Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
700 millás megbízást kapott Mészáros gyerekeinek cége!
Mészáros Lőrinc felcsúti oligarcha gyermekeinek egyik leányvállalata nyerte el az Állatorvostudomány
i Egyetem kampuszának tervezési feladatait. A 690 milliós ajánlatot egy másik tervezőirodával közösen tették.

A Fejér B.-Á.-L. Zrt. leányvállalata, a Fejér Tervező és Mérnökiroda Kft. tervezheti meg az Állatorvostudományi Egyetem két budapesti kampuszát 690 millió forintért – jelent meg az uniós közbeszerzési értesítő csütörtöki számában. A Fejér B.-Á.-L. Zrt. a felcsúti milliárdos oligarcha, Mészáros Lőrinc gyermekeinek, Beatrixnak, Ágnesnek és Lőrincnek a cége, a vállalkozás nevében levő rövidítés az ő keresztneveik kezdőbetűiből áll.

A Fejér Tervező konzorciumi társa az Incorso Építő és Építész Műhely Kft. lesz.

Ez is érdekelheti: Elképesztő videóüzenetet küldött a Fidesznek Soros György! + Videó!


A nyerteseknek a fővárosi István utcai, illetve Rottenbiller utcai kampuszt kell teljeskörűen megtervezniük, azaz a vázlatterveket, az engedélyes tervdokumentációt és a kiviteli tervdokumentációt is el kell készíteniük.

A pályázaton indult másik öt ajánlattevő tervezőiroda ajánlatát érvénytelennek minősítették. A közbeszerzési adatbázisban fellelhető összegezésből kiderül, hogy az egyik kizárt ajánlattevő indokolatlanul alacsony összegű árajánlatot tett, amit az ajánlatkérő felhívása ellenére sem tudott kellő módon alátámasztani.

Az igazság minden szeletének kibontásához meg kell említeni, hogy a munkát eredetileg 822,5 millió forintra becsülték, ehhez képest nyert a Mészáros családhoz kötődő konzorcium 690 millió forintos ajánlata.

Forrás: Alfahir
A Független Nemzet véleménye:

Mégis ki más kapta volna...

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



10 évre titkosították, hogy hány rendőr őrzi a határt!
Vérlázító szemetelés Budapesten: Vadkamera buktatta le a férfit! + Videó!
Kövér Lászlót aggasztja az emberi intelligencia csökkenése!
Nem tűrik az ellenvéleményt: Feljelentett egy kommentelőt a fideszes polgármester! + Fotó!
10 évre titkosították, hogy hány rendőr őrzi a határt!
Vérlázító szemetelés Budapesten: Vadkamera buktatta le a férfit! + Videó!
Kövér Lászlót aggasztja az emberi intelligencia csökkenése!
Orbánisztán: Megalázóan kevés bérért dolgozik a magyar! + Videó!
Gulyás Gergely: Nem baj, ha korrupt hazaáruló vagy, csak légy nagyon óvatos!
Beindult a gépezet: Máris igyekeznek lefizetni a nyugdíjasokat Orbánék!
Ordenáré, de nagyon igaz vicc terjed a neten Orbánról! (fotó)
Az Akadémia-gyilkos Palkovicshoz kerül a felsőoktatás irányítása!
Tizenöt szobás rózsadombi irodaházba költöznek az Orbán-kormány propagandáját tervező cégek!
Rendőrség: már nyolc holttest került elő a Dunából a Hableány áldozatain kívül!
Közel 1 millió magyar nyugdíjas él ma Magyarországon mélyszegénységben!
A közmédia betiltotta, a megosztón azonban már milliós nézettségnél jár a Bródy dal!
Mészáros Lőrinc luxus magángéppel szeli Európa egét!
Miniszteri sofőr vette meg a budai luxusingatlant, verseny nélkül!
Kettős állampolgárokkal csalták el a választást!
Újabb milliárdos megbízást kapott a Mészáros birodalom!
Több mint 1 milliárd forintba van eddig három tanuszoda, de egyikben sem lehet fürdeni!
Politika történet legdurvább botránya: Vádat emeltek a fideszes képviselő ellen, több év börtönt is kaphat!
Tragédia a gyenesdiási strandon: 60 év körüli férfi halt meg a Balatonban! + Videó!
A mai kormány bűnszervezetben költségvetési csalást követ el...
Újabb 1 milliárd Ft G. Fodor Gáboréknak!
"Gyilkos k.rva, meg fogunk ölni" - Napi szinten kap halálos fenyegetéseket a jászladányi gyilkos!
Belülről bomlik a Fidesz: levették a videót és megfenyegették a gyulai polgármester ellen kitálaló képviselőt!
Elképesztő: Orbán át akarja alakítani a magyarok erkölcsi normáit!
Mint rossz gazda a kutyájával, úgy bánik Orbán az országgal!
Három gyermek életét mentette meg a 10 hónapos halálra vert csecsemő!
Brutálisan gazdagodó Orbán-oligarchák : Ők zsebelik be az uniós támogatásokat!
Mészáros erőművének tározója beszennyezett két patakot, tömegesen pusztultak a halak!
Kórházaknak ágyakat adományozó Orosvári Zsolt: Két hétig egy autóból figyeltek a házunk előtt...
Orbán újabb szövetségesénél tartottak házkutatást!
Döbbenetes vandalizmus: Felgyújtottak egy 300 éves tölgyfát Barcson!
Beindult a kampány: Ismeretlen külföldiek nevére küldtek választási értesítőt Újpesten!
Finn kormányfő: Kerüljön sor Magyarország meghallgatására a jogállamiság megsértése miatt! + Videó!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Brutál fizetések: A magyar képviselők fizetése a magyar átlagbér 276 százaléka!
Mészáros már lassan megelőzi Csányi Sándort!
Kitálalt a gyulai exfideszes: Le vannak zsírozva a közbeszerzések!
Űrkutatási miniszter: A klímaváltozás ellen küzdők csak politikai sikereket akarnak elérni!
Kijelentették: Nem érdekli a kormányt, hogy mit csinálnak a multik a dolgozókkal!
Újabb botrány: 4 milliárd Ft-tal drágul a szegedi püspök stadionja!
Mészáros birtokát filmezték, mire megjelent a rendõrség és lefoglalta a videókat! + Videó!
Nemzetbiztonsági bizottságot hívtak össze Orbán Viktor miatt!
Osztrák lap: Megjelent a Fertő tónál Orbán lánya és veje!
Mint a zombik: Debrecen utcáin megjelentek a drogosok! (videó)
Átverte őket a Fidesz: Durván berágtak Orbánékra az orvosok, nagygyűlést hívtak össze!
Németh Szilárd-sört osztogattak Csepelen! Feljelentés lett a vége!
Az osztrák híradóban már Orbán maffiát mondanak Orbán kormány helyett!
Úgy megvertek egy férfit egy budapesti pláza mosdójában, hogy belehalt sérüléseibe!
Minél közelebb van valami Orbán Viktorhoz, annál rosszabbul működik! + Videó!
Papíron 6 milláért vett egy céget Kósa, majd 50 millát kivett belőle a családja!
A normálisnál 16-szor erősebb a sugárzás az oroszországi atombaleset helyszínén!
Botrány: Szécsény összes fideszes önkormányzati képviselője kilépett a Fideszből!
“Orbán Viktor és a Fidesz becsapta Magyarországot!”
Új országos rekord: nyolcan adták át a külterületi döngölt földutat a fideszes képviselők!
Lázár fenyeget: Aki közénk tartozik, annak lesz munkája! + Videó!
Vízisível, a fején mentek át egy 13 éves gyereknek Siófokon! + Videó!
Helyretették a magyarokat sértegető Kövér Lászlót!
Nyílik a bicska: A nem magyar uniós állampolgárok is szavazhatnak az önkormányzati választáson!
Szorul a hurok Orbánék nyaka körül: Nem marad következmény nélkül a korrupció!
Borzalmas állapotok a BKV munkásszállóján: Poloska, vizeletes matrac!
Csillagászati összeget akar az Orbán-kormány autók vásárlására költeni!
Az autójában kénytelen élni a feleségével a mozgáskorlátozott Attila! Egyik napról a másikra kerültek az utcára!
Ezt is ellopják! Bezárták a Balaton egyik legnagyobb gyerektáborát!
Ájuldoztak az emberek a 4-6-os pótlóbuszon! 40,8 fokot mértek! + Fotó!
Itt vannak a számok: 18-szor több pénz jutott Orbán palotájára, mint az egészségügyre!
Undorító, amit ételként a rendőröknek adtak! + Fotók!
Kamerák előtt jelentette be a fideszes polgármester, hogy súlyos beteg! + Videó!
Halálra gázoltak egy úttesten fekvő férfit a Szabolcs megyei Jékén!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu