszer bent ég valahol - Megszólalt a MOM Sport tetején meghalt kislány anyja!
Semjén Zsolt: Pszichiátriai ápolásra szorul az, aki kétségbe meri vonni a kormány családpolitikáját...
Káslernek még több pénz kell! Kevesli az évi 800 milliót, amit kapott!
Így megy ez Orbánisztánban: A fideszes főügyész kitüntette a fideszes főbírót!
Tragédia a MOM Sportközpontban: Egy 8 éves gyerek halt meg!
Négycsillagos wellness-szállodában dorbézoltatta hűséges médiacsicskáit a kormány!
Tüntetés Csehországban: “Nem akarunk Orbán-féle nacionalizmust Csehországban...”
Odacsapott Lendvai Ildikó Orbán Viktor vejének!
Fecskendővel spricceltek ondót egy lányra a 4-6-os villamoson!
OLAF: 1,6 milliárdot lopott Farkas Flórián a hátrányos helyzetű romák megsegítése helyett!
Nőt ütött meg a fideszes, de valahogy nem halad a nyomozás! + Videó!
Már csak a Fidesz fizetős helyei maradnak! Az utolsó szabadstrandot is bezárják Keszthelyen!
Holttestet találtak Csepelen! Ő is a dunai hajóbaleset áldozata lehet!
Rangos külföldi lap Orbánról: Tragédia Európa szívében!
Egy vagyonba fog nekünk kerülni: Saját kikötőt létesít a magyar állam Triesztben!
Friss: Durván meghamisította a számokat az Orbán-kormány!
Hableány-tragédia: Hátborzongató részletekről vallottak a Viking utasai!
Egy vagyont fizet az állami tévé Rogán Cecíliáék szépségversenyéért!
Durva: Még a nyáron összeomolhat a budapesti baleseti ellátás!
Fenn a várban a gyógyszer végleg elgurult… – Koncz Zsuzsa új klipjében szólt be Orbánnak! + Videó!
Szívszorító: Elsírta magát a 80 éves borsodi néni, titokban újították fel a rozoga házát! + Videó!
Fideszes javaslat: Begyűjtenék Orbánék a fesztiválozók személyes adatait!
Hableány-tragédia: Így falaz Ráhelnek és Rogánnak Orbán!
Így hazudozik Palkovics egy kiszivárgott hangfelvételen!
Botrány: Saját kiskorú diákját ejtette teherbe a hittantanár!
Korrupció: Sorra buknak meg a politikusok a környékünkön!
A Fradi 17 milliárdnyi közpénzt kapott tavaly!
Aljas módon mocskolja Vitrayt a kormánymédia!
Százkilós betontömb zuhant egy kisfiú fejére Pusztaszabolcson! Osztályfőnöke mentette meg!
Óriási villát vásárolt Budán Mészáros lánya és veje!
Jakab Orbánnak: Ön Mészáros Lőrinc fedőnéven az ország leggazdagabb embere! + Videó!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Üldözőbe vették a koreai újságírók a gyilkos hajókapitányt, miután kiengedték az előzetesből! + Videó!
Fenyegetést kapott Bige László: elmész innen, vagy irány a börtön!
Agrárbirodalom: Mészáros Lőrinc már Romániában is földesúr!
150 millával támogattuk a Rogánnéhoz köthető sporteseményeket!
Újra ittasan vezetett Demcsák Zsuzsa!
Videó: Így bulizik a felcsúti milliárdos, Mészáros Lőrinc!
Már a katonai esküjét is letette Orbán fia!
Feljelentik Tiborcz Istvánt vári terjeszkedése miatt! + Videó!
A Fidesz megvéd minket: Az ukrán maffia simán bevásárolt budai luxusingatlanokból a rendőrség és a bevándorlási hivatal tudtával!
Ilyen országban élünk: Kitüntették az 1,4 milliárdos csalással gyanúsított Fideszes bűnözőt!
Drog és alkohol befolyása alatt vezetett: Tízmilliós óvadék ellenében szabadulhat az érdi gázoló!
Nyakig eladósítják az országot: Kínai gigahitelt vesz fel a kormány Mészáros új vállalkozása miatt!
Orbánék meglépték: Búcsút mondhatnak a szociális üdülésnek a nyugdíjasok!
Hiába vonták vissza Orbánék, sorra építi a kormány a sportlétesítményeket!
Sokkoló: Édesanyja karjaiban találták meg a Hableány-baleset hatéves áldozatát!
Kálmán Olga: Ki fogjuk kényszeríteni 2 millió ember akaratát a Fidesszel szemben!
Több ezren osztották már meg: Rohamtempóban terjed egy kép Kövérről, aminek nagyon nem fog örülni!
Sztártörténész: Az orbánizmus a legveszélyesebb a szabadságra!
Óvónő a gyereknek: Ha megint rossz leszel, anyukád nem jön érted, és a kertben fogsz aludni...

125 magyar tudós jelentette fel a Fideszt a Néppártnál!
Miskolcon elárverezhetik az orvosi műszert meg a rendelőt, mert a kórház nem fizet!
Feldühödött románok törtek be az úzvölgyi temetőbe és ünnepeltek a magyar hősök sírjain!
Családok éve: 100 milliárdot termeltek az Orbán és a Mészáros család cégei!
Nyilvánosságra kell hozniuk Orbánéknak, hogy hányan haltak meg kórházi fertőzésekben!
Weber egyértelmű üzenetet küldött a Fidesznek!
Újabb szörnyűség derült ki a soroksári gyilkossággal kapcsolatban!
Még egy üzleti zseni: 214 milliós árbevételből 1 milliárdos nyereséget csinált Tiborcz!
Megdöbbentő képek a Kútvölgyi Kórházról: A rothadás és a csótány alapállapot!
Ennyibe került nekünk Orbán hobbija!
18+ fotó: A Duna felszínén úszott a holttest!
Lefokozva maradnak a Fideszesek a Néppártban, semmilyen tisztséget nem tölthetnek be!
Bejelentette a Fidesz: 2,8 % lesz a nyugdíjemelés, de azt már nem tették hozzá, hogy az infláció 3,9%!
Ebből botrány lesz: Elszólta magát Semjén Zsolt!
Holttestet találtak Fejér megyében!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu