Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Korábbi jegybanki alelnök: Vagyonkimentésre készülne Orbán?
Nagyon könnyen el tudom képzelni, hogy ez az egész annak az előkészítése, milyen úton-módon menekíts
ék legálisan külföldre az összeharácsolt vagyonokat, illetve hogy megnehezítsék a majdani kormányváltás utáni elszámoltatást, a vagyon visszaszerzését – ez Bodnár Zoltán, korábbi jegybanki alelnök véleménye az Orbán évértékelőjében elhangzott egyik „feladatról”. Mindezt pedig nemzeti mázzal leöntött köntösbe burkolta.

Orbán Viktor vasárnapi évértékelőjében a több között arról is beszélt, hogy történelmi feladat vár a magyar vállalkozókra: minél jelentősebb befektetéseket kell végrehajtaniuk külföldön, hogy az abból kitermelt nyereséget hazahozva ellensúlyozzák a nálunk megtelepedett külföldi cégek által kivitt profitot. Hozzátette, hogy ehhez legalább tíz év kell.

Nem lehet-e a cél vagyonkimentés? Esetleg vagyonátruházás? Netán a vagyon tisztára mosása? Erről kérdeztünk egy szakértőt.

Ez is érdekelheti: Orbán 15 éves korában látott először fürdőszobát!


„Mélyebb értelme ennek a gondolatmenetnek az lehet, hogy megnehezítsék a leendő kormányváltás után az elszámoltatást, illetve az összeharácsolt vagyon visszaszerzését” – reagált a kérdésre Bodnár Zoltán.

Emlékeztetett arra, hogy több formájának már tanúi is lehetünk: Mészáros Lőrinc nem véletlenül viszi tőzsdére cégei egy részét, gondolkodik nemzetközi kibocsátásban, hiszen ha jelentős külföldi részvétel van egy hazai cégben, illetve az külföldi tőzsdén is jelen van, már „más szintre kell helyezni minden olyan intézkedést, amely az összeharácsolt vagyon valamilyen formában történő visszaszerzésére irányul, s minimum bonyolultabbá teszi azt”.

Ráadásul ez egy transzparens, jogilag tiszta és körbebástyázott, megkérdőjelezhetetlen módszere lehet annak, hogy a harácsolt vagyonuk egy részét kivigyék az országból – ismerte el Bodnár. Hozzáfűzte: „Könnyen ki lehet találni, hogy egy kormányváltás után hogyan alakul majd ezeknek a cégeknek, befektetéseknek a tulajdonosi struktúrája”.

Mindez pedig egy nemzeti mázzal leöntött gondolatmenetben lett elbújtatva. „Eleve egy nagyon ostoba, primitív és demagóg duma az, amikor valaki arról beszél, hogy az országból viszik ki az osztalékot, kiváltképpen egy olyan ember részéről az, aki 9 százalékos nyereségadót ad a multiknak, s hagyja, hogy komoly profitot termeljenek szerény adóteherrel” – szögezte le Bodnár, aki szerint arról rendre elfelejtenek Orbánék szót ejteni, hogy ezek a külföldi cégek nagyon sok pénzt fektettek be az országban, munkahelyeket teremtettek, s komoly adó- és járulékbevétellel járulnak a költségvetés bevételi oldalához, az adókedvezmények mellett is. Osztalékot pedig kivesz Mészáros Lőrinc és Tiborcz István is – tette hozzá.

Az pedig végképp sületlenség – véli –, hogy az új magyar oligarchák által a külföldön végrehajtott-végrehajtandó közvetlen tőkebefektetésekből termelt nyereség akár csak a közelébe jutna a Magyarországon megtelepedett külföldi cégek által termelt és az országból kivitt nyereséghez, nemhogy képes lenne ellensúlyozni az összeget.

Forrás: Hírhatár
A Független Nemzet véleménye:

Nem lehetetlen...

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Hatalmas égés: Kövér László elment a svájci parlamentbe, mire a fél ház kivonult a teremből!
Betolták a műtőbe a beteget a budapesti kórházban, majd operáció nélkül ki is hozták!
Titkos levélben ígért meg mindent Orbán, csak hogy ne zárják ki a Fideszt a Néppártból!
Nagy pofon Obánnak: felfüggesztették a Fidesz tagságát az Európai Néppártban!
Hatalmas égés: Kövér László elment a svájci parlamentbe, mire a fél ház kivonult a teremből!
Betolták a műtőbe a beteget a budapesti kórházban, majd operáció nélkül ki is hozták!
Titkos levélben ígért meg mindent Orbán, csak hogy ne zárják ki a Fideszt a Néppártból!
Nem vicc, Orbán 2,3 milliárdot ad a magyar űrkutatásra!
Szép hosszú lista: Farkasházy összeállította a Fidesz 100 bűnéből álló listát!
Mégsem kell költöznie Vajna Tímeának? Megszólalt a villa milliárdos tulajdonosa!
Jakab vs. Orbán adok-kapok a Parlamentben: írhatja az emlékiratait! + Videó!
Csodák a Felházban: Orbán Gáspárék imádsággal forrasztanak össze törött csontokat! + Videó!
Úgy tűnik, hogy remekül működik a Fidesz titkos Facebook kommandója!
Ezekkel a szavakkal köszönt el utoljára a nézőktől Baló György! + Videó!
nemzetközileg elismert pszichológus: Orbán amihez csak nyúlt, mindent tönkretett!
Ezen röhög a net: Hatalmas alázást kapott Mészáros Lőrinc! + Videó!
Orbán a nagybeteg Törőcsik Marival akar népszerűséget hajhászni? + Videó!
Az összes betegszállító felmondott a hatvani kórházban, még ételre sem volt elég a fizetésük! + Videó!
Kimondta a bíróság: Hazudott a TV2 Varju Lászlóról!
Orbán bukni fog!
Csődeljárás: visszavonták a Matolcsy-rokon bankjának az engedélyét!
Mentőautó szenvedett súlyos balesetet az Üllői úton!
Nem fogod elhinni, hogy mit építenek Felcsúton!
Buszok tömkelege a Rákóczi úton! Ezekkel hozták a rajongókat Orbán beszédére!
A március 15-ei beszéden sem maradhatott el a Brüsszelezés és a migránsozás!
Most derült ki: az intenzívre került M. Richárd!
Emlékszünk még erre? 1 évvel ezelőtt fenyegette meg Orbán a jónépet!
Síri csendben hallgatták a fideszes képviselők, ahogy a bűneiket sorolták! + Videó!
Gratulálunk Fidesz-szavazók: Hatalmasat kaszáltak tavaly a bankok Magyarországon!
Végigsírta tárgyalását a Makai Viktória futónőt megtámadó férfi!
Orbán levélben könyörög, hogy ne zárják ki a Fideszt!
Manfred Weber: „Elfogyott a türelem!”
Nem szavazta meg a Fidesz a javaslatot az izomsorvadásos betegek gyógyszerére! + Videó!
Berágtak: Egyik műszak se veszi fel a munkát az oroszlányi gyárban!
Végtelenül szánalmas: Weber útvonalán gyorsan eltüntették a Juncker-plakátokat! (fotó)
Palkovics László megzsarolta az MTA elnökségét! Íme a levél!
Tiborczhoz került a Szabadság téri Adria-palota!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Magyarország jobban teljesít: Az utakon már nem is kátyúk, hanem itatók vannak!
Hivatalos: március 15-én együtt fog tüntetni a teljes magyar ellenzék !
Erdélyben 400 eurót fizetnek Orbánék minden egyes szavazatért?
Íme Curtis újabb kirohanása!
Továbbra is tízezrek halnak majd meg: Az egészségügyre nincs pénz!
Vesztésre áll a Fidesz!
Erős és büszke: 344 háziorvosi rendelőben legalább fél éve nincs orvos! + Videó!
Az öltözőben halt meg az MTK kosáredzője!
Rengeteg lengyelt hoznak Orbán március 15-ei beszédére!
Minimálbér-emelés: Így vezetnek félre Orbánék!
Deutsch: az emberek imádnak megrohadni a munkahelyükön!
Tizenöten üldözték, rugdosták, végül nyakon szúrták a 14 éves kislányt!
Egykori Fideszes titkárnő: Az Isten óvja ezektől Magyarországot!
Fontos felhívás: Így lehet megakadályozni, hogy a Fidesz szétcsalja a következő választást!
Őrjöngenek a Fideszesek Dr. Magyar György mondatai miatt!
Hatalmas pofon csattant az esküvőn az oltár előtt! + Videó!
Orbán már a határon túlról is kapja az ívet: Itt már véres forradalom lenne!
Merkel köszöni, nem kér Orbán meghívásából!
Már 10 uniós tagpárt követeli a Fidesz kizárását az Európai Néppártból!
Rendszeresen bántalmazták óvodás kisgyereküket, felfüggesztettel megúszták a pécsi szülők!
Rothadó falak, málló vakolat, penész a kalocsai kórház tüdőgyógyászatán! + Videó!
700 millás megbízást kapott Mészáros gyerekeinek cége!
Orbán idiótáknak nevezte azokat a jobboldaliakat, akik most kritizálják őt a Néppártban!
Leszállítottak egy kislányt az esti HÉV-ről, mert a hibás automatából nem tudott jegyet venni!
Itt az újabb botrány: Így manipulál a magyar kormány a facebookon!
Megvan a szükséges szám, Orbánéknak fegyelmi tárgyalásuk lesz a Néppártban!
A Fidesz hatalmát a forradalom kitörése fenyegeti!
Borzalmas állapotban lévő női maradványokat találtak Szolnokon!
Brutál nagyot hazudott Kásler a várólistákról!
Újabb botrány a Budai Várban: Volt fideszes képviselő, milliós fizetés, de 43 ezres lakbér!
Lebuktatta Orbánt a Miniszterelnöki Sajtóiroda, hogy mivel repült! + Fotó!
Félig nyers, büdös hússal etetik a próbaidős rendőröket! + Fotók!
Orbán aláírta a nyilatkozatot, amiben az áll, hogy meg kell védeni a menekülteket!
Simán leszavazta a Fidesz az ápolók és a bölcsődei dolgozók béremelését!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu