Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
"Állítsuk meg a bevándorlást" - De azért a milliárdos migránsok ott vannak Orbán udvarában!
Támogassuk Orbán Viktor programját, állítsuk meg a bevándorlást! – kiált ránk a Fidesz választási p
lakátja minden utcasarokról. Ez azonban csak azokra vonatkozik, akik a háború, a terror, a szenvedés elől menekülnek. A befektetőket, akik a „keleti nyitással” ámítják a magyar kormányt, akik arannyal hímzett királyi párnákat hoznak a miniszterelnöknek, nem kerítés várja, hanem kivételes bánásmód, számtalan előny, aminek az árát mi fizetjük meg, magyar adófizetők. Akkor is, ha egykori kommunista politikai és talán titkosszolgálati kapcsolat is feldereng a háttérben. Az itt következő hosszú történet erről szól. Kőszeg Ferenc cikke.

A Fidesz évek óta tartó kommunikációja szerint Magyarországra nem kellenek migránsok. Ehhez képest az V. kerületi önkormányzat arab befektetőknek értékesített egy jelentős műemléket, aminek a felújításához egy állami bank milliárdos hitelt adott
A beruházást megvalósító cég ügyvezetői a ’80-as években hazánkba érkezett arab migránsok, akik a rendelkezésre álló adatok fényében akár a kommunista titkosszolgálatokkal is kapcsolatban állhattak
Az egyik ügyvezető testvérét a 90-es években az Aranykéz utcai robbantáshoz kísértetiesen hasonló módszerrel végezték ki, valószínűleg alvilági elszámolási viták lezárásaként
Mindennek tetejébe egy pesti ház lakosai évek óta szívnak, és 100 éves kulturális és városképi hagyomány megy a levesbe

Amikor az államosított lakásokat fillérekért eladták a bérlőknek, az 1990-es évtized elején, a Budapest V. kerületi Párisi udvar (azzal a régies helyesírással írom, ahogy a kapu feletti feliraton jelenleg is olvasható) kimaradt a szórásból: kevesen laktak benne, az épület nagy részét az IBUSZ irodái foglalták el. Aztán Rogán Antal belvárosi regnálása idején az SCD csoport, amely korábban a Balaton körül tevékenykedett, 2010-ben öt nagy értékű ingatlan megvásárlásáról kötött megállapodást Belváros-Lipótváros önkormányzatával. Köztük volt a Párisi udvar is.

Az építkezés mégsem kezdődött meg, a kiürített épület állaga rohamosan romlott, a padlók, ajtók megvetemedtek, a helyiségeket penészgomba lepte el. 2012-ben az önkormányzat nem járult hozzá a Párisi udvar századik születésnapjának nyilvános megünnepléséhez: a látogatókat elborzasztotta volna az egykor pompás épület rettenetes állapota.

Két nagyvonalú nép szerződései


Az önkormányzatnak ekkor kapóra jött, hogy a szomszédban lévő Buddha-Bar Hotelt üzemeltető csoport jelezte, meg kívánja vásárolni a Párisi udvart. Az adásvételi szerződés megkötésére 2014. május 21-én került sor, az eladó Budapest V. kerületének önkormányzata volt (képviseli: Rogán Antal polgármester), a vevő a Párizs Property Kft. (képviseli: Majdi Helmi Rida ügyvezető, a képviselő meghatalmazottja: Hamdan Sameer Mahmoud). A vételár 2.100.000.000 (kettőmilliárd-egyszázmillió) forint volt, az eladott terület 2082 négyzetméter, vagyis az épület ára négyzetméterenként alig haladta meg a százezer forintot.

Az önkormányzatnak ekkor kapóra jött, hogy a szomszédban lévő Buddha-Bar Hotelt üzemeltető csoport jelezte, meg kívánja vásárolni a Párisi udvart. Az adásvételi szerződés megkötésére 2014. május 21-én került sor, az eladó Budapest V. kerületének önkormányzata volt (képviseli: Rogán Antal polgármester), a vevő a Párizs Property Kft. (képviseli: Majdi Helmi Rida ügyvezető, a képviselő meghatalmazottja: Hamdan Sameer Mahmoud). A vételár 2.100.000.000 (kettőmilliárd-egyszázmillió) forint volt, az eladott terület 2082 négyzetméter, vagyis az épület ára négyzetméterenként alig haladta meg a százezer forintot.

A szerződés III. pontjának 2. szakasza így hangzik:

„A Felek a jelen szerződés aláírásával kifejezetten megállapodnak abban, hogy a Vevő birtokba lépésének napjától kezdődően a Vevő jogosult az Ingatlan kizárólagos, minden korlátozástól mentes birtoklására és használatára.”

A szerződésnek ez a pontja valótlan volt, hiszen a Párisi udvar a megépítésétől kezdve átjáró házként kötötte össze a Petőfi Sándor utcát a Kígyó (Apponyi, Felszabadulás) térrel, továbbá a Párisi udvarból nyílott a Kígyó udvarnak nevezett passzázs, innen pedig a Ferenciek tere 11 számú társasház kapuja. Kizárt dolog, hogy ezt a szerződő felek ne tudták volna: a Párisi udvart minden budapesti átjáró házként ismerte, ráadásul az átjárási szolgalmi jog a tulajdoni lapon is be volt jegyezve. Az átjáró lezárásával mind a lakók, mind a Váci utca közvetlen közelében közlekedő helyiek és turisták szívnak.

Az arab nagyvonalú nép, írta II. Abdullah jordániai király Orbán Viktornak 2012-ben, a Buddha Bar Hotel megnyitása alkalmából. De nagyvonalúak a magyarok is. Nemcsak eladták a szállodát az arab befektetőknek meglehetősen olcsón, de kiemelt beruházásnak nyilvánították, sőt az arab tulajdonú beruházó Párizs Property 2016 májusában 6,85 milliárd forint beruházási hitelt is kapott a kizárólagos magyar állami tulajdonban lévő Eximbanktól. Attól a banktól, amelynek a törvény értelmében a feladata, hogy elősegítse a magyar áruk és szolgáltatások exportját, növelve ezzel Magyarország külpiaci versenyképességét.

A Párisi udvar luxusszállodává alakítása nyilvánvalóan növeli versenyképességünket, de talán annak is lehetett jelentősége a közel hétmilliárdos hitel odaítélésében, hogy az Eximbank vezérigazgató-helyettese ekkor már (és még) Puskás András, Rogán korábbi alpolgármestere volt.

De kicsit vissza a lezárt átjáróhoz! A kérdés megoldása Rogán utódjára, Szentgyörgyvölgyi Péterre várt. Az elb@szott helyzet rendbetétele érdekében az új polgármester új megállapodást kötött a Párizs Property Kft-vel. Ennek értelmében a Kft-nek lehetővé kellett tennie az átjárást, mind a Párisi udvaron, mind a Ferenciek teréről a Kígyó udvarba vezető folyosón keresztül. A második szerződés számszerűen meghatározza, miről kell a beruházónak lemondania: a Párisi udvarban 452,38 négyzetméterről, a Kígyó udvarhoz vezető folyosón 28,35 négyzetméterről. Ennek értéke a teljes vételár arányában körülbelül 500 millió forint.

Az új szerződést az önkormányzat képviselő-testületének határozata alapozta meg. A képviselő-testület 2015. október 20-án ülésezett, de a szerződést már október 16-án aláírták. Győzelemre született az a nép, amelynek még a kerületi polgármesterei is ilyen biztos tekintettel pillantanak a jövőbe. Az ember persze elgondolkodik: mi lett volna, ha az arab tulajdonosok nem írják alá a második szerződést, ha a bírósághoz fordulnak, hogy átverték őket. Ettől azonban nem kellett tartani, a beruházó nem kért kártalanítást.

A megállapodásban a pontosan megjelölt határidőkhöz semmiféle szankció nem tartozik. Pedig, ha egy szerződés határidőket tartalmaz, oda szokták írni, milyen kötbér sújtja a szerződő felet, ha nem tartotta tiszteletben a szerződésben rögzített határidőt. Sélley Zoltán doktor, a kerület jegyzője ezt nyilvánvalóan tudja, és tudja azt is, hogy a szankció hiánya felhívás keringőre: a határidőket nem kell komolyan venni. Nem is vették őket komolyan.

A kijárat a Ferenciek tere felé még mindig nem nyílt meg, holott a lezárása óta nem másfél, hanem három és fél év telt el. De ez nyilván nem ok arra, hogy a 2012-ben a beruházó araboknak adott állami kitüntetést visszavonják – mert bizony ilyen kitüntetést is adott Sameer Hamdan és Zuhair Awad ügyvezetőknek az Orbán-kormány.

Forrás: Átlátszó
A Független Nemzet véleménye:

Annyira pofátlanul csinálják már ezt az egészet...

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Rogán 30 milliárdért szerveztet rendezvényt az Antenna Hungáriával, aminek nagyon nem ez a feladata!
Egy idős férfi holttestét találták meg Vác határában!
Ádert ezúttal sem érdekelte a tiltakozás, megalkuvás nélkül kiállt a kormányakarat mellett!
Kövér nem tartatja be a törvényt Orbánnal, inkább átíratja!
Rogán 30 milliárdért szerveztet rendezvényt az Antenna Hungáriával, aminek nagyon nem ez a feladata!
Egy idős férfi holttestét találták meg Vác határában!
Ádert ezúttal sem érdekelte a tiltakozás, megalkuvás nélkül kiállt a kormányakarat mellett!
Orbán: Magyarországon nincs éhező gyermek!
Parasztvakítás: Orbán eljátszotta a nép egyszerű gyermekét, miközben a családja és a barátai szénné keresik magukat!
Megverték a verekedés helyszínére kiérkező mentőst a XX. kerületben!
82 milliárdért vásárol autót a magyar állam!
12 milliárdért meghosszabbítják Bicskéig a felcsúti kisvasutat, sőt, Orbánék újabb vonalakat újítanának fel!
Kétszáz civil szervezet tiltakozik a fideszes jelölt ellen!
70 százalékos a nyugdíjemelés Romániában!
Botrányos hangfelvétel: Arról tart fejtágítást a karcagi rendőrkapitány, hogy kit nem szabad megbüntetni!
Még csak fél éves, de máris kapott félmilliárd Ft állami hitelt Kósa Lajos testvérének a cége!
Százával verték le a fecskefészkeket egy szolnoki önkormányzati beruházás helyszínén!
Magyarország 2019: Brutális élelmiszerár-növekedés! Luxuscikk a kenyér és a krumpli!
Itt a vége: Áder aláírta az MTA-t kinyíró törvényt! + Videó!
Mészáros Lőrinc-közeli cég fogja ellenőrizni a választási informatikai rendszer tisztaságát!
Így verik be a szöget Orbánék a hazai szőlőtermelés koporsójába! + Videó!
Csapat ugyan nincs, de 1 milliárdos röplabdacsarnok épül Veresegyházon!
Napi 23 órán át tartották egy koporsóba zárva a fiatal lányt, annyira engedték ki, hogy megerőszakolják!
Elszólták magukat: Hatalmas megszorításra készülnek Orbánék!
Elfogyott az Unesco türelme Magyarországgal szemben! Veszélyben Budapest!
Védett állatok élőhelyén épít fociakadémiát Mészáros!
Tinik erőszakoltak meg egy fiatal lányt, majd úgy mentek iskolába mintha mi se történt volna!
További 2 milliárd a mi pénzünkből Németh Szilárd birkózó alapítványának!
Dobrev Klára az Európai Parlament alelnöke lett!
Csak egy kérdés: Vajon Orbán miért nem vette észre 2015-ben, hogy 100.000 menekült tart Magyarország felé?
Döbbenet: Fegyvert rántott és kirabolt két pénzintézetet a tévébemondó Pest megyében!
Jogerős: Terry Black hazudott Vona Gáborról!
Gábor György: 131 gazember! Ők szavazták meg az Akadémia szétverését!
Orbán ijedtében azt is beismerte, hogy nem magukat függesztették fel a Néppártban!
Segíts egy megosztással megtalálni az elkövetőt! Szándékosan felgyújtott egy autót Egerben! + Videó!
Botrány: Fidesz-közeli cégnek játsszák át féláron Újpest egyik legértékesebb ingatlanát!
Világhírű történész: Magyarországon már nincs demokrácia, meg kell állítani Orbán Viktort...

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Megdöbbentő: Ki volt kapcsolva a Viking Sigyn közelségriasztója a baleset idején?
Csekély 400 millával gazdagodott az Orbán család!
Gulyás a klímavédelemről: Semmi nem sürget bennünket!
Meghalt az érsebész, összeomlott a fővárosi ellátás!
Még a fiai hamvait sem vihette magával a kilakoltatott asszony! + Videó!
Míg Orbánék zsebébe a milliárdok, addig a magyar kórházakba a víz folyik be!
Mészáros Lőrinc testvére is hasít: Egymás után nyeri a megbízásokat a Magyar Közúttól!
Vajon ezért tervezi másfél millió magyar, hogy lelép ebből az országból?
Hónapok óta arról álmodott, hogy egyszer bent ég valahol - Megszólalt a MOM Sport tetején meghalt kislány anyja!
Semjén Zsolt: Pszichiátriai ápolásra szorul az, aki kétségbe meri vonni a kormány családpolitikáját...
Káslernek még több pénz kell! Kevesli az évi 800 milliót, amit kapott!
Így megy ez Orbánisztánban: A fideszes főügyész kitüntette a fideszes főbírót!
Tragédia a MOM Sportközpontban: Egy 8 éves gyerek halt meg!
Négycsillagos wellness-szállodában dorbézoltatta hűséges médiacsicskáit a kormány!
Tüntetés Csehországban: “Nem akarunk Orbán-féle nacionalizmust Csehországban...”
Odacsapott Lendvai Ildikó Orbán Viktor vejének!
Fecskendővel spricceltek ondót egy lányra a 4-6-os villamoson!
OLAF: 1,6 milliárdot lopott Farkas Flórián a hátrányos helyzetű romák megsegítése helyett!
Nőt ütött meg a fideszes, de valahogy nem halad a nyomozás! + Videó!
Már csak a Fidesz fizetős helyei maradnak! Az utolsó szabadstrandot is bezárják Keszthelyen!
Holttestet találtak Csepelen! Ő is a dunai hajóbaleset áldozata lehet!
Rangos külföldi lap Orbánról: Tragédia Európa szívében!
Egy vagyonba fog nekünk kerülni: Saját kikötőt létesít a magyar állam Triesztben!
Friss: Durván meghamisította a számokat az Orbán-kormány!
Hableány-tragédia: Hátborzongató részletekről vallottak a Viking utasai!
Egy vagyont fizet az állami tévé Rogán Cecíliáék szépségversenyéért!
Durva: Még a nyáron összeomolhat a budapesti baleseti ellátás!
Fenn a várban a gyógyszer végleg elgurult… – Koncz Zsuzsa új klipjében szólt be Orbánnak! + Videó!
Szívszorító: Elsírta magát a 80 éves borsodi néni, titokban újították fel a rozoga házát! + Videó!
Fideszes javaslat: Begyűjtenék Orbánék a fesztiválozók személyes adatait!
Hableány-tragédia: Így falaz Ráhelnek és Rogánnak Orbán!
Így hazudozik Palkovics egy kiszivárgott hangfelvételen!
Botrány: Saját kiskorú diákját ejtette teherbe a hittantanár!
Korrupció: Sorra buknak meg a politikusok a környékünkön!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu