Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Sorozatgyilkos végezhetett a Londonban holtan talált Henriett-tel!+ Videó!
Újabb családtag szólalt meg a Londonban holtan talált magyar nő tragédiájáról.

Külföldr
e csalhatta valaki azt a 34 éves magyar nőt, akinek a holttestét Londonban találták meg egy fagyasztóban, egy másik, török származású nő holttestével együtt – ezt állította a megölt Henriett öccse a Tényeknek. A férfi szerint a nővérét valaki elcsábíthatta a jobb élet ígéretével. Ezért hagyhatta itt minden előzmény nélkül a családját, és két, akkor még pici gyermekét. A férfit sokkolta a hír, amikor megtudta, hogy a nővére halott.

– Apáék mondták, amikor hazaértem, hogy van egy rossz hír, és ennyi. Hűtőládában találták meg egy török származású lánnyal együtt, valószínűleg meggyilkolták őket – idézte fel a férfi.

Henrietta eltűnését 2016 nyarán jelentették. A két nő holttestét egy házkutatás során találták meg egy londoni ház egyik lakásának fagyasztójában. A halál okát még vizsgálják, de az biztos, hogy mindkét nőnek több súlyos sérülése volt.

Henrietta évek óta külföldön élt, gyerekkori barátja, Krisztián szerint a nő hirtelen távozott. Akkoriban a párjával sokat veszekedtek, többnyire féltékenység miatt.

Krisztián 2016 nyaráig tudott kapcsolatot tartani a nővel, onnantól nem válaszolt az üzeneteire – azt gondolta, egy másik férfi miatt. Vagy épp, mert belekeveredett valamibe.

Henriettát nem lehetett lebeszélni arról, hogy egyedül nekivágjon a világnak.



Forrás: Blikk
A Független Nemzet véleménye:

Mindenesetre szép dolog volt tőle csak úgy hátrahagyni a gyermekeit...

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Lesújtó adatok: A magyarok harmada a minimálbért sem kereste meg!
Felakasztotta magát egy fiatal miután szakított vele a barátnője, utána az édesanyja is megölte magát!
Már a voksolás előtt választási csalás történt?
Legalja: A kezelésre érkező betegektől gyűjtötték az aláírásokat a Fidesznek egy magánklinikán!
Lesújtó adatok: A magyarok harmada a minimálbért sem kereste meg!
Felakasztotta magát egy fiatal miután szakított vele a barátnője, utána az édesanyja is megölte magát!
Már a voksolás előtt választási csalás történt?
Brüsszelnek elege van: 100 milliárdos büntetéseket vernek ránk az Orbán-kormány korruptsága miatt!
Lebuktak! Sokkal több szegény van, mint amennyit Orbánék bevallanak!
A nyílt utcán fröcskölték le savval az idős nőt és a 13 éves kislányt!
Mi lesz a betegekkel? Megállíthatatlanul adósodnak el a magyar kórházak!
Megindulhat Orbán ellen a nyomozás Ausztriában!
Valamire készülnek Orbánék: Hirtelen levették a világörökségi listáról a Hajógyári-szigetet!
Építőkockákat találtak a boncoláskor egy férfi gyomrában Szekszárdon! + Videó!
Jól érzik magukat nálunk az indiai vendégmunkások!
97 milliárd Ft-os programot indít a magyar kormány Erdélyben!
Kutatás bizonyítja, hogy csalt a Fidesz a 2018-as választáson!
Brutálisan megvert egy férfit egy kaposvári áruház biztonsági őre! + Videó!
“Ezek a korrupt disznók csak lopni akarják az uniós pénzt!”
Mielőtt megszüntették, gyorsan csinált 491 millió Ft mínuszt a Magyar Nemzeti Kereskedőház!
Nyelvvizsgát küldtek a dühös fiatalok a fideszes kormánytagoknak! + Videó!
Segítsen egy megosztással: A kutyusa már megkerült, de a maglódi vállalkozó még mindig nincs meg!
Bajban Mészáros: Az ügyeit vizsgálja a korrupciós hivatal!
Már lakcímkártyát is kapnak az ukrán vendégmunkások Jászberényben! + Videó!
Schmidt Máriának megint agymenése volt: Durván nekirontott Merkelnek!
Egy biztonsági őr és egy ápolónő verekedett össze a kórházban! + Videó!
"Úgy tűnik, Kövér László már egyáltalán nem normális..."
Indítvány: Zárolják Mészáros, Tiborcz és más arcátlanul gazdagodók vagyonát!
Három és fél milliárdért vett festményt a magyar állam! + Videó!
Tra­gé­dia tör­tént Győr­ben, egy fi­a­tal anyuka az ál­do­zat!
Pert vesztett Mészáros Lőrinc !
Bemondták a köztévén: Tiborcz 35 milliárdot harácsolt össze, miközben a sürgősségi ellátás meg összeomlott Budapesten! + Videó!
Ciki: Előbb fogadták az USA-ban Márki-Zay Pétert, mint Orbánt!
Elvették az ételt a gyerekektől a biztonsági őrök Debrecenben, majd egymást kínálgatták vele!
1000 milliárd Ft gyűlt össze a NER-milliárdosoknál Orbán kormányzása alatt!
Tiborczék a szomszédba költöztek, megváltozott a parkolási rend!
Így csordogál Orbán családjához a közpénz Mészáros Lőrinc cégein keresztül! + Videó!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Orbán nagyot hibázott!
Köztörvényes bűnözőként jelent meg a kormánymédiában Mészáros, Tiborcz és Garancsi! + Videó!
Hatalmas pofont adott Orbánnak a milliárdos Csányi!
Horrorfelvétel: Teherautó gázolja halálra a 8 hónapos kisgyermeket, míg az anyja a telefonját nyomkodja!
Mészáros Lőrinc veje 1,1 milliárdért újította fel a focipályát, még az esőt sem bírta ki!
Komoly fenyegetést kapott Orbán az európai jobboldaltól!
Családok éve, Fidesz-módra: 24 órás gondozást igénylő unokájával akarták kilakoltatni a nagymamát! + Videó!
Kislánya előtt ivott, drogozott, szeretkezett a prostituált magyar anya!
Friss: Nem véletlen, hogy Orbánt és az ellenzékieket is egy napon fogadják Amerikában!
"A Tiborcz-botrány lehet az a banánhéj amin eltaknyol a Fidesz!"
Torkig vannak Orbánnal: Brutál óriásplakáton üzent vissza a miniszterelnöknek Brüsszel! + Fotók!
Bejött az élet: Tiborcz 35 milliárdos vagyonnal bekerült a 100 leggazdagabb magyar közé!
Orbán kitartást és minden jót kíván a kilakoltatásra váró 9 gyerekes családnak!
Verebes kifakadt: Ezt Orbán tuti nem teszi zsebre!
Durva átverés folyik a piacon: Mázsaszámra csomagolják át a nagybanin a 300 Ft-os epret, hatszoros áron vesszük!
Orbán Viktor az Isten?
"Állítsuk meg a bevándorlást" - De azért a milliárdos migránsok ott vannak Orbán udvarában!
Itt az újabb botrány: Nyugdíjas-gyűlölő cikket írogatott a Fidesz frissen kinevezett vezére!
Hullaszagot éreztek: Emberi maradványokra bukkantak egy híd betonüregében!
Kemény nyílt levél Deutschnak Újhelyitől: "Nem jött be a hazudozásod..."
Oszd, terjeszd, hogy mindenkihez eljusson! 100 indok, amiért nem szavazok a Fideszre!
Ha esetleg valaki nem tudná: A devizahitelt a Fidesz vezette be!
Embertelen pusztítás: Kivágták hazánk egyik legidősebb, 180 éves erdejét!
Ettől Viktor ideges lesz: Orbánnal egyidőben az ismert ellenzéki politikust is meghívták a Fehér Házba!
Rajtaütésszerű ellenőrzést tartottak Tiborcz volt cégénél, dokumentumokat foglaltak le!
Választási csalások: Durva listát tett közzé Farkasházy Tivadar!
Tragikus traktorbaleset Baranyában: A saját traktora nyomta halálra az idős férfit!
Megint Orbánon röhög egész Németország! + Videó!
Mélyponton a Fidesz népszerűsége!
Tudtad? Tiborcz István nem közszereplő, ezért óvatosan kell róla nyilatkozni!
Tragédia: Felakasztva találtak rá a szépségkirálynőre!
Mészáros magyar pénzből fejlesztené a horvát focit!
Zsidó származásáról beszélt Orbán a francia lapnak!
Íme egy újabb fideszes celeb, aki szintén bagóért bérel luxuslakást a Budai Várban!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu