Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Megkéselte szüleit egy 13 éves lány Budapesten!
Konyhakéssel támadt rájuk.

Letartóztatták azt a 13 éves lányt, aki megkéselte szüleit m
ásfél hónappal ezelőtt.

A gyerek többször is megszökött már otthonról. Egy ilyen meghiúsult szökési kísérlet után veszett össze apjával. Kiment a konyhába és a 17 centiméter pengehosszúságú késsel tért vissza.

„Megöllek titeket!” – kiáltotta és apját mellkason, mostohaanyját pedig vesetájékon szúrta.

Ezután is tovább támadott, így apja elkapta a kezét, nevelőanyja pedig seprűvel megütötte, így elejtette a kést.

Amíg a mentők kiérkeztek, a nappaliban őrizték a lányt.

Azután a pszichiátriára került, ahol jelenleg is tartózkodik.

Még nem töltötte be a 14. életévét, ezért a bíróság kikérte igazságügyi, elmeorvos és pszichológus szakértők egyesített szakvéleményét, eszerint a gyanúsított az elkövetésekor rendelkezett a bűncselekmény következményeinek felismeréséhez szükséges belátási képességgel.

A pszichopátiás viselkedése és saját nyilatkozatai alapján is megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén ismét apja és mostohaanyja ellen fordulna, még akkor is, ha intézetbe kerülne, mivel ott a folyamatos felügyelete és őrzése nem biztosítható, ezért elrendelte a Budakörnyéki Járásbíróság a lány harminc napos letartóztatását, amit javítóintézetben kell végrehajtani.

Forrás: Startlap
A Független Nemzet véleménye:

A kötelesség és a tisztelet a szülők iránt lassan már sehol sincs ebben a világban!

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



10 évre titkosították, hogy hány rendőr őrzi a határt!
Vérlázító szemetelés Budapesten: Vadkamera buktatta le a férfit! + Videó!
Kövér Lászlót aggasztja az emberi intelligencia csökkenése!
Nem tűrik az ellenvéleményt: Feljelentett egy kommentelőt a fideszes polgármester! + Fotó!
10 évre titkosították, hogy hány rendőr őrzi a határt!
Vérlázító szemetelés Budapesten: Vadkamera buktatta le a férfit! + Videó!
Kövér Lászlót aggasztja az emberi intelligencia csökkenése!
Orbánisztán: Megalázóan kevés bérért dolgozik a magyar! + Videó!
Gulyás Gergely: Nem baj, ha korrupt hazaáruló vagy, csak légy nagyon óvatos!
Beindult a gépezet: Máris igyekeznek lefizetni a nyugdíjasokat Orbánék!
Ordenáré, de nagyon igaz vicc terjed a neten Orbánról! (fotó)
Az Akadémia-gyilkos Palkovicshoz kerül a felsőoktatás irányítása!
Tizenöt szobás rózsadombi irodaházba költöznek az Orbán-kormány propagandáját tervező cégek!
Rendőrség: már nyolc holttest került elő a Dunából a Hableány áldozatain kívül!
Közel 1 millió magyar nyugdíjas él ma Magyarországon mélyszegénységben!
A közmédia betiltotta, a megosztón azonban már milliós nézettségnél jár a Bródy dal!
Mészáros Lőrinc luxus magángéppel szeli Európa egét!
Miniszteri sofőr vette meg a budai luxusingatlant, verseny nélkül!
Kettős állampolgárokkal csalták el a választást!
Újabb milliárdos megbízást kapott a Mészáros birodalom!
Több mint 1 milliárd forintba van eddig három tanuszoda, de egyikben sem lehet fürdeni!
Politika történet legdurvább botránya: Vádat emeltek a fideszes képviselő ellen, több év börtönt is kaphat!
Tragédia a gyenesdiási strandon: 60 év körüli férfi halt meg a Balatonban! + Videó!
A mai kormány bűnszervezetben költségvetési csalást követ el...
Újabb 1 milliárd Ft G. Fodor Gáboréknak!
"Gyilkos k.rva, meg fogunk ölni" - Napi szinten kap halálos fenyegetéseket a jászladányi gyilkos!
Belülről bomlik a Fidesz: levették a videót és megfenyegették a gyulai polgármester ellen kitálaló képviselőt!
Elképesztő: Orbán át akarja alakítani a magyarok erkölcsi normáit!
Mint rossz gazda a kutyájával, úgy bánik Orbán az országgal!
Három gyermek életét mentette meg a 10 hónapos halálra vert csecsemő!
Brutálisan gazdagodó Orbán-oligarchák : Ők zsebelik be az uniós támogatásokat!
Mészáros erőművének tározója beszennyezett két patakot, tömegesen pusztultak a halak!
Kórházaknak ágyakat adományozó Orosvári Zsolt: Két hétig egy autóból figyeltek a házunk előtt...
Orbán újabb szövetségesénél tartottak házkutatást!
Döbbenetes vandalizmus: Felgyújtottak egy 300 éves tölgyfát Barcson!
Beindult a kampány: Ismeretlen külföldiek nevére küldtek választási értesítőt Újpesten!
Finn kormányfő: Kerüljön sor Magyarország meghallgatására a jogállamiság megsértése miatt! + Videó!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Brutál fizetések: A magyar képviselők fizetése a magyar átlagbér 276 százaléka!
Mészáros már lassan megelőzi Csányi Sándort!
Kitálalt a gyulai exfideszes: Le vannak zsírozva a közbeszerzések!
Űrkutatási miniszter: A klímaváltozás ellen küzdők csak politikai sikereket akarnak elérni!
Kijelentették: Nem érdekli a kormányt, hogy mit csinálnak a multik a dolgozókkal!
Újabb botrány: 4 milliárd Ft-tal drágul a szegedi püspök stadionja!
Mészáros birtokát filmezték, mire megjelent a rendõrség és lefoglalta a videókat! + Videó!
Nemzetbiztonsági bizottságot hívtak össze Orbán Viktor miatt!
Osztrák lap: Megjelent a Fertő tónál Orbán lánya és veje!
Mint a zombik: Debrecen utcáin megjelentek a drogosok! (videó)
Átverte őket a Fidesz: Durván berágtak Orbánékra az orvosok, nagygyűlést hívtak össze!
Németh Szilárd-sört osztogattak Csepelen! Feljelentés lett a vége!
Az osztrák híradóban már Orbán maffiát mondanak Orbán kormány helyett!
Úgy megvertek egy férfit egy budapesti pláza mosdójában, hogy belehalt sérüléseibe!
Minél közelebb van valami Orbán Viktorhoz, annál rosszabbul működik! + Videó!
Papíron 6 milláért vett egy céget Kósa, majd 50 millát kivett belőle a családja!
A normálisnál 16-szor erősebb a sugárzás az oroszországi atombaleset helyszínén!
Botrány: Szécsény összes fideszes önkormányzati képviselője kilépett a Fideszből!
“Orbán Viktor és a Fidesz becsapta Magyarországot!”
Új országos rekord: nyolcan adták át a külterületi döngölt földutat a fideszes képviselők!
Lázár fenyeget: Aki közénk tartozik, annak lesz munkája! + Videó!
Vízisível, a fején mentek át egy 13 éves gyereknek Siófokon! + Videó!
Helyretették a magyarokat sértegető Kövér Lászlót!
Nyílik a bicska: A nem magyar uniós állampolgárok is szavazhatnak az önkormányzati választáson!
Szorul a hurok Orbánék nyaka körül: Nem marad következmény nélkül a korrupció!
Borzalmas állapotok a BKV munkásszállóján: Poloska, vizeletes matrac!
Csillagászati összeget akar az Orbán-kormány autók vásárlására költeni!
Az autójában kénytelen élni a feleségével a mozgáskorlátozott Attila! Egyik napról a másikra kerültek az utcára!
Ezt is ellopják! Bezárták a Balaton egyik legnagyobb gyerektáborát!
Ájuldoztak az emberek a 4-6-os pótlóbuszon! 40,8 fokot mértek! + Fotó!
Itt vannak a számok: 18-szor több pénz jutott Orbán palotájára, mint az egészségügyre!
Undorító, amit ételként a rendőröknek adtak! + Fotók!
Kamerák előtt jelentette be a fideszes polgármester, hogy súlyos beteg! + Videó!
Halálra gázoltak egy úttesten fekvő férfit a Szabolcs megyei Jékén!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu