Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Márciustól 2,6 millióra nőt Kövér László fizetése és ez még nem minden! + Videó!
Egy átlagos parlamenti képviselő fizetése 100 ezer, Kövér László házelnöké 270 ezer forinttal 2,6 mi
llióra nő márciustól – derül ki az RTL Klub Híradójának a riportjából. A tavaly elfogadott törvénymódosítás értelmében a parlamenti képviselői fizetés az előző évi az előző évi átlagbér háromszorosa. Aki egy állandó bizottság tagja, az az alapilletményének 1,2-szeresét, aki legalább két testület munkájában vesz részt vagy a törvényalkotási bizottságban foglal helyet, az alapilletmény 1,4-szeresét kapja. A frakcióvezetők az alapilletmény kétszeresében részesülnek, helyetteseik annak 1,7-szeresében, de helyettesi díjazást csak minden megkezdett huszonöt tag után egyszer fizet az Országház. Az Országgyűlés elnöke az alapilletmény 2,7-szeresét kapja, alelnökei annak dupláját, míg a jegyző és az Interparlamentáris Unió Magyar Nemzeti Csoportjának elnöke juttatását 1,7-szeres szorzóval számolják. Eszerint

a parlamenti képviselők fizetése a 2018 augusztusa óta kapott bruttó 891 051 után március 1-től 989 929 forintra,
a bizottsági tagoké a 2018 augusztusa óta kapott bruttó 1 069 261 után március 1-től 1 187 794 forintra,
a frakcióvezetőké a 2018 augusztusa óta kapott bruttó 1 782 102 után március 1-től 1 979 658 forintra,
Kövér László pedig a 2018 augusztusa óta kapott bruttó 2 405 838 után március 1-től 2 672 538 forintra

nő.

Ez is érdekelheti: Orbán tanácsot adott az osztrákoknak és a németeknek!


Tavaly egyébként a fideszesekkel együtt az ellenzéki képviselők egy része is nagylelkűen megszavazta magának a fizetésemelést, amelyről most már nem is kellett dönteniük, a növekedés oka pedig az, hogy 2018-ban az átlagbér 30 ezer forinttal nőtt Magyarországon.



Forrás: 168 Óra
A Független Nemzet véleménye:

Csoda, hogy nem hal éhen!

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



10 évre titkosították, hogy hány rendőr őrzi a határt!
Vérlázító szemetelés Budapesten: Vadkamera buktatta le a férfit! + Videó!
Kövér Lászlót aggasztja az emberi intelligencia csökkenése!
Nem tűrik az ellenvéleményt: Feljelentett egy kommentelőt a fideszes polgármester! + Fotó!
10 évre titkosították, hogy hány rendőr őrzi a határt!
Vérlázító szemetelés Budapesten: Vadkamera buktatta le a férfit! + Videó!
Kövér Lászlót aggasztja az emberi intelligencia csökkenése!
Orbánisztán: Megalázóan kevés bérért dolgozik a magyar! + Videó!
Gulyás Gergely: Nem baj, ha korrupt hazaáruló vagy, csak légy nagyon óvatos!
Beindult a gépezet: Máris igyekeznek lefizetni a nyugdíjasokat Orbánék!
Ordenáré, de nagyon igaz vicc terjed a neten Orbánról! (fotó)
Az Akadémia-gyilkos Palkovicshoz kerül a felsőoktatás irányítása!
Tizenöt szobás rózsadombi irodaházba költöznek az Orbán-kormány propagandáját tervező cégek!
Rendőrség: már nyolc holttest került elő a Dunából a Hableány áldozatain kívül!
Közel 1 millió magyar nyugdíjas él ma Magyarországon mélyszegénységben!
A közmédia betiltotta, a megosztón azonban már milliós nézettségnél jár a Bródy dal!
Mészáros Lőrinc luxus magángéppel szeli Európa egét!
Miniszteri sofőr vette meg a budai luxusingatlant, verseny nélkül!
Kettős állampolgárokkal csalták el a választást!
Újabb milliárdos megbízást kapott a Mészáros birodalom!
Több mint 1 milliárd forintba van eddig három tanuszoda, de egyikben sem lehet fürdeni!
Politika történet legdurvább botránya: Vádat emeltek a fideszes képviselő ellen, több év börtönt is kaphat!
Tragédia a gyenesdiási strandon: 60 év körüli férfi halt meg a Balatonban! + Videó!
A mai kormány bűnszervezetben költségvetési csalást követ el...
Újabb 1 milliárd Ft G. Fodor Gáboréknak!
"Gyilkos k.rva, meg fogunk ölni" - Napi szinten kap halálos fenyegetéseket a jászladányi gyilkos!
Belülről bomlik a Fidesz: levették a videót és megfenyegették a gyulai polgármester ellen kitálaló képviselőt!
Elképesztő: Orbán át akarja alakítani a magyarok erkölcsi normáit!
Mint rossz gazda a kutyájával, úgy bánik Orbán az országgal!
Három gyermek életét mentette meg a 10 hónapos halálra vert csecsemő!
Brutálisan gazdagodó Orbán-oligarchák : Ők zsebelik be az uniós támogatásokat!
Mészáros erőművének tározója beszennyezett két patakot, tömegesen pusztultak a halak!
Kórházaknak ágyakat adományozó Orosvári Zsolt: Két hétig egy autóból figyeltek a házunk előtt...
Orbán újabb szövetségesénél tartottak házkutatást!
Döbbenetes vandalizmus: Felgyújtottak egy 300 éves tölgyfát Barcson!
Beindult a kampány: Ismeretlen külföldiek nevére küldtek választási értesítőt Újpesten!
Finn kormányfő: Kerüljön sor Magyarország meghallgatására a jogállamiság megsértése miatt! + Videó!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Brutál fizetések: A magyar képviselők fizetése a magyar átlagbér 276 százaléka!
Mészáros már lassan megelőzi Csányi Sándort!
Kitálalt a gyulai exfideszes: Le vannak zsírozva a közbeszerzések!
Űrkutatási miniszter: A klímaváltozás ellen küzdők csak politikai sikereket akarnak elérni!
Kijelentették: Nem érdekli a kormányt, hogy mit csinálnak a multik a dolgozókkal!
Újabb botrány: 4 milliárd Ft-tal drágul a szegedi püspök stadionja!
Mészáros birtokát filmezték, mire megjelent a rendõrség és lefoglalta a videókat! + Videó!
Nemzetbiztonsági bizottságot hívtak össze Orbán Viktor miatt!
Osztrák lap: Megjelent a Fertő tónál Orbán lánya és veje!
Mint a zombik: Debrecen utcáin megjelentek a drogosok! (videó)
Átverte őket a Fidesz: Durván berágtak Orbánékra az orvosok, nagygyűlést hívtak össze!
Németh Szilárd-sört osztogattak Csepelen! Feljelentés lett a vége!
Az osztrák híradóban már Orbán maffiát mondanak Orbán kormány helyett!
Úgy megvertek egy férfit egy budapesti pláza mosdójában, hogy belehalt sérüléseibe!
Minél közelebb van valami Orbán Viktorhoz, annál rosszabbul működik! + Videó!
Papíron 6 milláért vett egy céget Kósa, majd 50 millát kivett belőle a családja!
A normálisnál 16-szor erősebb a sugárzás az oroszországi atombaleset helyszínén!
Botrány: Szécsény összes fideszes önkormányzati képviselője kilépett a Fideszből!
“Orbán Viktor és a Fidesz becsapta Magyarországot!”
Új országos rekord: nyolcan adták át a külterületi döngölt földutat a fideszes képviselők!
Lázár fenyeget: Aki közénk tartozik, annak lesz munkája! + Videó!
Vízisível, a fején mentek át egy 13 éves gyereknek Siófokon! + Videó!
Helyretették a magyarokat sértegető Kövér Lászlót!
Nyílik a bicska: A nem magyar uniós állampolgárok is szavazhatnak az önkormányzati választáson!
Szorul a hurok Orbánék nyaka körül: Nem marad következmény nélkül a korrupció!
Borzalmas állapotok a BKV munkásszállóján: Poloska, vizeletes matrac!
Csillagászati összeget akar az Orbán-kormány autók vásárlására költeni!
Az autójában kénytelen élni a feleségével a mozgáskorlátozott Attila! Egyik napról a másikra kerültek az utcára!
Ezt is ellopják! Bezárták a Balaton egyik legnagyobb gyerektáborát!
Ájuldoztak az emberek a 4-6-os pótlóbuszon! 40,8 fokot mértek! + Fotó!
Itt vannak a számok: 18-szor több pénz jutott Orbán palotájára, mint az egészségügyre!
Undorító, amit ételként a rendőröknek adtak! + Fotók!
Kamerák előtt jelentette be a fideszes polgármester, hogy súlyos beteg! + Videó!
Halálra gázoltak egy úttesten fekvő férfit a Szabolcs megyei Jékén!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu