Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Jól érzik magukat nálunk az indiai vendégmunkások!
Egyre égetőbb probléma hazánkban a munkaerőhiány, a kormány erre válaszul beengedi az ukrán, mongol,
török vagy éppen indiai vendégmunkásokat. Korábban éppen azt olvashattuk a kormányzati „tájékoztató” plakátokon, hogy a migránsok „nem vehetik el a magyarok munkáját!”. Migránsmunkásokat kérdeztünk Szarvason.

A szarvasi Gallicoop Zrt. hazánk egyik vezető baromfi feldolgozója. Ezer embernek ad munkát a cég, amely egyre nehezebben talál helyi vagy környékbeli dolgozókat, így a Békés megyei kisvárosban az utóbbi időben megjelentek az ukrán, indiai és mongol vendégmunkások.

Műszak után várom a cég bejárata előtt a dolgozókat. Könnyű felismerni őket. Indiainak tűnő arcok. Egyikük fején rózsaszínű turbán, ez már vélhetően a divat eredménye. Kedélyesen tekernek a cégtől a kerékpárútra, amikor megszólítom őket. Lassítanak, megállnak. Majd érdeklődve figyelnek, mit is akarok.

Interjút szeretnék tőlük kérni. Váltanak néhány mondatot – vélhetően – pandzsábi nyelven, majd a turbános szószóló igent mond, és várja, hogy elkezdjük az beszélgetést. A csapat Pandzsábból érkezett hét hónappal ezelőtt. Nem hindu, hanem szikh vallásúak, mint a legtöbben Pandzsábból. Ez a régió a pakisztáni határ mellett található.

A beszélgetés már az elején kezd egy kicsit nehézkessé válni, ugyanis az indiaiak – meglepetésemre – nem beszélik túl jól az angolt. Minden kérdés után váltanak néhány szót.
Mint kiderül, az állást egyikük barátja találta nekik, aki egy budapesti indiai étteremben dolgozik.

Szeretik a munkájukat. Elmondásuk szerint nem túl nehéz, csak csomagolják a termékeket. Igaz, hogy három műszakban, így kevés idejük marad másra. Szeretném tisztázni a kérdést a kerékpárjaikkal kapcsolatban, a városban ugyanis az a hír járja, hogy a bicikliket is a Gallicooptól kapták. Ezt az indiaiak tagadják. Elmondásuk szerint saját maguk vették a bicikliket.

Egy lakásban laknak öten a húsz indiaiból, akik Szarvason vannak. Nem egyértelmű, hogy jó-e a fizetés. Egyszer azt mondják, hogy nem akarnak elmenni Szarvasról, jól érzik magukat. Máskor viszont azt mondják félig viccelődve, hogy

"ha tudok jobban fizető állást, akkor szóljak”.

Említem nekik, hogy egy magyar kisvárosban elég furcsa, hogy megjelenik 20 indiai és itt kezdenek dolgozni. Nevetve mondják, hogy tudják, értik a helyzetet. Nem számolnak be semmi atrocitásról. Habár a magyar nyelvet nem értik, így nehezebb is megérteni, ha esetleg valaki hazaküldené őket.

Azonban felkészültek a védekezésre. Egyikük leveszi karkötőjét. A kezembe nyomja, és mutatja, hogy ezzel tudja megvédeni magát, ha baj van. Nehéz fém karikáról van szó, ami valószínűleg amolyan boxerként funkcionál, ha kell. Mint kiderül, egy „kara”-t tartok a kezemben, ami egy szikh vallási elkötelezettségét mutatja. Eredetileg azonban védőgyűrűként védte a kardvívó harcosok kezét. És valóban: boxerként is használják a szikhek az öntöttvas karikát.

Mint elmondták, munka után általában alszanak, esetleg korcsolyáznak. Nagyon ritkán járnak szórakozni, és akkor is általában gyümölcsleveket isznak, habár az alkoholt nem tiltja a vallásuk.

Az általunk megkérdezett indiaiak szívesen maradnak Szarvason, nem igazán vágynak a fővárosba, vagy nagyobb városokba – árulták el.

Forrás: Hírhatár
A Független Nemzet véleménye:

Mert mi ugyebár sosem leszünk bevándorló ország...

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Mészáros Lőrinc testvére is hasít: Egymás után nyeri a megbízásokat a Magyar Közúttól!
Vajon ezért tervezi másfél millió magyar, hogy lelép ebből az országból?
Hónapok óta arról álmodott, hogy egyszer bent ég valahol - Megszólalt a MOM Sport tetején meghalt kislány anyja!
Míg Orbánék zsebébe a milliárdok, addig a magyar kórházakba a víz folyik be!
Mészáros Lőrinc testvére is hasít: Egymás után nyeri a megbízásokat a Magyar Közúttól!
Vajon ezért tervezi másfél millió magyar, hogy lelép ebből az országból?
Hónapok óta arról álmodott, hogy egyszer bent ég valahol - Megszólalt a MOM Sport tetején meghalt kislány anyja!
Semjén Zsolt: Pszichiátriai ápolásra szorul az, aki kétségbe meri vonni a kormány családpolitikáját...
Káslernek még több pénz kell! Kevesli az évi 800 milliót, amit kapott!
Így megy ez Orbánisztánban: A fideszes főügyész kitüntette a fideszes főbírót!
Tragédia a MOM Sportközpontban: Egy 8 éves gyerek halt meg!
Négycsillagos wellness-szállodában dorbézoltatta hűséges médiacsicskáit a kormány!
Tüntetés Csehországban: “Nem akarunk Orbán-féle nacionalizmust Csehországban...”
Odacsapott Lendvai Ildikó Orbán Viktor vejének!
Fecskendővel spricceltek ondót egy lányra a 4-6-os villamoson!
OLAF: 1,6 milliárdot lopott Farkas Flórián a hátrányos helyzetű romák megsegítése helyett!
Nőt ütött meg a fideszes, de valahogy nem halad a nyomozás! + Videó!
Már csak a Fidesz fizetős helyei maradnak! Az utolsó szabadstrandot is bezárják Keszthelyen!
Holttestet találtak Csepelen! Ő is a dunai hajóbaleset áldozata lehet!
Rangos külföldi lap Orbánról: Tragédia Európa szívében!
Egy vagyonba fog nekünk kerülni: Saját kikötőt létesít a magyar állam Triesztben!
Friss: Durván meghamisította a számokat az Orbán-kormány!
Hableány-tragédia: Hátborzongató részletekről vallottak a Viking utasai!
Egy vagyont fizet az állami tévé Rogán Cecíliáék szépségversenyéért!
Durva: Még a nyáron összeomolhat a budapesti baleseti ellátás!
Fenn a várban a gyógyszer végleg elgurult… – Koncz Zsuzsa új klipjében szólt be Orbánnak! + Videó!
Szívszorító: Elsírta magát a 80 éves borsodi néni, titokban újították fel a rozoga házát! + Videó!
Fideszes javaslat: Begyűjtenék Orbánék a fesztiválozók személyes adatait!
Hableány-tragédia: Így falaz Ráhelnek és Rogánnak Orbán!
Így hazudozik Palkovics egy kiszivárgott hangfelvételen!
Botrány: Saját kiskorú diákját ejtette teherbe a hittantanár!
Korrupció: Sorra buknak meg a politikusok a környékünkön!
A Fradi 17 milliárdnyi közpénzt kapott tavaly!
Aljas módon mocskolja Vitrayt a kormánymédia!
Százkilós betontömb zuhant egy kisfiú fejére Pusztaszabolcson! Osztályfőnöke mentette meg!
Óriási villát vásárolt Budán Mészáros lánya és veje!
Jakab Orbánnak: Ön Mészáros Lőrinc fedőnéven az ország leggazdagabb embere! + Videó!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Üldözőbe vették a koreai újságírók a gyilkos hajókapitányt, miután kiengedték az előzetesből! + Videó!
Fenyegetést kapott Bige László: elmész innen, vagy irány a börtön!
Agrárbirodalom: Mészáros Lőrinc már Romániában is földesúr!
150 millával támogattuk a Rogánnéhoz köthető sporteseményeket!
Újra ittasan vezetett Demcsák Zsuzsa!
Videó: Így bulizik a felcsúti milliárdos, Mészáros Lőrinc!
Már a katonai esküjét is letette Orbán fia!
Feljelentik Tiborcz Istvánt vári terjeszkedése miatt! + Videó!
A Fidesz megvéd minket: Az ukrán maffia simán bevásárolt budai luxusingatlanokból a rendőrség és a bevándorlási hivatal tudtával!
Ilyen országban élünk: Kitüntették az 1,4 milliárdos csalással gyanúsított Fideszes bűnözőt!
Drog és alkohol befolyása alatt vezetett: Tízmilliós óvadék ellenében szabadulhat az érdi gázoló!
Nyakig eladósítják az országot: Kínai gigahitelt vesz fel a kormány Mészáros új vállalkozása miatt!
Orbánék meglépték: Búcsút mondhatnak a szociális üdülésnek a nyugdíjasok!
Hiába vonták vissza Orbánék, sorra építi a kormány a sportlétesítményeket!
Sokkoló: Édesanyja karjaiban találták meg a Hableány-baleset hatéves áldozatát!
Kálmán Olga: Ki fogjuk kényszeríteni 2 millió ember akaratát a Fidesszel szemben!
Több ezren osztották már meg: Rohamtempóban terjed egy kép Kövérről, aminek nagyon nem fog örülni!
Sztártörténész: Az orbánizmus a legveszélyesebb a szabadságra!
Óvónő a gyereknek: Ha megint rossz leszel, anyukád nem jön érted, és a kertben fogsz aludni...

125 magyar tudós jelentette fel a Fideszt a Néppártnál!
Szlovéniában vásárol wellness-központot a magyar kormány!
Miskolcon elárverezhetik az orvosi műszert meg a rendelőt, mert a kórház nem fizet!
Feldühödött románok törtek be az úzvölgyi temetőbe és ünnepeltek a magyar hősök sírjain!
Családok éve: 100 milliárdot termeltek az Orbán és a Mészáros család cégei!
Nyilvánosságra kell hozniuk Orbánéknak, hogy hányan haltak meg kórházi fertőzésekben!
Weber egyértelmű üzenetet küldött a Fidesznek!
Újabb szörnyűség derült ki a soroksári gyilkossággal kapcsolatban!
Még egy üzleti zseni: 214 milliós árbevételből 1 milliárdos nyereséget csinált Tiborcz!
Megdöbbentő képek a Kútvölgyi Kórházról: A rothadás és a csótány alapállapot!
Ennyibe került nekünk Orbán hobbija!
18+ fotó: A Duna felszínén úszott a holttest!
Lefokozva maradnak a Fideszesek a Néppártban, semmilyen tisztséget nem tölthetnek be!
Bejelentette a Fidesz: 2,8 % lesz a nyugdíjemelés, de azt már nem tették hozzá, hogy az infláció 3,9%!
Ebből botrány lesz: Elszólta magát Semjén Zsolt!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu