Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Akkora baromságot mondott Smidt Mária Németországról, amekkorát még nem hallottunk! + Videó!
Kalandozásai az elmaradott nyugaton.

Interjút adott az Inforádió Aréna című műsorának <
strong>Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója és még egyéb közpénzes projektek állami felelőse.

Schmidtnek sikerült beletenyerelnie a Németország-Internet-Huawei témába és alaposan mellényúlnia, de ez nem túl meglepő azok után, miután nemrég arról értekezett, egyáltalán nem biztos, hogy az nyerte meg a II. világháborút, akiről tanultuk.

Ez is érdekelheti: Beismerte a korrupciót az Orbán-kormány!


A főigazgató elmondta:

A gazdasági erőnek párosulnia kell technológiai és innovációs erővel. Most ugye az előtt a kérdés előtt áll Németország, hogy az 5G technológiát megveszi-e a Huaweitől, vagy pedig nem veszi meg.”

Hozzátette:

Ha megveszi, az Amerikai Egyesült Államokkal konfliktusba kerül, ha nem veszi meg, ott nincs wifi meg internet Németországban, mert nagyon le vannak maradva, ott középkori állapotok vannak ebből a szempontból, és ők meg nem fejlesztették ki. Tehát akkor? Technológia. Úgy néz ki, hogy bizonyos dolgokban Kína már technológiailag is előttünk jár. Ez nem marad következmények nélkül.”



Forrás: Nyugatifény
A Független Nemzet véleménye:

Ezt már szavakkal sem illetem...

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Csalás miatt feljelentik Orbán Viktort! + Videó!
Öt hónapos kisbabájukat verte félholtra az ötvöskónyi férfi!
Emiatt járhat Tiborcz István a több 10 milliós német rendszámú Mercedessel!
Lebuktatták Matolcsy fiát! 4 Porsche-ja is van! (fotók)
Csalás miatt feljelentik Orbán Viktort! + Videó!
Öt hónapos kisbabájukat verte félholtra az ötvöskónyi férfi!
Emiatt járhat Tiborcz István a több 10 milliós német rendszámú Mercedessel!
Igencsak kemény üzenetet kapott Orbán Junckertől!
Vágó István egyetlen kérdést tett fel a Fidesznek, de azzal igencsak betalált! + Fotó!
Döbbenetes állítás: Nem természetes halált halt Andy Vajna?
Ennél cikibbet: A Fidesz média nem ismerte a húsvéti keresztény szokást és elkezdett vele riogatni!
Egészen elképesztő mélységekbe süllyedt az ország: 3 éves kislányoknak is a propagandát mantrázzák a fideszesek!
Megint hazudtak Orbánék a nyugdíjasoknak!
Gyilkosság Forráskúton: Megölte feleségét, majd magával is végzett!
Mészáros Lőrinc még egy fillért sem ajánlott fel a Notre Dame megmentésére! Felháborító az indoklása!
Több mint 2500 milliárdot utalt Brüsszel hazánknak! De hol a pénz?
Valaki hazudik! Gulyás ezzel a kijelentésével lebuktatta Orbánt?
Állig felfegyverzett kommandósok vitték el az Újpest extulajdonosát!
Migránsvárost csinál Kecskemétből Orbán! + Videó!
Csodálatos videó Orbán családlátogatásáról Szerbiában! A falon is a miniszterelnök képe lóg! + Videó!
Orbán szerint a Notre Dame leégésében is Soros György keze van...
Halálos baleset történt a 4-es főúton Monornál: Teljesen összeroncsolódtak a kocsik! + Fotók!
Orbán: A magyar lakosság jelentős hányada nem tud mit kezdeni a felhalmozódott vagyonával!
Der Spiegel: Orbán kampánya olyan üzeneteket tartalmaz, mint a szélsőjobboldali terroristáké!
Ötcsillagos szállodát épít a belváros középen, a Vörösmarty téren!
Terroristák üzenete a Notre Dame-mal kapcsolatban: Várjátok a következőt!
Akkora a munkaerőhiány van ma Magyarországon, hogy a kórházak már kénytelenek bérnővéreket fogadni!
Nem garantálható a tiszta választás Magyarországon!
Kétmilliárdot kap a Tiborcz-közeli cég a turisztikai ügynökségtől, ahol Orbán Ráhel tanácsadó!
Hamarosan jön a dugódíj a fővárosban!
Semmi nyoma a pénznek: 2,5 milliárd forint támogatás szívódott fel Kisvárdán!
Tízezrével telepít be ukránokat a kormány!
Hiába tiltották meg nekik, továbbra is óvodás gyerekekkel kampányol a Fidesz! + Fotó!
Rendkívüli: Lángokban áll a Notre Dame! + Videó!
Kipakolt a szakértő: Így csalnak Orbánék az átlagfizetésekkel!
Az erős és büszke Magyarország: Több embert ölnek meg nálunk, mint Európa legtöbb országában + Videó!
Sose lesz vége: Orbán 4,8 milliárd Ft-ot küld az iraki, a szíriai és a kongói keresztényeknek!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Orbánék már nyíltan tolják a rengeteg pénzt Panamába!
Mészáros Lőrinc lánya a NAV szégyenlistáján!
Kemény költeményt írtak fel az aszfaltra a diákok Orbán háza elé! (fotók)
Újra átélték a szörnyűségeket a negyedikről kizuhant Pannika szülei!
Üzenet Orbánnak: Bort az ajtóba leteszed, oszt’ induló kifelé!
Orbán Ráhel barátnője kétmillió forintos fizetést kap egy állami pénzzel kitömött divatcégtől!
A Unió ellenőrei lecsaptak a miniszterelnök családjára!
Vajna Tímea havi 4 milliós fizetést kap elhunyt férje egyik cégében!
Elegük lett a kormányhivatalokban, tömegesen mondanak fel!
Újabb 2 milliárd Ft a mexikói templomok újjáépítésére!
Csak erős idegzetűeknek! - Súlyos balesetet szenvedett a tornászlány verseny közben! + Videó!
Ököllel véresre vertek egy fideszes aktivistát Miskolcon!
Újabb rablásra készül az Orbán-kormány!
Íme Orbán gimnáziumi üzenőfüzete: A fiuk rendszeresen hazudik a társainak...
Elmondta az anya, mit csináltak a Bécsből hazahozott feldarabolt holttesttel Jászladányban!
Nézegessen Orbánsimogató fideszes öregasszonyokat! + Videó!
Mi szégyelljük magunkat: Ellenzéki újságírók elkapták az Orbán beszédére érkező Fideszes celebeket! + Videó!
Orbán: Meg kell emelni a nyugdíjkorhatárt 70-ről 72 évre!
Az anyát gyanúsítják a magyarmecskei kisbaba halála miatt! + Videó!
Orbánék undorító módon szúrtak ki a kisvállalkozókkal!
Csak simán megszüntették Miskolcon azt a választókörzetet, ahol az ellenzék állt nyerésre!
Orbánék az utóbbi három évben 10000 családot tettek az utcára!
Megöltek egy 83 éves férfit Sajószentpéteren!
Orbán Ráhel: Remélhetőleg fiú lesz és olyan tehetséges politikust nevelhetünk belőle mint a nagyapja...
Így verték át Orbánék az egész országot! A HVG kiderítette a kormány legaljasabb hazugságát!
Hivatalos adatok: Orbánék alatt még több lett a szegény!
Durva dolog derült ki a thaiföldi mentésről: Ketamint adtak a barlangban rekedt gyerekeknek!
G. Fodor Gábor javaslata Orbánnak: Vegye az állam a hatálya alá a facebookot!
Kósa Lajos 83 éves édesanyjának cégéhez csakúgy dőltek a debreceni megrendelések!
Kemény kilakoltatási hullám jöhet: Két nagyvárosnyi ingatlan áll végrehajtás alatt!
Várpalotai gyilkosság: Exhumálhatják Enikő és a kis Gergő holttestét!
Bródy kihúzta a gyufát Orbánéknál!
Így verte át a kormány az embereket a rezsicsökkentéssel!
Nemhogy nem kárpótolja, még bele is rúg a rokkant nyugdíjasokba az Orbán-kormány! + Videó!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu