Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Ha ez a kormány elveszítene egy választást, akkor kulcsfiguráinak jelentős része börtönbe kerülne...
A történész arról is beszélt: Soros György isteni ajándék Orbán Viktornak, tökéletesen alkalmas a vé
lt ellenség megjelenítésére.

A kormányt olyan választáson biztosan nem lehet leváltani, amelyet a Fidesz szervez, az ellenzék a részvételével csak legitimálja az antidemokratikus rendszert – mondta Ungváry Krisztián történész a Magyar Narancsnak adott interjújában. Hozzátette, hogy nem engedhetik meg maguknak a vereséget.

Azt mondta:

„Ha ez a kormány elveszítene egy választást, akkor kulcsfiguráinak jelentős része börtönbe kerülne. Ebből következik, hogy a jogtiprás igazi mélységeit is csak akkor tapasztaljuk majd meg, amikor egy válság miatt reális eshetőség lesz a Fidesz kisebbségbe szorulása.”

Egy másik kérdésre válaszolva Ungváry úgy vélekedett, a történelem „iszonyúan fontos” a kormánynak, de tévedés azt várni, hogy Orbán Viktor majd tételes, ezáltal cáfolható politikai ideológiát hirdet. Azt mondta, pont az a lényege a politikájának, hogy a középtől a szélsőjobboldalig mindenki otthonra lelhet benne, „persze a baloldalt, az »idegenszívűeket« leszámítva”. Ezért beszél a történelmi emléknapokon is olyan aktuálpolitikai témákról, mint a migránsok, Soros György vagy a rothadó liberalizmus – tette hozzá.

Ez is érdekelheti: Ismeretlen zsidó "szervezet" vette védelmébe Orbánt a kijelentése miatt!


Arra a felvetésre, hogy a Soros-ellenes kampány az uralkodó nyugati vélemény szerint az antiszemita indulatok felkeltését célozza, Ungváry úgy reagált: elvileg mindenki kritizálható, így Soros György is, de a magyar kulturális tradíciók ismeretében egyértelmű, hogy ez a kampány antiszemita klisékre játszik rá.

„Soros György isteni ajándék Orbán Viktornak, tökéletesen alkalmas a vélt ellenség megjelenítésére, ahogy más szempontból egyébként Gyurcsány Ferenc is ilyen. Soros a globalizáció veszélyeit, Gyurcsány a komolytalan politizálást testesíti meg a magyar közbeszédben” – fogalmazott.

Ungváry egy korábbi írásában felvetette, hogy az ellenzéknek bojkottálnia kellene az európai parlamenti választásokat. Ezzel kapcsolatban most közölte: a magyarországi parlamentarizmus és a választás ma valójában politikai színjáték, olyan formát reklámoz, ami mögött már nincs tartalom. A parlament nem a fékek és ellensúlyok háza, semmi jelentősége nincs a bizottságoknak, az interpellációs lehetőségeknek.

Hozzátette:

„Nem érdemes eljátszani a parlamentarizmust akkor, amikor a hatalomgyakorlás nem parlamentáris. Jobb lenne nyilvánossá tenni, hogy az egész valójában egy álca, egy álparlament, egy áldemokrácia.”

A történész kitért arra is: súlyos veszélyben van a magyar történettudomány, mivel az állami ellenőrzés 2010 óta nőtt, az MTA-nál pedig egyértelműen látszik a kézi vezérlés szándéka.

„A seregnyi történelmi kutatással foglalkozókormányzati intézet létezését mégsem értékelném túl, ezek egy stadion árához képest fillérekből működnek, többségük inkább kifizetőhely a politikailag megszolgált robotosok részére” – tette hozzá.

Forrás: Hírhatár
A Független Nemzet véleménye:

Remélem mihamarabb bekövetkezik!

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Csalás miatt feljelentik Orbán Viktort! + Videó!
Öt hónapos kisbabájukat verte félholtra az ötvöskónyi férfi!
Emiatt járhat Tiborcz István a több 10 milliós német rendszámú Mercedessel!
Lebuktatták Matolcsy fiát! 4 Porsche-ja is van! (fotók)
Csalás miatt feljelentik Orbán Viktort! + Videó!
Öt hónapos kisbabájukat verte félholtra az ötvöskónyi férfi!
Emiatt járhat Tiborcz István a több 10 milliós német rendszámú Mercedessel!
Igencsak kemény üzenetet kapott Orbán Junckertől!
Vágó István egyetlen kérdést tett fel a Fidesznek, de azzal igencsak betalált! + Fotó!
Döbbenetes állítás: Nem természetes halált halt Andy Vajna?
Ennél cikibbet: A Fidesz média nem ismerte a húsvéti keresztény szokást és elkezdett vele riogatni!
Egészen elképesztő mélységekbe süllyedt az ország: 3 éves kislányoknak is a propagandát mantrázzák a fideszesek!
Megint hazudtak Orbánék a nyugdíjasoknak!
Gyilkosság Forráskúton: Megölte feleségét, majd magával is végzett!
Mészáros Lőrinc még egy fillért sem ajánlott fel a Notre Dame megmentésére! Felháborító az indoklása!
Több mint 2500 milliárdot utalt Brüsszel hazánknak! De hol a pénz?
Valaki hazudik! Gulyás ezzel a kijelentésével lebuktatta Orbánt?
Állig felfegyverzett kommandósok vitték el az Újpest extulajdonosát!
Migránsvárost csinál Kecskemétből Orbán! + Videó!
Csodálatos videó Orbán családlátogatásáról Szerbiában! A falon is a miniszterelnök képe lóg! + Videó!
Orbán szerint a Notre Dame leégésében is Soros György keze van...
Halálos baleset történt a 4-es főúton Monornál: Teljesen összeroncsolódtak a kocsik! + Fotók!
Orbán: A magyar lakosság jelentős hányada nem tud mit kezdeni a felhalmozódott vagyonával!
Der Spiegel: Orbán kampánya olyan üzeneteket tartalmaz, mint a szélsőjobboldali terroristáké!
Ötcsillagos szállodát épít a belváros középen, a Vörösmarty téren!
Terroristák üzenete a Notre Dame-mal kapcsolatban: Várjátok a következőt!
Akkora a munkaerőhiány van ma Magyarországon, hogy a kórházak már kénytelenek bérnővéreket fogadni!
Nem garantálható a tiszta választás Magyarországon!
Kétmilliárdot kap a Tiborcz-közeli cég a turisztikai ügynökségtől, ahol Orbán Ráhel tanácsadó!
Hamarosan jön a dugódíj a fővárosban!
Semmi nyoma a pénznek: 2,5 milliárd forint támogatás szívódott fel Kisvárdán!
Tízezrével telepít be ukránokat a kormány!
Hiába tiltották meg nekik, továbbra is óvodás gyerekekkel kampányol a Fidesz! + Fotó!
Rendkívüli: Lángokban áll a Notre Dame! + Videó!
Kipakolt a szakértő: Így csalnak Orbánék az átlagfizetésekkel!
Az erős és büszke Magyarország: Több embert ölnek meg nálunk, mint Európa legtöbb országában + Videó!
Sose lesz vége: Orbán 4,8 milliárd Ft-ot küld az iraki, a szíriai és a kongói keresztényeknek!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Mészáros Lőrinc lánya a NAV szégyenlistáján!
Kemény költeményt írtak fel az aszfaltra a diákok Orbán háza elé! (fotók)
Újra átélték a szörnyűségeket a negyedikről kizuhant Pannika szülei!
Üzenet Orbánnak: Bort az ajtóba leteszed, oszt’ induló kifelé!
Orbán Ráhel barátnője kétmillió forintos fizetést kap egy állami pénzzel kitömött divatcégtől!
A Unió ellenőrei lecsaptak a miniszterelnök családjára!
Vajna Tímea havi 4 milliós fizetést kap elhunyt férje egyik cégében!
Elegük lett a kormányhivatalokban, tömegesen mondanak fel!
Újabb 2 milliárd Ft a mexikói templomok újjáépítésére!
Akkora baromságot mondott Smidt Mária Németországról, amekkorát még nem hallottunk! + Videó!
Csak erős idegzetűeknek! - Súlyos balesetet szenvedett a tornászlány verseny közben! + Videó!
Ököllel véresre vertek egy fideszes aktivistát Miskolcon!
Újabb rablásra készül az Orbán-kormány!
Íme Orbán gimnáziumi üzenőfüzete: A fiuk rendszeresen hazudik a társainak...
Elmondta az anya, mit csináltak a Bécsből hazahozott feldarabolt holttesttel Jászladányban!
Nézegessen Orbánsimogató fideszes öregasszonyokat! + Videó!
Mi szégyelljük magunkat: Ellenzéki újságírók elkapták az Orbán beszédére érkező Fideszes celebeket! + Videó!
Orbán: Meg kell emelni a nyugdíjkorhatárt 70-ről 72 évre!
Az anyát gyanúsítják a magyarmecskei kisbaba halála miatt! + Videó!
Orbánék undorító módon szúrtak ki a kisvállalkozókkal!
Csak simán megszüntették Miskolcon azt a választókörzetet, ahol az ellenzék állt nyerésre!
Orbánék az utóbbi három évben 10000 családot tettek az utcára!
Megöltek egy 83 éves férfit Sajószentpéteren!
Orbán Ráhel: Remélhetőleg fiú lesz és olyan tehetséges politikust nevelhetünk belőle mint a nagyapja...
Így verték át Orbánék az egész országot! A HVG kiderítette a kormány legaljasabb hazugságát!
Hivatalos adatok: Orbánék alatt még több lett a szegény!
Durva dolog derült ki a thaiföldi mentésről: Ketamint adtak a barlangban rekedt gyerekeknek!
G. Fodor Gábor javaslata Orbánnak: Vegye az állam a hatálya alá a facebookot!
Kósa Lajos 83 éves édesanyjának cégéhez csakúgy dőltek a debreceni megrendelések!
Kemény kilakoltatási hullám jöhet: Két nagyvárosnyi ingatlan áll végrehajtás alatt!
Várpalotai gyilkosság: Exhumálhatják Enikő és a kis Gergő holttestét!
Bródy kihúzta a gyufát Orbánéknál!
Így verte át a kormány az embereket a rezsicsökkentéssel!
Nemhogy nem kárpótolja, még bele is rúg a rokkant nyugdíjasokba az Orbán-kormány! + Videó!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu